A tengert sebesen szántó flotta nem láthatta, hogy a távolban egy sárkánylovas-csapat követi őket. Egy húszas éveiben járó fiú repült az élen, színpompás sárkányán ülve. Hátasa vadul szimatolt a levegőbe, és hátborzongató üvöltést hallatott. A sárkány érezte gazdája idegességét, és rá is átragadt.

— Igyekezzünk. — A fiú megpaskolta sárkánya hátát. — Még erős a szaguk, nem lehetnek messze. Fejtörő érzi őket.

— Nyugalom, Eret, ne olyan lóhalálában, vegyél vissza egy kicsit a tempóból! — kiáltotta Astrid.

— Elvitték Lyst! — vágta rá kétségbeesetten Eret. — Meg kell találnunk és ki kell szabadítanunk, minél hamarabb! Ki tudja, mit tesz vele az a szörnyű ember?!

— Megtaláljuk Lyst, bármi legyen is — fogadkozott Hablaty. — A nővérem erős, és mindenképp ki fog tartani, bármilyen veszélyes is a helyzet. Tudom, hogy nehéz, de arra kérlek, hogy próbálj meg egy kicsit lehiggadni.

— Nem tudok! — háborgott Eret. — Én... ő... mindegy. Nézzétek... — sóhajtott — ti mit tennétek, ha egyikőtöket elfogná valaki?

Astrid és Hablaty sokatmondó pillantást váltottak.

— Valószínűleg ugyanezt — ismerte el Hablaty.

— Megértünk — biccentett biztatóan Astrid.

— Köszönöm — Eret halványan elmosolyodott, és hátranézett a többiekre. — Úgy látom, a csapattal minden rendben van.

— Még — kuncogott Astrid.

A szokásos módon repültek — Hablaty és Astrid után Halvér, Takonypóc és az ikrek szálltak. A sort Pléhpofa, Valka és Bélhangos zárták. Felmerült az ötlet, hogy valamelyikük a szigeten maradjon, de végül elvetették az ötletet. Főleg Valkát próbálták győzködni (mivel ő el tudta olvasni Gothi írásjeleit), de a nő hallani sem akart róla. „A lányomról van szó! Mindenképp utána megyek, és ebben még maga Odin sem akadályozhat meg!" — jelentette ki dacosan. Pléhpofa szintén ezen a véleményen volt — kivételesen még az sem érdekelte, hogy Hibbant-sziget törzsfő nélkül marad. „Most kisebb a veszély a szigetre nézve" — vélte. — „Tudjuk, hogy Drákó a másik világba tart". Bélhangos a család legjobb barátjaként ugyancsak ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje őket erre a veszélyes akcióra.

Így hát a távollétükben a szigetet Gothi, valamint Takonypóc apja, Modorgóc gondjaira bízták. A csapat tagjai mindnyájan őszintén remélték, hogy a faluban minden rendben lesz, de Lys miatt most jobban aggódtak.

— Meg kell állítanunk Drákót. Nem hagyhatjuk, hogy átérjenek a másik világba — jelentette ki komoran Valka.

— Igazad van, Val — bólintott Pléhpofa, aki természetesen felesége mellett repült. — De ha megtaláljuk Drákót, saját kezűleg fojtom meg — fogadkozott vészjóslóan.

— Csak ha megelőzöl — vágta rá ideges arccal a nő. — Előbb én tekerem ki a nyakát annak a szörnyetegnek.

Bélhangos felkuncogott.

— Jó látni, hogy még húsz év után is ennyire egy húron pendültök! — nevetett. — Tudjátok, tisztában vagyok vele, hogy régebben voltak közöttetek nézeteltérések. Talán most is előfordul, hogy nem mindig értetek egyet mindenben. Ezzel semmi baj nincsen, mert nem is kell — sőt, ha fordítva lenne, az volna probléma. Az a jó, hogy az összezördülések ellenére is mindig szerettétek egymást, és bármikor össze tudtatok fogni, amikor kellett. Akkor, régen is, és most is. És azt hiszem, ez így van rendjén.

Pléhpofa és Valka zavartan néztek egymásra, mert nem voltak ilyesfajta monológokhoz szokva Bélhangostól.

— Te jó ég, milyen érzelgős vagyok! — fintorodott el a kovács. — Az a lényeg — legyintett —, hogy jó újra együtt látni benneteket! Ti vagytok a legjobb barátaim, és örülök, hogy annak idején egymásra találtatok.

— Én... nem is tudom, mit mondjak. — Pléhpofa nem talált szavakat. Valka is nehezen.

— Öhm... köszönjük, Bélhangos — mondta végül.

Pléhpofa biccentett. Most már csak az elöl lévők beszélgetésfoszlányait lehetett hallani. A három hátul repülő sárkánylovas elcsendesedett. Elgondolkodva ültek sárkányaik hátán. Régi emlékekbe merültek, és ez, ha csak egy időre is, de levette a vállukról a jelen gondjainak súlyát.

Lys fáradtan ült sárkánya hátán. Lassan egy álló napja repültek egymáshoz és a flottához — na, meg a gnúvadhoz — láncolva. A lány nem sok esélyt látott a menekülésre, noha egész idő alatt szökésen törte a fejét. Sajnos azonban Százszorszéppel igencsak rosszul állt a szénájuk.

Lysnek még nem volt konkrét, jól megvalósítható terve — mindenesetre örült, hogy még maradt nála egy fegyver. Senki sem vette észre ugyanis a csizmájába rejtett tőrt, amit mindig magánál hordott vészhelyzet esetére. Amikor elfogták, szerencsére nem jutott eszükbe átkutatni a lábbelijét, így sejtelmük sem volt erről.

— Szünet! — kiáltott fel Drákó. Százszorszép leszállt a hajópadlóra. — Mennyi ideig tart odaérni? — kérdezte Lystől.

— Idefelé három teljes napba telt, de akkor megálltunk egy napra apám miatt. Azt hiszem, ebben a tempóban, amiben most haladunk, körülbelül két nap — saccolt a lány —, bár a flotta kicsit lassít minket.

— Tehát, ha minden jól megy, holnap hajnalban megérkezünk — vonta le a következtetést Drákó.

— Igen — felelte Lys.

— Remek — vigyorodott el a férfi. — Ez esetben itt az idő egy kis kirándulásra.

— Mi? — a lány megütközve nézett rá. Akkor se lepődött volna meg jobban, ha Drákó kijelenti, hogy balett-táncos szeretne lenni. Túrázni akar, vagy mi az ördög? Ez teljesen megőrült! — gondolta.

Drákó intett az embereinek, akik közrefogták Lyst és Százszorszépet, kioldották a láncaikat, és a hajó oldalához vonszolták őket.

— Húzzátok fel a teknőt! — parancsolta Drákó.

A legénység szófogadóan tekerni kezdett egy csörlőt, aminek a segítségével fémből készült, zárt kabinszerűséget húztak ki a vízből. A furcsa valamin egyetlen ajtó foglalt helyet. A szerkezet leginkább egy tengeralattjáróhoz hasonlított — csak ez olyan volt, mintha annak egyfajta őse lett volna. Lys, aki jó ideig a másik világban élt, találkozott már ilyesmivel, így rögtön átlátta a helyzetet.

— Na, ne... ezt nem! Én oda ugyan be nem megyek! Nem szállok be ebbe a pokoli izébe — nem, nem és nem! — tiltakozott. — Nekem klausztrofóbiám van!

— Az meg mi? — Drákó értetlenül pislogott.

Ezt inkább nem kötöm az orrodra, mert még visszaélnél vele — gondolta a lány.

— Ez egy orvosi kifejezés — mondta végül —, de nem fontos. Én csak, ööö... félek a Klausztro nevű emberektől — hazudta.

— Klausztro? Mégis milyen név ez? Sohasem hallottam még.

— Pedig a mi világunkban elég népszerű név — mondta meggyőzően Lys.

Kis híján elnevette magát, de pillanatnyi jókedve hamar tovaszállt, ugyanis Drákó kinyittatta a kabin ajtaját.

— Látsz odabent egy Klausztrót is? — kérdezte gúnyosan.

Lys megszeppenve rázta a fejét.

— Akkor nyomás befelé!

A lány hiába ellenkezett, féltucatnyi katonának végül sikerült betuszkolnia a teknőbe, a sárkányával együtt.

— Ó, csak hogy tudd — mondta Drákó, mielőtt rájuk zárták volna az ajtót. — Azért utaztatunk meg kicsit a tenger alatt, hogyha esetleg a drága barátaid utánunk erednének, a nyomkövetősárkányuk ne tudja tovább követni a szagotokat. Egy óráig lesztek bent — közölte.

Az ajtó éles csattanással bezárult.

— Ne! Azonnal engedjenek ki! — Lys kétségbeesetten püfölni kezdte a teknő oldalát, de csak annyit ért el vele, hogy megfájdult az ökle. Hirtelen megmozdult alatta a padló, és a fülke lassan ereszkedni kezdett. — Azt hiszem, hányni fogok — nyöszörögte.

A kabin egyszer csak megállt. Teljes csend és sötétség borult rájuk, csak a víz nyomását és a teknő egyenletes imbolygását lehetett érezni. A lány egyedül maradt — illetve, szerencsére vele volt Százszorszép is. Kifejezetten hálás volt sárkánya társaságának, mert így nem pánikolt be még jobban. A fehér sikló tartotta benne a lelket.

— Ha szépen megkérlek, adnál egy kis fényt, kislány? — kérdezte Lys. Anyjától tanulta, hogy ha a sárkányok kitátják a szájukat, tüzükkel képesek fényt gyújtani, és így világítani.

Százszorszép úgy tett, ahogy gazdája kérte. Lys hálásan megsimogatta a sárkányát. Levetette magát a fal mellé, és kedvetlenül összekuporodott. Tehát Gothit is ide zárták be, amikor elrabolták — gondolta. — Mégsem a gnúvaddal utaztak, hanem ezzel a teknővel. Esetleg a gnúvad vitte a teknőt...

A fehér sikló gazdája mellé kucorodott. A sárkány által keltett megvilágításban nem látszott más, csak a két utazó árnyéka, ahogy a kabin falára vetült.

Lys békésen simogatta Százszorszép fejét.

— Mit gondolsz, kislány? — sóhajtott. — Vajon mihez fognak kezdeni most a többiek?

A sárkánylovas-csapat továbbra is rendületlenül hasította az eget. Mivel már beesteledett, megálltak egy kis szigeten aludni. Másnap a hajnal első sugaránál ismét útra keltek, hogy folytassák a keresést. Nem kockáztathattak túl sok időt pihenéssel.

— Valami nem stimmel — szólalt meg délidő felé Eret. — Fejtörő megzavarodott. Azt hiszem, eltűnt Lys és Százszorszép szaga.

Valka arcából kifutott a vér.

— Micsoda?

— Az hogy lehet? — hökkent meg Pléhpofa.

— Az a gazember most is eljátssza ugyanazt, mint Gothi keresésénél — mérgelődött Hablaty. — Szinte biztos, hogy a tenger alá vitték őket. Pontosan azt akarják, hogy Fejtörő elveszítse a szagukat.

— Menő! — vélekedett Fafej. — Mármint... a tengeri dolog. Értitek — tette hozzá, a többiek rosszalló tekintetét látva.

— Ja, tök király neki — értett egyet Kőfej.

— Mi miért nem utazhatunk a tenger alatt? Látni akarom a halakat! — sopánkodott Fafej.

Hablaty megütközve nézett rá.

— Nem hiszem, hogy látnád, mivelhogy... ott sötét van.

— Ja, pont, mint a fejetekben! — tette hozzá Takonypóc, és jót röhögött saját poénján. — Idióták...

— Hogy van a sisakod? — érdeklődött csevegő hangon Kőfej. — Úgy látom, nemrég vetted fel... Fafejjel hagytunk benne egy aprócska meglepetést a számodra.

A fiú ijedten kapta le a fejéről a sisakját, de a haja addigra már átitatódott a benne lévő, ugyan kis mennyiségű, de gyanúsan sárga folyadékkal.

— Fúj! Ti beleürítettetek a sisakomba?! — háborgott.

— Na, ki az idióta? — vigyorgott önelégülten Kőfej, és lepacsizott ikertestvérével.

— Továbbra is ti... — motyogta az orra alatt Takonypóc.

A Jorgenson-fiú a legutóbbi randevújuk óta még nem merte elhívni egy újabbra Kőfejet. Alakuló kapcsolatuknak jelenleg abban a fázisában tartottak, amikor még nem voltak együtt, de folyamatosan szivatták egymást. Hát, igen, a szerelem furcsa dolgokra képes...

— Tehát Lys valahol a tenger alatt van — tért vissza az eredeti problémára Astrid.

— És nem, ez egyáltalán nem klassz dolog — mondta Hablaty, az ikreknek címezve.

— Sőt, kifejezetten rossz — tette hozzá Valka. — Lysnek klausztrofóbiája van.

— Kaluszortfólia? Az meg micsoda? — értetlenkedett Bélhangos.

— Klausztrofóbia — javította ki Valka. — Ezt akkor mondjuk, ha valaki fél a kicsi, szűk vagy zárt helyektől.

— Á, értem — bólogatott a kovács.

— Akkor is meg kell találnunk. Eret, nem tudsz valamit tenni? — kérdezte aggódva Pléhpofa. — Esetleg van valami más szag, ami alapján Fejtörő követni tudja őket?

— Szerencsére ezzel semmi probléma — mosolyodott el Eret. — Úgy látszik, Drákó elfelejtette, hogy amikor elfogtak minket Fejtörővel, jó ideig a hajóján voltunk, így ismeri a flotta szagát. Meg fogjuk találni őket.

A csapat egy emberként lélegzett fel, és megkönnyebbülten folytatták útjukat. Egy idő után pedig Eret örömmel jelezte, hogy sárkánya újra érzi Lys és Százszorszép szagát is.

Lys körülbelül egy órát töltött a teknőbe zárva, de ez az idő számára egy örökkévalóságnak tűnt. Mikor végre felhúzták őket a tengerből, és újra friss levegővel szívhatta tele a tüdejét, úgy érezte, mintha újjászületett volna. Százszorszép szintén örömmel távozott a kabinból — mint a sárkányok többsége, ő sem bírta sokáig a bezártságot.

Szabadságuk azonban nem tartott sokáig, mert hamarosan újra leláncolták és repülésre kényszerítették őket. Lys szavára Százszorszép kelletlenül bár, de mutatta az utat. A lánynak se fűlött hozzá a foga, de még mindig jobban érezte magát a levegőben, sárkánya hátán ülve, mint bezárva a teknőbe — vagy ahogy ő nevezte, „abba a borzalmas izébe".

Estére Lys nagyon elfáradt, hiszen egész nap repültek. Százszorszép is agyon volt hajszolva. Rég pihentek már, hiszen a csata óta úton voltak. Most Drákó engedélyezett nekik egy kis alvást, hogy másnap kipihenten, újult energiával indulhassanak tovább. Kényelmetlen, piszkos cellába zárták őket, de a lány olyan fáradt volt, hogy még ez sem érdekelte, siklósárkányához bújva azonnal elaludt a padlón.

Édes álmából kora reggel Drákó emberei rázták fel.

— Ébresztő! — csörömpölt az egyik őr a cella rácsán. — A főnök kezd ideges lenni. Azt mondtad neki, hogy hajnalban odaérünk, de mostanra már a nap is felkelt!

Lys mogorván vállat vont.

— Valamikor aludni is kell.

Miután az őrök adtak reggelit Lysnek és Százszorszépnek, a fedélzetre vezették őket, és kezdődött minden elölről — láncok, repülés és útmutatás.

Lys most már komolyan kétségbe esett, mert fogalma sem volt, hogy lenne képes szabadulni. Tudta, hogy menekülnie kell, még mielőtt a másik világba érnek. Való igaz, megígérte, hogy elvezeti oda Drákót — Hibbant sziget biztonsága érdekében —, de a lány ismerte annyira a családját és a barátait, hogy biztos volt benne, utánuk fognak jönni. Lys úgy gondolta, ha már sikerült elcsalnia ellenséget az otthonuktól, legalább időt nyerhet, és nem a sziget közelében kerül sor egy újabb ütközetre. Bízott benne, hogy szerettei segítségével képesek lennének legyőzni Drákót egy csatában. Azt viszont nem akarta, hogy mindez egy másik világban következzen be, mert így más vikingek és sárkányok segítségére semmiképp nem számíthattak. Abban se volt biztos, hogy a többiek megtalálják a tengerben töltött idő után — neki kellett hát kiszabadulnia és megkeresnie őket. Bele se mert gondolni, hogy mi történne akkor, ha átérnének és a dimenziókapu bezáródna mögöttük, ő pedig egyedül maradna a másik oldalon Drákóék ellen.

Végül mégis bekövetkezett, amitől félt. Ismerős, fénylő aranykorong jelent meg az égen, és egyre csak nőtt. Feltehetően a gnúvad jelenléte miatt a tengerben is megjelent egy ugyanilyen, és amikor már elég hatalmasra nőtt, összeért a levegőben lévővel.

— Ettől tartottam... — motyogta megrettenve a lány.

— Mi ez? — kiáltott fel neki Drákó.

— A dimenziókapu — felelte Lys, és fájdalmasan lehunyta a szemét. Nem sikerült — gondolta keserűen.

— Sikerült! — ujjongott Drákó. — Gyerünk, irány az átjáró felé!

A dimenziókapu pont akkorára nőtt, hogy az egész flotta átfért rajta. Lys és Százszorszép repültek be elsőként. A lány érezte, ahogy a különös erő beszippantja őket, ám nem sokkal ezután már ki is kerültek belőle. A flotta szintén a tengeren bukkant ki.

— Mi történt? — kérdezte dühödten Drákó. — Olyan, mintha még mindig ugyanott lennénk! Mégsem sikerült volna?

Sajnos de — gondolta Lys, és balsejtelme be is igazolódott, amikor a legénység egy tagja felkiáltott.

— Kikötő!

— Itt vagyunk — jelentette durva, reszelős hangján Drákó, és ördögi vigyorra húzta a száját.

Bár már fényes nappal volt, a kikötőben nem járt egy lélek sem. Lys örült ennek, ugyanakkor szomorú is lett. Ő járt már ebben a kikötőben, nem is egyszer.

A mólók mögött hatalmas erdő terült el, és a lány jól tudta, mi áll azon túl... egy régi árvaház.