— Lys, ez csodálatos! — Valka boldogan zárta karjaiba hazatérő lányát. — Mindig tudtam, hogy nagy feladatra vagy hivatott!

— Köszönöm, anya.

— Na, és hogyan tovább?

— Holnap kezdek Gothinál.

— Nagyszerű! Izgulsz már?

— Az igazat megvallva, igen. — Lys fáradtan lehuppant a székére.

Valka mellé ült és a karjára tette a kezét.

— Ne aggódj, minden rendben lesz. Gothi úgy látja, hogy a nyomdokaiba léphetsz. Erre eddig még soha senkivel nem volt példa. Csak te vagy képes rá. Apád és én hiszünk benned.

— Tőle hallottad a hírt, ugye? — mosolygott Lys.

— Igen, Bélhangossal mesélték. Hablaty tudja már?

— Még nem.

— És bárki más?

— Ööö... Eret — pirult el a lány. — Elmondtam neki.

Valkának felszaladt a szemöldöke.

— Igazán? Mikor?

— Ma délután összefutottunk, és szóba elegyedtünk. Repültünk egyet, és közben sokat beszélgettünk. Jól kijövünk egymással — vallotta be szégyenlősen Lys, és aggódva pislogott édesanyjára. Valka sejtelmesen mosolygott. — Várj... te tudtál erről?

— Sejtettem. Láttam, hogy néztek egymásra. Ismerem ezt a pillantást — nevetett a nő.

— Csak nemrég ismertem meg, de nagyon... kedvelem őt — ahogy a lány kimondta, akkor tudatosult csak benne igazán. — Azt mondod, hogy... ő is?

— Ebben biztos vagyok... és nagyon örülök neki — Valka újfent megajándékozta lányát egy öleléssel. — Eret rendes fiú.

— Tudom — mosolygott Lys. — Hűha, anya, te hihetetlen vagy! Előtted aztán nincsenek titkok!

Mindketten elnevették magukat. Ekkor lépett a házba Hablaty és Pléhpofa.

— Sziasztok! — köszönt a családfő. — Hát, itt meg mi történt?

— Csak egy kis anya-lánya beszélgetés. — Valka lopva Lysre kacsintott.

— Gratulálok, Lys, hallottam a hírt — mosolygott Hablaty. — Jó gyógyító leszel.

— Kösz, Hablaty. Hát, remélem.

— Biztos is. Hiszen apát is megmentetted.

— Úgy van! — helyeselt Pléhpofa. — A lányom lesz a valaha volt legjobb gyógyító a szigeten.

Apja szavai még akkor is Lys fülében csengtek, amikor másnap reggel Gothihoz indult. Nagyon izgult a gyógyítás miatt, ezért útközben igyekezett másra koncentrálni.

Anya eszméletlen! — gondolta magában. — Már azelőtt tud rólam dolgokat, hogy én ténylegesen rájönnék azokra. A tegnap történtekre visszagondolva elkuncogta magát. Most már volt egy közös titkuk az anyjával.

A lány annyira belemerült a gondolataiba, hogy azon kapta magát, időközben már megérkezett Gothi házához. Udvariasan bekopogott, s kisvártatva megjelent az idős asszony.

— Jó reggelt — köszönt Lys.

Gothi válaszul biccentett, és intett a lánynak, hogy bejöhet.

A délelőtt nagy része azzal telt, hogy Lys próbálta elsajátítani az írásjeleket, amiket az öregasszony használt. A lánynak fogalma sem volt, hogy fogja így, mindenféle segítség nélkül megtanulni, de meglepetésére egészen jól haladt. Gothi mindig írt valamit a földbe, Lys pedig igyekezett kitalálni, mi az. Amikor helyes választ adott, az öregasszony bólintott, a lány pedig emlékezetébe véste a szimbólumot és annak jelentését.

— Lenyűgöző... Te találtad ki ezeket a jeleket? — kérdezte Gothitól.

Az öregasszony megrázta a fejét, és a könyvespolc felé mutatott. A lány kíváncsian odasétált, és óvatosan leemelt egy díszes kötetet a polcról. Végigfuttatta az ujját a könyv gerincén. Azon arany szimbólumok álltak — hasonlóak, mint Gothi írásjelei. Belelapozott a könyvbe, és a lapjain is ilyeneket fedezett fel.

Gothi megragadta a botját, és írni kezdett. Lys próbálta kiolvasni.

— Ősi... viking... nyelv... — fordította akadozva. — Sárkány... rúnák... hogyan?! Ezek a legősibb viking rúnák? — esett le az álla. Gothi helyeslően bólintott. — De... miért ezen a nyelven írsz?

Az öregasszony válaszul ismét rajzolt valamit a porba. A lány egészen belejött a fejtegetésbe — ezúttal már magában olvasta a földön álló mondatot: „Hogy ne tudja minden tökkelütött elolvasni."

Lys elnevette magát.

— De miért van erre szükség?

Gothi írt, Lys pedig olvasta.

„A tudás hatalmas kincs, amely nem kerülhet rossz kezekbe." — ez állt a földön.

— Egyetértek — Lys az öregasszony szemébe nézett —, a tudás veszélyes fegyver is lehet. Köszönöm a leckét.

— Na, hogy ment? — kérdezte Pléhpofa.

— Egészen jól.

— Nagyon lefárasztott a tanulás, vagy esetleg még van kedved edzeni egy kicsit a drága jó apáddal?

— Naná, hogy van! — kiáltotta lelkesen Lys. Kimondhatatlanul örült, hogy az apjával edzhet.

Több mint két órán keresztül gyakorolták a különböző fegyverek helyes használatát, és Pléhpofa beavatta Lyst a viking harcmodor titkaiba. A lány nagyon ügyes volt. A korábban tanult harcművészeteket is tudta hasznosítani, sőt, egyes elemeket megismertetett az apjával.

Egyszer csak Valka jelent meg a színen.

— Végeztetek a gyakorlással?

— Igen — bólintott a férje. — Lys nagyon tehetséges. Máskor is edzek majd vele.

— Benne vagyok! — vágta rá a lány.

— Astridtól is tanulj majd, az egyik legügyesebb harcos a szigeten.

— Rendben, majd beszélek vele erről. Anyával és Hablattyal pedig a sárkányokról tanulhatnék.

— Támogatom az ötletet — mosolygott Valka. — Majd mondom Hablatynak. Egyébként, hogy mentek ma a dolgok Gothinál?

— Elkezdtem tanulni az írásjeleit, már egész jól megy — mesélte Lys. — Gothi elmondta, hogy a legősibb viking rúnákat használja, amiknek a neve...

— Sárkányrúnák — fejezte be a mondatot Valka.

Lys eltátotta a száját.

— Te el tudod olvasni őket?

— Anyád mindent tud — mosolygott büszkén Pléhpofa. — Leszámítva a főzést...

— Azért ez nem igaz — tiltakozott a nő. — Számos téren vannak hiányosságaim. Az ember sosem ismerhet mindent. De igen, Lys, Gothi írásjeleit történetesen el tudom olvasni.

— A szigeten csak ő, Bélhangos és Halvér képesek erre — mondta Pléhpofa.

— Ez igaz — erősítette meg Valka. — De most már te is tudni fogod, Lys.

— Hű! — ámult a lány. — Te tényleg nem vagy semmi, anya!

Mindhárman nevettek.

— Egyébként, hol van Százszorszép és Tornádó? — kérdezte Valka.

— Otthon hagytuk őket. Futva jöttünk, ez is része az edzésnek — fejleszti az állóképességet — magyarázta Pléhpofa.

— Értem. Ez esetben van kedvetek hazajönni velem? Felhőugró elbír mindhármunkat. Igaz? — A nő a sárkányához fordult. Felhőugró megbökte az orrával, mire Valka elnevette magát.

— Felőlem mehetünk — vont vállat Lys. — Apa?

— Menjünk.

Lys még sohasem utazott az anyja sárkányán, de most meg kellett állapítania, hogy a viharszelő fantasztikus. Csak úgy hasította a fellegeket, négy szárnyával kitűnően manőverezett. Fenséges érzés volt még csak a hátán ülni is, így a lány elképzelte, milyen csodálatos látvány lehet kívülről nézve a sárkány röpte.

Egykettőre hazaértek. Amikor leszálltak a sárkány hátáról, Lys hálásan fordult hozzá.

— Köszönjük, Felhőugró!

Felé nyújtotta kezét, hogy (életében először) megsimogassa, ám amikor a bőre hozzáért a sárkány pikkelyeihez, és a tekintetük összekapcsolódott, különös dolog történt. A lánynak hirtelen bevillant egy képsor hároméves korából.

A hatalmas viharszelő és a kicsi, fehér siklósárkány lecsapott. Lys nem látta tisztán a többi alakot, csak azt érzékelte, hogy valakik megtámadták és meg akarták ölni őt, ám a két sárkány a segítségére sietett. A kicsi, fürge sikló — kihasználva a meglepetés erejét — felkapta a hároméves Lyst, és eliramodott vele. Az utolsó dolog, amit a kislány látott, hogy a viharszelő elvonja a támadók figyelmét.

Az emléknek vége szakadt. Lys kábultan állt — az egyik kezét még mindig Felhőugró orrán nyugtatta. Szülei aggódva rohantak hozzá.

— Minden rendben, Lys?

— Ő volt az a viharszelő... — motyogta döbbenten a lány — Felhőugró.

Szórakozottan végigsimított a sárkány pikkelyein, és könnyes szemmel átölelte a nyakát. Valka és Pléhpofa értetlenül ácsorogtak mellette.

— Mi ez az egész, Lys? — tette fel a kérdést az apja.

A lány a szülei felé fordult.

— Felhőugró ott volt. Ő mentett meg engem kiskoromban, Százszorszéppel együtt. Ha ők nincsenek, most nem élnék.

Valkának és Pléhpofának elállt a szava.

— De hát... hogyan? — hebegte Valka.

Lys elmesélte a látomását.

— Csak azt nem tudom, kik voltak a támadóim — ráncolta a homlokát. — Arra sem emlékszem, hogy emberek vagy sárkányok voltak-e, esetleg mindkettő. Mindössze ennyi maradt meg az emlékezetemben. Végül is, hároméves voltam, már az is csoda, hogy ennyi eszembe jutott.

— A mindenit! — ámult Pléhpofa.

Valka büszke mosollyal simogatta Felhőugrót.

— Mindig meglepnek és lenyűgöznek a sárkányok. Ahogy Hablatynak mondtam egyszer, mindegyiküknek vannak titkai. De úgy látszik, sohasem ismerhetjük meg az összeset.

— Tényleg, Hablaty! — kapott észbe Lys. — Ezt azonnal el kell mondanom neki!

Valka és Pléhpofa követték a házba. Szerencsére a fiatal törzsfőt éppen otthon találták.

— Hablaty! — rontott neki Lys. — Valamit sürgősen tudod kell!

A történet végeztével Hablaty másodpercekig csak csendben ült, és a hallottakat emésztgette. Végült tétován szólalt meg.

— Valójában pont veled akartam beszélni, Lys, a másik világgal kapcsolatban. Felmerült bennem, hogy esetleg egy csapattal megpróbálhatnánk átmenni. Körülnézni, felfedezni...

— Hablaty, kérlek, ne! — rémüldözött Lys. — Te nem tudod, milyen az a világ! Technikailag fejlettebbek, mint mi, és igen, biztos sok dolog érdekelne téged, de... ők már nem hisznek a sárkányok létezésében. A legtöbben csak mesének tartják, hogy valaha is éltek. Gondolj bele, mennyire felborítaná az ottani rendet, ha újra felbukkannának! Az emberek csak rosszat tennének velük. Megölnék vagy bezárnák őket, egyesek kísérleteznének rajtuk. Nem is beszélve arról, hogyha tudomást szereznének erről a világról, megpróbálnának átjutni ide, és a sajátjuk képére formálni ezt az univerzumot is. Kihasználnák és beszennyeznék a tengert, kiirtanák az erdőket, és rengeteg káros anyagot termelnének. Mindenből csak hasznot akarnának húzni. Nagyon kérlek, Hablaty, hallgass rám! Ők már nem tudnak együtt élni a természettel úgy, mint a vikingek. Előbb-utóbb akarva vagy akaratlanul, de kipusztítanák a sárkányokat. Mit gondolsz, miért ebben a világban élnek, és nem ott, ha szabadon át tudnak járni a dimenziókapun? Hát ezért. Ne vágyj abba a világba, Hablaty. Szerinted én miért maradtam itt? Jobban érzem magam, amióta Hibbant-szigeten élek.

Hablaty lesütötte a szemét.

— Igazad van, buta ötlet volt. Nem is tudom, hogy gondoltam. Kíváncsi felfedező vagyok, ez tény, de... most már törzsfő is. Nem kockáztathatom a népem és a sárkányok életét. Köszönöm, hogy felnyitottad a szemem.

— Akkor, megegyeztünk, hogy senki nem megy át?

— Megegyeztünk. Kezet rá! — Hablaty megrázta a nővére jobbját. — Még ma törvényt hozok erről, és szólok a falunak. Megtiltom, hogy bárki is átmenjen. Aki megteszi, árulás vádjával örökre száműzzük a szigetről.

— Ez elég kemény döntés. Biztos vagy benne?

— A rend érdekében néha muszáj szigorú döntéseket hozni — szólalt meg Pléhpofa. — Egyetértek veled, fiam.

A két testvér most döbbent csak rá, hogy a szüleik is mellettük voltak, és végighallgatták a beszélgetést.

— Helyesen döntöttetek — dicsérte őket Valka —, igazi felnőttek módjára. Apátokkal büszkék vagyunk rátok.

— Öhm, kösz, anya — hálálkodott zavartan Hablaty —, és neked is, apa. Nos, akkor azt hiszem, hogy... izé... szóval, megyek, megírom és kihirdetem az új törvényt. Sziasztok! — intett búcsút, és elhúzta a csíkot.

— Én pedig sétálok egyet, hogy kiszellőztessem a fejem — jelentette be Lys. — Rám fér.

— Jó sétát! — kacsintott Valka, aki pontosan tudta, mi fog következni.

Amikor a lány kilépett a házból, futva Eret keresésére indult.

— Szia! — köszöntötte örömmel a fiú. — Gyalog?

Lys a térdére támaszkodott és kifújta a levegőt.

— Igen... sétálni indultam.

— Mit ne mondjak, elég gyors a sétatempód — mosolyogott a fiú. — Egyébként jó, hogy jössz, épp téged kerestelek.

— Komolyan? Na, jó, igazából én is. Beszélni szeretnék veled.

— Akkor akár sétálhatnánk együtt is.

— Jó ötlet.

— De ugye nem fogsz leelőzni? — kérdezte tetetett aggodalommal Eret.

A lány nagyot kacagott. Miközben bejárták a falu utcáit, elmesélt mindent, ami aznap történt vele.

— Mostantól gyakrabban kell találkoznunk — jelentette ki Eret. — Egy napig nem látlak, és máris ennyi minden történik veled...!

— Én már csak ilyen vagyok — nevetett Lys.

— Melletted nem unatkozik az ember, az biztos. Egyébként nem vettek még be a csapatba?

— Milyen csapatba?

— A sárkánylovasok közé, Hablatyék csapatába.

— Nem tudom, erről eddig még nem beszéltünk. Annyi minden más volt...

— Kedvelnek téged, és szerintem bevennének. Engem is elfogadtak. Te pedig Hablaty nővére vagy, ráadásul Százszorszéppel megmentették Pléhpofát. Illenétek a csapatba.

— Lehet... — töprengett Lys. — Annyi minden történt velem mostanában, hogy nem is gondoltam még erre. De most, hogy mondod, holnap megkérdezem őket.

— Miért nem ma?

— Ma? — hökkent meg a lány. — Végül is...

— Menjünk most! — Eret megragadta Lys kezét, és a falu főterére rohantak.

Hatalmas tömeg fogadta őket, mivel Hablaty éppen az új törvényt olvasta fel. Miközben átverekedték magukat az emberáradaton, a fiú továbbra is fogta a lány kezét, nehogy elveszítsék egymást. Mire sikerült előrefurakodniuk, véget ért a beszéd, és oszlani kezdett a tömeg. A két fiatal zavartan elengedte egymás kezét.

Astrid, Halvér, Takonypóc és az ikrek Hablaty köré gyűltek, és beszélgetni kezdtek.

— Sziasztok — lépett oda hozzájuk Lys és Eret.

Mindenki kedvesen visszaköszönt.

— Lys kérdezni szeretne valamit — közölte Eret, és bátorítóan a lányra nézett.

— Tudjátok, ezen még csak most gondolkoztam el... Ti ugye egy csapatot alkottok, amibe már Eret is beletartozik, mert később őt is bevettétek, és izé... — Lys idegesen pillantott az öccsére.

— Azt akarod kérdezni, hogy te is tartozhatsz-e közénk, igaz? — segítette ki a nővérét Hablaty.

— Lényegében... igen — bökte ki Lys.

— De hát, azt hittem, ez egyértelmű! Hiszen Százszorszéppel megmentettétek apát, és máris sokat tettetek a falu lakóiért. És még tenni is fogtok, ha egyszer te leszel majd a gyógyítónk.

— Akkor... ez igent jelent? — kérdezte bizonytalanul Lys.

— Persze! Többszörösen is kiérdemelted. De ha akarod, a formaság kedvéért megszavazhatjuk. Srácok, ti mit szóltok? — fordult a többiekhez Hablaty.

— Támogatom — vágta rá Eret.

— Én is — bólintott Astrid. — Hablatynak teljesen igaza van veled kapcsolatban.

— És a barátunk vagy — tette hozzá Halvér —, szóval tőlem is kapsz egy igent.

— Szerintem is igen — mondta Takonypóc.

— Igen! — bokszolt a levegőbe Kőfej.

— Miért ne? — vonta meg a vállát Fafej. — Lys jó fej lány és klassz viking — meg menő a sárkánya. Csatlakozom az előttem szólókhoz! — zengte méltóságteljesen. — Tőlem is egy igen.

— Hát, ez elég egyhangú volt — vigyorgott Hablaty. — Látod? — fordult a nővéréhez. — Mondtam, hogy egyértelmű. Üdv a sárkánylovasok csapatában! Ünnepélyesen kijelentem, hogy mától hivatalosan is közénk tartozol. Éljen Lysande Haddock!

— Éljen! — harsogták a többiek, és vállon veregették a meghatott Lyst.