Jimin szépen lassan rendezte be az új szobáját, ami lepukkantabb volt, mint az, amit a Fészekben kapott. A vakolat néhol omladozott, és az ablakról már le sem lehetett vakarni a százéves koszt. De ezeket leszámítva, teljesen elégedett volt. A ruháit bepakolta a kis szekrénybe, az egyenruhát kiakasztotta egy fogasra. Más vagyontárgya nem is igazán volt, a laptopon és a mobilján kívül.

Ő hosszútávra rendezkedett be, nem úgy, mint a többi, oda beosztott Holló. Többségüknek volt családja, vagy legalább saját lakása, ahová hazajártak, ha nem épp ők voltak beosztva. Kivéve egy idősebb fazont, aki teljesen elégedett volt az ottani szoba magányával. Kimérten fogadták őt, és szúrós tekintettel méregették, a meglehetősen fiatal kora miatt. Ugyanis ott mindenki jóval túl volt már a harmincon. Komoly férfiak gyülekezete, harcedzettek, akik nem voltak tapasztalat híján sem.

Hobi ugyan felvázolta, hogy mi a helyzet, és hogy nem kell őt félteni, de a jelenlévők csak jót somolyogtak az orruk alatt. Jimint ez nem zavarta. Sosem nézték ki belőle azt, hogy mit tud valójában, de nem akadt fenn az ilyen kicsinyes dolgokon.

Már sötét volt odakint, amikor leült az ágyára, és maga elé tette a kikapcsolt mobilját. Tudta, hogy szabályt szeg vele, ha nem érik el őt közvetlenül, de szándékában állt másnap reggel bekapcsolni. A feje lassan lehiggadt a csendben. Felnyitotta a laptopot, és benyomott egy filmet, hogy elüsse az időt. Sokszor nézett az ajtóra. Dühítően sokszor ahhoz, hogy mérgesen csapja le a laptopot, és vágja magát hanyatt az ágyon.

Amikor végleg tudatosult benne, hogy nem fog senki kopogni az ajtaján, valami kissé elszorította a torkát. Tudta, hogy nem lép be váratlanul Taehyung, nem töri rá az ajtót Hobi, vagy nem jön Jin egy újabb vacakkal a kezében. Ha kimegy, akkor ismeretlenekkel kell majd szembenéznie, és újra bizonyítani.

Dühítette az az érzés is, hogy a terve így jelentősen lelassul, de legalább higgadt fejjel, fehérnép nélkül tud majd gondolkodni. És a főnök nélkül. Hatalmasat sóhajtott a gondolatra, hogy vele sem fog összefutni egy kósza órában, az ebédlő felé menet, de azzal áltatta magát, hogy így lesz a legjobb. És ezzel a gondolattal merült álomba is.

Az éjszaka folyamán leesett újabb tizenöt centi hó. A fagyos szél egy percre sem állt meg odakint, és reggelre több utat is lezártak hóátfúvások miatt.

- De szar egy idő van te! – lépett be az ajtón az egyik Holló, majd kirázta a fekete hajából a havat.

- Ne is mondd! – horkant fel egy másik, hidrogén szőke alak. – Azzal indítottam a napot, hogy havat lapátoltam, mert az asszony rám parancsolt.

- Na, látod! – röhögött fel a fekete. – Nekem ezért nem kell senki. – bizonygatta az igazát, majd levette a havas kabátját, és a fogasra akasztotta a kabátját.

– Nem rossz ám a család, megvan a hangulata, de tény, hogy nem bírnám otthon sokáig. – bólogatott a szőke, miközben a kávégéphez lépett, hogy megigya a reggeli adagját.

- Adok pár műszakot, ha ragaszkodsz hozzá! – kuncogott még mindig a fekete. – Mielőtt papucsot csinál belőled az asszony teljesen.

A kávé lefőtt, így a Holló visszafordult a társa felé, csészével a kezében. – Néha tényleg úgy érezem, hogy én keresem a pénzt, de ő a... Főnök...

- Akkor állj a sarkadra végre! – ajánlotta a feketeség. – Milyen példa leszel így a fiadnak? – nézett fel ő is a társára, aki megszeppenve állt a kávégép előtt.

- Főnök! – ismételte meg a szót, mire a másik követte a tekintetét, és megpillantotta a három, ajtóban ácsorgó alakot.

- Főnök! – pattant fel ő is az asztaltól.

- Hol van? – kérdezte Jungkook.

- Kicsoda Főnök? – kérdezte a hidrogénfejű.

- Az újonc. – pontosított Hobi.

- Még nem láttam ma. Gondolom a szobájában. – mutatott az emeletre a fekete, Jungkook pedig azzal a lendülettel indult meg az említett irányba.

Hobival már megbeszélte a dolgot, és mivel részben igaza volt, mert tényleg úgy indultak neki, hogy Jimint később áthelyezik, de azóta sem beszéltek róla, ezért ő megúszta egy alapos fejmosással.

Jimint viszont... Ha előző este Tae nem fogja vissza, akkor nem tudott volna uralkodni magán, és isten tudja, hogy mi történt volna. Valamiért, a fiú beépült a mindennapjaiba. Ha nem is látta mindig, attól még tudta, hogy ott van a Fészekben, és ez megnyugtató volt. De minderre csak akkor jött rá, amikor megtudta, hogy elment. Egész idő alatt úgy érezte, hogy a fiú is, valamilyen módon kötődik hozzá, és úgy gondolta... fogalma sem volt, hogy mire gondolt igazából, de egyáltalán nem erre számított, és ez feldühítette. Nem hitte volna, hogy Jimin képes csak úgy lelépni egy szó nélkül, anélkül, hogy bármit is megbeszéltek volna. Mert ha rajta állt volna a döntés, akkor biztos, hogy nem engedi el.

Felment a lépcsőn és benyitott a második szobába. Az ismerős illat egyből megszédítette kissé, és ezzel együtt meg is nyugtatta. Jimin még aludt, de olyan mélyen, hogy nem vette észre azt sem, amikor besétált a szobába.

- Kelj fel! – szólt oda neki Kook.

A hangra azonnal lassú mozgás támadt a takaró alatt. Először csak halk szuszogás, aztán ásítás. Pár pillanat múlva megjelent egy kar, aztán egy kócos fej. Jimin a szemét törölgetve ült fel az ágyon. – Mi van már. – nyöszörögte még kábán.

- Öltözz! Indulunk!- szólt rá ismét Jungkook, mire Jimin belefagyott a mozdulatba, és a szemeiből pillanatok alatt tűnt el az álom maradéka is. Úgy nézett fel a férfira, mint aki nem hisz a szemének. Persze, benne volt a pakliban ez is, de ez volt az utolsó, amire gondolt.

- Mit keresel itt? – szökött ki a kérdés a fiú reggeli, kásás hangján.

- Ugyan ezt kérdezhetném én is. – morogta Kook. – Öltözz, mert indulunk! – figyelmeztette újra, majd lehajolt és a fiú fejéhez vágta a nadrágját.

- Hova akarsz menni? - kérdezte, miközben az ágy szélére evickélt.

Jungkook nem válaszolt, de kezdett elszakadni nála a cérna.

- Haza megyünk. Vissza a Fészekbe. – mondta a főnöke helyett Namjoon, aki éppen belépett az ajtón.

- Á, értem. – nézett rá Jimin. – Kösz, de nem. – jelentette ki, majd egy hatalmas ásítás közepette felkelt az ágyról, hogy meglátogassa a mellékhelyiséget. Kívülről teljesen közönyösnek látszott, de belül minden idegszála megfeszült. A kettős érzés, ami tombolt benne reggel korán, majd szétfeszítette. Egyfelől, ő már elhatározta magát, és megtette a helyes lépést a saját érdekében Másfelől viszont ott volt Ő. Ott állt a szobában. Eljött érte. Haza akarta vinni. Haza... Mindennek ellenére ellépett Kook mellett, mintha ott sem lett volna a férfi.

Jungkook megfordult, visszarántotta Jimint és elkapta a nyakát. Fenyegető tekintettel nézett a másik szemeibe, miközben ujjai belemélyedtek a megfeszülő izmokba. A fiú a kéz után kapott, ami tartotta és pillanatokon belül beleszédült a szorítás okozta fulladozásba.

Namjoon szenvtelenül nézte a jelenetet, és még az éppen megérkező Hobit is megállásra kényszerítette, aki közéjük akart állni.

- Engedj el... - mondta elfúló hangon, mert nem jutott elegendő levegőhöz.

Jungkook rideg, ellentmondást nem tűrő tekintettel szorította meg még jobban a fiú nyakát. Kézfején kidudorodtak az erek, és kirajzolódtak az inak. – Azt mondtam, hogy öltözz.

Jimin, akkor először tapasztalta meg a saját bőrén azt, hogy a férfi pillanatok alatt milyen kegyetlenné tud válni, és, hogy milyen könyörtelenség tud áradni azokból az éjfekete szemekből. Viszont, valami azt súgta neki, hogy Jungkook még vissza is fogta magát.

Jimin kezei, amelyek az őt fojtogató kart fogták, enyhítettek a szorításukon, egészen addig, amíg gyengéd érintéssé nem váltak. A finom mozdulatok körbeölelték Kook csuklóját, kézfejét és ujjait. A férfi lassan engedett a szorításából, így Jimin tudott venni egy mély levegőt, hogy megtöltse a tüdejét, és a vér is rendesen kezdett áramlani az elszorított ereiben.

- Rendben. – mondta rekedtes hangon, és közben lefejtette Jungkook ujjait a nyakáról.

- Igyekezz! – csak ennyi volt Kook hozzáfűznivalója, mielőtt megfordult és Nam kíséretében kiment a szobából.

- Ezt jól megcsináltad. – motyogta Hobi.

- Húzhattad volna még egy kicsit. – morgott vissza Jimin.

- Még mit nem! – tromfolt rá Hobi. – Rosszabbul is járhattunk volna! Megmondta, hogy nem így mennek a dolgok errefelé.

- Veszem észre. – dörzsölte meg a nyakát Jimin.

- Már tegnap este kirobbant a balhé. – jegyezte meg Hobi, majd a szekrényhez lépett, és kivette az utazótáskákat, hogy siettesse a fiút.

- Milyen balhé? – kíváncsiskodott Jimin.

- Én nem voltam ott csak Tae mesélte, hogy összeveszett Yuinnal és kidobta. – magyarázta Hobi miközben pakolt.

- Kidobta? – kérdezett Jimin, aki közben nem igazán mutatott hajlandóságot arra, hogy segítsen a saját cuccai elpakolásában.

- Hogy pontos legyek, egy hetet adott neki, hogy találjon magának szállást. – bővítette a magyarázatot Hobi.

- Értem. – nyugtázta Jimin, és az arcán egy pimasz kis mosoly futott végig.

- Akkor, ha minden világos csámpázz ide végre és pakold a holmidat, mert tényleg nem érünk rá. – szólt rá Hobi.

A rövid életű költözés utáni ismételt pakolás még gyorsabban ment, mint előző nap. Jungkook és Namjoon a kocsiban ülve várták őket. Hobi betette a táskákat a csomagtartóba, majd be is szálltak a hátsó ülésre. Egész úton csendben várták, hogy megérkezzenek a Fészekbe.

Jimin, akármennyire is el akarta nyomni, bizsergést érzett az egész testében, ahogy az öröm szétárad benne, miközben válogatott szidalmakkal illette magát, hogy képtelen volt kitartani. De, azok a szemek. Azok a fekete szemek, amikben azok az ádáz fények villantak, miközben az életét tartotta a kezében, sokadszorra is rabul ejtették.

Jungkook kissé lehiggadt mire leparkoltak a ház előtt. Kevésbé lendületesen vágta be a kocsiajtót, mint amikor elindultak. – Vigyétek fel a cuccait. – szólt oda Hobinak, anélkül, hogy a fiúra nézett volna, majd sarkon fordult és bement az épületbe. Az irodában ledobta a kabátját és még kissé feldúltan ült le az egyik fotelba.

- Szerinted ez így rendben lesz? – kérdezte Namjoon, aki szintén leült mellé.

- Túllőttem a célon? – kérdezett vissza Kook.

- Ezt neked kell tudnod. – válaszolta Nam.

Jungkook az ujjait tördelve sóhajtott egyet. – Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém. – csóválta meg a fejét.

- Egyértelműen dühös voltál, amiért elveszítettél valamit. – mondta Nam. –Már csak az a kérdés, hogy miként gondolsz arra a valamire, mert az fogja meghatározni azt is, ami zajlik benned. Csak egy egyszerű kérdésre kell válaszolnod. Úgy gondoltál erre a helyzetre, mint az egyik embered elvesztésére, vagy teljesen más értelemben.

- Ha őszintének kellene lennem, akkor azt mondanám, hogy dühös voltam, mert úgy éreztem, hogy elvettek tőlem valamit, ami az enyém. – motyogta Jungkook.

- Nem kell túlgondolnod a dolgot. – csóválta meg a fejét Namjoon. – Pár pillanatra lépj ki a gondolataidból és tekints úgy magadra, mint egy kívülálló. Akkor látnád, amit én is látok.

Jungkook nem válaszolt, mert igyekezett ellazulni és elengedni a düh maradékát is, ami még keringett benne. Namjoon is felállt, hogy távozzon. Úgy gondolta, hogy a főnökének jobb lesz, ha egyedül marad egy kicsit.

- Szólj Taehyungnak, hogy én megyek vele estére kísérőnek. – szólt utána Kook. – Kicsit ki kell mozdulnom.

- Rendben. – bólintott Nam. - Csak még egy apró megjegyzés. – torpant meg az ajtóban. – Véleményem szerint, akkor kapsz meg igazán valakit, amikor már nem kell birtokolnod, hanem önszántából marad melletted. Ne erőltess semmit, mert annak nem biztos, hogy olyan vége lesz, mint amire számítanál.

***

Jimin már nem is bajlódott a csomagjaival. Bevágta őket a sarokba, és otthagyta őket. Lefeküdt az ágyára, amiből még áradt az ismerős illat, ellazítva az egész testét. Majd a semmiből hangosan felnevetett.

- Nagy cécó a semmiért! – mondta fennhangon, majd nagyot sóhajtott, és már érkezett is az első kopogás.

Jimin elmosolyodott majd kiszólt. – Gyere!

- Üdv a fedélzeten! – lépett be Taehyung az ajtón. – Elárulnád, hogy mire volt ez jó, te barom!?

- Nem terveztem felesleges köröket futni, de így alakult. – ült fel Jimin.

- Jól megkutyultad a dolgokat ismét. – helyeselt Tae.

Jimin nem mondta ki hangosa, amit gondolt. Mégpedig azt, hogy nem ilyen formában tervezte megkutyulni a dolgokat.

- De, ha már így alakult, akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba. – húzott egy széket Tae az ágy mellé, majd leült. – Milyen kapcsolatban vagy Jungkookkal?

Jimint kissé meglepte a váratlan kérdés.

- És ne próbálj ferdíteni, mert mindent összeraktam! – szólt rá Tae.

- Mi is raktál össze? - kérdezte Jimin.

- A múltkori támadás, hogy egységvezető lettél. Ott volt a kamera felvétele, és Kook tegnapi veszekedés Yuinnal. Érdekes dolgok hangzottak el.

- Milyen dolgok? – tudakolta Jimin.

- Nem hangzott el a neved, de szerintem miattad kaptak össze tegnap. – válaszolt Tae.

- Ha nem hangzott el a nevem, akkor honnan veszed ezt? – vonta fel a szemöldökeit Jimin.

Tae sokatmondó pillantással mérte végig. – Elfelejted, hogy milyen pozícióban dolgozom. Az információ megszerzése és feldolgozás a szakterületem. Úgyhogy ne próbálj hárítani, úgyis tudom, hogy mi folyik köztetek.

- Az egész Amazonas, széltében-hosszában. – motyogta Jimin.

- Hogy mi? – kérdezett vissza Tae.

- Semmi. – csóválta meg a fejét a fiú. – Egyébként pedig az igazat mondom. Nincs köztünk semmi és nem is lesz. – hangjából határozottság áradt, csak azt nem lehetett tudni, hogy meddig tart ki mellette. Az a pár csók és kósza érintés, meg az az egyszeri alkalom, amikor megtapasztalhatta, hogy milyen a szex a főnökével, még nem volt kapcsolat. Pedig az egész teste bizsergett az emlékétől, és sóvárgott a folytatásért, ez akkor sem volt több, egy kis játszadozásnál.

- Miért vagy ilyen biztos benne?

- Neked nem kézzel –lábbal kellene tiltakoznod ellenne? – kérdezte Jimin. – Mi ez a kampány a főnököd mellett?

- Én nem kampányolok senki mellett. – dőlt hátra a széken Tae. – Ahogy nem is ítélek el senkit azért ami. Csupán tudnom kell, hogyan viszonyuljak a dolgokhoz. Itt egy helyzet, amit egyértelműen kezelni kell, nem pedig kerülgetni.

- Most mondtam, hogy nincs itt semmiféle helyzet. – sóhajtott Jimin és felkelt az ágyról, mert idegesítette az üldögélés.

- Még hogy nincs! – nevetett fel Tae. – A főnököm tegnap este képes lett volna csak a tekintetével lenyúzni mindenkiről a bőrt, ma pedig úgy rohant utánad, mintha az élete legjobb üzletét kötné meg éppen, te pedig úgy engedelmeskedtél neki, mintha póráz lógott volna a nyakadból.

- A fenéket! – mordult fel Jimin.

- Áltasd csak magad, amivel akarod. – állt fel Tae is, és a fiú elé lépett. – De nem bánnám, ha minél előbb tiszta vizet öntenétek a pohárba, ugyanis a nyakunkban liheg a város legnagyobb csoportja és alig várják, hogy cafatokra tépjenek minket. Ennek a tini románcnak nem igazán most jött el az ideje. – csapkodta meg a fiú vállát, majd ahogy jött, úgy távozott is.

Jimin feje felett kezdtek összecsapni a hullámok, és ettől ideges lett. Még egy feladat csöppent az ölébe, amit meg kellett oldania, de minél hamarabb. Nem gondolta volna, hogy magánéleti problémái is adódni fognak a meglévő mellé. Eddig nem hogy élete, de magánélete meg pláne nem volt.

Minden egyes alkalommal, amikor erre a kapcsolatszerű valamire gondolt, igyekezett dühös lenni. Szükséges rosszként tekinteni rá, és azzal áltatni magát, hogy ez neki milyen fáradtságos dolog és mennyire a háta közepére sem kívánja az egész felhajtást. Mindeközben az egész teste vibrált, amikor csak eszébe jutott Jungkook. Észrevétlenül is őt leste mindenhol a Fészekben, és egy sóhajjal nyugtázta, amikor meglátta a magas és vonzó alakját a távolban, vagy meghallotta a mély hangját, ahogy éppen feladatokat oszt ki. Minden emléke a férfiról, olyan élesen élt benne, mintha egy felvételt nézett volna vissza.

A tétlenség közepette lassan telt az idő, de valahogy az óramutató végre a tizenkettesre vánszorgott, amit a hasa is jelzett. A reggeli ugyan kimaradt, de azt megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy a gyógyszer, amit szintén elfelejtett bevenni, egyáltalán nem is hiányzott. Érezte a sebet, de csak tompán. El is határozta, hogy délután lemegy a lőtérre, és egy kis lövöldözéssel üti el az időt.

Az ebédlőbe menet ismét meglepetés érte. Kellemetlen meglepetés, ugyanis a folyosón Yuinba botlott bele. A nő eléggé megviselt állapotban volt, a haja gondozatlanul omlott a vállára, smink nélküli arca megmutatta a karikás szemeit, és a rászabott ruha hiánya is egyből feltűnt Jiminnek. Már majdnem együttérzést mutatott volna, amikor Yuin megszólalt.

- Hát nem tudok megszabadulni tőled, te korcs! – sziszegte a fogai között.

- Pardon? – kerekedtek ki Jimin szemei. – Jobban tennéd, ha magaddal foglalkoznál helyettem. Van tükör a szobádban? – jegyezte meg epésen.

Yuin keze lendült, hogy arcon csapja Jimint, de a lány ereje nem volt elég ahhoz, hogy felpofozza a folyosó közepén. A fiú játszi könnyedséggel kapta el a nő kezét és csavarta ki.

- Jobban tennéd, ha minél hamarabb eltűnnél innen. – tanácsolta Jimin. – Keress magadnak egy másik gazdag pasast, akin élősködhetsz.

- Hogy merészeled? – rángatta a kezét Yuin, de nem tudott szabadulni.

- És te? – kérdezett vissza Jimin. – Neked honnan volt bátorságod ahhoz, hogy megpróbálj megütni?

- Gyűlöllek te kis buzi! – sziszegte még mindig Yuin.

Jimin felkuncogott a nő kijelentésére. – Te gyűlölhetsz, de úgy tűnik, hogy Jungkooknak ez a kis buzi jön be. – suttogta Yuin fülébe.

- Megöllek te rohadék! – kapálózott eszeveszetten a nő, így inkább el is engedte.

- Ahogy gondolod. – vonta meg a vállát Jimin, majd elfordult. – Cafka... - tette még hozzá, majd elsétált az étkező irányába, maga mögött hagyva egy megszégyenített nőt.

Az étkező üres volt, de a hűtő szerencsére nem. Szokásával ellentétben,  most négy dobozt is végignézett, és amelyiken nevet talált, azt vissza is tette, amíg meg nem találta a saját nevével ellátott kis ételest. Bedobta a mikróba és pár perc múlva már jóízűen falatozott, mintha mi sem történt volna.

A fészek elég csendes volt az nap. Még Hobival vagy Jinnel sem futott össze. Viszont, azt próbálta észben tartani, hogy amint megkapja Wooyoung üzenetét, akkor meg kell keresnie Yoongit. A délután is unalmasan telt, és amikor már nem bírta tovább, el is indult, hogy kiélje magát a lőtéren. Jó pár napja nem fogott fegyvert a kezébe, és kezdett hiányozni neki az izgalom és az adrenalin.

A lépcsőzés sem okozott már különösebb gondot, de ha kicsit túlzásba vitte az ugrándozást, akkor azért húzódott az a kis seb is. Éppen bekanyarodott a fedett gyakorlótérre vezető folyosóra, amikor utána szóltak.

- Milyen szerencse. – szólalt meg az idegesítő hang. – Még csak keresnem sem kell téged.

- Yuin... - fintorodott el Jimin, miközben kelletlenül megfordult.

Aztán elsápadt. Pedig sokszor felkészült már erre a pillanatra, de valahogy sosem jött el. Most viszont ott állt a folyosón, és egy fegyverrel nézett farkasszemet, teljesen egyedül.

Yuin felnevetett. Hangja hisztérikusan és őrülten csengett. – Na mi az? Csak nem meglepődtél? – kacagott tovább.

- Honnan szedted azt a fegyvert. – kérdezte Jimin hidegen.

- Egy kibaszott gengszter volt pasim! Azt hitted, hogy én nem találom fel magam? – vigyorgott Yuin elégedetten.

- Mit akarsz csinálni? – kérdezte Jimin, de csakis azért, hogy beszéltesse még egy kicsit a nőt.

- Én mondtam, hogy megöllek. – válaszolta Yuin lélektelen tekintettel. Látszott rajta, hogy ő már mindent feladott, és nem érdekelte semmi.

Jimin viszont... pár hónappal ezelőtt, még mosolyogva mondta volna, hogy „lőj csak", de most, abban a pillanatban ezernyi más gondolat cikázott a fejében, és még csak véletlenül sem fordult meg benne ez a két kis szó. Hónapokkal ezelőtt, szemeit becsukva, rezzenéstelenül várta volna, ahogy a végtelen feketeség körbeveszi, most viszont rettegés futott át az egész testén, amit alig tudott elnyomni, hogy tiszta fejjel tudjon gondolkodni.

- Ha megteszed, akkor neked is véged. – mondta Jimin, és minden erőfeszítésére szüksége volt, hogy ne remegjen meg a hangja.

Yuin beletörődően elmosolyodott. – Tudod, hogyan szokás mondani... ha ez enyém nem lehet...

Jimin lehunyta a szemeit, de nem jöttek a képek. Azt szokták mondani, hogy mielőtt meghal az ember, a szeme előtt lepereg az egész élete. Az ő szeme előtt viszont egyetlen kép sem jelent meg. A sötétben csak egy madár alakja rajzolódott ki a fejében. A fekete tollain megcsillant az a napfény, aminek nem lett volna szabad a teljes sötétségben. Szintén fekete szemei kárörvendően néztek le Jiminre, mintha csak azt üzente volna, hogy ennyit érdemelsz. Amikor fekete szárnyait széttárta, pár kósza toll hullott ki belőle, amik lassan szállingóztak, mígnem elnyelte őket a sötétség. Hallotta a szárnyak susogását, ahogy a madár felszáll, és hallotta a dörrenést is. A melegség azonnal elöntötte a mellkasát, de nem érzett semmi fájdalmat. Még utoljára kinyitotta a szemeit, és megpillantotta a legszebb madarat, amit valaha is látott. Ott volt közvetlenül előtte, és mint valami káprázat, szélesre tárt szárnyakkal ölelte körbe őt.

- Jungkook... - suttogta maga elé, ahogy az idő végtelenül lelassult számára, de azt a halk hangját is elnyelte egy másik lövés fülsértő dörrenése.

Fel is fogta és nem is, amit látott. Felfogta, de nem akarta elhinni.

Egy kiáltás rántotta vissza őt az idő rendes folyásába. – Jól vagytok?

- Meglőtte... - suttogta Jimin, ahogy a férfival együtt ült le a padlóra. – Meglőtte Jungkookot...- kimondta, de még mindig nem hitte el. Yuin hátba lőtte Kookot.

Taehyung leguggolt melléjük. – Jól vagy? – kérdezte Jimint, akiben hirtelen eluralkodott a harag. Neki semmi baja nem lett, mert a férfi közéjük állt, ezért inkább Kookal kellene foglalkoznia! Mentőt hívni és ellátni minél hamarabb! A látótere teljesen beszűkült. – Szedd össze magad, én megnézem Yuint! – mondta Tae, majd felállt és otthagyta őket.

Jimin már készült utána ordítani, hogy mégis hogy a picsába képzeli ezt, amikor egy hang megállította.

- Nyugi. – a hang kissé karcos volt, és kihallatszódott belőle a fájdalom, de kellően határozott volt, hogy Jimin rá fókuszáljon.

- De meglőtt a fenébe is! – mondta Jimin, még mindig pánikkal a hangjában.

Jungkook közelebb hajolt hozzá és a szemébe nézett. – Nincs semmi bajom. – mondta a csoki barna szemekbe, majd megütögette a mellkasát. – Ez golyóálló.

Jiminnek kellet pár pillanat, amíg felfogta a férfi szavainak jelentését.

- Nem mondom, hogy nem fáj, de belehalni nem fogok. – motyogta Kook, miközben lefejtette magáról az extra felszerelést.

- Hívok egy mentőt. – lépett oda melléjük Tae, mire Jungkook bólintott.

Jimin kissé összezavarodott. Kinek kell a mentő? Közben a lövések hangja felverte az egész Fészket. Vele ellentétben mindenki azonnal felfogta a helyzetet. Jungkook felállt, és felhúzta a fiút is.

- Főnök? – lépett oda hozzá Namjoon, mögötte Jinnel, a hátuk mögött pedig Yoongi sietett el a folyosó másik irányába.

Jungkook csak gondterhelten bólintott egyet, majd karon fogta a sokkos fiút, és maga után húzva, egyenesen a szobájába mentek.

- Gyere, ülj le. – mondta Kook Jiminnek, aki le is ült az ágy szélére, miközben a férfi lefejtette magáról a ruhák maradékát, hogy megnézze mennyire zúzódott az alatta lévő bőr.

Jimin csak ült és bámult maga elé. Nem hitte volna, hogy azok az érzések, amik a klub parkolójában rátörtek a merénylet alatt, ilyen gyorsan vissza fognak térni. Ráadásul sokkal intenzívebben fogják megrohamozni, mint akkor.

Hirtelen felugrott az ágyról, a másik pillanatban pedig már Kookot szorította magához. A férfi még lehúzta a másik karjáról is a pulóvert, majd viszonozta az ölelést. Percekig álltak a szürke szoba közepén csendben, miközben hang nélkül próbáltak egy kis lelket önteni a másikba, a történtek után.

Végül Jungkook emelte fel Jimin fejét, hogy a szemébe nézhessen. – Minden rendben, látod? – simított végig finoman a fiú arcán.

- Hogy kerültél oda? – kérdezte Jimin.

- Taehyunggal mentem volna elindítani egy szállítmányt, de meghallottuk Yuin hangját. Valami azt súgta, hogy forduljak vissza. – magyarázta Kook halk, nyugodt hangon.

Jimin sóhajtott egy nagyot, mintha úgy akarta volna elengedni a történteket, fejét pedig a férfi mellkasába fúrta. – Megmentettél. – suttogta a meleg bőrbe.

- Végre esélyem nyílt viszonozni valamit. – mondta Jungkook, és erősebben szorította a fiút.

Jimin hallotta, ahogy a férfi szíve még mindig őrült tempóban ver, és olyan erősen, mintha ki akarna robbanni a mellkasából. Annak a jele volt, hogy él.

- Menj. – tolta el kissé Kook Jimint. – Dőlj le, én megnézem, hogy mi van lent.

Jimin azonban nem mozdult, csak csukott szemmel hallgatta a férfi szívverését. Mivel nem mozdult, ezért Kook volt kénytelen megemelni őt, majd az ágyhoz vitte és lefektette, úgy nézett a szemébe, miközben felette támaszkodott. Még sosem látott a fiú szemében riadtságot vagy félelmet. Talán most először voltak teljesen természetesek a reakciói. Olyanok, mint bármely rendes embernek. Ez melegséggel töltötte el Jungkookot. Lehajolt és óvatosan megcsókolta a fiút. Lassan, mondhatni vigasztalóan becézte az ajkait, de csak pár másodperc erejéig. – Egy pillanat. – mondta Kook, majd felállt és elővette a telefonját.

- Mit mondtak? – kérdezte Jimin pár perccel később, amikor a férfi letette a telefont.

- Taehyung tökéletesen célzott. – válaszolta Kook. – A vállát találta el, túléli, most rakják be a mentőbe. Jimin csak akkor fogta fel, hogy a szobát is betölti a mentő lámpájának villogása.

- Elmész? – kérdezte a fiú.

- Nem. – válaszolta Kook, majd az ágyhoz sétált, és lefeküdt, majd a mellkasára húzta Jimint.

- Sajnálom. – suttogta a fiú, és igazából nem is Yuint sajnálta, hanem a helyzetet, amiben Kook meg is hallhatott volna.

- Az utóbbi időben elég furcsán viselkedett. – mondta Jungkook. – De erre én sem számítottam. Talán túl kemény voltam vele. De akkor sem tudom megbocsájtani neki, hogy a hátam mögött próbált manipulálni.

Jimin összeszorította a szemeit, és legszívesebben befogta volna a fülét is, hogyne hallja a saját ítéletét a férfi szájából.

- Rengeteg hűséges ember vesz körül téged, akik megbecsülnek. – suttogta Jimin, mintha a saját magát akarná menteni.

- A teljes hűség és a feltétlen bizalom ritka, mint a fehér holló. – mondta Jungkook.

- Miből gondolod? – kérdezte Jimin.

- Mert mindenkinek van egy gyenge pontja. – válaszolta Kook. – Hobinak, Namjoonnak, Taehyungnak, Jinnek, és még Yoonginak is van gyenge pontja, amit nem róhatok fel nekik. Például a család. Az egy olyan dolog, amit nem választhatsz magadnak, pont ezért kell megbecsülnöd és óvnod. Barátod vagy szeretőd lehet száz vagy ezer. De családod csak egy van, ha egyszer elveszíted őket, akkor nem tudod pótolni. Yuin, talán csak ezt a családot akarta megkapni tőlem, de a nagy igyekezetében hátba szúrt.

Jiminben a sokadik, tőle idegen gondolat vert gyökeret, ahogy kinyitotta a szemeit, és megszorította a férfi kezét. – Talán lehetnék én az a Fehér Holló. - suttogta maga elé, majd ijedten kapott észbe, hogy ez a mondat bizony hangosan hagyta el a száját. Megfeszülve várt, mert fogalma sem volt, hogy a férfi hallotta egyáltalán amit mondott, de mivel reakció nélkül maradt, ezért... - Sajnálom. - ... végül csak ennyit mondott, kicsit hangosabban.

Jungkook mélyet sóhajtott. – Igaz a mondás, miszerint nem a hátba szúrás öl meg, hanem amikor megfordulsz, és meglátod, hogy ki fogja a kést. Én is sajnálom.

- Szerintem... - szólalt meg Jimin, miközben közelebb fészkelődött a férfihoz. ... téged csak azért támadnának hátba, mert tudják, hogy szemtől szembe semmi esélyük.

- Rendben vagy? – kérdezte Kook még egyszer a biztonság kedvéért.

- Most igen. – suttogta Jimin, és az este további része teljesen kiesett számára, mert azonnal elnyomta az álom, ahogy csak a feje alatt lüktető szívre koncentrált.