- Hogy mi?! Szó szerint randevúra hívott? - Camille hangosan sikított a pult mögött ácsorogva, ezért zavartan a szájára tapasztottam a tenyerem. A történtek óta még mindig a rózsaszín felhőket láttam, ezért sem tudtam, hogy mit gondoljak erről a hirtelen jött változásról. Amikor Daniele-re gondolok, hevesebben zakatol a szívem, és kipirul az arcom. Egyértelmű, hogy van köztünk valami, ami mindennél erősebb- Létezik köztünk egy kötelék, egy vonzerő, amit ha megpiszkálunk, robban akár egy atombomba. - És ma reggel felbukkant a kertedben?! Álom ez a pasi... - sóhajtva támaszkodott a pultra, ezért kicsiket pislogva megcsóváltam a fejem.

- Egyenlőre nem tudom, hogy mit gondoljak erről az egészről - műkörmömet piszkáltam, miközben Camille váratlanul megpöccintette a homlokomat.

- Vedd már észre azt, hogy odáig van érted az a pasi!

- Hm... - sóhajtottam. - Akkor sem tudom, hogy mit gondoljak erről az egészről!

- Nem tudom, hogy mit gondoljak erről az egészről! - pillantottam Mark szemébe, aki vigyorogva hallgatta végig a történteket. Természetesen elmeséltem a legjobb haveromnak azt, hogy tegnap éjszaka letámadtam Katherine-t. Még mindig emlékszem a telt ajka érintésére és az illatára ami kihozta belőlem a fenevadat. Legszívesebben ott a fal mellett tettem volna magamévá.

- És miért nem tetted meg? - szakított félbe Mark, ezért a tollamat piszkálva elszakítottam tekintetem a magas felhőkarcolók látványáról, majd felé fordultam. - Ott volt a lehetőség, hogy megfektesd!

- Hogy miért nem tettem meg? - kérdeztem vissza, majd a papírok és a dossziék fölött előre hajolva, megrántottam a vállamat. - Azt hiszem, hogy többet akarok tőle - mondtam elkerekedett szemekkel. Mark összehúzott szemekkel az arcomat fürkészte. Hosszú másodpercekig nem mondott semmit, csak keresett bennem valamit.

- Akkor miért nem tudod, hogy mit gondolsz erről az egészről? - kérdése hallatán mélyen felsóhajtottam, hiszen van itt valami, amit képtelen vagyok elfelejteni, vagy figyelmenkivül hagyni.

- Azért, mert ő az alkalmazottam!

- Azért mert ő a főnököm! - válaszoltam Camille kérdésére, miközben elfogadtam a felém nyújtott kávét. Ujjaimat a csésze köré fontam, majd a torkomat köszörültem. - Azt hiszem, hogy ma lesz a randink - motyogtam magam elé.

- Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó lesz - megszorította a kezem, majd hátra túrta a vörös haját. - Szerintem adj magatoknak egy esélyt. Miért számít, hogy a főnököd? - csóválta a fejét. - Lehet, hogy ti ketten összeilletek. Akkor ne legyen akadály az, hogy ő a főnököd - pislogott szaporán. - És egyébként is... - húzta ki magát büszkén. - Egy hónap múlva esküvői ruhát kell próbálnom, és nem jöhetsz velem orrot lógatva - lökte meg a vállam, mire elnevettem magam.

Daniele akkor érkezett meg, amikor a nap épphogy kezdet lebukni a ház tetők mögött. A sárga égbolt színétől csak az ő mosolya volt ragyogóbb. A lábam a földbe gyökerezett, amikor egy csokor virággal várt rám. A pillanat túlságosan romantikus volt ahhoz, hogy elhiggyem...de mégis magával ragadott a hangulat. - Csodálatosak! - elfogadtam, miközben egy lassú puszit nyomott az arcomra. Előttem állt ez a kék szemű, sötét hajú férfi, és próbáltam rájönni arra, hogy ez most tényleg megtörténik? Daniele túlságosan jóképű volt: óriási kék baba szemek, vonzó mosoly, szimmetrikus arc és rövid borosta ami kiegészítette a csábító tekintetét és a sármát. Ő tipikusan filmbe illő férfi. Olyan pasi, aki után sóhajtoznak a nők, akinek soha sincs baj a külsejével, vagy a hajával. Lényegében: eszméletlenül jóképű volt. És ekkor még csak nem is sejtettem, hogy hova fog vinni.

Egy randevúról első sorban mindenkinek a vacsora, vagy a romantikus séta jut az eszébe. Én is ilyen programra számítottam, ezért lepődtem meg, amikor egy óra autó út után lehajtott egy dombra, ami előtt végtelenségig nyúló tó volt. Amikor kikapcsoltam a biztonsági övet, előre hajoltam, hiszen nem láttam asztalt, piknik kosarat, vagy járdát. - Hova hoztál engem? - fürkésztem, miközben kikapcsolta az övet, majd a karórájára pillantott.

- Öt perc és sötétedik - mutatott az órára, ami este nyolcat jelzett. - Várd ki türelemmel - suttogta, majd a torkát köszörülve kicsit felém fordult. - Őszinte leszek hozzád... - a hangja halk és selymes volt. Egyszerre nyugtatott, és nyugtalanított is, hiszen nem tudtam, hogy mi vár rám. - Olyan férfi vagyok, aki jobban szereti az egyszerű, látványos programokat. Szeretek kreatív és...olykor romantikus is lenni - fürkészte az ajkamat, miközben a száját nézve nyeltem egyet.

Istenem...mi ez az érzés?

Miért rémiszt meg ennyire?

Miért akarok menekülni, de közben maradni is?

Miért érzem azt, hogy rettegek ettől? Talán rettegnék a szerelemtől?

- Most már nagyon kíváncsivá tettél - még én is meglepődtem, hiszen a hangom kifejezetten bátortalan volt. Hol van az a nő, aki mindig kiáll magáért? Daniele Morgan megszorongatta a nyakát és doromboló kiscicát csinált belőle.

- Akkor menjünk! - szinte reszketve hallgattam rá és szememet összehúzva figyeltem, hogy a domb széléhez egy teleszkópot állít. Az égbolt már sötét volt, ezért millió csillag nézett vissza ránk. Miközben a csillagvizsgálót állította, rájöttem arra, hogy ilyet még senki nem tett értem.

- Szóval ez a meglepetés? Cs...csillagokat fogunk nézni? - a boldogság miatt könny szökött a szemembe, ezért erőt kellett vennem magamon, hogy ne sírjam el magam. Daniele farzsebébe vezette az egyik kezét, majd lapockámhoz ért, és a teleszkóp felé invitált. A karamellára emlékeztető illata az orromba szökött, amikor hátulról átkarolt, és puszit nyomott az arcomra.

- Remélem, hogy nem tartod bénának - sziszegte a szürkületben.

- Te most viccelsz? - nevetve felé fordultam, majd arcára simítottam a kezem. - Millió csillag ragyog ránk az égen - pillantottam fel. - Alig várom, hogy ezt közelebbről is lássam! - fürkésztem a tekintetét. - Bár egyik csillag sem ragyog olyan szépen, mint a te szemed, Daniele - motyogtam óvatosan.

Féltem a szerelem gondolatától, de ezen az estén mégis fejest ugrottam benne. Egy részem félt, hogy újra csalódni fog. Viszont a másik oldalam epekedve várta, hogy többet és többet kapjon ebből a férfiból. Mert hamar rájöttem arra, hogy eszméletlenül vonzódni kezdtem hozzá. A hangja, az illata és az érintése is olyan hatással van rám, ami teljesen elrabolt engem. Elvarázsolt és csak a rózsaszín felhőket láttam.

A csillagok vizsgálása után leterítettünk egy pokrócot a fűre, majd egymás mellé feküdtünk. Bátortalanul hajtottam fejem a mellkasára, de nem bánta, ezért csak közelebb bújtam hozzá. A tücskök ciripeltek, a sötét égbolton pedig millió csillag ragyogott. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen oldalad is van! Eddig csak a szigorú főnököt láttam magam előtt - simogattam a mellkasát. Daniele a hajamat cirógatta, ezért minden apró érintése miatt lángra lobbant a testem.

- Én pedig egy nőt, aki ki nem állhat engem - szinte éreztem, hogy mosolyog, amikor puszit nyomott a...

- Te homlokon pusziltál? - hirtelen felültem, ezért ő is így tett. Kezével megtámasztotta magát hátul, majd zavartan oldalra pillantott. Borosta fedte arcán enyhe pír jelent meg, miközben próbált rájönni arra, hogy miért kérdezem. A férfiak valóban máshogy működnek...

- Azt hiszem, hogy igen. Miért kérdezed? - szemöldökét aranyosan ráncolta, ezért boldogan hozzá hajoltam, majd nyomtam egy puszit az arcára. - Nem értelek - nevetett.

- Nem is baj, Daniele! - suttogtam mélyen a szemébe nézve.

Túlságosan későre járt már, de mi nem akartunk haza menni. Daniele éjfél előtt parkolt le a ház előtt, de amikor leállított az autót, egyikünk sem mozdult. Millió dolog cikázott a fejemben vele kapcsolatban.

Akkor mi most randizunk egymással?

Bele kezdtünk egy kapcsolatba?

Építkezhetünk erre?

- Én... - kezdtük tökéletesen egyszerre, ezért elnevettük magunkat. - Nagyon jól éreztem magam - mondtam őszintén.

- Én is jól éreztem magam - fürkészte az arcomat, majd a fülem mögé tűrte az egyik hajtincsemet. - És örülök annak, hogy tetszett a program!

- Eszméletlenül imádtam - suttogtam magam elé. - A csillagok...gyönyörűek voltak!

Szerintem egyszer minden nő megérdemel egy olyan pillanatot, amikor egy Daniele-hez hasonló, jóképű férfi hívja el csillagokat nézni.

- Szerintem pedig te voltál gyönyörű - mondta alig hallhatóan. Elpirulva mosolyra húztam az ajkam, majd a bejárati ajtó felé mutattam.

- Azt hiszem, hogy ideje bemennem!

- Aludj jól, Katherine - hajolt hozzám, majd szenvedélyesen megcsókolt. Lassan simítottam arcára a kezem, közben nyelve megtalálta az enyémet. Keze védelmezően karolta a nyakamat és közelebb vont magához. Az illata, a nyelve, a testéből áradó hő... Daniele!

- M...most már tényleg ideje mennem! Szerintem nem szeretnéd kivívni a lányom haragját - simítottam meg ujjammal az ajkát.

- Istent ments - válaszolta vigyorogva.