Mondanom sem kell, ismét álmodtam. Ismét a teremben találtam magam, ahol a tizenkettő entitás ült körben. Azóta már rájöttem, hogy ezek az istenek. 

 - Héra! - szólt a szikrázó szakállú férfi. - Mit tervezel? 

 - Meg akarom akadályozni az újabb háborút. - felelte. 

 - És szerinted az a legjobb megoldás, hogy bedobod a lányodat ebbe az egészbe anélkül, hogy bármit is tudnál, vagy mondanál valamit? - kérdezte higgadtan egy férfi, akinek a trónja mellett egy szigony pihent. Vagyis Poszeidón.

 - Ezt éppen te mondod, fivérem? - kérdezte egy férfi, akinek nem szikrázott a szakálla. Akkor ő lehet Hadész. Ezt a logikát figyelitek? 

 - Azt az esetet már többször is megbántam. - felelte Poszeidón. 

 - Fokozatosan kell megtudnia, hogy mi történik körülötte. - felelt Héra Poszeidón kérdésére. - És a képességeit is fokozatosan kell megtanulnia. Nem siettethetjük a dolgok folyását. 

 - De két hét múlva vége a világnak! - mondta egy kicsit indulatosan Zeusz, alias szikrás szakáll. 

 - Zeusz! - szólt egy nő, aki tűz előtt térdepelt. Nem vagyok nagy ész, de megpróbáltam előkaparni az ismereteimet a görög mítoszokról, hogy ki lehet ez a nő. Valami H-val kezdődik a neve. Talán Hiszti. Nem, Hisztia. Hesztia. Ugrott be végül a neve. - Talán hagynunk kéne, hogy Moirák intézzék ezt. - mondta nyugodtan. 

 - De nem hagyhatom, hogy az egész Föld és világ sorsát egy fiatal lány kezébe adjam! - háborgott Zeusz. 

 - Szerintem sereget kéne gyűjtenünk, hogy majd jól seggbe rúgjuk... - szólt egy bőrkabátos férfi napszemüvegben, ám anyán, vagyis Héra közbe szólt. 

- Elég, Árész! Most is itt van. - mondta, mire mind a tizenkét isten egyenesen felém fordult. 

Ekkor változott az álomkép. Egy hihetetlen nagy ürességben voltam. 

 - Szóval te lennél. - szólt egy testtelen hang. - Nem tűnsz nagy ellenségnek. De ez nem is nagy baj. 

Az üres tér hatalmas volt. Vagy lehet, hogy rohadt kicsi. Nem tudtam eldönteni. 

 - Ébredezek. - mondta a hang. - És, ha felébredek, akkor vége a világnak. 

 - Te lehetsz a főgonosz, mi? - kérdeztem. - Mert, ha te vagy, akkor eléggé hagyományos vagy. A szokásos vége a világnak szövegből már mindenkinek elege van. 

 - Őőőő... - gondolkodott el a hang. - Tényleg? - kérdezte elbizonytalanodva. 

 - Igen. - mondtam. - Már mindenkinek elege van az elpusztítom a világot, mert nincs jobb motivációm féle főgonoszokból. 

 - És mit szólsz ahhoz, ha azt mondom, hogy egy új világot akarok létrehozni? - kérdezte.

 - Jaj, ne már! - mondtam, miközben lázasan gondolkodtam, hogy ki lehet ez. - Ez sem túl eredeti. Találj ki valami egyedit. Még nem hallottad, hogy az eredeti ötletekkel és motivációkkal előálló főgonoszok nagyobb eséllyel nyertnek? - kérdeztem

 - Ezt még nem. - gondolkozott el a hang. - És mi van azzal a verzióval, hogy káoszba taszítom az egész világot. Járványokat, földrengéseket hozok el. Szunnyadó vulkánok törnek ki. Az összes jég elolvad és a víz ellepi a szárazföldeket. Aztán egyesével pusztítom el az isteneket, majd a hadseregemmel bevonulok és letelepszünk, majd egy fúj fajt teremtünk, ami be fogja népesíteni az új Földet. 

Eközben képeket mutatott nekem. Egy hadsereget, amik olyanok voltak, mint az árnyékok. Aztán katasztrófákat. Földrengést, árvizet, vulkán kitörést. Szélvihart, villámcsapás. Az egész Föld romokban állt. 

 - Ez már elég egyedi, félistenke? - kérdezte gonoszan. 

 - Igen. - bólintottam, miközben igencsak féltem. - Még sosem volt ilyen... változatos főgonosz a történelemben. 

 - Igen! - hallatott a hang egy gonosz nevetést. - Most már én vagyok a legváltozatosabb és legkreatívabb főgonosz a világtörténelemben! - kacagott. 

Most már kezdtem rájönni, hogy ki lehet a fickó. 

 - Te Káosz vagy! - döbbentem rá, mire az csak kacagott és nevetett. 

Felébredtem a Héra bungalóban. Lihegve és rettegve. Elhatároztam, hogy erről szólnom kell Wandának, Percynek és Annabethnek.