Ajánlott zene: Linkin Park - One More Light

"I've never asked for special treatment along the way. And I'm never going to hide the fact that I'm a girl, ever. That's obvious, isn't it?"

~ Danica Patrick

/Allison Baker/

2021. január 15. Fiorano, Olaszország

Magabiztosan forgatom el a kormányt, melyen rengeteg gomb található, hogy aztán befordulva az utolsó kanyarban, megérkezzek a pálya célegyeneséhez. Padlóig nyomom a gázt, hogy minél előbb ki tudjak gyorsítani. Újabb körön esek túl, és ezzel párhuzamosan vagyok egyre idegesebb. Még egy lehetőséggel kevesebb, hogy megfussam azt az az időt. 1:01:246. Ezt kéne megdöntenem ahhoz, hogy sikeres napot tudhassak magam mögött. Mindent kiadtam már magamból, mégsem vagyok képes elérni ezt a szintet. Mintha egy bizonyos ponton túl, megrekedne az egész. Mike most egész biztosan a fejét csóválja, ha éppen engem figyel odafentről, hiszen mindig is rosszul viselte, amikor megmakacsoltam magamat, vagy addig hajtottam, amíg minden erőm elfogyott. Most is hasonlóan érzem magam. Kimerült vagyok, nem sokáig bírom már, hiszen egész testemre olyan erők hatnak, melyekhez még a férfiak izomzata is nehezen szokik hozzá. Nemhogy az enyém. Ilyenkor jövök rá, hogy tehetek bármit, sosem leszek olyan erős, mint a férfiak, akik ellen fel kell vennem a versenyt. Ennek ellenére sem adom fel. Addig megyek, amíg bele nem pusztulok. Nem tehetem meg a testvérem emlékével, hogy elengedem életem legnagyobb lehetőségét. Tudom, hogy mit akart. Magára húzni a legendás, vörös overált, amit most viselhetek a vezetés alkalmával. És ha rajtam múlik, nem csak a mai napon lesz az enyém ez az ülés.

A levezető köröm folyamán valamelyest lehetőségem van körbenézni a pálya környékén, hiába akadályoz ebben a glória, ami fel van szerelve a kocsira. Még így is jó a rálátásom a pálya közelében végighúzódó útra, ahol autók sokasága száguld el egymás után. Tekintetem végül megakad néhány emberen, akik a kerítésnél állva, videóznak, illetve fényképeket készítenek rólam. Habár fogalmuk sincs róla, ki van a sisak alatt, azonban a piros csoda, amiben ülök, egyértelműen idevonzza a vérmesebb rajongókat, akik erre járnak. Közülük is kitűnik egy barna hajú kislány, aki feltehetőleg apukája nyakában ül. Mérhetetlen boldogságot látok a leányzó vonásain, miközben nekem integet, ahogy elmegyek mellettük. Szerencsére senki nem láthatja az érzéseket, melyek végigvonulnak bennem, miközben visszaintegetek neki. Még épphogy láthatom, ahogy kicsattan az örömtől, az apuka pedig hálás pillantással jutalmaz, mely melegséggel tölti el szívemet. Legalább a kislány napját szebbé tehetem. Hirtelen a saját szüleim jutnak eszembe, akikről évek óta semmit sem tudok. Szívbemarkolóvá válik a látvány, ahogy apuka és kislánya milyen önfeledt szeretetben mutatkoznak együtt. Bennem meg csak a hiányérzet uralkodik, ha a családomra gondolok, ami néhány hónap alatt hullott darabjaira.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem volt nehéz. Dehogynem. Mérhetetlenül fájt, amikor a postás meghozta Christian házába a levelet, mely szerint hivatalosan viselhetném a Horner nevet, hiszen ő lett a gyámom. Ennek ellenére ragaszkodom a szüleim által adott vezetéknévhez. Még annak ellenére is, hogy ők kitagadtak. Mert mindenféle harc nélkül aláírták a gyámügyi papírokat évekkel ezelőtt, ezzel végleg lemondva rólam. Eleinte rettenetesen szenvedtem az egésztől. Nem volt elég bátyám tragikus halála, még a szüleim is elfordultak tőlem. Ha a brit csapatfőnök nem állt volna mellettem, esélyem sem lett volna túlélni. Mert ez az volt. Színtiszta küzdelem azért, hogy tovább tudjak lépni. Hosszú évek elteltével elfogadtam, hogy nem kellek nekik. Megtanultam nélkülük élni. Abban viszont biztos vagyok, ha újra megkeresnek, akkor én tanítom meg őket arra, hogyan éljenek nélkülem. Ha egyáltalán valaha újra beszélni akarnak velem.

- Allison. - Nevemet meghallva, hirtelen térek vissza a valóságba, hiszen koncentrálnom kell. Nem gyengülhetek el most. Főleg nem azért, mert láttam egy boldog gyermeket az apjával. Mennem kell tovább, történjen bármi. Mert céljaim vannak. Nem csak Michael álmát fogom megvalósítani, hanem a szüleimnek is bebizonyítom, mennyit veszítettek, amikor mindenféle könyörület nélkül eldobtak maguktól. - Még négy köröd van. Egy levezető, kerékcsere, felvezetés, majd két gyorsköröd marad. - Abban a megtiszteltetésben részesülök, hogy Jock Clear irányítja a mai tesztemet. Ezáltal ő az, aki a fülemre mondja az információkat. A brit mérnök évek óta a Ferrari csapatát erősíti, azonban előtte olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Nico Rosberg, vagy éppen a hétszeres világbajnokok, Michael Schumacher és Lewis Hamilton. Ha valaki, akkor ő tudja, hogyan kell sikeresen együttműködni a pilótákkal. Emellett hálás vagyok az istállónak, amiért olyan embert ültettek a monitorok mögé, aki angolul beszél, ezáltal sokkal otthonosabban érzem magam a pályán.

- Mennyi kell, hogy megfussam azt a köridőt? - Figyelmen kívül hagyva az elmondottakat, felérek a boxutcához, ahol jelentősen lelassítom az alattam dübörgő gép sebességét, majd magabiztosan gurulok a garázs felé, ahol a szerelők már rajtra készen várnak engem. Habár tudják, hogy ennek a kerékcserének nincs jelentősége, mégis látják benne a lehetőséget a gyakorlásra, éppen ezért állnak teljes készültségben. Pillanatok alatt kerülnek fel a szuperlágy keverékű gumik a kocsira, én pedig már indulok is, amint megkapom a jelzést. Időközben rákérdezek az ideiglenes mérnökömnél arra, ami a leginkább foglalkoztat jelen pillanatban. Mert a zsigereimben is érzem, hogy nincs még meg az az idő, amire szükségem van. Tudom, hogy több kell ennél. Sokkal több.

- Néhány tized hiányzik csak. - Válasza azonban pillanatok alatt felkorbácsolja a bennem égő tüzet. Nekem szinte az életem múlik ezen a néhány körön, ő pedig képes ennyire semmitmondó adattal szolgálni. Mintha nem venne komolyan, és ez nagyon idegesít. Megszoktam már, hogy nőként mindenért keményebben kell küzdenem, mint az erősebbik nem tagjainak. Különösen igaz ez a megbecsülésre, elismerésre és a tiszteletre. A versenyzéssel töltött éveim alatt mindegyiket nehéz volt kivívni, főleg a közvetlenül velem dolgozó szakembereknél, akik nagyrészt lenéztek. Azonban az eredményeimmel szépen lassan elfogadtattam magamat. Talán tavaly volt a legnehezebb, hiszen a Formula 2 már majdnem elit kategóriának számít, ahol nem tűrik el a gyengeséget. Sok ember számára pedig én magam jelentettem ezt a szót, hiszen mindenki csak a törékeny kislányt látja bennem. Alacsony vagyok, és aránylag vékony is. Éppen ezért ért mindenkit bombameglepetésként, hogy versenyben voltam a bajnoki címért olyan ellenfelekkel szemben, mint Mick Schumacher, Callum Illot, vagy Yuki Tsunoda. Habár a mai napig fáj, hogy nem tudtam megnyerni a címet, mégsem érzem már azt a csalódottságot, mint az utolsó futam lefújása után.

Míg az angol srácot csapattársamként győztem le néhány ponttal, ezzel behúzva a második helyet a tabellán, addig a német legenda fiát képtelenség volt megfognom, pedig tőle sem jártam olyan messze. Azonban a leglényegesebb pillanatokban ő bizonyult erősebbnek. Nem véletlen kapott Mick helyet az idei királykategóriás mezőnyben. Habár sokan az apja után az olasz istállóhoz várták volna a fiút, mégis a Haas csapatánál kötött ki végül. Én pedig tisztában vagyok vele, hogy hányan tartották őt esélyesnek a Ferrari ülésére, és mennyien fognak engem utálni, ha esetleg leigazol az maranellói gárda. Mert szeretném hinni, hogy a lehetőségemnek nincs köze ahhoz, mekkora marketingfogás lenne, ha én kerülnék be a mezőnybe, mint az első női versenyző a modern érában. Mindezt az olaszok jóvoltából. Azonban mélyen belül, el kell fogadnom, hogy, ha megkapom az esélyt, az emiatt lesz elsősorban, és nem azért, mert tehetségesnek tartanak.

- Néhány tized, mi? - Lehet, hogy a kelleténél kissé vehemensebben reagálok, azonban képtelen vagyok kontroll alatt tartani érzelmeimet, melyek most igen hullámzóak. Kezd kicsúszni alólam a talaj, ezáltal pánik uralkodik el bennem. Általában a hidegvéremet mondanám a legnagyobb erényemnek, hogy képes vagyok a lehető legnyugodtabban, legkoncentráltabban vezetni szinte minden körülmény között, leszámítva azokat a pillanatokat, amikor nyomás alatt kell vezetnem, mert nagy a tét. Ezen múlik, hogy megérte áldozatokat hoznom, vagy sem. - Mégis mit akar ez jelenteni? Pontos adatokat akarok. - Igyekszem elővenni a lehető leghatározottabb énemet, miközben részletesebb tájékoztatást kérek. Máshogy képtelenség lenne érvényesülni ebben a sportban. Hiszen pontosan tudnom kell mindent ahhoz, hogy teljesíteni tudjak. Emellett azzal is tisztában kell lennem, hogy mi a célom, mit szeretnék elérni.

- Négyszáztizenhat ezred másodpercet kéne még találnod valahol. - A brit mérnök egy nagyot sóhajt, mielőtt beleszólna a rádióba, azonban a hangsúlyból, ahogy beszél, érzem, hogy nincs rossz kedve. - A telemetria szerint a kettes, hatos és kilences kanyaroknál veszítesz sok időt a kigyorsítások előtt. - Nagyon hálás vagyok, amiért megosztja velem ezeket a plusz információkat, hiszen ezáltal tudni fogom, hol kell majd a szokásosnál is jobban figyelnem. Már látom magam előtt, hol kell más íveket használnom, ez pedig kissé megnyugtat. - Tapadással rendben vagy? - Kérdez vissza, ami kissé meglep. Eddig nem igazán kért tőlem visszajelzést, de jól esik, hogy most megteszi. Ezek szerint kíváncsi arra, hogy érzem magam az autóban.

- Értettem. - Szinte azonnal visszaszólok, hiszen időközben ráfordulok a rajt-célegyenesre, ami jelzi, hogy nemsokára kezdetét veszi az utolsó két mért köröm. - Megpróbálok szűkebb kigyorsításokkal kimenni. A tapadás pedig szinte tökéletes. - Nagyon gyorsan reagálok, mert a következő pillanatban átszelem a pontot, ahol kezdetét veszi az újabb időmérés. Tényleg jól tapad alattam a kocsi, holott tavaly tudom, mennyi gondja származott ebből az olasz istállónak.

- Vettem. - Rövid válasza után hirtelen csend telepedik rám, kikapcsolt a rádió, én pedig minden idegszálammal azon vagyok, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból. Még mindig hihetetlen számomra, hogy Formula 1-es autót vezethetek. Mert ez sokkal másabb, mint az eddigi kocsik, amikhez szerencsém volt. Gyorsabb. Erősebb. Nem véletlen, hogy mindenkinek ez az álma. Ennél valóban nincs feljebb. Ez az autóversenyzés csúcskategóriája. Nekem pedig minden álmom az, hogy versenyezhessek benne, ezzel történelmet írva. Hiszen sokan nem tartották esélyesnek, hogy nő valaha még vezethet a Királykategóriában. Rájuk fogok cáfolni, ha addig élek is. Tudom, hogy rengetegen fognak kritizálni, de el fogom hallgattatni mind. A sikereimmel. Nyerni fogok, és mindenkit legyőzök, aki akadályt jelent ebben számomra. Mert érzéseknek nincs helye a versenyzésben.

Már rutinosan veszem be egymás után a kanyarokat a viszonylag rövidebb pályán, majd, mire észbe kapok, ismét átszelem a célvonalat, azonban nem állok meg. Foggal-körömmel harcolok, megragadom az utolsó lehetőségemet is arra, hogy kitapossam, ami az autóban benne van. Ugyanakkor egyetlen pillanat erejéig kinézek oldalra, ahol két férfi alakja rajzolódik, akik a pálya szélén, azonban ennyi idő alatt képtelenség kivenni az arcukat. Abban viszont egész biztos vagyok, hogy miattam állnak ott. Ez pedig minden eddiginél jobban motivál, ezért agyam teljesen kikapcsol. Végre elérem azt az állapotot, amit a legjobban szeretek, és ahol a legjobban tudok teljesíteni. Amikor már nem érdekel más, csak a vezetés. A határaimat feszegetem, de ezt egy cseppet sem bánom. Néhol még az ideális ívet is csak épphogy megfogom, de éppen ezért élvezem ezt a kört. Mindent ki akarok adni magamból. Még annál is többet. Mert csak így lehet esélyem.

Mindeközben ki akarom élvezni ennek a körnek minden másodpercét, hiszen az alattam dübörgő motor hangja zene füleimnek. Imádom hallgatni, ahogy felbúg, amikor kigyorsítok, vagy amikor fékezek. Ezt csak az értheti igazán, aki maga is átélte, milyen ezt a csodát terelgetni az aszfaltcsíkon. Egyedül ezzel tudom elmagyarázni azt a szenvedélyt, ami nap, mint nap hajt. Mert ez már nemcsak a bátyám álmairól szól, hanem rólam is. Eleinte csak az hajtott, hogy Mike vágyait véghez vihessem helyette, ezzel is életben tartva az emlékét. Azonban az évek alatt bennem is visszafordíthatatlan szerelem szövődött az autóversenyzés iránt, mely sosem múlik el. Mindig bennem él, akárcsak a testvérem iránti mérhetetlen szeretet. Ezzel a tudattal fejezem be az utolsó gyorskörömet, majd indulok el újra, egy sokkal lassabb tempót felvéve, hiszen a levezetés még hátra van.

- Meglett? - Szinte azonnal beleszólok a rádióba, ahogy befejezem a mért kört, hiszen éget a kíváncsiság, hogy milyen időt futottam. Tudni akarom. A jövőm múlik rajta. Mindent feláldoztam ezekért a pillanatokért. A családomat. A gyerekkoromat. Az egyetlen kérdés, ami megfogalmazódik bennem az, hogy megérte mindez, vagy sem. Reménykedem.

- Egyetlen tizeddel maradtál el a köridőtől, viszont mind közül ez az utolsó lett a legjobb időd. - Meghallva a brit mérnök hangját, pillanatok alatt kerülök mennyből a pokolba. Megállíthatatlanul zuhanok lefelé a mélybe, ahogy feldolgozom, milyen kevés hiányzott ahhoz, hogy meglegyen. Hiába hittem benne annyira, nem sikerült. Mindent megtettem, mégsem volt elég. Ez pedig hihetetlenül fáj. Alig tudom felfogni, hogy nem sikerült.

- A picsába. - Nagyon halkan szólalok meg, már-már alig hallhatóan, elvégre ezt sokkal inkább magamnak suttogom, mint a rádióba, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy ezt odaát is hallhatják. Mégsem érdekel. Egy cseppet sem. Képtelen vagyok fékezni az érzéseimet. Nem megy. Egyetlen szó kúszik a fejembe, egy olyan hanggal, amit ezer közül is felismernék. El fogsz bukni. Apa mondta ezt nekem, mielőtt kiléptem volna az otthont jelentő londoni, külvárosi családi ház ajtaján. Akkor emlékszem, milyen határozottsággal válaszoltam neki vissza, hogy téved. Most viszont rá kell jönnöm, hogy nagyon is igaza van. Észrevétlenül indulnak meg könnyeim a sisak alatt, éppen ezért vagyok hálás, hogy az arcom takarásban van. Igaza volt. Én tévedtem. Nem ő. Elbuktam. Szánalmas vagyok.

- Szép volt, kislány. - Továbbra sem hagynak alább a sós cseppek, melyek végigfolynak arcom vonalán, amíg a balaclava el nem nyeli őket. Közben viszont egy apróbb kacagás szakad ki belőlem. Mert hogyan is hihetném el, hogy szép volt. Ez minden, csak az nem. Az lett volna szép, ha megfutom azt a rohadt köridőt, de még arra sem vagyok képes. Hogy is érdemelnék meg egy ülést a legnagyobbak között, ha ezt se tudom teljesíteni. Hatalmas elismerésnek kéne, megélnem, hogy a rádió másik oldalán ülő ember ilyen dicsérettel illet. Mégsem tudom méltósággal fogadni az elismerést.

- Dehogy volt. - Mély levegőt veszek, amennyire ebben a sisakban lehetséges, majd nagyot sóhajtva, kezdek rögtön tiltakozásba. - Elhittem, hogy meglehet. - Vékony hangom meg-megremeg, ahogy szavakba öntöm mindazt, ami bennem tombol jelenleg. Még a megfelelő kifejezéseket is nehezen találom arra, ahogy felemészt a kudarc. Mintha belülről égnék el. - Már az is hatalmas dolog, hogy valaha vezethettem ezt az autót. Köszönöm neked a munkát, és a srácoknak is bent a garázsban. - Még mielőtt teljesen átvenné felettem a hatalmat az a végtelen csalódottság, amit érzek, nem felejtek el hálát adni azoknak az embereknek, akik a mai napot lehetővé tették számomra. Akik azon voltak, hogy minél gördülékenyebben menjen a tesztelésem. Nélkülük nem ment volna. Sokan azt hiszik, a pilóták a hősök. Valahol igen, mert nem félnek az életüket kockáztatni, amikor közel háromszázas tempóval száguldanak végig a pályán, ugyanakkor az igazi hősök a szerelők és a mérnökök, akik a háttérben maradva, segítik a versenyzőket.

- Részünkről az öröm. - Hálát vélek felfedezni abban, ahogy Jock megszólal, ez pedig kissé megmosolyogtat. Még annak ellenére is, hogy elég közel állok egy újabb mélyponthoz az életemben. Biztos, hogy jól esnek neki ez ilyenfajta megnyilvánulások. - Mattia már vár bent a garázsban. - Meghallva az olasz csapatfőnök nevét, hirtelen hatalmas gombóc keletkezik gyomromban. Elfog az idegesség, ahogy arra gondolok, milyen kemény beszélgetés vár rám vele. Mert tudom, hogy semmi kíméletességre nem számíthatok tőle. Ez nem az a világ, ahol ismerik a könyörületet.

- Megyek. - Lelkileg készítem fel magam a nehéz percekre, melyek előttem állnak, miközben szép lassan végig érek a pályán, majd a célegyenes vonalát elhagyva, végül a garázs felé hajtok. Nem sokkal később a helyemhez érek, ahol leállítom a gépet. Megvárom, amíg irányba állítanak a szerelők, és beterelik a garázsba a piros autót. Ezt követően tolom csak ki magam, miközben a kocsira szerelt glóriába kapaszkodom. Közel három óra kocsikázás után elgémberedett izmaim felsikítanak a boldogságtól, ahogy kinyújtóztatom őket, mialatt kiszállok.

Megállok egy pillanatra, mielőtt a sisakhoz nyúlnék, hogy levegyem azt. Ennyi időm van arra, hogy rendezzem soraimat, és aránylag tiszta fejjel állhassak Mattia Binotto elé, aki éppen felém közelít. Elmosolyodom még a sisak alatt, ahogy végignézek az idősödő férfin, aki valóban hasonlít ezzel a szemüveggel az általam legjobban kedvelt könyvsorozat címszereplőjéhez. Habár kétség sem férhet hozzá, hogy Mattia sosem lesz olyan menő, mint Harry Potter, de már maga az összehasonlítás is megnevettet, amit a vérmesebb szurkolók szúrtak ki a kitalált varázsló és a csapatfőnök között. Valakivel beszél telefonon. Nyelve hihetetlenül gyorsan pörög, ahogy az olaszt beszéli, azonban nagyon hamar megszakítja a hívást, ahogy meglát engem az autó mellett állva.

- Sajnálom. - Leemelve magamról a fejvédőt, végül a balaclavát is egy mozdulattal húzom le fejemről, hogy végre friss levegőhöz juthassak, és a bőröm fellélegezhessen. Még a téli időjárás ellenére is rendesen leizzadtam az ötven kör alatt, amit az autóban töltöttem, ez pedig meglátszik csapzott kinézetemen is. Talán emiatt örülök a legjobban, hogy enyhe szellő fúj be kintről a nyitott helyiségbe. Nehezen szólalok meg, mikor már előttem áll az olasz férfi, aki a sorsomról dönt majd. Mégis kiszalad belőlem, amit érzek. Sajnálom, mert elszalasztottam életem lehetőséget. Most már nem a testvérem álmaival kell együtt élnem, hanem azzal a teherrel, hogy nem sikerült.

- Mégis mit? - Az olasz férfi ellenben értetlenkedve néz rám, amit nem tudok hova tenni. Számomra egyértelmű a helyzetem, ő mégis nehezebbé teszi a dolgokat. Mert az egy dolog, hogy szembe kell néznem ezzel a kudarccal, de az egészen más, hogy beszélnem is kell róla. Az már sokkal nehezebbnek bizonyul. Nagyot sóhajtok, ezzel visszafojtva a kitörni készülő könnyeimet, melyek szemeim sarkában pihennek meg.

- Nem futottam meg, amit elvártatok. - Nehezen veszek erőt magamon, hogy kimondjam a tényeket, ugyanakkor nem kerülhetem el ezeket a pillanatokat. - Gondolom egyértelmű, hogy nem lesz meg a szerződés. - Talán jobb is, hogy most túlesek ezen. Annál előbb indulhatok majd el a továbblépés után. Lehetséges, hogy azért nem jöhet össze az ülés, mert nem a testvérem céljait kell követnem, hanem a sajátjaimat. Nem tudom. Teljesen tanácstalan vagyok. Most még fogalmam sincs, merre tovább.

- Épp ellenkezőleg. Nemrég hívott John Elkann, hogy érdeklődjön felőled. - Meghallva a Ferrari vezérigazgatójának nevét, hirtelen izgatottság lesz úrrá rajtam. Mérhetetlenül kíváncsi vagyok, mit beszélhetett a két férfi egymással. Biztos vagyok benne, hogy minden szál az olasz-amerikai származású üzletembernél fut össze, tehát a végső döntés is az ő kezében van. Azzal, hogy utánam kérdezett, visszahozza bennem a reményt. Még lehet esélyem. - Senki se gondolta volna, hogy ilyen közel leszel Charles idejéhez. Még őt is lenyűgözted. Szóval nem kérdés, hogy leigazolunk. Megkapod a lehetőséget, hogy te lehess a modern éra legelső női pilótája a mezőnyben. - Meghallva a csapatfőnök szavait, hirtelen minden kikívánkozó gondolatom feledésbe merül. Sokkos állapotba kerülök, ahogy felfogom mondandójának jelentését. Néhány pillanat alatt kerülök fel a pokolból a mennybe, ahogy eljut tudatomig a hír, hogy megkapom a lehetőséget. Én leszek a Ferrari pilótája a 2021-es szezonban. Enyém a hőn áhított ülés. Hihetetlen. Megcsináltam. Nem lehet igaz. Mintha csak álmodnék. Valaki ébresszen fel.

- Jézusom. - Szám elé helyezve kezeimet, képtelen vagyok tovább fékezni magamat, könnyeim megállíthatatlanul indulnak meg arcom nyomvonalát követve. - Nem tudom, mit mondjak. Köszönöm. - Alig tudok kinyögni egyáltalán bármit, még ez a pár szó is hatalmas kihívást jelent nekem, miközben az érzéseimmel küzdök. Mintha minden bennem dúló érzés most akarna kiszakadni belőlem. Mindenki csendbe burkolózva figyel engem a garázsban, majd olyan történik, amire egyáltalán nem számítok. Nem tudom, hogy ez az olaszok közvetlenségének tudható be, ami nagyon távol áll az angolok hűvös természetétől, de Mattia szó nélkül ölel magához. Teljesen lefagyok ettől, fogalmam sincs, mit kéne tennem. Mindez néhány pillanatig tart csupán, mert túlságosan idegennek találom a helyzetet, ezáltal én húzódom el újdonsült főnökömtől. Ugyanakkor sokat jelent nekem ez a gesztus. Segít abban, hogy kicsit megnyugodjak.

- A részletekre a holnapi nap folyamán az irodámban visszatérünk. Addig elkészül a szerződésed. - Rövid tájékoztatást kapok a napom folytatásáról, mely szerint a délutáni órákban már sor kerülhet a megállapodás aláírására köztem és a csapat között. Bevallom, ez kissé meglep, hisz nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megtörténik, de örülök neki. Mert megtanultam már, hogy addig semmi sem biztos ebben a sportágban, amíg a papíron meg nem szárad az a bizonyos tinta. - Most viszont ideje lenne bemutatnunk téged a csapattársadnak. - Talán először a beszélgetésünk folyamán, de a szemüveges férfi elmosolyodik, ami kicsit felvidít engem is. Belül viszont egészen más érzelmek kezdenek felszínre törni bennem, ahogy felfogom, hova készülünk igazából, vagy hogy percek választanak el attól, hogy ismét szembe kerüljek azzal a sráccal, aki hat évvel ezelőtt olyan mély hatással volt rám. Közben gyorsan lehúzom derékig a tűzálló ruhám cipzárját, majd kibújva belőle, engedem, hogy az overál felső része lazán lógjon lefelé rajtam. Felül már csak a ruha alatt viselt fehér, Ferrari emblémával fémjelzett, hosszú ujjú felső takarja el testemet.

- Menjünk. - Megkönnyebbülve, engedek meg magamnak én is egy mosolyt, hogy aztán együtt induljunk el a pálya irányába, ahol sejtéseim szerint, a monacói pilóta már vár minket. Igyekszem megnyugtatni magamat, ugyanakkor mérhetetlenül izgatott vagyok. Hat év rettenetesen hosszú idő. Akkor is csak néhány pillanat jutott nekünk, mégis annyi mindent jelentett nekem az a pár szó, amit válthattam vele. Visszahozott az életbe, azok után, hogy elveszítettem a testvéremet. Sokszor ismételgettem magamban, amiket akkor mondott. Mert igaza volt. Mike szerette volna, ha erős maradok. Ezért is küzdök. A bátyám emléke hajt.

Nemsokára már a távolból is kirajzolódik a monacói versenyző alakja, majd, ahogy egyre közelebb érünk hozzá, láthatom, milyen mélyen belemerül a telefonjába. Legalább így van esélyem végigmérni őt úgy, hogy nem veszi észre. Fekete csőfarmer feszül lábain, amihez egy fehér sportcipőt választott. Emellett az elmaradhatatlan piros, szponzorok emblémáival ellátott pulcsit viseli, jobb csuklóján pedig egy fekete karóra pihen. Haja most sokkal rövidebb, mint annak idején, ezáltal sokkal rendezettebbnek is hat kinézete. Nem mehetek el szó nélkül amellett sem, mennyivel magasabb és izmosabb lett. Már nem vagyunk messze tőle, amikor felpillant a képernyőből, tekintete pedig egyből megakad rajtam.

Vonásai egyértelműen sokkal férfiasabbá, erőteljesebbé váltak az évek során, amíg nem láttam őt. Arcára most viszont a döbbenet ül ki, ahogy felfogja, hogy én közeledem hozzá. Végül szemei megtalálják enyémeket. Én pedig akaratlanul is elveszek azokban a kékeszöld íriszekben, melyek zavarosan csillognak. Megint ugyanazt érzem, mint akkor. Mintha a lelkemig látna, holott egyáltalán nem ismer engem. Annyira különös érzés ez. Nem tudom hova tenni. Igyekszem mielőbb összeszedni magamat, mert nem hagyhatom, hogy felkavarjon a viszontlátás. Nekem céljaim vannak, melyekről senki nem téríthet el. Még akkor sem, ha az illetőt Charles Leclerc-nek hívják. Évek óta arra készültem, hogy az olasz istálló színeiben versenyezzek és most, hogy ez megtörténik, nem engedem senkinek, hogy megállítson.

***

2015. augusztus 3. Spielberg, Ausztria

A szőke hajú, alacsony, tizenöt éves lány érdeklődve, egyben félve figyeli testvérét, miközben a szűk kis helyiségben, mely a fiatal férfi pihenőjeként szolgál, feszültség uralkodik a levegőben. Mindössze egyetlen kanapé, egy polcos szekrény, illetve egy asztal található a szobában, illetve minden egyéb dolog, amire a srácnak szüksége lehet, mint ételek, italok, illetve a versenyzéshez szükséges dolgai. Michael Baker számára hamarosan újabb verseny veszi kezdetét a Forma 3-ban. Az osztrák aszfaltcsíkon. Normális esetben a futam előtti izgatottság kéne, hogy eluralkodjon a világos hajú fiún, aki zöld szemeivel mégis kétségbeesetten figyeli egyetlen testvérét. A szürke kanapén ülve, azonban nem tud másra gondolni, mint rossz megérzéseire, melyek hetek óta kísértik őt. Érzi már a csontjaiban is, hogy valami baj történik majd. Nem mehet ki a pályára úgy, hogy nem kéri meg a húgát erre...

- Húgi. - Michael kimondva az oly sokszor használt becenevet, szól ismét Allisonhoz, aki még mindig sokkos állapotban van attól, amit bátyja nem olyan rég kért tőle. - Csak ígérd meg, kérlek. - Szemeivel már szinte könyörög a lánynak, hogy tegye meg ezt érte. Még akkor is, ha olyat akar a srác, ami túl nagy teher lehet egy olyan törékeny tinédzsernek, mint amilyen Allison is. Túl sokat akar tőle, mégsem képes elengedni mindazt, ami a fejében jár.

- Nem tehetem, Mike. - A fiatal nő heves tiltakozásba kezd, zöldes tekintete megtelik könnyekkel, ugyanakkor mélyet sóhajtva, próbálja meg visszafogni azokat, mielőtt kitörne belőle a sírás. - Nem történik veled semmi. - Fejét nemlegesen rázza, miközben fel-alá járkál azon a kis helyen, ami szabadon van a pihenőben. Fogalma sincs, miért merülnek fel Mike fejében ilyen dolgok, mikor élete talán legsikeresebb szezonját futja a fiú. Ráadásul annyira ragaszkodik ezekhez, hogy még a lányt is megijeszti a dolog. Ha tehetné, megmondaná testvére mérnökének, hogy a fiú képtelen ilyen állapotban rajthoz állni, ugyanakkor tudja, hogy nem teheti meg. Ezáltal egyedül a félelem marad. Mert félti Mike-ot a versenyzéstől.

- És ha mégis? Bármikor meghalhatunk, te is tudod. - Michael olyan dologra hívja fel húga figyelmét, ami elkerülhetetlen gondolat az autóversenyzésben. Akkor is, ha senki sem akar beszélni róla. Mert a halál ott liheg a nyakukban, akárhányszor beülnek az autóba, csak éppen mindenki elnyomja magában az aggodalmat. Mike most mintha képtelen lenne erre. Nem megy neki, miután hetek óta ezzel kapcsolatosak a rémálmai.

- Tudom. - Allison kénytelen elismerni, hogy testvérének igaza van. Nagyon is. Hiába gokartozik csak, tudja, hogy nem veszélytelen az út, amin mindketten elindultak annak idején, azonban a nőben sosem fogalmazódtak meg ilyen gondolatok. Mindig olyan féktelenül, magabiztosan és félelmet nem ismerve áll oda a rajthoz. Talán azért, mert mélyen belül még sokkal inkább gyerek. A gyerekek pedig nem ismernek lehetetlent, sem ijedtséget. - Gondolni sem akarok erre. - Minden idegszálával azon van, hogy kiverje a fejéből azokat a képeket, melyek minduntalan egy darabokra tört autóról és egy túlságosan ismerős holttestről szólnak. Nem tudja elképzelni az életét egyetlen bátyja nélkül.

- Kérlek. Csak akkor leszek nyugodt, ha megígéred. - Michael végül feláll a kanapéról, hogy a szőke szépség elé sétálva, megállítsa húgát az ideges járkálásban, melybe még a fiú is beleszédül, már csak attól, ahogy nézi. Megfogva a vékony vállakat, magával szembe fordítja a nőt, majd jelentőségteljes pillantásokat küld felé, ezzel jelezve, mennyire fontos számára, amit kér.

- Megígérem, ha kivered a fejedből ezt a hülyeséget. - Allison végül enged testvére akaratának, és megteszi azt az ígéretet, amit kért tőle nemrég, melyből ez az egész beszélgetés elindult. - Ha történne veled valami, ami nem fog, akkor helyetted is versenyzek tovább és bekerülök a Ferrarihoz. - Végül kimondja azokat a szavakat, melyre a fiú vágyik, habár fogalma sincs róla, valójában mekkora terheket vesz ezzel a vállára. Nem gondol bele, mert hisz benne, hogy testvérével örökké elválaszthatatlanok maradnak, illetve semmi nem állhat az útjukba. Talán kicsit meggondolatlanul tesz ígéretet, azonban nem számít neki más, csak, hogy lenyugtassa egyetlen bátyját.

- Köszönöm, Alli. - A fiú végül egy megkönnyebbült sóhajjal öleli át a vékony, törékeny lány testét, aki nagyot mosolyogva viszonozza a srác gesztusát. Allison meglepődik ezen az ölelésen, elvégre testvére ritkán mutatja ki érzéseit. Szereti kihangsúlyozni, mennyire erős, ezáltal elnyomva magában gyengeségeit. Ugyanakkor neki is megvan az érzékeny oldala, csak szökőévente enged abba betekintést bárkinek is. Kishúga azonban mindig is kivétel lesz ebben. Allison azon kevesek közé tartozott, akivel megosztotta legféltettebb gondolatait, aggodalmait, örömeit. Szinte abban a pillanatban, ahogy elengedik egymást, nyílik is a pihenő ajtaja, majd egy idősebb, ősz hajú férfi dugja be a fejét a résen, megzavarva ezzel a Baker-testvérek pillanatát.

- Michael. - Szólítja meg a fiút, aki azonnal neki szenteli minden figyelmét. - Idő van. - A tapasztalt mérnök jelentőségteljesen néz rá a kezén pihenő órára, ezzel is jelezve, mennyire fontos lenne megindulnia Michael-nek a rajtrácsra. A srácban végre egészen más érzések kezdenek el munkálkodni, mint eddig. Eluralkodik rajta a győzni akarással párosuló izgalom. Mióta csak az eszét tudja, versenyezni szeretett volna abban a világban, ahol az apukája mérnökként dolgozott. Titkon mindig is abban reménykedett, hogy egy napon majd édesapja tervezheti meg azt az autót, amivel beírhatja magát az autóversenyzés történetébe. Ezért hajt minden egyes nap, amikor kimegy a pályára, illetve lehúzza a sisakrostélyt. Az meg már csak ráadás az egészben, hogy Allison is követi az útját, és lányként belevágott a gokartozásba.

- Mennem kell. - Elmosolyodik, miközben elmerengve néz végig húgán. Büszke a lányra, amiért kiharcolta a szüleinél, hogy vezethessen. Elszántságban talán még nála is erősebb a szőke hajú, fiatal nő. Éppen ezért szeretne majd egyszer ellene versenyezni. Egyszerre szeretné legyőzni testvérét, és támogatni abban, hogy a lány a legjobbak közé léphessen. Furcsa kettősség ez benne, mely határtalan erővel tölti meg a versenyezni induló fiút.

- Ügyes leszel. Itt várlak majd vissza. - Allison biztatóan tekint végig bátyján, majd ezekkel a szavakkal engedi útjára a fiút, hisz mindketten tudják, hogy nincs visszaút, mennie kell. A lány mélyen belül abban bízik, hogy a borongós gondolatok messze menekülnek Mike-tól, hiszen a vezetésre kell koncentrálnia. Ilyenkor nem lehet más a fejében, csak a pálya vonalvezetése, és az ideális ívek, melyeket el kell kapnia az autóval.

- Két óra és jövök. - Végül a fiatal srác elhagyja a helyiséget mérnökével együtt. Allison pedig nem sokkal később, egy üveg vízzel a kezében, indul el ugyanazon az útvonalon, mint a két férfi, mígnem leér a szerelőkhöz a garázsba. Felvéve a számára már megszokott fejhallgatót, leül a srácok közé, akik régi ismerősként köszöntik a lányt, hisz számos futamra kísérte el már testvérét a szezon során. Azonban senki sem sejtheti, hogy ez a verseny egészen más lesz, mint a többi. Mert Michael Baker már sosem tér vissza a boxutcába. Allison szíve pedig ezer darabra törik, ahogy látja testvérét a gumifalba csapódni, miközben a kamerák szeme láttára omlik össze.

***

Sziasztok! 💕

Sajnos, kicsit több időt vett igénybe, amíg megírtam a részt. Az igazság az, hogy a munkahelyemen nagyon beindultak a dolgok, úgyhogy lehet, egy darabig most lassabban fogok haladni a sztorikkal, de igyekszem mindent megtenni, hogy minél előbb olvashassatok.🥺

Nagyon szeretném megköszönni az előző részekhez érkezett véleményeket, illetve pipákat, amiket tőletek kaptam. Annyira jól esnek, hogy arra szavaim nincsenek. 💕

Hát, nem a legeseménydúsabb rész. Meg elég nagy érzelmi hullámvasút is. Kicsit még az érzésekre akartam koncentrálni, azonban a következő résznél megtörténik a nagy találkozás. A meglepetés az, hogy a találkozást majd Charles szemszögéből élhetitek meg. Illetve, hamarosan beindulnak az izgalmak is, viszont fel kell vezessem a hátteret ahhoz, hogy magát a sztorit értsétek. Ennek ellenére remélem, azért elnyerte a tetszéseteket a rész. 😊Bármilyen véleményt szívesen fogadok most is, legyen az negatív, vagy pozitív, mindenre nyitott vagyok, úgyhogy ne tartsátok magatokban a gondolatokat. 💕

Mit szóltok egyébként a részhez? Meglepett, hogy Allison ennyire szenvedett a tesztelés folyamán? Szerintetek Charles a döbbeneten túl hogyan fog reagálni a lány érkezésére? Helyesen cselekszik a lány, hogy ennyire követi, amit a testvére szeretett volna elérni? Tetszenek a visszaemlékezések a történetben? 😊

Nagyon sok kitartást küldök nektek az előttünk álló héthez! Remélem, mindenki jól van, és biztonságban. Nagyon vigyázzatok magatokra! Hamarosan jelentkezem a folytatással. 💕