Egy nagyon fárasztó és izgalmas nap várt rám. Ma egy állásinterjúra vagyok hivatott, ami pontosan délben lesz. Úgy terveztem, hogy reggel gyorsan bevásárolok és elkészítem a reggelit Khloenak, aki a boltból való megérkezésem után izgatottan fogadott engem. Kicsit meglepett, hogy pizsamában volt, hiszen elmúlt hét óra. És ez azt jelentette, hogy fél óránk maradt az iskolába érni. Miután letettem a szatyrokat a pultra, mosolyogva megsimítottam a haját és kicsit előre hajoltam, hogy a szemébe tudjak nézni. - Te még pizsamában vagy? - csillogó tengerkék szemével az arcomat nézte, majd vigyorogva átkarolt és rengeteg puszival ajándékozott meg. A gyönyörű lányom csak nevetett és ragaszkodóan magához húzott.

- Tudom anyu, tudom - mondta a fülembe, majd felsóhajtott. - Felveszem a ruhát amit kikészítettél nekem. Előtte kaphatok egy puszit? - hátra lépett és széttárta a kezét. Szorosan vissza húztam, átkaroltam az egész hátát, majd hatalmas puszikat nyomtam az aranyos pofijára.

- Hihetetlen, hogy veled áldott meg a sors - ujjaim közé vettem a hosszú barna haját és végig simítottam rajta. - Gyönyörű vagy és okos. Tudod, hogy mennyire szeretlek? - Khloé elbambult, hiszen megfogta a fekete hajam, majd piszkálni kezdte. - Ezerszer is köszönetet mondtam a sorsnak, hogy veled ajándékozott meg, hercegnőm - elengedtem, ő pedig elvigyorodott.

- Nem is vagyok hercegnő.

- Az én szememben az vagy. Hm? - simítottam meg az arcát, majd fülem mögé szántottam a tincseimet. - Emlékeztess, hogy ne felejtsek dél előtt érted menni! Írt az osztályfőnököd, hogy elmarad az ötödik órád! Lehet, hogy kicsit késni fogok az állásinterjúról - feszülten felsóhajtottam, hiszen akaratlanul sem tudtam megoldani azt, hogy időben odaérjek. Előtte muszáj lesz felszednem Khloét az iskolában és utána vele együtt, az épületbe menni. De ilyenkor mindig megfordul a fejemben, hogy egy anya élete nem lehet mindig álom. Igenis vannak olyan napok amik rohanással, bevásárlással és munkával telnek.

- Juhé! Akkor engem is magaddal viszel? - kérdezte kíváncsian.

- Ha nem készülsz el időben, akkor az első óráról is el fogunk késni. Na, szedd össze magad - vállánál fogva a szoba felé invitáltam őt, majd elnevettem magam, amikor felfutott a lépcsőn. - Lépcsőn nem szabad futni! Hányszor mondjam el neked? - kiabáltam a hét éves lányomnak, aki kora ellenére sem fogta fel, hogy mi a veszélyes. Nem voltam az a féltő és óvó anya. Én mindig a szavakra és a magyarázatra hagyatkoztam. Mindig bíztam abban, hogy ha egyszer elmagyarázom neki, hogy mi a helyes, helytelen vagy veszélyes, akkor megjegyzi és idővel a szituációhoz megfelelően cselekszik. Nem egyszer említettem neki, hogy a lépcsőn sosem futunk. Azt hiszem, hogy még gyakorolunk kell ezt a dolgot.

- Tudom, bocsi anyu! - kiabálta vissza.

Sok autó volt az utakon, ezért csak nehezen találtam parkolóhelyet az iskola előtt. A fehér épületet modern fekete kapu, és kettő darab zászló tarkította. A nap szikrázóan sütött, ezért a tiszta ablakok felülete visszaverte a nap sugarait. A diákok csapatokban és egymás után léptek be a kapun. Valamiért mindig szomorúan néztem végig, hogy a hét éves lányom belép az iskola kapuján. Valamiért úgy éreztem, hogy itt eltelik még hat év, és aztán ő is belép a nagybetűs életbe. De próbáltam csak a jelenre koncentrálni és arra, hogy ő még kicsi és nem fog kilépni a szárnyaim alól. - Nagyon vigyázz magadra az iskolában, kicsikém - pillantottam hátra, majd elmosolyodtam. - Dél környékén felhívom a tanító nénit, hogy megyek érted, rendi? - pislogtam szaporán. Khloe eszméletlenül aranyos és okos volt. Már második osztályos, de eszméletlenül szereti a Barbie babás meséket és a Disney sorozatokat. Egyszer hallottam tőle, hogy a többi lány kicsúfolta őt amiatt, mert bevitte magával az egyik babáját. Nem egyszer mondtam el neki, hogy ez nem szégyen és nyugodtan beviheti magával, ha szeretné. Azóta mindig azt mondja, hogy de ő már nagy ehez.

- Rendben, anyu - kinyitotta az ajtót, majd becsukta és megigazította a rózsaszín táskáját aminek hátulján egy unikornis van. - Anyu? - hirtelen a lehúzott ablak elé állt és vigyorogva behajolt az ablakon. - Kaphatok egy új táskát?

- Miért szeretnél új iskolatáskát? - ráncoltam a szemöldököm, hiszen már sejtettem, hogy hol fogunk kilyukadni. Bárcsak a kezeim közé került volna az a pár lány!

- Azért mert gyerekes - suttogta. - Szeretnék helyette lilát! Mondjuk olyat, amin virágok vannak - mutatóujját az ajkára helyezte és felvonta a szemöldökét. Sokszor megcsodáltam már őt, de csak a természetes fényben szoktam rájönni arra, hogy milyen gyönyörű vonásai vannak. Tőlem örökölte a haja színét...de a többi vonása mind az apjáé. Próbáltam eltekinteni attól, hogy valószínüleg soha nem fogja őt megismerni. De ettől függetlenül, ha a lányomat látom, akkor mindig a kék szemű idegent látom magam előtt. A szemük, a szájuk, és talán az orruk is egyforma. Nekem nincs hosszú, vékony orrom, ezért gondoltam, hogy ezt a csodát is az apjától örökölte. - Anyu??

- Őőő, rendben! Ma az interjú után elmegyünk és veszünk neked egy másik táskát - puszit küldtem neki és homályos tekintettel néztem, hogy besétál az iskola kapuján. - Fordulj meg - sziszegtem könnyeim között. - Fordulj meg kicsikém - suttogtam.

Ez volt az első alkalom, hogy a lányom nem fordult vissza, hogy integessen nekem...

Egész dél előtt ideges voltam, ezért elmentem a kávézóba, ahol Camille, a legjobb barátnőm dolgozik. Nagy szerencse, hogy Khloe iskolája és a kávézó is nagyon közel van a kertes lakásunktól. Camille látta rajtam, hogy gondterhelten nyitottam be az ajtón, ezért a vendégek között szinte azonnal felém sétált. Még nem ültem le, ezért inkább a sötétbarna pulthoz igyekeztem, majd a Michael Kors táskámat a felületére helyeztem. - Te mit csinálnál, ha azt látnád a lányodon, hogy kezd felnőni? - pislogtam felé, miközben egy szuper erős kávét csinált nekem.

- És ezt miből következtetted le?

Camille eszméletlenül csinos volt. Vörös haja göndör hullámokban omlott a vállára. Sárga pólót és virág mintás, bokáig érő szoknyát viselt. Ujján már ott csillogott az eljegyzési gyűrűje, amit Mark-tól kapott. - Ma reggel nem fordulsz vissza.

- Hogy miii? - gyorsan lehúzta magáról a fekete kötényt, majd helyet foglalt mellettem. - Ó, ó! - motyogta. - Ez nem jó hír.

- Eddig minden nap visszafordult, hogy integessen nekem. Viszont ma reggel nem fordult vissza. És megkért arra, hogy vegyek neki egy kevésbé kislányos háti táskát - tártam szét a kezem. - Én...félek - haraptam be az ajkam. - Még nincs itt az ideje annak, hogy a nagy lányt játssza! - emeltem fel a fejem. - Én még ötödik osztályos koromban is néztem a Tom és Jerryt!

- Reggel, mikor adják néha én is belenézek - vállát rántotta, majd megsimogatta a vállamat. - Ne aggódj! Ez miatt nem fogod őt elveszteni! Lehet, hogy már nem érdeklik őt a Barbie mesék és a rózsaszín dolgok. Lehet, hogy egy új korba szeretne lépni.

- Semmi baja nem volt a rózsaszín dolgokkal addig, amíg az egyik lány meg nem bántotta őt azzal, hogy az egyik babájával jár az iskolába - emlékeztettem magam erre.

- Hol van a pincérnő? Nem hiszem el, hogy ennyit kell várnom arra, hogy kérjek egy kávét! - mogorva férfi hang szólalt meg közvetlen mellettem, de túlságosan is letört voltam ahhoz, hogy felé kapjam a fejem, ezért megnyitottam a telefonomat és át böngésztem a cég honlapját, ahol az állásinterjún lesz.

Több mint öt percet kellett várnom arra, hogy a pincérnő felemelje a seggét a székről és visszavegye a kötényét ami pontosan jelzi azt, hogy ő itt a dolgozó. Mivel hét évig Olaszországban éltem, nem volt alkalmam személyesen megismerni Mark barátnőjét, de ez a nő kiköpött mása. Hogy is hívják? Azt hiszem, hogy Camille. Pontosan! A szemem szikrákat szórt. Még jó, hogy napszemüveg volt rajtam. Így nem láthatta, hogy gyilkos tekintettel fogadtam el a kávét és szó nélkül fordultam meg. - Te hallottál már a Luxury Event rendezvényszervező cégről? - a cégem neve hallatán a lábam a földbe gyökerezett és kávéval a kezemben megálltam. Csak a vállam fölött pillantottam hátra, de hirtelen megpillantottam egy éjfekete hajzuhatagot és egy csinos, kék színű blézert. A hölgy arcát nem láthattam, de a hosszú haja láttán összeszaladt a számban a nyál.

- Annyit tudok, hogy Mark legjobb barátja az ottani fejes - a vörös hajú nő rátámaszkodott a pultra, majd elnevette magát. - Akit szerintem szándékosan nem mutatott még be nekem - kicsit a fekete hajú nő felé hajolt, majd suttogva így szólt: - A haverja biztos egy pöcs, vagy egy szoknyavadász! Csak ez miatt nem mutatott be neki.

Mi a...

Tényleg ő lenne Camille?!

Hát...képeken is csinos, na de a valóságban?

Mark jól választott. Valóban csinos nő volt.

- Akkor már értem, hogy eddig miért nem mutatott be téged, Mr. nagypöcsnek! - nevetett a fekete hajú nő. - Mindegy! Remélem, hogy minden rendben lesz az állásinterjún és megkapom a munkát.

És a fekete hajú nőt várom ma délre a céghez?

És ki lenne az a Mr. nagy pöcs?! Talán én?

- Az is tudok lenni! - morogtam a bajszom alatt, majd mérgesen kiléptem a kávézó ajtaján.

Azt hiszem, hogy izgalmas nap vár rám.