Ijedtemben összerezzentem.

- Amúgy azzal akartam kezdeni, hogy buuuu, de ezzel szerintem elkéstem, mert nem ijednél meg tőle, ha most mondanám – Ó, megijedtem én a bu-zás nélkül is, emiatt ne aggód. A szívem ezerrel dobogott, a pulzusom az egekben volt és próbáltam nem összeesni.

- Mit keresel itt? – suttogtam magam elé. Nem mertem megfordulni, féltem attól, hogy ő csak a képzetem szüleménye, és igazából nincs is itt, csak ideképzelem a hangját.

- Lenyomoztam a telefonodat – válaszolta hidegvérrel és elengedte a csípőmet. Hirtelen fordultam meg és tátott szájjal meredtem rá. Tényleg itt áll.

- Hogy mit csináltál? – kérdeztem ledöbbenve. Az arcára egy csibészes mosoly ült ki, ami megdobbantotta a szívemet. Annyira gyönyörű a mosolya.

- Elza mondta, hogy itt vagy. Én meg jöttem, mert féltem attól, hogy kinyíratod magad. Ne aggódj, nem nyomoztalak le... most kivételesen – a szeme csillogott és enyhe pír borította az orcáját.

- Pont előled próbáltam menekülni, de még a világ másik végére is követsz – a kezemet vakargattam idegességemben. Utánam jött.

- Mert féltelek. Egy villával is képes vagy életveszélyesen megsebezni magad – jelentette ki. Végülis... Igaza van...

- Kamu – cáfoltam meg, pedig mindannyian tudjuk, hogy ennél nagyobb igazságot nem is tudott volna mondani rólam.

- Nem az – nevetett – Mellesleg hova indultál így kiöltözve?

- Enni - válaszoltam tetetett sértődöttséggel, és elindultam az étterem felé. Pár lépés után megálltam és visszafordultam felé. Mosolyogva, zsebre tett kézzel állt, és engem nézett – Jössz?

- Akkor éppen jókor jöttem... Megyek – mondta halkan és lassan elindult felém.

Helyet foglaltunk egy asztalnál és nekiláttunk az aznapi ebédnek, ami steak volt salátával.Kínos csend volt, mindkettőnk az ételt kapargatta.

- Beszélni szeretnék veled – nézett fel a tányérjából Nash, és letette a villáját – Nem bírom tovább nélküled. Képtelen vagyok tovább élni nélküled, szükségem van rád. Nem tudok tovább lépni, bár nem is próbáltam... Amikor elkezdtünk járni, akkor nem gondoltam, hogy valaha is így fogok érezni most pedig rettegek tőle, hogy sosem kaplak vissza téged. Ijesztő, hogy mennyire sokat gondolok rád. Én ezt nem tudom tovább csinálni. Nem megy nélküled... Szeretlek Lara.

A legutolsó találkozásunk óta ezen rágtam magam. Rosszul döntöttem, hogy elutasítottam őt. Annyira hiányzik, és annyira más vagyok amióta szakítottunk. Minden más lett, én is rengeteget változtam és a világhoz való hozzáállásom is megváltozott. Megkomolyodtam, és ez nagyon nem tetszett nekem, a régi énemet akartam visszakapni.
Felálltam a székemből és áthajolva az asztalon megcsókoltam őt. Annyira régen vártam erre, csak nem vallottam be magamnak sem, hogy hiányzik, mert makacs voltam.  Végre újra minden a régi lesz és boldogok lehetünk.

- Kapsz egy esélyt, de ha elcseszed, akkor nélkülem kell élned tovább – ültem vissza a helyemre mosolyogva. Szívem szerint boldogságtáncot jártam volna, a fellegekben jártam. Nash mély levegőt vett és megkönnyebbülten dőlt hátra a székében.

- Újra istennek érzem magam – nézett körbe elégedetten az étteremben, mintha csak az övé lenne az egész kóceráj... a világgal együtt. Nagyon jó érzés volt újra olyannak látni őt, amilyen valójában. A szakításunk óta mindig amikor találkoztam vele, mindig betegesnek, fáradtnak és mérhetetlenül szomorúnak tűnt. Most hirtelen ezek ellentéte lett egyik pillanatról a másikra. Mintha visszatért volna, és felemelő érzés volt, hogy ennek a,,visszatérésnek" én voltam az oka.