Több mint egy hete késik a menstruációm. Nincs gáz!

Biztos csak a stressz és a hamarosan érkező vizsgára való tanulás, illetve megfelelési kényszer okozta. Mindig is az volt az álmom, hogy leteszem a rendezvényszervező, illetve esküvőszervező tanfolyamot és egyszer saját vállalkozásba kezdek, hogy majd az emberek engem hívnak, hogy szervezzem meg az álom esküvőjüket, vagy egy felejthetetlen születésnapi partit egy gyönyörű tópart helyszínén. Nincs gáz! Sok mostanában a stressz, a belvárosba utazgatás és az órák, amik nem csak fizikailag, és lelkileg is lefárasztanak.

A mai napom is pont egy pörgős, gyors napnak indult. Reggel hét órakor már a tükör előtt álltam és készítettem magamnak egy visszafogott, natúr sminket. Tudni illik rólam, hogy a stílusom és a személyiségem is nagyon egyedi. És, hogy ez mit takar? Szeretem a színes és feltűnő darabokat. Én nem félek felvenni egy rikító rózsaszín trikót egy fekete bőr szoknyával és hosszú, iszonyatosan magas tűsarkúval. Az önbizalmam általában a plafont veri, szókimondó és néha pimasz is vagyok. Anyukám néha szégyel, de gyakrabban mondogatja, hogy a mai világban az önbizalom nélküli embereket eltiporják. Ezért úgy döntöttem, hogy szabályokkal és életvidám stílusban élem az életem. Bár édesanyámnak is sok mindent köszönhetek. Beleértve a csokoládébarna szemem, a kerek mellem és a keskeny lábamat. Én mégis úgy gondoltam, hogy jobban számít a belső és a szív. Édesanyámtól kaptam a szívemet, ami határtalanul képes szeretni, és tőle kaptam a gyengeséget is. Vannak hátrányai és előnyei is annak, hogy valaki szép, vagy egy igazi bombázó. A gyökér, undorító férfiak kiszemelnek, elcsábítanak, majd az ágyukba csalnak és ha megunnak, egy új játékszer után koslatnak. Hogy ez történt-e a volt pasimmal? Természetesen igen és meg is kapta érte a magáét. Még mindig emlékszem, ahogy egy szál törölközőben áll a járdán és kiabál, miközben az ablakon át hajítottam ki a cuccait.

Megérdemelte? Hogy hogyne!

- Ó! Szia Katherine! - egy mély, vonzó hang köszöntött, ezért a főépület előtt állva megálltam, majd fejemre helyeztem a napszemüveget. És ott állt előttem. A tökéletes, a szép szemű, a kifogástalan mosolyú, tökéletes...meleg barátom. A neve Troy. Vannak emberek akik hajlamosak elítélni valakit azért, mert a saját neméhez vonzódik. Én pontosan abba a csapatba tartozom, akik tiszta szívből kívánnak sok boldogságot azoknak is, akiknek a nemi identitásuk eltér a normálistól. Engem soha nem zavart, ha valaki meleg, vagy a saját neméhez vonzódik. A szívünk és a lelkünk is ugyan olyan, ezért miért ne támogathatnám az ő boldogságukat is? - Ma is gyönyörű vagy!

- Köszönöm Troy! A felsőmet tegnap vettem! - a leopárd mintás pólóra mutattam, amit kiegészített a bőr nadrágom és a szintén foltos magassarkúm. - Igyekszem kitünni a tömegből! - ujjaim közé vettem a szorosan felfogott hajam és megsimítottam a végét.

- És büszke is lehetsz magadra, hiszen sikerült, anyukám! - ölelt magához, majd beleszippantott az illatomba. - Csak nem a legújabb Chanel parfüm van rajtad? - szorította meg a vállamat.

- De bizony - mondam büszkén. - Készen állsz a mai órákra? - biccentettem az épület felé. - Már alig van pár nap a vizsgákig. Te nem izgulsz? Nincsenek rosszulléteid, hányinger, valami?

Troy fürkésző tekintettel nézett végig rajtam. Szemét a kelleténél tovább legeltette a hasam környékén, majd gyanakvóan közelebb hajolt hozzám és megköszörülte a torkát. - Miről maradtam le? Csak nem terhes vagy?

Kérdésén akkorát nevettem, hogy a mellettünk elsétáló emberek is felfigyeltek a hangomra. A baj csak az volt, hogy minden másodperc elteltével a hangos nevetésem alábbhagyott, a helyét pedig átvette valami más. Akaratlanul is bevillant egy sötétkék szempár, ami egy arany színű, elegáns álarc alatt vizslat engem. Az is eszembe jutott, ahogy az ágy közepén fekszem, ő pedig magáévá tesz, újra és újra. Az erotikus és tökéletes éjszaka olyan hévvel jött a szemem elé, mintha egy belső hang azt mondaná, hogy Troy elmélete mégsem hülyeség. Jobban mondva, inkább egy üzenet, ami azt súgja, hogy minél hamarabb menjek el nőgyógyászhoz. Egyszerre kapott el a rémület és a kétségbeesés. Lehetséges, hogy terhes vagyok? De fogamzásgátlót szedtem! Legalábbis hetekkel azelőtt szedtem, de miután a volt pasim magamra hagyott, félre tettem a tabletták rendszeres szedését. Ó jaj! Ezt minél hamarabb ki kell derítenem! - Fal fehér lettél, szederke! - érintette meg az orrom hegyét.

- Én csak...én csak... - akaratlanul is könnybe lábadt a szemem, a kezem pedig remegni kezdett. Így képtelen lennék három órát végig ülni. Hirtelen hátrálni kezdtem, majd a fejemet csóválva a hátam mögé mutattam. - Most jutott eszembe, hogy otthon hagytam pár könyvet!

- Nem baj. Itt az enyém! - de nem vártam meg, hogy mit mond, hiszen gyorsan megfordultam, majd a fehér autóm felé haladtam. Hazamenet felhívtam az orvosomat, aki délutánra adott is egy időpontot. Egész nap könyörtelen gyomorgörcs és rosszullét kerülgetett. Alig vártam, hogy délután öt óra legyen.

A magánrendelő letisztult, barack színre festett folyosóján ültem és lesütött tekintettel fürkésztem a fehér padlót. Kezemben a telefonomat szorongattam és imádkoztam, hogy ne az legyen, amire számítok. Ideges voltam, ezért a majdnem üres folyosón, felhívtam a barátnőmet aki gyorsan fel is vette a telefont. Az elején nem mondtam semmit, csak a hogyléte felől érdeklődtem. Camille természetesen jól érezte magát, elújságolta, hogy Mark gyönyörű rózsákat küldözget neki. Én csak mosolyogtam, hiszen ha így haladnak, akkor hamarosan tanú leszek az esküvőjükön. Miközben Camille mesélt, elhúztam az ajkam, lesütöttem a szemem és nem bírtam ki, hogy ne vágjak közbe. - Lehet, hogy terhes lettem! - halkan mondtam ki, de a vonal tulsó végén tartózkodó személy hirtelen elnémult. - Itt vagy? - motyogtam.

- Hogy mii?! - olyan hangosan kiabálta, hogy le kellett fognom a telefont, hiszen több szempár is felém pillantott. - Ezt most komolyan mondod? - kérdezte hangosan.

- Komolyan - hüppögtem idegesen. - De nem vagyok benne biztos! Troy-al találkoztam, amikor a közös óráinkra mentünk. Ő vetette fel az ötletet, hogy talán terhes vagyok. És akkor jutott eszembe minden. Az éjszaka a kék szemű álarcossal és az, hogy amúgy hetek óta nem is szedtem azt a vacak gyógyszert! - összeszorítottam az öklömet, hogy ne sírjam el magam.

- Ó, életem! Oda megyek, rendben?

- Köszönöm, hogy rád bármikor számíthatok - mondtam ki.

- Ez csak természetes. Húsz perc és ott vagyok!

Amikor bontottuk a vonalat, a táskámba helyeztem a telefonomat és felfigyeltem egy anyukára ki pont előttem haladt el és egy babakocsit tologatott. Akaratlanul is az újszülött felé pillantottam. Az apró baba épp aludt. Egy kék színű cumi volt a kicsi szájába, kezeit görcsösen tartotta, a szemét pedig békésen lehunyta. Pontosan olyan volt, mint egy alvó angyalka. Az édesanyja észre vehette, hogy a babát figyelem, hiszen leült mellém és suttogva így szólt: - Aranyos, igaz? A gyermekek igazi csodák - motyogta a babakocsit tologatva. - Talán maga is állapotos? - érdeklődött, de én csak kezembe temettem az arcomat, miközben ők a másik vizsgáló szobához vártak.

- Szabad! - kopogás után a hugom szomorú hangja térített magamhoz, ezért lenyomtam az arany színű kilincset, majd beléptem a tágas szobájába. A hugom születése óta megszokta, hogy úri családban nőtt fel. Ezért a szobája is pontosan egy palotára emlékeztetett: az arany színű padlón piros szőnyeg volt, színes francia ágy mellett elegáns éjjeliszekrények és díszes bútorok egészítették ki a hófehér függönyt és a csillárt is. - Szia Daniele - sirva felém futott, majd könnyeim között átkaroltam és a barna hajába túrtam. Lesütöttem a szemem, majd felajánlottam, hogy feküdjünk az ágya közepére. A színes ágyneműk és dísz plüssök között vettem észre, hogy egy bekeretezett képet nézett. A fényképen édesapánk mosolygott. A kép láttán összeszorult a szívem és próbáltam visszafogni a könnyeimet. A való életben egy igazi szívtipró, egy macsó és irányításmániás ember voltam, viszont a családom mindig is érzékeny téma volt nálam. Hiába töltöttem sok időt távol: a családom az egyetlen olyan dolog, ami mindig visszahúz oda, ahol élek, és ahhoz, aki valójában vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy itthon egy puhapöcs voltam, akivel bármit tehetnek. De jobb, ha az anyám nem tudja, hogy miket tanultam Londonban és Mark barátomtól.

- Mit nézel kicsim? - simítottam meg a keret szélét.

- Még mindig felfoghatatlan - motyogta. - Apa már nincs többé - suttogta maga elé. - Fel sem fogom azt, ami történt! A kiabálás, a balhé az anyánkkal, aztán pedig...

Hirtelen felültem, összeráncoltam a szemöldökömet és a hugom tekintetét néztem, hiszen valamit nem értettem. - Mit mondtál az előbb? - simítottam hátra a hajszálait. - Anya azt mondta, hogy lefekvéskor apa rosszullet! - emlékeztem vissza, de a hugom könnyei között a fejét csóválta.

- Szívinfarktust kapott, miután anyával összevesztek valamin. Az egész ház az ő hangjuktól zengett - sóhajtotta remegve, mire hátra túrtam a hajam és oldalra pillantottam.

- Akkor anya hazudott nekem - suttogtam magam elé, de a hugom felállt és kifújta az orrát. Jobb, ha minél hamarabb kiderítem azt, hogy mi történt valójában! Itt valami nekem nagyon nem tetszik!