A női mosdóban, Lorenza a visszafogott, mégis feltűnő sminkemet igazgatta, miközben próbáltuk jobban megismerni egymást. Két perc alatt jöttem rá arra, hogy ez a nő nem csak kedves, de már értem, hogy Daniele miért szereti őt annyira. Vicces, okos és nagyon intelligens. Még mindig próbáltam felfogni azt, hogy csak azért játszotta el a részeg embert, hogy a bátyja rám bízza őt. Ami Daniele-t érinti..

Csak hallgattam a történeteket, amik róla szóltak. Nem gondoltam volna, hogy a szigorú, megállíthatatlan főnök mögött egy ilyen férfi rejtőzik. Lorenza-nak köszönhetően megtudtam, hogy Daniele két személyiséggel rendelkezik. Az egyik a megállíthatatlan és a lehetetlent nem ismerő, a rendíthetetlen férfi, akitől jobb félni. A másik oldala a családcentrikus, az óvó és védő ösztönnel rendelkező, érzéki férfi. Próbáltam felfogni a történteket és elraktározni azt, hogy Daniele Morgan akaratlanul is közelebb került hozzám és az életemhez. Nem ismertem őt, nem tudtam róla semmit, mégis úgy éreztem, hogy a sors ezen változtatni fog. Miközben Lorenza az ajkamat kihúzta, egymás után játszódott le előttem a jelenet, amikor legelőször találkoztam a testvérével: emlékszem, hogy előttem állt az elegáns tárgyaló teremben és dühös tekintettel nézett engem. A puszta tekintetéből tudtam, hogy mi ketten nem ellentétek, hanem nagyon hasonlóak vagyunk: olyan nyers erő lakozik benne, mint bennem. Ő is megállíthatatlan, akárcsak én. De a történetünk itt véget ér, hiszen hamarosan következik valami, ami elválaszt minket egymástól: ez lesz a cég, a börtön ahova kerültem. És muszáj fejet hajtanom, muszáj a munkára koncentrálnom és kizárni a férfit, aki azóta érdekel, amióta megpillantottam. Sok időbe telt, mire rájöttem arra, hogy a sors néha tartogat nekünk váratlan meglepetéseket és találkozásokat. Találkoztam egy férfival, aki olyan lehet mint én, de a sors csak ennyit adott belőle. Többet nem, hiszen holnaptól kezdetét veszi a távolság és a szigorú munkabeosztás, ami annyit jelent, hogy ki kell zárni az érzelmeinket. - Mennyire ismered a bátyámat? - kérdezte Lorenza. Lesütöttem a szemem, hiszen viszonylag kevés dolgot tudtam róla, de lehet, pont eleget.

- Állásinterjúra mentem, amikor találkoztam az irodában vele. Az első találkozásunk nem mondható tól jónak - pillantottam a szemébe. - De azóta a találkozás óta úgy tűnik, hogy a sors mindig összehoz minket.

- Ez valóban így van! Hiszen holnap már együtt fogtok dolgozni! Kész is vagy! Nézd meg a remekművemet - Lorenza boldogan elpakolta a sminkes cuccait, miközben a tükörben megnéztem magam. Kifejezetten tetszett a szemhéjamon csillogó erőteljesebb arany szín, és a mélyítő vonalon található barna árnyalat. - De ma még barátok lehettek! És egy este alatt, sok minden történhet - hesegetett engem a kijárat felé.

- Én soha nem fogok összejönni a bátyáddal! Mi ketten olyanok lennénk együtt mint egy atombomba! - figyelmeztettem, hogy ne próbáljon összehozni minket. Lorenza széttárta a kezét.

- Még szerencse, hogy a szerelem doki áll előtted - helyezte vállamra a kezét.

- Téged hamar meg lehet szeretni, ugye tudod?

- Tudom! A bátyámtól örököltem! Csak az esetek többségében én nem játszom a rendíthetetlen embert - ugrott a nyakamba és megigazítottam a hajamat.

- Miről folyik a beszélgetés? - Lorenza elengedte a kezem, miközben egy sarokban található bőr kanapéhoz értünk. A félhomályban találkozott a tekintetem a férfival, aki engem méregetve ajkához emelte a poharat. Úgy nézett rám, mint aki pontosan tudja azt, hogy holnap ezt már nem teheti meg. - Felfrissítettem Katherine sminkjét - leültünk a többiekkel szembe, miközben Daniele apró mosolyra húzta az ajkát.

- Úgy látom, hamar kijózanodtál - összehúzott, mérges tekintettel nézte a húgát, aki ölébe csapta a csillogó táskáját. - Ez volt az utolsó, hogy ezt megengedtem neked! - Csak most vettem észre, hogy Daniele megszabadult az öltönyétől, ezért csak egy királykék színű póló feszült a felsőtestén. Mark mellett Camille ült, aki a két testvér háborúját nézve felém hajolt, ezért az asztal felett én is így tettem.

- Gyönyörű lett a sminked!

- Köszi! - válaszoltam, miközben borzongva éreztem, hogy amikor Daniele a pohárhoz nyúlt, az ujjai érintették a vállamat és a ruhám szélét. Nem is tudtam, hogy ilyen közel hajoltam hozzá. - Lorenza érdeme!

- Nekem jár a taps! - mutatott magára. - Jut eszembe! Hol van az italom?! - kiabált az egyik pincér felé, aki azonnal tette volna a dolgát, de a szigorú báty, egy kéz lendítéssel megakadályozta ebben. Vonzónak találtam, hogy vigyáz a húgára. Tetszett, hogy puszta tekintetével is képes védeni őt. A tekintete, az ajka ahogy apró mosolyra húzza, a testbeszéde, ahogy velem szemben ül és felém néz... pontosan olyan volt, mint egy tálcán található süti, amihez én nem érhetek hozzá.

- Te nem iszol - húzta le a maradék alkoholt a pohárból.

- Bezzeg te ihatsz, igaz bátyókám? - kérdezte Lorenza dühösen, majd úgy gondolta, hogy témát vált. - Inkább halljuk, hogy miről beszéltetek addig, amíg távol voltunk - kérte mellettem ülve. Alkohol kortyolás közben próbáltam figyelmen kívül hagyni azt, hogy Daniele Morgan le sem veszi rólam a szemét. Mintha felfalna. Mintha teljes egészben lenyelne. A tekintete miatt lázba jöttem és hevesebben kezdett verni a szívem. Miért csinálja ezt? Mit akar? Pontosan ezt akartam elkerülni. Nem akartam látni, hogy vágyik rám, hogy akar engem.

- Igen! Halljuk - kicsit előre hajoltam és combomra támasztotta a kezem. Mark átkarolta Camille vállát, majd rám és Daniele-re mutatott. - Eldöntöttük, hogy titeket fogunk megkérni arra, hogy szervezzétek meg az esküvőt - a dübörgő zene miatt csak félig hallottam, ezért Daniele előtt közelebb hajoltam Mark-hoz. Amikor ezt megtettem, Daniele szeme kikerekedett és a torkát köszörülte.

- Mit mondtál? Bocsi, csak nem hallottam!

- Azt mondta, hogy ketten fogjuk megszervezni az esküvőjüket. Most pedig üljön csak vissza a fenekére! - Daniele megfogta a csuklómat, és vissza invitált a bőr kanapéra. Amikor a hátam mögé pillantott, láttam, hogy két férfi engem méregetett.

- Azta! Ennek nagyon örülök! Akkor meg is van az első közös megbízásunk - suttogtam magam elé, hiszen Daniele Morgan olyan hatással volt rám, hogy nem tudtam türtőztetni magam. - Egyébként is várom a közös munkát - tettem hozzá, mire Daniele teste megfeszült és közelebb hajolt hozzám. Látszólag mondani akart valamit, de amikor ajkamra pillantott, hirtelen meggondolta magát. A cikázó fények miatt csak jobban csillogott a vadászösztönt rejtő tekintete, ezért úgy gondoltam inkább kérek egy következő kör martinit.

- Belekortyolhatok? - kérdezte Lorenza, miután meghozták. Természetesen Daniele és én pontosan egyszerre válaszoltunk, csak nem ugyanaz volt a véleményünk.

- Igen! - mondtam.

- Nem! - válaszolta ő, ezért a szemöldökömet ráncoltam.

- Csak egy kortyot kért. Mi baj lehet belőle? - a poharat Lorenza felé toltam, de hirtelen Daniele megfogta és szinte lassított felvételben láttam, hogy lehúzza az egész pohár tartalmát. Miután ezt megtette, kicsiket pislogva a kezembe adta a poharat.

- Most már nem lesz mibe belekortyolni!

- Bátyám! - kiabálta Lorenza.

- Ez hamar ütni fog, tesó - nevetett Mark, miközben Camille köztem és Daniele között kapkodtam a tekintetét. Láttam rajta, hogy lát rajtunk valamit, amit mi sem tagadhatunk.

- Elmondaná, hogy mi a problémája?! - keltem ki magamból.

- Az, hogy nincs jó hatással a hugomra! - ezt úgy mondta, hogy az asztalunknál mindenki megfeszült lett és Lesütötte a szemét. - Ne akarja belevinni a rosszba! - feltette a kezét, majd folytatta. - És nagyon kíváncsi leszek, hogy fog mentálisan kinézni az első munkanapján - szeme szikrákat szórt. Újra láttam magam előtt a szigorú férfit, aki azon a napon megfogta a csuklómat és magával szembe fordított. Láttam a rendíthetetlent, a megállíthatatlan férfit. Csak, hogy én nem az a fajta nő voltam, aki hagyja magát.

- Pontosan úgy fogok kinézni, ahogy maga - szúrtam oda, mire felvonta a szemöldökét.

- Oh, nem kéne most szurkálódni, igaz? - vigyorgott Mark.

- De igen! Hagy csinálják csak - Lorenza sóhajtva megtámasztotta állát a kezén és a plafon felé nézett. - Olyan jó nézni őket! Izzik köztük a kémia - Daniele én én egyszerre nevettünk fel. Olyan mérges voltam, hogy egy harmadik kör alkoholt is kértem. Amikor ajkamhoz emeltem a pici poharat, Daniele felé intéztem szavaimat.

- Tudja mire iszok? A közös munkára! Főnök úr - biccentettem, majd a szemébe nézve lehúztam az alkoholt. Tíz perc múlva annyira a fejembe szállt, hogy forgott velem az egész helyiség. Melegem volt és kifejezetten pisilnem is kellett, ezért nagy nehezen felálltam. - Kimegyek! - mondtam, de amikor Daniele felállt, a többiek előtt elé léptem, majd kemény mellkasára helyeztem a kezem. - Ne! - tettem fel a mutatóujjam. - Ne merészeljen utánam jönni és szemmel tartani! - kétszer megtapogattam a mellkasát, majd a többiek felé néztem. Mark és Camille telefonon képeket néztek, Lorenza pedig fényképeket készített magáról, ezért elmosolyodtam. - Mindjárt visszajövök!

A női mosdóból kilépve olyan váratlan dolog történt, amire nem számítottam. Pontosan olyan volt, mint a filmekben: jött egy férfi, aki a kezem után nyúlt, majd óvatosan a falnak nyomta a testem és fölém tornyosult. Amikor kinyitottam a szemem, megpillantottam őt, hogy nem csak a testem, de a tekintetem is fogságban tartja. Hevesen ziháltam, miközben a kifinomult illatával keveredett a tömény alkohol szaga. Nem tudtam neki ellenállni. Másik kezemmel a pólójába markoltam, hogy megtudjam tartani magam. - Tudom, hogy nem szabadna ezt csinálnom - suttogta mélyen a szemembe nézve. - Tudom, hogy fel kell emelnem a falakat. Tudom, hogy nem engedhetem közel magamhoz - fejét csóválta, majd ujjával megérintette az alsó ajkamat. - És rengeteg olyan dolog van, ami nekem tiltott, mégis megteszem! - szemem és ajkam között kapkodta a tekintetét. Nem tudtam, hogy mit csináljak. Szívem szerint magamhoz húztam volna és addig csókoltam volna, amíg bírjuk szusszal. De jól mondta! Sok dolog van, amit nekünk nem szabad!

- Zavaros ami köztünk van - súgtam. -Teljesen megbolondít és nem tudok tisztán gondolkodni. Nem tudom, hogy mi ez az érzés, de számomra ez egy útvesztő - csak jobban és jobban szorítottam a pólóját. Táplálkozni akartam az illatából, a teste melegéből és az érintéséből. - De az első találkozás óta nem tudom kiverni a fejemből. Ez az igazság - nem tudtam befejezni, mert megtámasztotta arcomat, majd másik kezét a falhoz nyomta.

- Az a helyzet, hogy egy bonyolult férfi vagyok! Egy olyan férfi, aki kusza gondolatokkal és kifürkészhetetlen utakkal rendelkezik. Rajtam nem lehet kiigazodni!

- Ahogy rajtam sem! Nem lehet - tarkójára húztam a kezem, és próbáltam magamhoz közelebb vonni, de ő fejét csóválva engedelmeskedett. - De tudom azt, hogy megállíthatatlanul hatással vagyunk egymásra. És ez csak közelebb húz minket egymáshoz, Daniele Morgan!

- Szívem szerint a két karjaim közé húznám és felépítenék egy láthatatlan falat, amivel megvédhetem. Viszont tudom, hogy ezt nem tehetem meg. Nem tehetem, hogy az érzelmeim irányítsanak.

- Még ma éjszaka sem?

- Még ma éjszaka sem! - a szemembe nézett, miközben lassan elhajolt, testével pedig eltávolodott. Hirtelen olyan meztelennek és sebezhetőnek éreztem magam, hogy szívem szerint vissza húztam volna. Vissza, hogy öleljen újra. - Az a helyzet, hogy megtaláltam a hozzám illő embert, akivel nem lehetek együtt - mondta ki, majd hátra lépett és vissza sem nézve, magamra hagyott.

"Az a helyzet, hogy megtaláltam a hozzám illő embert, akivel nem lehetek együtt".