- Gondolkozz már egy kicsit. Mégis miért jár haza olyan későn?- vetette oda kompromittáló hangnemben.

- Mert dolgozik. – válaszoltam megdöbbenve, hiszen ezt tartottam nyilvánvalónak. Mosolyogva megrázta a fejét Sierra.

- Nyilván. Tudod mit? Segítek: az első munkanaptól kezdve, amióta együtt dolgozunk, viszonyunk van. Neked nem tudom, hogy tűnt fel eddig. Simán leléphetne hatkor a stúdióból, hiszen nem sok dolga van. Mégis leginkább éjfélkor ér haza.

Úgy éreztem, mintha valaki mellkason vágott volna. Minden egyes szó, amit kiejtett a száján egy-egy késszúrással ért fel. A kezem ökölbe szorult és az a türelmem tovaszállt. Ha tudtam volna mozdulni, egy pillanat alatt meghalt volna, de nemhogy mozdulni nem tudtam, még a levegővétel is nehéz volt a mellkasomban lévő szorítás miatt.

- Lara, ez a kapcsolat meghalt. Évek elteltek, de semmi változatosság nem volt. Ellaposodott és már nem olyan, mint régen. Jól érzi magát velem Nash. Megérdemli, hogy jól érezze magát, és én megadok neki mindent ehhez.

- Te erkölcstelen... - sziszegtem a fogaim között. A fájdalom, amit pár jelentéktelen szóval okozott, leírhatatlan volt. Éreztem, ahogy belülről felemészt.

- Sajnálom. Bíztam benne, hogy ő mondja majd el, de nem tette. Ezért léptem inkább én. Kérlek, ne csinálj jelenetet, hidd el, jobb ez így mindenkinek. – simította hátra az egyik kósza hajszálamat. A hirtelen sokktól még mindig ledermedve próbáltam rendezni a légzésemet. Sosem tartottam jó megoldásnak az agressziót, mert szerintem az semmit nem old meg. De az agyam olyan szinten elborult, hogy a konyhapultról szívem szerint elvettem volna a kést, és a hátába döftem volna.

- Milyen szép lakás ez... - sóhajtott Sierra, és lehuppant a nappaliban lévő kanapéra. –Annyira sajnálom ezt... Olyan szépek voltatok együtt, tökéletes pár... De nem te tehetsz róla, hogy ilyen vagy. Fogadd el. Egyszer találsz majd biztos valakit, aki illik hozzád. Elfogad majd és szeret. Mélységesen sajnálom. Te sem ezt érdemled.

Úgy éreztem magam, mint egy gyerek, akinek meg van tiltva, hogy csúnyát mondjon. Összeszedtem magam és megpróbáltam lenyugodni. A konyhában az egyik székre támaszkodva fújtattam és körülöttem minden forgott.

- Takarodj innen – üvöltöttem neki és a könnyeimtől megvakulva a földre rogytam.