- Elcsesztem, haver! - késő éjszaka részegen dőltem le a kanapéra, de a nyugtalanság miatt szinte azonnal felültem. Nem emlékeztem sok mindenre, csak arra, hogy egy bárban ücsörögtem, amikor Mark csatlakozott és ivott pár felest. Előtte bennem már jócskán volt alkohol, ezért az est végére sikerült totálisan lerészegednem. Nem is értem, hogy mire számítottam. Csalódást okoztam magamnak, a szerelmemnek és a...gyermekemnek is. - Van egy kislányom - Mark szemébe pillantottam, aki fejét csóválva ledobta magát mellém. Luis Funsi hasonmása hátra túrta fekete haját, majd nevetve széttárta a kezét. - Most miért nevetsz? Érted, hogy mit mondok...

- Én értem, haver - túrta a hajába. - Csak azt nem értem, hogy miért léptél le - részeges tekintettel méregetni kezdett, majd kezlt ügyetlenül a vállamra helyezte. Dőlt belőlünk a piaszag. Úgy éreztem magam, mint húsz évesen, amikor péntek estéket ivással és bulizással töltöttem. - Csak a gyávák futamodnak meg.

Minden kimondott szaga égette a lelkemet és szúrta a szívemet. Úgy éreztem, hogy a fájdalom csak egyre jobban növekszik. Kibaszottul hiányzott Katherine, és hiányzott a lányom is. A kurva életbe! Chloe az enyém! Egy apa dolga pedig az, hogy mindig a lánya mellett legyen. - Nagyon elbasztam! - csóváltam a fejem. - És nem tudom, hogy hozhatnám jóvá - gondterhelt arccal elővettem a telefonomat, majd megnyitottam Katherine nevét. Nem tudtam másra gondolni. Arra vágytam, hogy ő és a lányom a közelemben legyen. Szerettem volna helyrehozni a hibáimat és bizonyítani azt, hogy én alkalmas vagyok az apa szerepre. - Most írok neki! - kezdtem pötyögni.

- Inkább ne! A végén még valamit rosszul fogalmazol és azért is te leszel a hibás! - próbálta kivenni kezemből a telefont, de a szívem majdnem megállt, amikor videó hívást kezdeményezett. - Bakker! - igazította meg a haját. - Akkor ez most videó chat? - teljesen a telefon képernyője elé hajolt, ezért tökéletes belátást nyertünk az orrlyukába.

- Menj már! Hogy kell kinyomni ezt a szart?!

Visszafojtott lélegzettel figyeltem a telefont, ami fél perce az asztalon rezgett. Amikor megpillantottam, nem akartam hinni a szememnek. Nem értettem, hogy ezek után hogy merészelt videó hívást kezdeményezni, de elhatároztam, hogy nem veszek róla tudomást. Még mindig a fésülködős asztalom előtt ültem, amikor a telefonom félbe hagyta a rezgést, de helyette duplán rezgett. - Most meg írt? - homlokomat ráncolva és süllyedő mellkassal olvastam egy Daniele Morgan üzenetét:

23:19 Daniele:

Bocsi, vltlen volt

*vltlen

*véletlen

- Ez részeg? - tükörben a saját arcomra pillantottam, hiszen nem tudtam eldönteni, hogy szórakozik, vagy jelen pillanatban részegre itta magát és azért beszél félre. - Bár semmi közöm hozzá! - mérgesen letettem a telefont, majd az arcomat bekentem az éjszakai hidratáló krémmel. Az arcom ápolása közben sokszor pillantottam a telefonomra, ezért nehéz volt bevallanom magamnak azt, hogy Daniele még így is tudja irányítani a szívemet. - És ha vissza írnék neki? - sóhajtottam szomorúan. - Több mint egy hete nem beszélünk... - pillantottam a plafon felé, majd az ágyra dobtam a telefonomat, és könnyeim között a fejemet csóváltam.

Vörös arccal vettem tudomásul, hogy tegnap éjszaka sikerült hülyét csinálnom magamból. De tudhattam volna, hogy az alkohol és én nem vagyunk jó párosítás. Reggel fáradtan készítettem magamnak a kávét, közben elhatároztam magam, hogy többet nem fogok inni. - Hány óra van? - Mark üveges tekintettel ásított, majd szorosan magára tekerte a vékony pokrócot. - Délelőtt? - nézte a telefonját.

- Sokat ittunk az este - pillantottam felé, majd megfogtam a két bögrét és helyet foglaltam a kanapén. A saját kávémat extra erősre készítettem, ezért tudtam, hogy hamar felébredek. - Beszélnem kell a lányommal! - suttogtam magam elé. - Nem mondok le róla! Vagyis róluk - helyesbítettem. A szívem hevesen vert, hiszen kezdtem rájönni arra, hogy van valaki, aki összeköt Katherine-el. Egy közös gyermek talán minden problémát megold. A szívem azt súgta, hogy próbáljam meg helyrehozni a dolgokat, viszont az eszem tiltakozott ez ellen. Katherine Cross kibaszottul hiányzott. A hiánya olyan számomra, mint a kevés folyadékbevitel. Ha kívánom, akkor állandóan rajta jár az eszem. - Még mindig alig hiszem el azt, hogy van egy lányom! Ijesztő, hogy ő az a nő, akivel volt egy egyéjszakás kalandom - ráncoltam a szemöldökömet. - Ha annak idején nem megyek haza, akkor talán végig nézhettem volna a lányom születését - suttogtam magam elé.

- Hm...mi van? - motyogta Mark. - Haver! Ne baszakodj már itt! Ha csinálni akarsz valamit, akkor húz a faszba és hagyj engem aludni! - Mark az én kanapémon, és az én házamban úgy döntött, hogy elküldj engem a faszba, ezért homlokomat ráncolva egy mozdulattal lehúztam róla a takarót.

- Azt javaslom, hogy idd meg a kávét, aztán menj a dolgodra - mondtam, majd lehúztam a kávémat.

Tudtam, hogy Chloe melyik iskolába jár. Bár lehet, hogy jobb lett volna az, ha nem tudom. Egy óra után az iskolája előtt parkoltam és minden percben a bejárati ajtó felé pillantottam. Tudtam, hogy meggondolatlanságot csináltam, de látni akartam a LÁNYOMAT. Chloe annyira az enyém, mint Katherine-é. Minden percben csak jobban szorított a gyomorgörcs. Nyugtalan voltam, amikor a gyerekek csapatostul és kettesével léptek ki az ajtón. Istenem! Annyira vágytam arra, hogy ez jól sikerüljön! Nem akartam mást, csak a lányom közelében lenni. Számomra még mindig felfoghatatlan, hogy apa vagyok. Régen ez a bélyeg mérföldekre állt tőlem, viszont most valóban az vagyok. APA VAGYOK! Van egy lányom, akit én csináltam. És jogom van hozzá! Szeretném megismerni a két szemű lányt, aki kiköpött mása az édesapjának. - Mikor jössz ki, bogaram? - pillantottam a karórára, de amikor megpillantottam egy fekete hajú lányt, nagyobbat dobbant a szívem. Most, vagy soha! - Olyan gyönyörű vagy! - fejemre toltam a napszemüveget, majd összeráncolt szemöldökkel pillantottam a kislányra, aki megtorpanva, tanácstalanul fürkészte a várakozó szülőket. Éreztem, hogy Katherine még nem ért ide, ezért gyorsan bezártam az autót, majd hevesen süllyedő mellkassal Chloe felé igyekeztem. Amikor meglátott, megszeppenve nézett rám. Vajon beszélt rólam neki? Chloe tudja, hogy én vagyok az apukája? - Szia, Chloe! - motyogtam alig érthetően. Találkozott a kék tekintetünk. Chloe nem értette, hogy miért vagyok itt, de azt hiszem, hogy nem is számított. Csak az volt a fontos, hogy mellette voltam.

- Daniele! Hol van anyu? - csípőre helyezte a kezét, majd barátságtalanul mérgetett. Büntudat keletkezett bennem, hiszen magam előtt hallottam a másik énem, aki azt mondta, hogy nem akarja megismerni ezt a gyereket. Egy idióta faszfej voltam! Egy idétlen és komolytalan férfi!

- Szerintem elakadt a forgalomban - sütöttem le a szemem. Chloe nagyot sóhajtott. Kezét keresztbe fonta maga előtt, ezért tudtam, hogy távolságot szeretne tartani tőlem. Előttem állt a lányom, aki részben olyan mint én: az én genetikám, az én illatom, az én vérem és az én ízlésem. Istenem! Ő az enyém! - Mit szólnál, ha egy cukrászdában várnánk meg az anyukádat? - pillantottam az iskolával szemben található fagyizó felé. - Úgy tudom, hogy itt nem csak a fagyi, de a sütik is nagyon finomak!

- Nem is tudom! Anyu nagyon haragszik rád. Nem mondta el, hogy mi történt, de nagyon megbántottad őt - mondta mérgesen. Istenem! Annyira aranyos!

- A felnőttek élete nem egyszerű! De szándékomban áll elmondani neked a teljes igazságot - kicsit előre hajoltam, majd ujjaim közé vettem az egyik hajtincsét. - Őszinte leszek hozzád, és mindent elmondok! Mit szólsz hozzá?

- Hm! - lépett hátra, majd a fagyizó felé pillantva bólintott. - Rendben, Daniele!

- Rendben? - suttogtam. - Komolyan mondod?

- Komolyan mondom! Menjünk - majd oldalra lépett és faképnél hagyott engem.

- Látszik, hogy az enyém vagy... - suttogtam, majd mosolyogva utána pillantottam. - Remélem, hogy éhes vagy - igyekeztem, majd védelmezően mellé sétáltam és a fagyizó felé vettük az irányt.