Valahogy sikerült elkeverednem az orvoshoz. Nem mondanám magam a földkerekség legjobb sofőrének, de sajnos a vezetés azon dolgok közé tartozik, ami a lázzal párosulva igen veszélyessé válik. Nash dolgozik, így egyedül kellett lerendeznem mindent. Az orvos csodás híreket közölt velem, aminek felettébb tudtam örülni a jelenlegi állapotban. Én egy egyszerű kis vírusos cukiságra számítottam, ehelyett egy sokkal rosszabb diagnózist kaptam: vírusos tüdőgyulladás. Álljunk pozitívan a történtekhez: végül is igazam volt a vírusos részben, tehát valamit tudok azért.

A lázam még mindig felülről csapkodta a negyvenet, ami valljuk be, nem a legkellemesebb dolgok közé tartozik. Nem tudom milyen indíttatásból kötöttem ki ott, ahol, de mire feleszméltem, már Nash munkahelye előtt parkoltam. Talán kevés volt a pletyka, amit az orvosi rendelőben hallottam, és ezért álltam a stúdió előtt. Próbáltam átgondolni, hogy ez jó ötlet-e, de arra jutottam, hogy ő a barátom, tehát van ehhez jogom. Mellesleg későn kaptam észbe, mert mire ennek a gondolatmenetnek a végére eljutottam, már az épületben járkáltam őt keresve. Most valami szinkronhangon dolgoznak Nash és a csapata, így elindultam megkeresni a hangstúdiót, ahol megtalálhatom őt.

- Szia! –szólítottam le az egyedüli embert, akit találtam az épületben. A lány éppen valahova szaladt és meglepődve nézett végig rajtam.

-Szia – köszönt vissza. – Ki vagy te?

- Nash Grier keresem. – mondtam. Összeráncolta a szemöldökét és csámcsogott egyet a rágóján.

- Mr.Grier nem fogad most látogatókat – felelte flegmán.

- A barátnője vagyok. – mosolyogtam rá. Ő visszamosolygott rám és diszkréten a zsebkendőjébe dobta a rágógumiját, ami ez előbb még hangosan csattogott a szájában.

- Mr.Grier Miss.Dallassal van, nem hinném, hogy örülne neki, ha most megzavarnád. – a zsebkendő jelentős mennyiségű rúzst távolított el a szájáról, amit beszéd közben igyekezett visszakenni rá. A vörös rúzs borzalmasan állt az amúgy is agyon sminkelt arcára. A mondat végén pajkosan kacagott egyet és se szó, se beszéd, tovább állt. Ledöbbenve próbáltam megemészteni a hallottakat, de mivel mélységesen bízok benne, így nem hagytam annyiban a tervemet, miszerint beszélni fogok a párommal. A szívemre hallgattam, és az egyik ajtón bekopogtam.

- Tessék – szólalt meg ismerős hang az ajtó mögött félve nyitottam ki az ajtót először csak résnyire – Álljon le a felvétel. Ki az?
Nash idegesen fordult meg, ám amint meglátott a tekintete ellágyult. Kedvesen mosolyogva lépett felém, és szorosan magához ölelt. A szobában Sierrával és egy szinkronszínésszel együtt voltak. Nash bocsánatot kért, és mondta, hogy szünetet tartanak.

- Látni akartalak – néztem őt. Az arcom lázrózsás volt, és egy kicsit bágyadt voltam a betegség miatt.

- Voltál orvosnál? – kérdezte, miközben bezárta magunk mögött az ajtót és immár a folyosón voltunk ketten. Amint az ajtó becsukódott, már újra nyílt is, és Sierra jött ki rajta. Finoman megérintette Nash vállát és köhintett egyet.

- Ne haragudjatok. Nash, nincs időnk szünetre, folytatni kéne a felvételt. – mondta félénken és rám tévedt a szeme – Juj, nagyon rosszul nézel ki. Mi a baj?

- Voltam – válaszoltam Nash kérdésére – Tüdőgyulladás.

- Akkor van szünet, amikor én mondom. Egyenlőre én vagyok itt a főnök. – mordult rá Sierrára Nash, és visszafordult hozzám – Mégis mit keresel itt akkor Drágám? Pihenned kéne.

- Hiányoztál. – sóhajtottam.

- Rendben. Felkapom a kabátomat, és hazaviszlek. Otthon megebédelünk, és visszajövök. – simogatta meg az arcomat és már el is tűnt. Sierrával ketten maradtunk.

- És... Nem fertőző ez az izé? – utalt a betegségemre. Ördögi vigyor ült ki az arcomra, és hirtelen durva köhögésbe kezdtem.

- Dehogy – szólaltam meg a köhögőroham után és az irányába tüsszentettem egyet– Neeeeem az. -szipogtam vigyorogva.

Sierra fintorogva nézett rám én pedig büszke voltam magamra, hogy ezt megcsináltam. Jól esett. Nash megérkezett immár a fekete kabátjában.

-Majd jövök – vetette oda az egyedül álldogáló Sierrának. Megfogta a kezemet, és elindultunk haza.