A kócos, barna hajú vigyorogva nyitotta ki szobájának ablakát, majd egy könnyen mozdulattal ki mászott a tetőre, tetőről a földre ugrott. Kezei zsebre tette, úgy sétált a sötét utcán. Halkan fütyörészni kezdett, szökkenve vágta át az utat egy parkon keresztül. Csak annak végében állt meg ahol egy nagy szökőkút volt. Ez volt a kedvenc helye, semmi másra nem cserélné el. 

-Késtél~ -jegyezte meg vidáman mikor megpillantotta volt partnerét. Nakahara Chuuya ég kék szemeiben düh táncolt. Az ő szeme viharokat hordoz, és dühöng, mint a tenger, s mozgásra kényszeríti a hegyeket. Dazai szemei az ellenkezője, egyszerű barna. Ebben a barna színben mégis több mindent lelni. Dazai barna szemei a földet testesítik meg, s Chuuya szerette ezeket a szemeket. Titkon folyamatosan, lopva oda pillantott, néha azonban a barna szemekben barna árnyalatot látott amikor boldog volt. Amikor dühös a szemei földrengéseket okozott amely térdre kényszeríti a hegyeket. 

- Nem mintha beszéltünk volna időpontot -mondta szem forgatva, majd helyet foglalt mellette a szökőkútnál. Hátát a kút szélének döntötte, két karját össze font mellkasa előtt. 

-Haragszol?-Dazai még mindig mosolygott ahogy feltette a kérdést. Az alacsonyabbik ahogy szokta, lopva rá pillantott. A csillagokat nézte. 

-Nem - válaszolt halkan, s inkább ő is felfelé emelte tekintetét. -Már félév eltelt, felesleges dolgokon nem töröm magam...-mondta motyogva. Szemei ezalatt megakadtak egy igen fényes csillagon, így azt nézte tovább. 

-Félév...-ismételte meg mintha nem tudná elhinni ennyi idő telt el volna el.-Milyen az élet nélkülem a maffiában?-hangja izgatottsággal töltődött fel, ám tudta, hogy kérdésére nem fog kapni igazi választ. Ahogy előre tudta, Chuuya felhorkantott, majd büszkén elvigyorodott, s felé fordult.

-Nem is lehetne jobb -mondta hangosan, kék szemei azonban el árulták igazságot. Dazai mindennél jobban ismerte volt partnere kifejezéseit. Tudta, hogy Chuuya makacs fényei a szemében bizonytalanságot, hazugságot rejt. -Végre nem kell mindennap látnod a hülye pofádat -mondta tovább mérgelődve, majd ismét vissza fordult az ég felé.

-Ehh milyen kegyetlen~ -tettetett szomorúsággal biggyesztette le alsó ajkát.-Pedig én mást hallottam Ane-santól -folytatta elmosolyodva. Chuuya kíváncsian nyitotta tágra szemeit.

-Igazán? És mi lenne az?-a vörös hajú összevont szemöldökkel, egy kis kétséggel nézett tovább felfelé. A világért sem mutatta volna ezt ki a másik felé, vagy úgy bárkinek. Túl kínos lett volna, így csak remélte, hogy Ane-san nem mondott semmit ennek a patkány képűnek. 

-Hm... Lássuk csak...-gondolkodott hangosan, majd mikor eszébe jutott valami felvillantak szemei és a kisebbik férfi elé állt.-"Miért hagyott el Dazaii?"-vékony hanggal játszott rá Cuuya szerepére, amiért meg is kapta jussát. Chuuya mérgesen lökte el magától a másikat  mire a földre esett. De ez sem volt elég ahhoz, hogy bejezze.-ˇAz az öngyilkos mániás hülye~ Csak jöjjön vissza és akkor bizony kapni fog egy megba-

-Elég!!-csattant fel mérgesen, lábával pedig belé rúgott. Dazai görnyedve fordult oldalára, és csak erre is jobban rá játszott.

-Olyan kegyetlen~ -nevette el magát hangosan, önfeledten. Chuuya mérgesen fordult el, arca halvány pírt vett fel.-Csak szórakozok veled chibi -állt fel a földről, kötött kezeivel leporolta ruháját. A kalapos fiú azonban továbbra sem fordult vissza felé. Hevesen vette a levegőt, s csak akkor nyugodt le mikor meghallotta mit mondott. Úgy tűnik Ane-san akkor nem mondott semmit. Túl kínos lett volna, ha Dazai megtudja milyen volt az első hetekben mikor le lépett, mikor magára hagyta... -Minden esetre itt az ideje menni 

-Hova?-kérdezte össze húzott szemekkel. Dazai azonban csak rá vigyorgott, megfogta a csuklóját és húzta mag után. -Eressz el!-kiáltotta mérgesen, és próbálta kihúzni csuklóját szorítása alól.

-Majd elengedlek ha oda értünk -sóhajtott fel kissé fáradtan. Chuuya végül nem csinált semmit, hagyta, hogy vezesse az az idióta. Addig őt figyelte hátulról. A haja kicsit megnőtt, teljesen eltakarta tarkóját. És még neki volt arca beszélni, hogy olyan hosszú haja van, mint egy lánynak. Ezért még biztosan megkapja a magáét...

 Azonban nem csak ez volt az egyetlen dolog ami felkeltette az érdeklődését. Lejjebb vándorolva tekintetével észrevette milyen vékony lett. Eddig is az volt, de jobban illett rá a karcsú jellemző, de most határozottan vékony, mint egy fogpiszkáló. Így jobban érti miért tudta olyan könnyedén a földre lökni és megrúgni. Ezelőtt ritka alkalmak egyike volt, hogy egyáltalán a kisujjával hozzá tudjon érni. 

-Itt vagyunk -mondta megtorpanva egy elhagyatott ház előtt. Chuuya fáradtan felsóhajtott. 

-Nem fogok kettős öngyilkosságot elkövetni veled -jegyezte meg cinikusan, mire Dazai elnevette magát, gyorsan a fején lévő kalapért nyúlt és levette róla. 

-Csak szórakozni hoztalak ide -vigyorgott, s a saját feje tetejére tette a kalapot.-Na milyen?-kérdezte öntelten.

-Szörnyű, most pedig add vissza -nyúlt utána, Dazai éles reflexei miatt azonban ezúttal kitért előle, de még így is kicsit imbolygott amit a vörös hajú bár észrevett, de nem foglalkozott vele csak vissza akarta szerezni kalapját.-Add vissza -szinte fogát csikorgatva ejtette ki a szavakat, két kezével a magasba nyúlva kalapjáért.

-Neeeem~ -vidáman futott el vele az épület felé.-Ha annyira akarod akkor kapj el -rá kacsintott, nyelvét kinyújtva rá, majd beszaladt. Chuuya vicsorogva futott utána, fejéből teljesen kiment, hogy valójában könnyű szerrel megtudná állítani, elég lenne simán erejére támaszkodnia. -Milyen lassú vagy. Úgy tűnik nem vagyok ott és ennyire ellustulsz!-kiáltott hátra felé, lábaival gyorsan felszaladva a lépcsőkön.

-Anyádat...-morogta, majd gyorsított léptein. Nem kellett sok, hogy utolérje. A tetőn kötöttek ki, ahogy Dazai azt eleve tervezte. Hideg szél süvített végig, a kalap majdnem le esett a fejéről de gyorsan megfogta. A tető széléhez sétált, majd fel állt a kis kiálló kőrészre, s azon lépdelt tovább könnyed mozdulatokkal. Chuuya nagyot nyelt a látványra. Le akarta onnan hozni, de attól félt, hogy ha akárcsak egy kis mozdulatot tesz a másik elrugaszkodik onnan és le fog zuhanni.-Dazai... Gyere le onnan...-suttogta kikerekedett szemekkel. Lassan tett egy lépést felé. 

-Miért?-kérdezte felvont szemöldökkel, majd ugrott egyet, a lábai majdnem kicsúsztak alóla.-Imádom ezt az érzést -sóhajtott fel szeretetteljesen.-Érezni milyen közel vagyok a halálhoz, érezni ahogy a hideg szél csípi az arcomat csodálatos érzés -tovább ment, két karját kitártotta, hogy egyensúlyozzon, fejét pedig felemelte az ég felé. Elmosolyodott mikor megpillantott egy hullócsillagot.-Hé chibi? Tudod?

-Mit?-kérdezett vissza, újabb lépéseket téve felé. 

-Hogy miért hullnak el a csillagok -Chuuya gondolkodóba esett. Erre bizonyára volt egy értelmes válasz, de sajnos sosem járt iskolába, így ezen tudása meglehetősen alacsony. Természetesen Ane-san sok mindenre megtanította fiatalabb korában, hogy az alapvető dolgokat tudja. Így nem mondott semmit, várta Dazai magyarázatát. -Mert túl sokat töltenek az emberi világ megfigyelésével -megtorpan, majd le ugrik a kőről mellé és vissza nyomja fejére a kalapot amit elvett tőle. Elmosolyodott és vissza mászott, tekintetével az ég felé nézett, folytatva amit elkezdett.-Azért esnek el mert bele szeretnek a buta kis emberekbe, a buta kis emberek életébe ami idelent folyik. Én pedig beleszerettem ezekbe a buta csillagokba akik a buta emberek létébe szeretve hullnak el. Én is csillag akarok lenni aki lassan hullik el. Mégis... Olyan ostoba dolog -fejezte be egy erőteljes vigyorgás közepette. A hangja elhalkult, mintha vért volna valamit. Chuuya azonban nem tudott mit felelni erre. Hozzá szokott már Dazai furcsa beszédeihez, de ő maga nem tudott elő rukkolni ilyennel. Egyszerűen csak fáradtan felsóhajtott, majd le vette kabátját és leterítve le ült rá Kezével habozva, de végül megpaskolta a maga mellett lévő helyet, arra invitálva, hogy üljön le mellé. Dazai egy szeretetteljes mosolyt villantott felé, odament és le feküdt a hátára. 

-Te olyan ember vagy aki a legveszélyesebb dolgokba szeret bele...-mondta halkan a kalapos férfi, s lassan ő is háttal le dőlt mellé. Két karját feje alá tette és lehunyta szemeit.-Beleszeretsz a  villámokba. Beleszeretsz a sötétségbe a fájdalmas, versebe és a szomorú vasárnapokba, elhulló csillagokba, és bégül a halálba -nem tudja még ő sem, mit akar ki mondani, a szavak jöttek és nem tudta abba hagyni. Mire akar ezekkel utalni? Mit akar elérni? Nem jut vele semmire, feleslegesen beszél, ez pedig zavarba hozta, így levette magáról kalapját és eltakarta vele az arcát. Azonban nem tudta elkerülni azt, amire számítani lehetett.

-Oo~ Mire akarsz ezzel utalni chibi?-Chuuya nagyot nyelt, s figyelmen kívül hagyta idegesítő gúnynevét.

-A csillagok elhullnak. Én... Nem akarom...-suttogta a szavakat.

-Nem hallottam, mond hangosabban

-Nem mondom!-kiáltott fel mérgesen.-A jó dolgokat egyszer szabad elmondani, vagy másodszor már nem lesz ugyanolyan hatása -mondta kihúzva magát. Ahogy várta, nem tetszett neki, de szerencsére nem erőltette. Ha nem mondja még egyszer akkor nem mondja. Még néhány percig így ültek egymás mellett, amíg Dazai meg nem pillantott még több és több hulló csillagot. Izgatottan kelt fel, s lépett a tető széléhez. Chuuya aggódva nézett utána, attól tartva Dazai elfog hullni, mint azok a buta hullócsillagok. Bár mindig mondja, hogy egy nap megöli valójában csak üres szavak. 

-Tudtad, Chuuya? Szeretem a kéket. Azt a fajta a kéket, mint a te szemed -mondta elgondolkodva. Chuuya össze zavarodva nézte őt. Össze-vissza beszél. Bizonyára ma is be vett valami gyógyszert. Csak remélte nem túl sokat a kelleténél... -Szeretem, nagyon...-suttogva tovább az éjszakába a tető szélén állva, várva, hogy valaki visszafogja. 

-Dazai... Ne mozdulj...-suttogta akaratlanul is kétségbeesett hangon.

-Miért ne? Mert lezuhanok?-kuncogva lógatta a le az egyik lábát. Ha most akár egy kicsit is félre lép lezuhan. Mindketten tudták. 

-Csak maradj ott -motyogta közelebb lépve hozzá. Oda akart menni, magához vonni és elmondani neki, hogy maradjon mellette.

-Szeretlek, Chuuya -a kalapos férfi szemei elkerekedtek, a szíve zakatolni kezdett.-Tudom a te válaszodat, így ne méltass rá, hogy ki mond -fordította felé a fejét. 

-Még is mit tudsz te!-csattan fel mérgesen, vörös aurája jelezte tovább idegességét. Dazai elmosolyodott. Ismét látta a háborgó tengert a szemeiben.-Csak egyszer fogom elmondani, úgyhogy jól figyelj te barom -mérgesen ment oda hozzá, megfogta kabátjánál fogva és le rángatta onnan.-Szeretlek, úgyhogy mellettem kell maradnod és vállalnod a felelősséget amiért így érzek...suttogta lehajtott fejjel. Dazai arcán egy könnyed mosoly terült el. 

-Boldogan vállalom -egyik kezét álla alá tette, felemelte és egy apró, könnyed csókot lehelt a régóta vágyott puha ajkakra. 

Sziasztok^^ Hűha, jó régen írtam már soukokut hehe :D De még mindig szeretem ezt a párost, megunhatatlan^^  Remélem tetszett neked <3 <3