Hayes ajtajának támaszkodva feküdtem rá a csengőjére. Már egy ideje tartottam a csengőt, amikor Hayes ordítását hallottam az ajtó mögül.

- Ember! Szállj már le róla! Hacsak nem az életed múlik rajta, engedd el. Meg fogok őrülni. Megyek már – elengedtem a kapcsolót és hallottam, ahogy a kulcsokkal szórakozik és kattan a zár. Résnyire nyitotta az ajtót és kikukucskált onnan. – Lara? Úristen milyen jó látni téged.

Amint meglátott kitárta az ajtót, és a kezemnél fogva berántott a házba. Arcán hatalmas vigyor ült és csillogó szemekkel nézett rám.  Mivel Sierra nem lakott vele, csak átugrott hozzá, így az egész ház olyan agglegénylakás érzést keltett: mindenhol ruhakupacok, tányérok és üres flakonok hevertek. Betessékelt a nappaliba, ahol a tévében éppen egy focimeccs ment. A dohányzóasztal meg volt rakva chipsel, popcornnal és üdítőkkel. Gyanítom éppen egy meccsnézés kellős közepén sikerült beállítanom hozzá, ami nála szent és sérthetetlen, pont úgy ahogy Nashnél is. Ahhoz képest, hogy feltehetőleg ezeken a nasikon éldegélt, megmaradt a Grier- testalakata, ami a a felső hiánya miatt megcsillant előttem.  Hosszas áradozást elkerülve egy szóval írnék le: Tökéletes. A gének hibája.

- Szia Hayes, beszélnünk kéne.

- Gondoltam, hogy nem meccset jöttél nézni Drága. Mi a helyzet veled? Hogy vagytok? És hol van az a gyökér? – utalt Nashre és leült mellém a kanapéra törökülésbe.

- Pont erről szerettem volna veled tárgyalni.

- Ugye nem bántott meg? – kérdezte. Az arcomat a kezembe temettem és egy pillanat erejéig megpróbáltam átgondolni, hogy mit is szeretnék mondani neki. – Mondd, hogy nem.

- Megcsalt – halkan, már-már tátogva mondtam magam elé bámulva. Hayes kék szemei kitágultak és felpattant a helyéről. Beletúrt a hajába és leguggolt elém.

- Minden rendben lesz – suttogta, miközben a két kezével felemelte a fejemet. A szememből újra könnyek potyogtak és letérdelt elém és magához ölelt. A fejemet a mellkasába fúrtam és a vállát szorítottam.

- Sierrával – folytattam a félbehagyott mondatomat, és az eddig csak csordogáló könnyek ömleni kezdtek a szememből. A kezeimmel átkaroltam őt. Némán térdelt előttem engem szorítva és még levegőt is alig mert venni. Igaz, hogy kevesebb ideje voltak együtt, mint én és Nash, de nyilván így is megviselte őt a hír. A dohányzóasztalon lévő telefon eszeveszett csörgésbe kezdett ezzel megtörve a néma csöndet. Hayes feltápászkodott és odanyúlt a telefonjáért. Az arca falfehér volt és amint meglátta, hogy ki hívja ledobta a telefonját a földre és rátaposott egyet a mobilra, ami egy „reccs"-el válaszolt az előbb elkövetett mozdulatsorra.

- A saját bátyám... Már a családomban sem bízhatok.. Ott voltál neki te, erre. Legszívesebben kinyírnám.
Szótlanul hallgattam őt, ahogy megtárgyalja magában az eseményeket.

- Én megpróbáltam. – borult elém elém. A kezemet megfogta és kicsit közelebb húzott magához. Értetlenül néztem rá. – A legjobban az fáj, hogy már amióta ismerlek, azóta szeretlek. Mivel tudom, hogy Nash is téged, így nem hajtottam rád. Végre azt hittem, hogy Sierrával túlléphetek rajtad, mert te úgyis Nash mellett vagy boldog, én pedig nem várhatok örökké rád. Ehhez képest Nash mindent felrúgott. Én az ő érdekeit tartottam tisztában, erre ő megteszi ezt, amivel mindkettőnket tönkre tesz.

Sóhajtottam egyet és elfordítottam a fejemet. Zavarodott és fáradt voltam.Próbáltam feldolgozni a szavait, de képtelenség volt, hiszen a saját nevemet sem tudtam volna elmondani, nemhogy erre reagálni.

- Még mindig érzek valamit irántad. – jelentette ki a szemembe nézve.

- Csak zaklatott vagy. – a jobb kezemmel megsimítottam az arcát, míg a ballal az ő kezét fogtam. Hayes egy kicsivel közelebb jött és már csak pár centi választotta el az arcunkat egymástól.

- Nem – suttogta és még előrébb hajolva az ajkait az enyémekre tapaztotta.

- Hayes! – dörömbölés hallatszódott az ajtó felől. – Kérlek! Itthon vagy?

Nash hangja törte meg a csendet. Hayes elengedett magától és fejhangon kikiáltott a testvérének.

-Takarodj haza! Nem akarlak hallani, látni meg főleg nem.

A válasz egy újabb ökölcsapás volt az ajtóra.

- Azonnal engedj be. – ordított kintről és megunva az ajtó fenyítését, inkább a csengőt kezdte el nyomni.

- Nash, menj el innen. – szálltam be én is a kezdődő vitába. Mindenhez volt kedvem, csak hozzá nem. Hayes miatt is furán éreztem magam, Nash tettéről meg inkább említést sem tennék. Úgy érzetem, hogy a kártyavár teljesen feldőlt és az életem romokban hever. Hayes szerelmi vallomása meg még rátett egy lapáttal a történtekre és így a közvetlenül a kártyavár mellett lévő pohárba az utolsó csepp is bekerült. A stressz miatt komolyan aggódtam az esetleges szívroham vagy agyvérzés miatt, így inkább arra az elhatározásra jutottam, hogy mindenki jobban jár, ha távol maradok a Grier fiúktól, hiszen így én sem tudom jobban felhúzni magam.
Megfogtam a kabátomat és a kóla miatt megázott és ragadós kocsikulcsomat, és faarccal kinyitottam az ajtót és kisétáltam rajta. A Grier családból egy életre elegem lett.