A  fiút bekísérték a Nagy Házba, így én az izgatottan várakozó többi táborlakó között maradtam. Szerencsére ez a kis akció elterelte a táborlakók figyelmét, arról, hogy Héra lánya vagyok, amitől megkönnyebbültem. Mindig is ittam a figyelem középpontjában lenni. Amíg várakoztunk Wanda mellém lépett.
- Szóval Héra,mi? - kérdezte.
- Ja. - válaszoltam, mivel nem volt semmi ötletem, hogy mit kéne erre válaszoljak.
- Milyen érzés? - tette fel a következő kérdést. - Eléggé királynősnek érzed magad?
Ezt színtiszta rosszindulattal mondta, mintha nem is a legjobb barátnők, hanem ősellenségek lennénk.
- Mi ütött beléd? - kérdeztem.
- Belém semmi. - rázta a fejét. - Mióta tudod?
- Mit mióta? - értetlenkedtem.
- Azt, hogy a gyereke vagy. - vágta rá.
- Most óta. - feleltem.
- Csak mert nem úgy tűnt. - mondta bosszúsan. - Mintha már tudtad volna, hogy ő az anyukád. És nekem el sem mondtad.
- Wanda... - kezdtem, de ő félbeszakította.
- Nem vagyok hülye. Ne is magyarázkodj. - azzal elindult a szétszéledő tömeggel.
- Hagyd rá! - lépett mellém Percy. - Biztos csak most jött meg a havonta esedékes rossz napja. - azzal ő is itt hagyott.
Ezután Annabeth is hozzám jött.
- Tényleg úgy tűnt, mintha tudtad volna.
Ő is itt hagyott. Végül már csak én maradtam a Nagy Ház előtt egyedül. Kheirón lépett ki a sráccal az oldalán.
- Helen, elkísérnéd Thomast a Hermész bungallóba?