Rosszul aludtam és ugyanolyan rosszul ért az ébredés is. Megpróbáltam nyújtózni, de az sem segített. A végén dühösen, bal lábbal keltem fel.

Már akkor reggel tudtam, hogy nem lesz semmi jó a napban.

A telefonomért nyúltam. Nagy képernyőén kerestem, hogy jött-e üzenetem az internetes legjobb barátomtól, Adrientől.

Semmi.

Klassz. Egy nagy ásítás mellett kikerestem valami normális ruhát a szekrényemből. Na, ha a különleges stílusomat annak lehetett nevezni... Csak feketét hordtam, mert szerintem a fekete volt a legjobb dolog, ami ezzel a világgal valaha történt.

Volt egy nagy álló tükör a szobámban. A végeredményt abban lestem meg. Elfogadható volt. Egy szép fekete szett.

A hajammal is kezdenem kellett valamit. Már épp nyúltam a fésűmért, amikor jelzett a telefonom.

Mindent kidobtam a kezeimből és az ágyra vetettem magam érte.

Ezt láttam már a zárt képernyőn:

Adrien: Jó reggelt!

A mellkasomban éreztem, ahogyan vert a szívem.

Visszaírtam neki gyorsan.

Agnes (én): Neked is! Jól aludtál? Remélem jobban, mint én.

Biztos várni kell a válaszra. Megszoktam már. Felkeltem az ágyból ismét, pedig most éreztem úgy, hogy egy jót tudnék aludni benne.

Megfogtam a fésűmet és megint a tükröm elé sétáltam. Kifésültem a gubancos, amúgy meg egyenes arany hajamat. Eltartott egy darabig. Csak isten tudta hogy mennek bele minden este azok a hatalmas csomók.

Ezután elmentem fogat meg arcot mosni. Amikor visszatértem a szobámba láttam, hogy jelez a telefonom kis fénye.

Egyből megnéztem:

Adrien: Nem igazán...

Aggódva írtam vissza:

Agnes: Miért valami nyomaszt?

Adrien: Nem sokára itt a szülinapom. Csak aggódok... nem is tudom miért.

Agnes: Én sajnos nem tudok majd ajándékot adni :(

Adrien: Nem is kell :) Már az egy hatamas ajándék, hogy van kivel beszélnem.

Elvigyorodtam. Erre nem írtam vissza semmit. Nem tudtam mit írhatnék.

Aztán épp letettem volna a telefonom, mikor megütött az ihlet:

Agnes: Ugyanez :)

Eldobtam az eszközt az ágyra. A borzasztóan kezdődő napom ezennel átment valami izgalmasba.

Kimentem a nagy szobámból a konyhába. Anya már sürgött-forgott a pultnál.

– Mi készül? – kérdeztem tőle.

– Csak meleg szendvics – válaszolta, ahogy meglátott.

– Az jó – mondtam.

– Huha – szólalt meg –, csak nem jó a kedved kislányom? Ez új. Így kora reggel...

– Csak beszélgettem egy kicsit az internetes barátommal. Tudod, Adriennel.

– Tudom, tudom... – Tényleg tudta. Csak róla beszéltem, amikor jó volt a kedvem. – Tessék – nyújtotta felém a dobozomat.

– Köszi! – A táskámba raktam, majd fel is húztam a hátamra. Természetesen az is fekete volt.

Egy hosszú buszút, majd be is értem az iskolámba.

– Csá, Agnes! – köszönt egyből a legjobb barátnőm, Jade ahogy beléptem a suli lánymosdójába.

Most mondom a felállást. Jade cigizett, míg másik két barátnőm, Emma és Alice közre fogott egy negyedik, számomra idegen lányt.

– Mi folyik itt? – kérdeztem. Ez egy kicsit sok volt nekem így reggel.

Jade vigyorogni kezdett.
– Megtaláltam a ribit, aki a pletykákat terjeszti rólunk.

Alice megragadta az idegen lány haját és tépett rajta egyet.
– Mond, hogy sajnálod!

– Sajnálom...! Sajnálom! – sikítozta a lány.

– Uhm... – hirtelen nem tudtam mit mondjak – biztos ő az?

Jade válaszolt.
– Ezer százalék!

– És nem sok azért... ez?

– Mi? – fakadt ki Emma. – Pont te mondod ezt?

Berregett a telefonom.
– Egy pillanat csajok – mondtam nekik.

Nem Adrien volt az csak a hülye apám.

– Uhg...! – horkantam fel. – Semmi fontos!

– Akkor – nézett rám Jade – leöntjük felmosó vízzel a kis szemetet?

Sóhajtottam egyet.
– Legyen. – Erre a szóra mind a három barátnőm örvendezni kezdett. – Utána ki csinálja meg a szemhéjtusomat?

– Én szívesen – mondta Alice, majd undorodba a kezére nézett, amivel a lányt fogta – csak előbb megmosom a kezem.

Berugtam az egyik fülke ajtaját. Ott volt a félmosóvödör. Kivettem belőle a parfist, majd félre raktam. Megemeltem. Nehéz volt, mert tele volt koszos vízzel.

– Hát – mosolyogtam –, így terjesz pletykákat nálad sokkal okosabbakról.

A lány elé sétáltam.

– Csak aztán ne merj tesi cucba öltözni nekem – mondta Jade –, mert akkor ismét nyakon öntünk.

Meglendítettem a vödröt, mire annak tartalma az idegen lány nyakába zúdult. Még egy kicsi ment Emmára és Alicera is, de nem úgy tűnt mint akik bánják. Inkább örültek, hogy az idegen lány megkapta méltó büntetését.

Ezután otthagytuk a mosdóban és mentünk órára. Sietnünk kellett, mert mind késésben voltunk. Csak Jade volt az osztályomban. Emma eggyel alattunk, Alice pedig eggyel felettünk járt.

Óra közben rezgett a mobilom. Végre az volt az, akit egész nap vártam.

Adrien: Hogy telik eddig a napod?

Agnes: Jól móresre tanítottam egy lányt reggel.

Adrien: Azt hogyan?

Agnes: Leöntöttem felmosó vízzel.

Adrien: Uh...

Agnes: Mi az?

Adrien: Hát ez egy kicsit csalódás. Én nem ilyennek ismertelek meg téged.

Agnes: Pletykákat terjesztett rólam!

Adrien: Akkor is, nem túlzás ez kicsit?

Agnes:.... de talán.

Elraktam dühösen a telefonomat.

Igaza volt?

Nap vége felé jártunk, amikor szólt az utolsó csengő. Ez jelezte, hogy mehettünk végre haza.

Várt rám a hülye buszút. Semmi kedvem nem volt hozzá, de nem volt más választásom. Legalább Jade velem jött így volt kivel utaznom.

– Mennyi öreg van itt – jegyezte meg egy enyhe undorral az arcán, ahogy a buszmegállóban álltunk.

– Igen – értettem egyet. – Tuti majd mind tolakszik előre, mintha az élete múlna rajta.

– Jah...

Jött is a busz. Igazam volt. Az összes aszalt ember tolakodni kezdett hozzá. Még egymást is lökdösték. Egy volt, akit megsajnáltam. Ő nem volt abban a pozícióban, hogy tolakodjon.

Sóhajtottam egy nagyot, majd úgy döntöttem magam elé engedem. Mit számít egy plusz ember?
– Menjél már nyugger! – mondtam neki.

Lágy, mosolygó arccal nézett vissza rám, ahogy elém lépett.
– Jaj, előre engedsz... Milyen kedves! – Ezzel a kezembe nyomott valamit.

Csak a buszon néztem meg mi volt az. Egy nyaklánc volt, aminek medálján egy fehér madárka lógott.

– Mi az? – kíváncsiskodott Jade.

– Egy nyaklánc. A nyugger nyomta a kezembe. – Elgondolkodtam. Fehér volt, így egyáltalán nem illett hozzám. – Kell?

– Dehogy!

Hát ha nem, nem....