Lys az őt közrefogó őrök szorításában állt a fedélzeten, és nézte, ahogy a gnúvad lassan visszamerül a vízbe.

— Lenyűgöző fenevad, nemde? — szólalt meg Drákó, amikor észrevette, hogy a lány a tengert bámulja.

— Az. — Lys továbbra is megbabonázva figyelte a sárkány által keltett levegőbuborékokat a vízfelszínen. — Fantasztikus. A sárkányok csodálatos lények.

— Na, persze — horkantott gúnyosan Drákó. — Pontosan olyan vagy, mint a családod többi tagja. Ti, Haddockok, meg az összes bolond hibbant-szigeti mind mániákus sárkányimádók vagytok.

— Te pedig megrögzött sárkánygyűlölő, ha nem tévedek — vágott vissza Lys.

— Eltaláltad — nézett rá lekicsinylően Drákó. — Ti csak szeressétek őket! Én uralkodni akarok felettük.

— De miért? — szegezte neki a kérdést Lys. — Ők nem csupán pusztításra termett élő fegyverek, mint aminek te látod őket... érző lények! És ha az ember elnyeri egy sárkány bizalmát, megbonthatatlan és örökre szóló kapcsolat alakul ki köztük! Ez az egyik legjobb dolog, ami csak létezhet! Sokkal többet ér barátságot kötni a sárkányokkal, és igazi, hű társaknak lenni, mint lenyomni őket, és alsóbbrendű lényként, sőt, puszta eszközként tekinteni rájuk. Felfordul a gyomrom attól, amit művelsz!

— Én viszont — búgta mezesmázosan Drákó —, a te szenvedélyes sárkányvédő monológodtól hányom el magam mindjárt. Amint látod, sajnálatos módon nem értünk egyet. Milyen nagy kár...

— Te sajnálhatod — jelentette ki dacosan Lys. Tiszta, kék szemeiből jéghideg gyűlölet áradt a férfi felé. — Nem tudod, miről mondasz le.

— Egyszer az öcséd is megpróbált meggyőzni — röhögött kárörvendően Drákó. — Tudod mi lett belőle? Apátok halála.

— És a te veszted — tette hozzá Lys. — Ismerem a történetet — húzta ki magát. — De apám végül túlélte — hála Százszorszép ösztöneinek és az én orvostudományomnak.

— Valóban láttam Termetes Pléhpofát, de nem tudtam mire vélni a megjelenését. Halottnak kellett volna lennie — töprengett Drákó.

— Valóban az volt. De megnyugtathatlak, amit láttál, nem csak illúzió volt — a lány elégedetten elvigyorodott. — Az apám nagyon is él.

— De mégis hogyan...? — Drákó kíváncsian fürkészte a lányt és sárkányát.

— Megmondtam, hogy gyógyító vagyok — válaszolta magabiztosan Lys. — A járványt is én fékeztem meg.

— Szóval te voltál... — értette meg a férfi. — Hogy csináltad?

— Elmondom, ha te is válaszolsz néhány kérdésemre.

— Ezen a hajón én vagyok a parancsnok, és te azt teszed, amit mondok! — förmedt rá Drákó.

— Ó, igen? Nekem ugyan nem parancsolsz. Vagy ugorjak talán a tengerbe, hogy én is kérdezhessek valamit? — ironizált Lys. — Azt hiszem, abban az esetben nem sok hasznomat vennéd. Ez egyébként is nevetséges! Alkut kötöttünk. Én megígértem, hogy átvezetlek a másik világba, és mi a hála? Még kérdezni sem szabad — puffogott.

— Tán elfelejtetted, hogy Hibbant-sziget és a szeretteid biztonsága érdekében vállaltad ezt? — emlékeztette Drákó.

— Cseppet sem — sápadt el Lys.

— Ti, vikingek tényleg mind bolondok vagytok — nevetett jóízűen Drákó. — Nem fogjátok fel, hogy a szeretet csak gyengít titeket.

— Épp ellenkezőleg — tiltakozott Lys. — Az tesz erőssé.

— Úgy gondolod? — Drákó szórakozottan vizslatta a lányt. — Tán nem a nagyrabecsült szereteted juttatott ide?

— De — válaszolta a lány. — Viszont ez nem ellenkezik azzal, amit én mondtam. Emiatt az érzés miatt voltam elég erős ahhoz, hogy meglépjem ezt — érvelt. — Elhiheted, nem azért vagyok itt, mert annyira élvezem a te és az embereid társaságát — nézett körbe undorodva.

— Furfangos egy lány vagy te, Lysande Haddock. — Drákó már-már elismerően méregette Lyst.

— Jogom van kérdezni és válaszokat kapni — bizonygatta a lány. — Ezt is nevezhetjük az alku részének — ahogy tetszik. Én kérdezek egyet, te őszintén válaszolsz. Ezután te kérdezel egyet, és én felelek rá.

— Miféle játék ez? — Drákó kérdőn nézett rá. — Jól van, mit akarsz tudni? — mordult fel idegesen, a lány sziklaszilárd tekintetét látva.

— Remek. — Lys széles vigyorral nyugtázta fogvatartója beleegyezését. — Íme az első kérdésem. Hogyan tettél szert erre a sárkányra? — biccentett a víz irányába.

— Ez nem tartozik rád — válaszolta mogorván Drákó.

— Így is jó — vonta meg a vállát Lys —, akkor te sem tudsz meg semmit. Nekem aztán mindegy.

— Argh! — morogta tehetetlen haraggal Drákó. — Rendben! Elmondom, amit hallani kívánsz — adta be a derekát. — Ha annyira tudni akarod, a sárkány haldoklott, amikor rátaláltam. Én mentettem meg, kezeltem a sebeit. Hálából engedelmeskedik nekem. Ez néhány éve történt — azóta szolgál engem.

— Te? — Lys kétkedő arccal nézett rá. — Drákó Vérdung, életedben egyszer segítettél egy sárkányon? Ugyan...

— Nem hiszel nekem? Ahogy gondolod — hagyta rá Drákó. — De most én kérdezek. Mondd el, hogyan mentetted meg apádat.

Lys elmesélt mindent. Amikor a történet végére ért, azt vette észre, hogy Drákó csaknem ámulattal tekint rá.

— Lenyűgöző — szólalt meg döbbenten a férfi.

— Most ismét rajtam a sor — vette át a szót Lys. — Mi történt hároméves koromban, amikor el akartál pusztítani?

— Sejtettem, hogy ezt is megkérdezed... ám legyen, ahogy akarod, válaszolok. Minden a törzsfők találkozásával kezdődött — mesélte Drákó. — Apád bizonyára mesélt neked erről. Azért gyűltek akkor össze, hogy tanácskozzanak a sárkányveszélyről — ekkor váratlanul megjelentem köztük én. Nem voltam törzsfő, még csak igazi viking sem. Csupán egy apró, névtelen, régen leégett faluból származtam, lakói közül az utolsó túlélő voltam. Még fegyvert sem viseltem. Nem büszkélkedhettem nagymúltú ősi felmenőkkel, nem voltam fejedelmi sarj, mint az ottaniak, vagy akár például te. Ó, nem... Egyszerű közemberként mentem oda, aki eltökélte, hogy megszabadítja a világot a sárkányoktól. Mindezt velük is megosztottam. Ők azonban nem hittek nekem, amikor tudattam velük, hogy parancsolni tudok a sárkányoknak, és hajlandó vagyok megvédeni tőlük a viking törzseket, ha mind meghajolnak előttem és követnek engem. Mind kinevettek. Mind, kivéve... Termetes Pléhpofát. Apád sem hitt nekem, de ő megérezte a fenyegetettséget. Tudta, hogy baj közeleg. Végig aggodalmasan figyelte az eseményeket, több esze volt, mint a többieknek. Így történhetett, hogy amikor a nevető vikingeket beterítette a tűz, apád résen volt, és valahogyan mégis túlélte — még ha erről én nem is tudtam akkor. Elégtétellel töltött el, hogy leszámoltam velük. Ám mindez nem volt elég... bosszút akartam állni a családjaikon is. Úgy gondoltam, elpusztítom minden gyermeküket, hogy ne maradjon egy örökösük sem. Így később se lett volna, aki szembeszáll velem, és könnyebben megszerezhettem volna az összes sárkányt. Először leszámoltam a kisebb népek sarjaival. Minden könnyen ment... aztán jött Hibbant-sziget. Errefelé élt a legtöbb sárkány a környéken. Az egyszerűség kedvéért itt is sárkánytámadást rendeztem, de arra az időre levettem a sárkányaim páncélját, hogy elvegyüljenek a többi sárkány között, és ne legyen gyanús az ittlétük — hiszen egy szokványos sárkánytámadás során is előfordulhat, hogy valaki tragikus körülmények között életét veszítheti, akár még a törzsfő gyermeke is. Mindent gondosan elterveztem... A vikingek gyűlölték a sárkányokat, ugyan, ki gondolt volna arra, hogy egy ilyen halálos baleset előre el volt rendezve? Viszont a sárkányaimnak csupán azt parancsoltam, hogy hozzák el nekem a gyermekeket, ugyanis én magam akartam végezni velük. Hibbant-szigeten azonban Termetes Pléhpofa két gyermeke közül csak az egyiket, egy kislányt találtuk meg. A fiú éppen az anyjával volt, ki tudja, hol. A hároméves, vörös hajú kis fruska pedig odakint rohangált, apró szekercéjével a kezében, belevetve magát a harc sűrűjébe, ahol egyébként semmi keresnivalója nem lett volna. De így legalább könnyebb dolgunk volt. Kiadtam az egyik sárkánynak a parancsot, hogy hozza el a lányt. Lecsapott, és a karmai közé kapta, de a kislány nem sírt. Csak az anyja rohant elő hirtelen, és kétségbeesetten kiabált utána. Már majdnem odaért hozzánk a kislányt tartó sárkány, amikor az égből hirtelen egy másik támadt neki. Hatalmas, négyszárnyú fenevad volt, aki agresszívan ment neki ellenfelének.

— Felhőugró — mondta büszkén Lys. — Anyám sárkánya.

— Pontosan — mérgelődött Drákó. — Dühös lettem, és megparancsoltam az embereimnek, hogy szedjék le a dögöt. Az azonban akkorra már elérte célját: az én sárkányom elejtette a kislányt. Még a levegőben elkapta egy kicsi, fehér siklósárkány, akit addig észre se vettem, pedig a naggyal együtt jött. A szélnél is sebesebben elszállt, hamarosan nyoma se maradt. Nem tudtuk követni, mert az irgalmatlan négyszárnyú fenevad tüzet okádott felénk. Ugyanez a sárkány még egyszer megnehezítette a dolgomat. A történtek után méregbe gurultam. Eltökéltem, hogy elpusztítom Termetes Pléhpofa fiát is. Úgy gondoltam, a lányt bizonyára megölték a sárkányok — ezúttal azonban a fiúval már mindenképp saját kezűleg akartam végezni. Ismét sárkánytámadást rendeztem Hibbanton. A megfigyelőim által értesültem róla, hogy Termetes Pléhpofa nyeszlett kis csecsemő fia most otthon van, a házukban. Oda akartam küldeni az egyik sárkányomat, hogy elhozza nekem, de az a hatalmas dög megelőzött. Én csak annyit láttam, hogy lángba borítja a házat, majd elrepül. Úgy hittem, bennégett a kisfiú. „Termetes Pléhpofa mindkét gyermeke megsemmisült", gondoltam elégedetten. A küldetés sikeressége ellenére még mindig haragudtam arra a sárkányra, hogy elvette tőlem a személyes bosszú lehetőségét. Ám az állatot a történtek után hosszú éveken keresztül nem láttam — egészen addig, amíg egyszerre csak felbukkant egy titokzatos sárkánylovassal a hátán, akivel ezután évekig nehezítették a dolgom.

— Az anyám — mosolyodott el Lys.

— Igen, anyád jelentős problémákat okozott nekem — zsörtölődött Drákó. — A sárkányával mindig ott bukkantak fel, ahol az embereim és én nem számítottunk rájuk, és amikor csak tehette, kiszabadította a foglyul ejtett sárkányokat. Ez eléggé megnehezítette a munkámat.

— Anyám már csak ilyen — vidult Lys —, vérbeli sárkányvédő.

— Akárhogy is, a te sárkányodat most nem sikerült megvédenie — vigyorodott el Drákó.

— Ezt hogy érted? — Lys rosszat sejtett. — Százszorszépnek semmi baja nem esett... várj! Ugye nem... ugye nem tervezel vele valamit? Figyelmeztetlek, ne merészelj kárt tenni benne, vagy nagyon megbánod! — fenyegetőzött. — Különben is, ő az, aki tudja az utat a másik világba! Vagyis hát, elméletileg minden sárkánynak tudnia kellene, de...

— Állj! — Drákó rávágott a hajó elején lévő láncra, aminek a vége a vízbe nyúlt. Ordibálni kezdett, és a feje fölött körözött a lándzsájával, mire a hullámok közül kiemelkedett az óriási tengeri sárkány.

Lys most döbbent csak rá, hogy a gnúvad húzta az egész flottát. Az összes hajó láncokkal volt összekapcsolva, és ezek egybeillesztett végét kötötték a hatalmas erejű sárkányhoz. Ezért haladtak olyan gyorsan. A lányt tömény undor fogta el annak tudatában, hogy ezt a fantasztikus, misztikus lényt úgy kezelik, mint egy közönséges öszvért.

— Mit gondolsz — mutatott a gnúvadra Drákó —, ő is tudja az utat?

— Minden bizonnyal — bólintott Lys —, ha meg tudod kérni, hogy menjen oda.

— Én soha nem kérek! Drákó Vérdung csak és kizárólag parancsol! — vágta rá dölyfösen a férfi, de a lány észrevette, hogy a bizonytalanság apró szikrája bújik meg a hangjában.

— Ezt nem tudod megparancsolni neki, igaz? — döbbent rá Lys.

— Ugyan! — hördült fel Drákó. — Bármit meg tudok parancsolni neki!

— Nem, nem — Lys most már rájött az igazságra, nem lehetett átverni. — Ezt ordibálva kommunikálva és jelzésekkel nem vagy képes a tudtára adni — túl bonyolult információ. Csak alapdolgokat tudsz vele közölni.

— Nem igaz! Aljas rágalom! — üvöltötte Drákó, és a gnúvad felé fordult. — Gyerünk, engedelmeskedj! Vigyél át minket a másik világba!

A sárkány értetlenül állt, a füle botját se mozgatta a férfi szavára.

— Ööö, megtennéd? — tette hozzá udvariasan Lys. — Átviszel minket?

A hatalmas monstrum rezzenéstelenül állt a helyén.

— Mozdulj már! — ordibált Drákó, mindhiába.

— A gnúvad nagyon intelligens sárkányfaj, de úgy látszik, nem érti meg, amit mondunk. Nem ismeri a nyelvünket. Mondd, hány éves ez a sárkány? — Lys érdeklődve fordult Drákó felé.

— Mit tudom én, már akkor is így nézett ki, amikor először találkoztam vele! — fortyogott a férfi.

— Anya biztos meg tudná állapítani... — elmélkedett a lány.

— Kit érdekel, mennyi idős? El akarok jutni a másik világba! — kiabálta eszelősen Drákó. — A te sárkányodnak... neki tudnia kell az utat!

— Százszorszép? Persze, ő ismeri — bólintott Lys. — Többször is megjárta.

— Láncoljátok a sárkányt a hajó elejéhez — most! — utasította az embereit Drákó.

— Mi? — kérdezte megütközve Lys. — Hé, ne bántsátok!

Százszorszép lábaira hosszú láncot kötöttek, aminek a végét a hajóorrhoz rögzítették — úgy, mint a gnúvadét. Ezután elengedték, és amilyen gyorsan csak tudtak, elfutottak a közeléből. Drákó vészjóslóan lassú, kimért léptekkel elindult a sárkány felé.

— Hagyd békén! Ha csak egy ujjal is hozzá mersz érni, én... — Lys nyugtalanságában szabadulni próbált, de egyszerre négy őr fogta le.

A fekete köpönyeges férfi már egészen közel ért a sárkányhoz, és szembekerült vele. Váratlanul ordibálni kezdett, ahogy csak a torkán kifért, és harci lándzsáját eszeveszetten lóbálta, hogy megmutassa a sárkánynak, ki az úr — azonban nem jött össze neki. Százszorszép nem hunyászkodott meg, csak értetlenül, a fejét oldalra billentve nézett a férfire.

Drákó éktelen haragra gerjedt, amikor látta, hogy eddig jól működő módszere ezúttal nem vált be.

— Ez meg mi?! Már rég be kellett volna hódolnia nekem! — üvöltötte. Lándzsájával megpróbált rávágni a sárkány orrára, ám az résen volt. Kitért előle, ráharapott a fegyverre, az azt szorító férfival együtt a magasba lendítette és eleresztette. Jó pár méter repülés után Drákó Vérdung a tengerben kötött ki. A gnúvad mordult egyet, de nem mozdult.

Ő sem kedveli túlzottan a gazdáját — értette meg Lys. — Nem szereti igazán, csak szolgálja. De vajon miért? Hiszen sokkal nagyobb és erősebb nála...

Drákó prüszkölve bukkant a felszínre, kezében a lándzsájával. Ijedt emberei azonnal odarohantak és kihúzták a tengerből, de ő, amint felért a fedélzetre, nyomban félrelökte őket.

Víztől csöpögve, a haragtól és a szégyentől vörös arccal indult meg a fehér sikló felé. Lépteitől hangosan dübörgött a hajó fa padlózata. Lándzsáját rászegezte Százszorszépre, rákészülve arra, hogy most végre engedelmességre tanítsa — de a sárkány tüstént kivonta faroktüskéit, és a férfi felé küldte. A következő pillanatban Drákó azon kapta magát, hogy a hajó oldalához szegezték egy csomó hófehér tüskével.

— Ostobák! — rivallt rá az embereire. — Nem kötöztétek meg a farkát! Amatőr munka! Csupa idiótával vagyok körülvéve! Most is, mit álltok ott ilyen bambán? Szedjetek le innét, ti agyalágyultak!

Lys alig bírta visszafojtani kitörni készülő nevetését. Drákó emberei rendesen megszenvedtek parancsnokuk kiszabadításával, a siklósárkány-tüskéket ugyanis nem volt könnyű eltávolítani a hajó oldalából. Miután végre sikerült kiszedniük őket, bilincset raktak Százszorszép farkára, hogy ne tudjon több tüskét lőni. Drákó már nem merte megkísérelni a sárkány megütését, de továbbra is megpróbálta ordibálva rábírni, hogy tegye azt, amit mond — sikertelenül.

— Azt mondtad, a sárkányod tudja az utat — támadt neki a lánynak Drákó —, most mégis csak összevissza repked! Miért nem teljesíti a parancsaimat?

Lys elégedetten vigyorgott.

— Ez a sárkány ugyan nem fog engedelmeskedni neked. Képes dacolni bárki akaratával — még az alfa utasításainak is ellen tud állni.

— Hogy lehetséges ez? — tűnődött Drákó, majd hirtelen eszébe jutott valami. — Neked mégis szót fogad... de csak neked. Te vagy az egyetlen, akinek engedelmeskedik... Ültessétek a lányt a sárkányára! — fordult az embereihez.

Lyst Százszorszép hátára rakták, és a biztonság kedvéért a lábait is hozzákötözték a sárkányhoz, hogy ne tudjon szabadulni (nem mintha egyébként bárhová is el akart volna szökni a sárkánya nélkül — és ezt Drákó is nagyon jól tudta). Százszorszép egyik lábát pedig hosszú láncon keresztül a gnúvadhoz kapcsolták, hogy érzékelje a siklósárkány mozgásának irányát.

Az óriási sárkány visszamerült a vízbe, így Lys és Százszorszép kerültek a menet élére és irányították a flottát.

— Vezessetek minket a másik világba! — követelte Drákó. — Emlékezz, Haddock-lány! Ha tévútra csaltok minket, sohasem hagyom békén a vikingeket, emellett gondoskodom Hibbant-sziget teljes pusztulásáról, de úgy, hogy még csak az utókor se emlékezzen rá!

Lys nagy levegőt vett, és mélyről jövő, halk sóhajt hallatott.

— Gyerünk, Százszorszép — simogatta meg sárkánya nyakát. — Ez az egyetlen esélyünk, kislány. Indulj, mutasd az utat a másik világ felé.

És a sárkány repült.