Késő este a bőrkanapén ültem, miközben megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy ez a határozott, álomszép nő az idegeimmel játszik. Határozottan arra pályázik, hogy kikészitse az idegeimet. Magamnak sem akartam bevallani, de azt hiszem, hogy jó úton járt. Nem elég, hogy félbeszakított egy fontos tárgyalást, még volt bátorsága elém dobni egy önéletrajzot, ami azóta is nálam van. A nyers ereje, a büszkesége és a határozottsága egyszerre dögös és észveszejtő. Nem tudtam eldönteni, hogy az élet cseszett ki vele, ami miatt így viselkedik, vagy a volt pasija rúgta ki és az miatt gyűlöli a világot. Ettől függetlenül eldöntöttem, hogy felveszem vele a versenyt. Hallani akartam hangjában a szexi haragot, a nyers dühöt ami felém irányul. Újra látni akartam a csokoládé barna szemében a vad csillogást, a telt ajkát és a fehér fogait. Mert egy dologban nagyon is hasonlítunk: nem hagyjuk, hogy eltiporjanak bennünket. Vigyáz Katherine Cross, mert most ellenfélre találtál!

Este már alig vártam, hogy levegyem az inget és a vasalt nadrágot, ezért boldogan ugrottam bele egy fekete tréning alsóba és egy testre simuló, zöld pólóba, majd felálltam és egyenesen a beépített, modern konyhapult felé vettem az irányt. Azon gondolkodtam, hogy készítek egy karamellás kávét, miközben újra felhívtam Katherine-t. Vártam, hogy felvegye a telefont, ezért a készüléket a gránit pultra helyeztem és kihangositottam. Kinyitottam a legfelső polcot, levettem egy szürke bögrét, majd abban a pillanatban végre fogadta a hivásomat. Akkor kezdődjön minden elölről! - Katherine! Bízok abban, hogy nem zavarom ilyen késő este. Tudunk pár szót váltani egymással?

- Azt hittem, hogy az imént világos voltam! Már nem tartok igényt az állásajánlatára! Az önéletrajzomat pedig nyugodtan kidobhatja a szemetesbe - önelégült vigyorra húztam az ajkam, majd a pultra támaszkodtam és magam felé húztam Katherine kifogástalan és figyelemre méltó önéletrajzát. Lenyűgözött a tanulmányi végzettsége és a régebbi munka tapasztalata is. Miközben lejjebb pillantottam, elolvastam a be mutatkozó szövegét, ami szintén elrabolta a figyelmem.

- Jelen pillanatban is az önéletrajzát olvasom - pillantottam a telefonom felé. - Beszéljünk őszintén! - mondtam hangosan.

- Rendben! Maga egy tróger - jelentette ki határozottan. Mielőtt válszolhattam volna, gyorsan hozzátette. - Azt még elfelejtettem említeni, hogy udvariatlan és azt hiszi, hogy öné az egész világ.

- Szóval még mindig mérges rám a ma történtek miatt - jelentettem ki, miközben elkészítettem a kávét, majd a pultnál támaszkodtam és belekortyoltam a habos csodába. - Mondjuk azt, hogy ha elnézést kér a váratlan látogatása miatt, akkor tiszta lappal kezdhetjük a kapcsolatunkat. Mit szól hozzá, Katherine?

A gyönyörű nő azonnal elnevette magát, ezért a torkomat köszörültem. Miért van az, hogy bármit mond, azzal felkelti az érdeklődésem? Miért akarok belőle többet és annál is többet? És miért érzem azt, hogy a mi történetünknek ez csak a kezdete?

- Szerintem nem nekem kell elnézést kérnem, Mr. Morgan - a nevemet jól érezhetően megnyomta, ezért beharaptam az ajkam szélét. Még az is szexi, ahogy kiejti a nevem! - Maga tisztában van azzal, hogy mit csinált. Jól tudja, hogy több mint egy órát vártam egy olyan dologra, amit maga már lemondott. A legkevesebb az, hogy elnézést kér tőlem!

Kérését figyelmen kívül hagyva a plafon felé pillantottam. - Magának szánom a pozíciót! Elfogadja vagy nem?

A vonal túlsó végén néma csend keletkezett, ezért elővettem az IPad-et és megkerestem rajta a mentett jegyzeteket, hogy emlékeztessen magam arra, hogy miért is keresek főnök helyettest. Meg is van! Újra elővettem a szigorú főnökhöz illő hangomat és bólintottam. - Minden bizonnyal már értesült arról, hogy milyen pozícióba keresek munkatársakat. Az alárendeltem lesz, ami azt jelenti, hogy minden olyan szerepet betölt, amit egy asszisztens végez. Nekem van egy asszisztensem, de nem vagyok megelégedve Sarah jelenlegi tudásával. Hamarosan jönnek a felkérések és a megkeresések. Szükségem van egy illetékesre, aki szintén a rendezvényszervezés világában tevékenykedik és van tapasztalata benne. De azt hiszem az lenne a legjobb, ha ezt személyesen beszéljük meg. Utoljára kérdezem: aktuális még az álláskeresés?

Felsóhajtott, majd válaszolt.

- Igen. Köszönöm.

- Holnap reggel nyolc órakor várom az irodában!

- Holnap el kell vinnem a lányomat az iskolába! Egy kicsit késni fogok - mondta határozottan.

- Akkor kilenckor. Amint megérkezik, szóljon az asszisztensemnek. Ő majd eligazitja magát.

- Remek! Köszönöm Mr. Morgan - mondta halkan, majd letette a telefont. Egy darabig néztem a készüléket, majd ajkamhoz emeltem a poharat. Érdekes lesz a holnapi nap. Ez már biztos.

Teljesen kikészített a tudat, hogy végre személyesen is találkozhatok Daniele Morgan-el. Másnap reggel kifejezett ideges voltam és háromszor öltöztem át. Nem tudtam eldönteni, hogy sötétkék, vagy inkább citromsárga szoknyát és blúzt vegyek fel. Végül úgy döntöttem, hogy csak azért is kitűnök a tömegből, ezért a sárga együttesnél, és hozzá illő tűsarkúnál döntöttem. Bár biztos voltam abban, hogy Mr. Morgan-ek nem fog tetszeni a ruhám színe, de én nem az a fajta nő voltam, akit érdekel más véleménye. Ezért pontosan nyolc órakor, laza kontyba kötöttem a fekete hajam és befújtam magam a kedvenc, málna illatú parfümömmel. A lila színű hajtincsemet szándékosan nem rejtettem el, ezért szépen megmutatta magát. - Mese szép vagy! - a tükörbe pillantottam, amikor a lányom állt mögöttem és csillogó szemekkel figyelt rám. Felvont szemöldökkel lehajoltam hozzá, majd megpusziltam az arcát.

- Akárcsak te! Rám hasonlítasz, tudod-e? - megsimogattam a haját, majd oldalra biccentettem a fejem és néztem, hogy a bizsu nyakláncát kezdte piszkálni. A szemöldökömet ráncoltam, hiszen ez nem megszokott dolog tőle. Amikor a szemembe nézett és megláttam az üveges tekintetét, tudtam, hogy valamit kérdezni szeretne.

- Sokszor eszembe jut, hogy nekem miért nincsen apukám - a lábam a földbe gyökerezett és a parfümöt is kiejtettem volna a kezemből, ha nem ültem volna le az ágy szélére. Annyira váratlanul ért, hogy hirtelen nem tudtam mit mondani, csak megszeppenve pislogtam. Tudtam, hogy egyszer belép abba a korba, amikor az apja felől fog érdeklődni. Viszont én még nem készültem fel erre a dologra. Mit mondhatnék neki? Meséljem el, hogy egy álarcosbálon találkoztam egy férfival, akivel azon az éjszakán lefeküdtem? - Nem mintha baj lenne, hiszen te itt vagy nekem, csak... - sóhajtva visszafojtotta a levegőt, majd nevetve széttárta a kezét. - Mindegy, nem számít! - hirtelen megfordult, de én utána szóltam.

- Ha neked számít, akkor nekem is - mondtam halkan, majd a fejemet csóváltam. - Az a helyzet, hogy nem tudom, hogy hol van az apukád - tártam szét a kezem.

- M...miért nem?

Lesütöttem a szemem, majd beharaptam az ajkam. Próbáltam leplezni azt, hogy szégyelltem magam. Mégis, hogy tudnám könnyen megértetni vele? Hogy tudnám elmondani azt, hogy egyéjszakás kalandom volt az édesapjával, akinek a hollétéről azóta sem tudok? Annyi lehetőségem lenne arra, hogy eltereljem a témát. De nem akartam! Nem akartam olyan anya lenni, akinek minden szava hazugság és félrebeszélés. Előre hajoltam, majd elmosolyodtam. - Nagyon régen egy romantikus, gyönyörű álarcosbálon találkoztam az apukáddal. Még mindig emlékszem a kék szemére, szóval a szemedet tőle örökölted - közelebb húztam magamhoz, majd megsimítottam a haját. - Ezen a bálon mindenki szép, fodros ruhát viselt. Nőknek és férfiaknak is volt színes, díszes álarcuk. Az tűnt fel, hogy az apád is olyan álarcot viselt, mint én - húztam össze a szemem.

- És táncoltatok is? Mond, hogy táncoltatok! - a kezemet rángatta, ezért úgy döntöttem, hogy nem okozok neki csalódást: mindent elmeséltem.

- Igen! Az apukád szemtelenül felkért engem táncolni. Nemet sem tudtam mondani, angyalom - nevettem el magam, miközben a régi emlékek a felszínre törtek és egy pillanatra elkalandoztam. Szinte láttam magam előtt, hogy fekete szmokingban és arany színű álarcban lassan felém sétál és megfogja a kezem. Szinte láttam a ragyogókék tekintetét, amit kiemelt a borotvált arcéle és a puha ajka. Éreztem, ahogy táncolunk, ahogy a testünk összesimul. Mindenre emlékeztem, csak az arcára nem. Az arcát mindig takarta az álarc, ezért csak a tekintete égett bele az emlékezetembe. A vágy, a kémia és a játék még mindig olyan intenzív hatással volt rám, hogy akararatlanul is összeszorítottam a combomat. - Öhm, sokáig táncoltunk - ráncoltam a szemöldökömet. - Aztán éjfél előtt én haza akartam menni.

- Hű! Pont úgy, mint a Hamupipőkében?

- Csak a Hamupipőkében a szereplők nem csináltak...felnőtt dolgokat - sziszegtem.

- Felnőtt dolgokat? Az meg mi? - kezét széttárta, ezért nevetve magamhoz húztam, majd megpusziltam az arcát. Számomra még mindig hihetetlen az, hogy megszületett Khloe. Ő volt a legjobb dolog, ami történt az életemben. Ha esélyem lenne rá, akkor megkeresném az apját és megköszönném neki ezt a csodálatos ajándékot. Lehet, hogy nem tudom hol él, van-e családja, de biztos vagyok abban, hogy egy nagylelkű, ember.

- Sarah! Mégis hányszor pofázzam el neked, hogy a dokumentumokat nem nyomtatott formában, hanem elektronikusan kértem?! - kiabáltam a telefonba, majd félre dobtam a halom papírt és hátra dőltem a székben. - Mit gondolsz? Azt hiszed, hogy napi tizenkét órát az asztal felett fogok tölteni és a nyomtatott dokumentumokat fogom rendszerezni?!

- Én...nagyon sajnálom Mr. Morgan! - hallottam hangját a telefonba.

És csodálkozik, hogy új embert keresek a helyére. Nem elég, hogy figyelmetlen, de még feledékeny is. Nem egyszer adtam pontost utasítást arról, hogy milyen dokumentumokat, milyen formában kérem. Direkt hangsúlyoztam, hogy ne merészeljen ötven oldalas, apróbetűs lapokat az asztalra helyezni. És mi vár reggel nyolc órakor a mahagóni asztalon? Persze, hogy egy halom papír!

- Akkor most gyere ide és vidd el innen ezeket a szemem elől! Öt perced van, hogy elektronikusan átküld az összes létező dokumentumot. Menni fog, igaz? - kérdeztem a telefonba.

- Igen! Menni fog - az asszisztensem letette a telefont, ezért a halántékomat dörzsöltem, majd tűsarkúk kopogását hallottam az üvegajtón keresztül. Azért szerettem az irodám ajtaját, mert én bentről mindent látok, de akik a folyosón tartózkodnak, azok nem látnak be az irodámba. Miután Sarah belépett, a fejét lógatta, majd magához vette a halom papírt. - Akkor ezeket elviszem és mindet átküldöm elektronikus formába - bólintott, majd az órájára nézett. - Emlékeztetni szeretném, hogy ma reggel kilencre megbeszélt időpontja van! Aktuális még vagy lemondjam? - kérdezte elpirulva. Kikötöttem a nyakkendőmet, majd kezembe vettem az IPad-et.

- Ne mondja le! Amint megérkezik Katherine Cross, kérem kísérje a tárgyalóterem mellett található szobába. Ott tervezek tárgyalni vele - bólintottam, majd kifújtam magam.

- Rendben! Minden világos - hátat fordított, de mielőtt kilépett volna az ajtón, hozzátettem.

- Az asztalra tegyél légyszíves poharakat és egy kancsó buborékmentes vizet. Ez lesz az utolsó feladatot, amit elvégzel mint asszisztens - Sarah elhúzta az ajkát, bólintott majd felsóhajtott.

- Nem volt megelégedve a munkámmal?

- Itt nem erről van szó! Az utóbbi időben a munkád nem csak pontatlan volt, de sokszor nem figyeltél oda a részletekre. Nagyon jól tudod, hogy ha munkáról van szó akkor nem kegyelmezek. Itt mindenki tisztában van azzal, hogy milyen színvonalat és stílust kell nyújtanunk. Azért keresek magam mellé egy új asszisztens, mert úgy érzem, hogy te nem tudod megugorni a lécet, amit én magasabbra tettem.

- Értem - sütötte le a szemét. - Azért nagyon köszönöm, hogy önnek dolgozhattam. Az már biztos, hogy nem irigylem a hölgyet, aki állásinterjúra jön magához - szúrta oda, majd kilépett az irodából.