Lys vidáman ébredt reggel. Amikor kilépett a szobájából, Valka már a konyhában sürgölődött (éppen kenyeret vágott).

— Jó reggelt, Lys.

— Jó reggelt, anya. Segíthetek valamiben?

— Esetleg feldarabolhatnád a zöldségeket.

— Szívesen.

— A reggelihez legalább nem kell sütni vagy főzni — nevetett Valka —, így nem tudom elrontani.

— Jó reggelt — Hablaty kómás fejjel, kócos hajjal támolygott le a lépcsőn. Nagyot ásított. — Apa merre van? Még alszik?

— Nem, már rég kiment megetetni a sárkányokat — felelte Valka.

— Ajj, ne már! Csak én vagyok ilyen álomszuszék a családban?

— Úgy látszik, fiam — mosolygott a nő.

— Pedig Lys-ben bíztam...

— Hát, most már tudod, hogy én is koránkelő vagyok.

— Az apjától örökölte — mondta büszkén Pléhpofa, aki ekkor lépett be az ajtón.

— És az anyjától — tette hozzá Valka, és puszit nyomott férje arcára.

— Egyedül maradtál, Hablaty — kuncogott Lys.

— Nem ér... — duzzogott a törzsfőfiú, és asztalhoz ült.

A család együtt fogyasztotta el a reggelit.

— Kinek mi a terve mára? — kérdezte Pléhpofa.

— Jól haladunk az épületek javításával és a fejlesztésekkel, már majdnem kész van minden — válaszolta Hablaty.

— Azért még segítek az építkezésben — ajánlkozott a férfi.

— Kösz, apa. Takonypóc és Eret is ott lesznek a munkásokkal, de azért elkél a segítség. Én intézem a falu szokásos ügyeit, anya pedig folytatja a foglalkozást a felszabadított sárkányokkal. Szinte már teljesen kész az idomításuk, igaz? — fordult az anyjához.

— Úgy van, fiam — bólintott Valka. — Már kiheverték Drákó terrorját, és nagyon sokat tanultak. Nemsokára kereshetünk nekik gazdát is, ha lesznek alkalmas jelentkezők.

— Ez remek hír, anya.

— És én mit csináljak? — tette fel a kérdést Lys.

Hablaty megvonta a vállát.

— Egyelőre segíts, ahol tudsz — Astrid is ezt szokta tenni. Kezdetnek elmehetnél megnézni, hogy boldogulnak az ikrek az állatokkal, aztán nézz körbe a faluban, hogy hol van még szükség rád.

— Jó, akkor indulok, megkeresem az ikreket. Később találkozunk.

A lány kilépett az ajtón, és füttyentett egyet. Kisvártatva megjelent Százszorszép.

— Szia, kislány. Van kedved repülni egyet? Megnézzük, mit csinál Kőfej és Fafej.

Az ikrek éppen jakot fejtek.

— Sziasztok! Segíthetek valamiben?

— Szia, Lys! Jó, hogy jössz — örült meg Fafej. — Megnézhetnéd a csirkéket. Már biztos raktak tegnap óta tojásokat. Azokat kellene begyűjteni.

Mire Lys összeszedte a tojásokat, az ikrek is végeztek a jakfejéssel.

— Most már csak el kellene szállítani a tojásokat a meg a tejet az élelmiszerraktárba, hogy az emberek tudjanak belőle venni — mondta a Thorston-fiú.

— Százszorszéppel megcsináljuk — ajánlkozott Lys.

Fafejnek felcsillant a szeme.

— Tényleg megtennétek? Köszönjük!

Lys és Százszorszép hamar végeztek a feladattal.

— Kell még valamiben segíteni?

— Nem hiszem — ingatta a fejét Fafej. — Most már csak vigyázni kell az állatokra, de arra itt vagyunk mi, Kőfejjel.

— Jó, akkor körbenézek a faluban, biztos akad valami tennivaló.

— Várj, Lys! — szólalt meg Kőfej. — Beszélnem kell veled.

Lyst meglepte a lány szándéka.

— Ó... rendben, akkor gyere velem gyalog egy darabon.

Egy ideig szótlanul sétáltak egymás mellett. Kőfej lehajtott fejjel kullogott, aztán egyszer csak kitört belőle a szó.

— Szóval, csak azt szeretném megkérdezni, hogy... mi van veled és Takonypóccal?

— Te jó ég, semmi! — vágta rá Lys. — Miért?

— Mert úgy láttam, tetszel neki, és izé...

— Az lehet, de nekem nem tetszik Takonypóc! — Lys hevesen ingatta a fejét.

Kőfej arca felderült.

— Akkor jó — sóhajtott megkönnyebbülten. — Bevallom neked, kicsit féltékeny voltam, amiért már nem velem foglalkozik.

— Ugye nem gondoltad komolyan, hogy én érzek bármit is Takonypóc iránt? — Lys a fejét fogta.

— Hát, igazából nem tudtam, mi van, de így most már megnyugodtam.

— Ne aggódj, abszolút nem az esetem. De ha akarod, beszélek vele az érdekedben.

— Komolyan megtennéd értem? Köszönöm! — Kőfej örömében Lys nyakába ugrott.

— Hallottam a dilemmádról a fiúkkal kapcsolatban — kuncogott a vörös hajú. — Akkor, ezek szerint Takonypócot választod?

— Igen — bólogatott Kőfej. — Halvér is aranyos, de Takonypóc valahogy jobban tetszik.

— Örülök neki, hogy sikerült döntésre jutnod.

— Köszönöm, Lys — mosolygott rá a Thorston-lány. — Na, visszamegyek Fafejhez, mielőtt még úgy jár, mint múltkor.

Lys értetlen arcot vágott.

— Miért, mi történt múltkor?

— Betemették a birkák... — forgatta a szemét Kőfej.

Lys nagyot nevetett. Búcsút intett újdonsült barátnőjének, felült Százszorszép hátára, és a falu főterére repült. Sétálgatott a környéken, hátha találkozik ismerősökkel, ám egyszer csak furcsa érzése támadt — mintha valaki figyelné. Felnézett, és a falu legmagasabb házát pillantotta meg. Lakója, egy apró öregasszony méregette őt. Amikor Lys továbbhaladt, végig követte a tekintetével.

A lány az építkezések felé indult, ahol összefutott az apjával, Hablattyal és Erettel — na meg Takonypóccal, aki egyből eldobta a szerszámokat, amikkel addig dolgozott, és elé sietett.

— Szia, Lys.

— Szia, Takonypóc.

— Beszélhetnék veled?

— Miért ne? — sóhajtott a lány.

— Szóval, az van, hogy... csak szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésem miatt. Megértem, ha nem jön be neked a stílusom. Végül is, hiába vagyok jóképű, sármos, egyszóval tökéletes...

— Térj a lényegre!

— Nos, a lényeg, hogy még Takonypóc sem tetszhet mindenkinek.

— Megbocsátok neked. Kedves fiú vagy, Takonypóc, csak éppen nem az esetem, emellett csaknem három évvel fiatalabb nálam. Nem vagyunk egymáshoz valók.

A fiú szomorúan lehajtotta a fejét.

— Sose lesz barátnőm... eddig mindenki, akinél próbálkoztam, kikosarazott.

— Azért ne csüggedj! Én tudom ám, hogy igenis van olyan lány a szigeten, akinek tetszel, és értékelné az igyekezetedet meg a kitartásodat — kacsintott Lys.

— Kicsoda? — kapta fel a fejét Takonypóc.

— Próbálkoztál már nála — mondta sejtelmesen Lys.

— Te nem lehetsz, mert az előbb mondtad, hogy nem — töprengett a Jorgenson-fiú. — Astrid sem, mert ő Hablattyal van együtt. Hangánál is próbálkoztam, de ő nem ezen a szigeten él. Vagyis nem lehet más, csak... Kőfej?

— Pontosan.

— Azta! Komolyan mondod? De hát, régebben ki nem állhatott! Vissza is utasított.

— Azóta változott a véleménye.

— Hűha! Azok közül, akiknek valaha udvaroltam, igazából mindig is ő tetszett a legjobban. Akkor, azt mondod, ha randira hívnám, igent mondana?

— Azt. — Lys mosolyogva bólintott.

— Akkor, ezt még átgondolom... Köszönöm a tanácsot!

Egyszer csak Pléhpofa jelent meg a színen.

— Szia, apa! — köszönt rá Lys.

— Szervusz! Bélhangoshoz megyek, van kedved velem jönni?

— Persze!

A kovács már várta őket — méghozzá a furcsa öregasszonnyal az oldalán, akit Lys korábbam látott.

— Gothi téged keres — közölte Bélhangos.

Lysnek leesett az álla.

— Engem?

— Őt? — értetlenkedett Pléhpofa.

— Gothi...? Várj, Hablaty azt mondta, ő a falu gyógyítója, ugye? — fordult az apjához Lys.

— Így van.

A lány kezet fogott az öregasszonnyal.

— Örülök, hogy megismerhetlek.

Gothi a nála lévő különös bottal írni kezdett a földbe.

— Azt mondja, ő is örül, hogy megtalált — fordította Bélhangos.

— Mondja?!

— Gothi néma, így írásjeleket használ.

— Hűha! És mit jelet az, hogy „megtalált"?

— Azt írja — tolmácsolta Bélhangos —, hogy te vagy a követ evő...

— Nem eszem követ — hökkent meg Lys.

Gothi Bélhangos fejére sózott a botjával.

— Bocsánat, félreolvastam! — szabadkozott a kovács. — Következő. Tehát, te vagy a következő... hmm, ez érdekes... nagyon érdekes.

— Következő mi? Mondd már, Bélhangos! — sürgette Pléhpofa.

— Gothi szerint Lys a következő gyógyító.

A lány eltátotta a száját.

— H-hogyan...?

— Te fogod őt váltani a posztján, ha eljön az ideje — magyarázta Bélhangos.

— Hűha, ez hatalmas megtiszteltetés!

— A lányom lesz a falu következő gyógyítója? — ámult Pléhpofa.

Gothi bólintott, és ismét jeleket karcolt a porba. Bélhangos készségesen fordította.

— Itt az áll, hogy meglátta benne a késeket... mi? Bocsánat, képességeket — korrigált, amikor az öregasszony újfent fejbe csapta a botjával. — Szóval, meglátta benne a képességeket, amik ehhez kellenek. Azt is írja, hogy habár te magad is gyógyítást tanultál, így nem vagy teljesen járatlan ezen a területen, de szívesen takarítana még... hogyan? Elnézést, tanítana. És annyit ír még, hogy te is tudnál új módszereket mutatni neki a gyógyításban.

— Örömmel lennék a tanítványa! — lelkesedett Lys. — Mikor kezdhetek?

— Azt írja, már holnap reggel.

Lys hálásan nézett Gothira.

— Rendben van. Köszönöm!

Az öregasszony mosolyogva biccentett, azzal sarkon fordult és hazacsoszogott.

— Aú, még mindig sajog a fejem! — panaszkodott Bélhangos. — Jó lesz, ha te is hamar megtanulod az írásjeleit. Talán nagyobb sikerrel jársz a fordításban, mint én.

— Anya is hord magával botot, csak ő sárkányidomításhoz és harchoz használja, nem írásra meg fejbekólintásra. De bele se gondoltam még, hogy ilyen funkciói is lehetnek — kuncogott Lys. — Egyébként szimpatikus nekem Gothi.

— Büszke vagyok rád, lányom, és te is az lehetsz magadra — dicsérte Pléhpofa. — Amióta az eszemet tudom, Gothi a gyógyító ezen a szigeten. Idáig még sohasem talált megfelelő embert, aki a nyomdokaiba léphetne.

— Remélem, méltó vagyok rá, hogy a tanítványa, és később az utódja legyek.

— Senki sem méltóbb rá nálad — vélte Bélhangos. — Máskülönben nem téged választott volna. A jó öreg Gothi nem csak egyszerű gyógyító... kicsit flúgos, ez tény, de ő a falu bölcse, mindenki tiszteli. Néha az az érzésem, hogy mindent tud.

Pléhpofa a lánya vállára tette a kezét.

— Egy ilyen pozíció betöltése nagy felelősséggel jár. De tudom, hogyha valaki, te képes leszel rá.

— Köszönöm, apa — Lys megeresztett felé egy hálás mosolyt. — Megkeresem Hablatyot meg anyát, és elújságolom nekik.

— Rendben. Én itt maradok segíteni Bélhangosnak.

Lys visszatért az építkezéshez, mivel legutóbb arrafelé látta az öccsét. Ám ezúttal az ismerősei közül csak Eretet találta ott.

— Szia, Eret. Nem láttad Hablatyot?

— Sejtelmem sincs, hol lehet. A falu ügyeit intézi.

— Azt tudom, csak reméltem, hogy még itt találom.

— Értem... Van kedved beszélgetni? Mára végeztem a munkával. Esetleg elmehetnénk repülni egyet.

— Hát, igazából még meg akartam keresni anyát is, de lehet róla szó.

Nem telt bele sok idő, és már a sárkányaik hátán szárnyaltak a felhők fölött.

— Szóval ő Fejtörő... — Lys szemügyre vette a szóban forgó sárkányt. — Fantasztikus!

— Ő egy nyomkövető sárkány — magyarázta Eret. — Hatalmas távolságból kiszagol bármit, és nagyon intelligens.

— Csodálatos lények a sárkányok — mosolygott Lys. — Sokszor hihetetlen, hogy mire képesek. Mindig újabb és újabb meglepetéseket tartogatnak.

— Egyetértek, engem is mindig lenyűgöznek. Tudod, én régen sárkánycsapdász voltam, és Drákó Vérdungot szolgáltam — vallotta be Eret. — A szüleim egy sárkánytámadás során haltak meg, amikor én még csak nyolcéves voltam. Bennégtek a házban... Attól kezdve gyűlöltem a sárkányokat, a pusztulásukat kívántam, hisz' megölték a szüleimet. Ezután gyakorlatilag az utcán nevelkedtem, és sok mindent megtanultam a tolvajlásról és a túlélésről. Tizenhat éves koromban talált meg Drákó. Rájött, hogy ügyes sárkánycsapdász válhatna belőlem, így hát kitaníttatott, alkalmazott, és idővel a legjobb embere lettem. De aztán huszonhárom éves koromban találkoztam Hablatyékkal... ők megmutatták, hogy másképp is lehet bánni a sárkányokkal, sikerült békében élniük velük. Szép lassan felnyitották a szemem. Rájöttem, hogy Drákó szörnyű ember, és borzalmas, amit tesz. A végén már engem is meg akart ölni. Még a csata előtt átálltam Hablatyékhoz... és most itt vagyok — fejezte be a történetet.

— Hű! Nem semmi, ami történt veled. Hát, úgy látszik a huszonhárom éves kor mindkettőnk életében fordulópont. Igaz, én még nem vagyok teljesen huszonhárom, de pár hét múlva betöltöm — mondta Lys. — Nos, te már tudod az én történetemet. De be kell vallanom neked, a teljes igazságot még én sem ismerem. Fogalmam sincs, mi miatt érzett engem Százszorszép akkora veszélyben, hogy végül átvitt egy másik világba. Nagyon érdekelne, de akárhogy igyekszem kideríteni, nem tudok rájönni.

— Biztos nem emlékszel rá? Kicsit sem?

— Erre sajnos nem.

— Talán egyszer majd kiderül.

— Hátha...

A társalgás további szakasza már vidámabb témákról zajlott. Beszélgettek a harcművészetekről, a hobbijaikról, a sárkányaikról, és még sok másról. A két fiatal viking remekül megtalálta a közös hangot.

— Képzeld, ma találkoztam Gothival — mesélte a lány. — Azt mondta, én leszek a következő gyógyító őutána. Holnaptól a tanítványa vagyok.

— Azta! Gratulálok, Lys, ez nagyon nagy dolog.

— Köszönöm.

Annyira elmerültek a beszélgetésben, hogy most vették csak észre: időközben ereszkedni kezdett a napkorong.

— Jobb lesz hazamenni — javasolta Eret. — Mindjárt beesteledik.

— Igazad van.

Hibbant főterén szálltak le.

— Jó éjszakát, Lys — búcsúzott Eret. — Klassz volt veled beszélgetni, máskor is csinálhatnánk ilyet.

— Benne vagyok. Jó éjszakát, Eret.

A két fiatal hazafelé indult, és bár különböző irányba haladtak, mindketten mosolyogva folytatták útjukat.