- Jimin eltűnt! - rontott be Jin a főnöke irodájába. Még a reggeli kávé is kilöttyent amilyen lendülettel befordult az ajtón.

- Mi az, hogy eltűnt? - kérdezte Nam, de Tae is érdeklődve követte az eseményeket Kook mellől.

Nincs a szobájában! - lihegte Jin. - Kávét akartam vinni neki, de nem találtam ott. - magyarázta tovább. - Megnéztem mindenhol, de nincs a Fészekben!

Jungkook nem szólt egy árva szót sem, csak nézte tovább a monitort, amin adatok tömkelege volt látható, különböző fegyvertípusokról.

- Biztos jól megnézted? - kérdezte Namjoon.

- Én vagyok az alaposság mintaképe. Szerinted? - háborodott fel Jin.

Jungkook sóhajtott.

- A lőtéren is megnézted? - kérdezte Tae is.

- Mondtam már, hogy nincs sehol! - tagolta a szavakat Jin, hátha attól érthetőbb lesz az, amit mondd.

Jungkook elővette a telefonját, hogy megbizonyosodjon az útvonalról még egyszer, mielőtt rábólintana.

- Kint is megnézted? - tudakolta Namjoon.

- Igen! - mondta Jin idegesen, amit az előtte állók hoztak ki belőle. Nem igaz, hogy nem értik, hogy mi az a „mindenhol"!

- Kamerák? - kérdezte Taehyung, mire Jin fejbe csapta magát, a szabad kezével, és elővette a telefonját. Nam és Tae körülvették, hogy ők is lássák a kis kijelzőt.

- Mindjárt meglesz. - nyomkodta Jin a készüléket.

- Menj még visszább. Itt nem látszik semmi! - szólt rá Tae.

- Keress egy másik kamerát. - tanácsolta Nam.

- Ez nem jó! - szólt rá Tae. - A bejáratot keresd meg.

- Mikor láttátok utoljára? - kérdezte Jin.

- Én tegnap. - válaszolta Nam. - Te is ott voltál.

Akkor tekerd még visszább. - tanácsolta Tae.

- Ott van! - kiáltott fel Jin.

- Oké, most pörgesd kicsit fel! - ajánlotta Namjoon.

Aztán elhalt a hangzavar.

Jungkook az asztalnál ült, és kezdett belegabalyodni az utolsó pillanatban módosított rendelés részleteibe. Nem szerette, ha ennyire ki voltak centizve a dolgok, mert a fegyverek már készenlétben álltak, de így át kellett nézniük, és kicserélniük legalább tíz ládát.

- Akkor, ha végre megoldódott a rejtély, akár dolgozhatnánk is, nem? - tudakolta Kook, mindenféle további magyarázat nélkül.

A másik három, még egy utolsó pillantást vetett a kis kijelzőre, amin a főnökük éppen Jimint cipeli a saját szobájába, ahonnan azóta sem távozott, legalábbis a felvételek szerint.

- Hogyne! - köszörülte meg a torkát Namjoon.

- Add már ide! - rángatta ki Taehyung kezéből a telefont Jin, mert a fiút hulla merevre sokkolta az, amit az imént látott.

- Taehyung! - szólt rá kicsit erélyesebben Kook.

- Megyek! - tért vissza közéjük Tae. - Vagyis nem. Itt vagyok!

- Remek! - nyugtázta Jungkook. - Akkor menj el, és nézzétek át ezt. - rakta le az asztalra a megrendelőlapot.

- Akkor tényleg megyek! - bólintott Tae, majd a papírral a kezében távozott.

- Szegény. - kuncogott Jin. - Elég sokkoló lehetett. - kuncogott Jin, egészen addig, amíg meg nem érezte magán a főnöke gyilkos tekintetét. - Nem úgy értettem. Nem sokkoló, csak...

- Jin! - szólt közbe Jungkook. - Inkább menj...

- Rendben! Máris! - hátrált az ajtó felé, de azért még egy utolsót kacsintott a főnöke felé.

- Inkább lőjenek le, mint ez. - sóhajtott Jungkook, miközben hátradőlt a széken.

- Vigyázz, hogy mit kívánsz. - mosolygott Namjoon.

- Csak egy kis nyugalmat szeretnék. - vallotta Kook.

- Szóval akkor... - sóhajtott Namjoon, mielőtt rátért volna a kényes témára. - ... Te és Jimin...

- Nem tudom. - válaszolt Kook a még fel sem tett kérdésre.

- Értem. - bólintott Nam.

- Tényleg?

- Nem. - csóválta meg a fejét Namjoon.

- Akkor már ketten vagyunk. - nyugtázta Jungkook. - Fogalmam sincs, hogy mit akarok tőle. Annyit tudok, hogy mellette másképpen érzem magam. Ez nem elég?

- Egy ideig biztosan. - válaszolta Nam. - De a folytatáshoz már nem biztos, hogy elég.

- Azt sem tudom, hogy mi lesz holnap. Hogyan gondolhatnék bármiféle folytatásra? - tette fel a kérdést Kook.

- Pont ezért kell tervezgetned. - helyeselt Namjoon. - Hogy legyen miért túlélned.

Tervezni? A saját jövőjét? Sosem jutott efféle gondolat az eszébe. Mindig csak az előtte álló problémák megoldására koncentrált, és arra, hogy biztos kezekben tartsa a csoportot. Ebbe valahogy nem fért bele az, hogy eltöprengjen a saját jövőjén. Mindig visszatartotta a tudat, hogy bárkit elveszíthet a körülötte lévő emberekből, amire már számos példa akadt. Ezért, egy idő után, már nem is jöttek elő benne az olyan gondolatok, hogy keressen egy párt magának, akivel közös jövőt tervezgethet vagy akár gyereket nevelhet. Még most is, hogy belegondolt, képtelenségnek érezte a dolgot, de amint maga előtt látta azokat a csoki barna szemeket, valamiért az első gondolata az volt, hogy szívesen nézné még őket a jövőben. És, ha jobban belegondolt, ez is egy cél volt. Nem túl nagy, nem is világmegváltó, de annak a lehetősége, hogy talán valóra válhat, megnyugtatta kissé.

***

Jimin az ágyban fetrengett a semmittevés idegőrlő óráiban. Az éjjel úgy aludt, mint akit kiütöttek, de csak azért, mert a gyógyszer tényleg kivonta a forgalomból. Amikor reggel felkelt, Kook már nem volt mellette, sőt, még a szobában sem, amin már meg sem lepődött. Jól esett még a délelőtti fetrengés is, miközben a telefonját nyomkodta. Dél körül Jin jelent meg az ajtóban, aki ebédet hozott neki, és egy hosszú kacsintás, meg egy vállba öklözés után, le is lépett. Jól esett a kaja utáni szundi is, ami elnyúlt egészen négy óráig.

Viszont! Az óra már ötöt mutatott, és majd megette az unalom. Jungkook a tájára sem jött egész nap. Yoongival vagy Wooyounggal még csak beszélni sem tudott. Ismét mindenből kimaradt, csak azért, mert lesérült. Felkelt az ágyból és az ajtóhoz ment, ahol meg is torpant. Még délelőtt lezuhanyozott, és Jungkook szekrényéből kotort magának egy pulóvert, ami legalább három számmal volt nagyobb, és a térdéig ért. Nem feltétlenül bizonyult ez rossz dolognak, ugyanis olyan alsót már nem talált, ami meg is állt volna a csípőjén, így most éppen egy szál pulcsiban igyekezett elhagyni a szobát.

- Mi rossz történhet? - tette fel a kérdést, majd kinyitotta az ajtót. Jimin hallotta a karma kacagását a háta mögött. Már legalább tíz évre előre törlesztett, és még mindig nem volt vége. Nem is hitte, hogy akkor még élni fog egyáltalán.

- Te mit keresel itt még mindig? - tette fel a kérdést, a lehető legfennhéjázóbb hangsúllyal Yuin.

- Üdv, Hölgyem! - köszönt Jimin, majd megpróbált ellépni a nő mellett, miközben lefogta az utána libbenő pulcsi széleit, nehogy valami olyat villantson, amit nem kellene.

- Várj csak! - szólt utána Yuin, Jimin pedig, mint jó nevelést kapott fiú, meg is állt.

- Igen? - mosolygott vissza a nőre

- Mit kerestél ebben a szobában? - tette fel újra a kérdést.

- Öhm... haldokoltam? - válaszolt Jimin a kérdésre, amit kicsit sem vett komolyan.

- Nem láttalak még olyan sűrűn itt. - jelentette ki. - Mióta vagy Holló?

Jimin megforgatta a szemeit, a kérdés hallatán. Fogadni mert volna, hogy a nő nem tudott volna felsorolni hat állományban lévő Hollót sem, de az fontos volt, hogy ő kicsoda. - Nem vagyok Holló, legalábbis úgy igazából nem. - válaszolt bájosan a kérdésre, magában pedig hozzátette, hogy „még".

Yuin karba tette a kezeit, és úgy nézett Jiminre, mintha minimum a főnöke lenne. - Gyanús vagy nekem. - szűkültek össze a nő szemei. - Valami azt súgja, hogy veled nagyon nincs rendben valami.

Jimin kissé meghökkent, mivel a megállapítás, bizonyos szemszögből egészen helytálló volt. Közelebb lépett a nőhöz, majd elmosolyodott. - Esetleg... megtudnád mondani, hogy mi nincs rendben velem?

Yuin egy lépést hátrált, amint Jimin szemében megcsillantak a szikrák. Azok a szikrák, amik akkor jelentek meg, amikor veszélyben érezte magát, de ettől csak még jobban átjárta az adrenalin. Időnként tényleg úgy tűnt mások szemében, mintha megőrült volna.

- Figyelmeztetlek! - szedte össze magát Yuin és próbált olyan hangsúlyt megütni, amivel komolyabbnak tűnik, de sajnos ez sem sikerült. Jimin szemszögéből a nő kész komédia volt. - Ha ártani mersz a vőlegényemnek...

- Vő mi? - röhögött fel Jimin. - Ezt ő is tudja?

- Neked ahhoz semmi közöd! - állt Yuin közvetlen Jimin elé, így a tekintetük egy magasságban fúródott a másikéba. - Figyelmeztetlek, ha kihasználod vagy bármivel ártani mersz neki, azért sokszorosan megfizetsz!

- Én? Ártani? - képedt el Jimin. - Megkérdezted őt is, hogy mennyire félt tőlem a múlt éjszaka? - kacagott fel hangosan.

- Te meg miről beszélsz? - hökkent meg a nő.

- Nem is tudom... - sóhajtott Jimin, miközben végignyalt az ajkain és kicsit félre húzta a pulóvere nyakát, felfedve egy kis lila foltot, amit még Kook fogai hagytak a bőrén. Minden másodpercet kiélvezett abból, amikor Yuin arcán a pirosító szinte világítani kezdett, amint az arca elfehéredett. - ... kérdezd meg a vőlegényedet. - lehelte érzékien, majd sarkon fordult és mosolyogva távozott.

Amint beért a szobába, magára zárta az ajtót, hogy ne érje több kellemetlen meglepetés. Keresett magának rendes ruhát, és bár a farmer dereka pont a sebét dörzsölte, nem érezte, hogy lentebb kellene adnia a megjelenéséből. A szekrény mélyéről előkereste azt a telefont, amin Wooyounggal tartja a kapcsolatot. Bekapcsolta, és amíg várta, hogy megjelenjenek az értesítések, addig kicsit belőtte a haját is. Pár perc múlva, amikor a telefonra pillantott, az nem jelzett egy üzenetet sem. Ezt jó jelnek vette, mert Woo nem zaklatná feleslegesen, tehát minden rendben.

A következő feladat az volt, hogy megkeresse Yoongit. A földszint elég kihalt volt, csak néhány irodából, köztük Kookéból szűrődtek ki hangok. Elsétált az iroda előtt, majd két ajtóval arrébb benyitott.

- Helló! - köszönt Yoonginak, aki éppen az asztalánál ült, de nem vette a fáradtságot, hogy bármit is reagáljon az érkezésére. - Gondolkodtam. - jelentette ki Jimin, miközben helyet foglalt egy széken.

Yoongi nem mondott semmit, csak egy mély sóhaj után hátradőlt a széken és meredten bámulta a fiút.

- El kell mennem a Nagygyűlésre. - jelentette ki.

- Azt felejtsd el! - rázta meg a fejét Yoongi.

- Miért? - kérdezte Jimin.

- Mert oda Namjoon és én kísérjük őt, már két éve.

- Ezen bármikor lehet változtatni. - mosolygott Jimin.

- De nem fogunk! - válaszolta határozottan Yoongi.

- Jajj, ne csináld már! - morgott Jimin. - Csak beteget kell jelentened arra napra.

- Még ha meg is tenném, Jungkook nem biztos, hogy téged visz el helyettem. - jelent meg Yoongi arcán egy elégedett félmosoly.

- Ezt a részét bízd csak rám. - nyugtatta meg Jimin. - Bár, ha nagyon akarsz, szólhatsz pár szót az érdekemben a főnöknél.

- Miért akarsz ennyire elmenni oda? - kérdezte Yoongi. - Ott nem csinálhatsz balhét.

- Balhét nem, de rengeteg infóhoz juthatok, és ott lesz Junseo is. - magyarázta Jimin. - Amúgy sincs más választásod. - jegyezte még meg, csak úgy mellékesen.

- Menj a francba. - motyogta Yoongi.

- Nyugi, előbb vagy utóbb az is meglesz. - nyugtatta meg Jimin, majd felállt és az ajtó felé sétált. - Számítok rád! - szólt még vissza, mielőtt eltűnt volna a férfi szeme elől.

A folyosón elgondolkodott, hogy merre is vegye az irányt. Végül megállt az egyik ajtó előtt, ami előbb nyílt, mint ahogy rátette volna a kezét a kilincsre.

- Á, Jimin! Szia! - köszönt rá Hobi, aki éppen távozni készült az irodából. - Minden rendben?

- Persze. - bólintott Jimin. - Csak gondoltam, hogy benézek.

- Pár perc múlva lesz egy értekezlete, de addig menj be nyugodtan. - mondta Hobi. - Nekem mennem kell, majd később beszélünk.

- Rendben. Szia! - intett Jimin, majd bekukkantott az ajtón. Kook az íróasztala mögött ült, és Namjoon társaságában éppen tanulmányoztak valamit. A férfi kék inget és hozzá illó nyakkendőt, illetve fekete öltönyt viselt. Úgy nézett ki, mint egy igazi üzletember. Komoly volt és tiszteletre méltó. Az egyetlen különbség Kook és a többi ilyen üzletember között az volt, hogy amikor megmozdultak, akkor nekik nem villant meg egy pisztolytáska az oldaluknál. Apró, de nem jelentéktelen különbség.

Jungkook megérezte, hogy valaki figyeli, mert egyenesen az ajtóra nézett, majd sóhajtott egyet.

Erre Nam is felfigyelt, így követte a főnöke tekintetét. - Kávét? - kérdezte Kookot, aki csak bólintott egyet.

- Kettőt. Köszi. - mosolygott Jimin barátságosan, amikor Nam elhaladt mellette.

- Mit csinálsz itt? - kérdezte Jungkook, miközben felkelt, és megkerülte az asztalt.

- Unatkoztam. - húzta fel az orrát Jimin.

- Nem lenne szabad mozognod, ha felszakad a sebed, akkor...

- Akkor visszapaterolsz a kórházba. - fejezte be Jimin a mondatot, miközben Kook elé lépett. - Tudom, nyugi. - mondta halkan, majd megcsókolta a férfit. Csak egy rövidke csók volt, de Jiminnek máris jobb kedve lett.

Jungkook is elmosolyodott kissé a váratlan élménytől, és megfogta a fiú csípőjét, hogy maga felé húzza. - Bevetted a gyógyszered? - kérdezte végül.

- Igenis Főnök. - csücsörített Jimin. - Mit csinálsz? - érdeklődött, miközben az asztal mellé sétált, majd meg is kerülte, és a papírokat nézegette, amik beborították a bútor tetejét.

- Mindent is. - válaszolt Kook. - Mindjárt lesz egy találkozóm, egy régebbi ügyféllel, arra készültünk fel részben. - magyarázta Jungkook.

- Értem. - nyugtázta Jimin. - Maradhatok?

A kérdés meglepet Kookot. - Miért akarsz maradni?

- Tanulni ezt meg azt. - válaszolta a fiú. - Úgysem vagyok még teljesen képben, hogy mi minden folyik itt. - magyarázta tovább. - Ha már terepre nem mehetek, akkor legalább hagyd, hogy figyeljelek. - mosolygott a férfira.

- Ehhez a részéhez egyelőre nem kell értened. - mosolygott Jungkook, majd ő is megkerülte az asztalt, és Jimin mellé lépett. Megfogta az állát, majd megcsókolta. Érezte, ahogy az egész teste elgyengül, ahogy közelebb kerül a fiúhoz, mégis energiával töltötte fel az a kis érintkezés, amíg egymás szájának érzékeny pontjait fedezték fel újra.

- Ugye... nem így szoktad lerázni a kurváidat? - kérdezte kíváncsian Jimin.

Jungkook hangosan felnevetett. - Eddig egyiküket sem érdekelte a munkám ezen része. - csóválta meg a fejét.

- Akkor jó. -helyeselt Jimin. - Ugyanis én nem tartozom közéjük. - jelentette ki határozottan. - Szóval? Maradhatok?

Kook sóhajtott, mielőtt válaszolt volna. - Csak ülj le az egyik fotelba, és maradj csendben.

- Meglesz! - vigyorgott Jimin, majd egy utolsó puszit nyomott Jungkook szájára, mielőtt célba vette az ülőalkalmatosságokat az iroda távolabbi sarkában. Pár pillanat múlva Namjoon is megérkezett a kávékkal, amiket kiosztott, majd egyetlen kérdés nélkül visszament a főnöke mellé, és tovább dolgoztak.

Tény, hogy Jimin nem sokat értett belőle, mert nem látta át az eddigi ügyleteiket, és hogy melyik ügyfelüket hová sorolják, de annyit azért levágott, hogy az érkező ügyfél valamivel elégedetlen.

A percek csak teltek, és, bár a tétlenség kezdett ismét az agyára menni, mégis kielégítő érzés volt, hogy csak ott ült csendben és a férfit figyelte. Az jutott az eszébe, hogy talán így érezhetik magukat a büszke feleségek, amikor a jóképű és elegáns férjüket lesik meg, miközben az keményen dolgozik.

Köhögés hangja törte meg az asztalnál beszélgetők hangját.

Kook és Namjoon kérdő tekintettel fordult Jimin felé, aki csak legyezgette magát és integetett, hogy minden rendben. - Folytassátok csak. Csak kicsit félre nyeltem. - magyarázta, és próbált mélyeket lélegezni, a gondolatait pedig kihipózni, mielőtt valami katasztrófa felé kezdtek volna evickélni.

Úgy, tíz perc telhetett el, mikor újra kopogtak az ajtón, és Hobi kísért be, egy férfit. Jimin, amennyire a sebe engedte, összehúzta magát a fotelben, onnan figyelte őket.

- Yeongho! - állt fel Jungkook, hogy üdvözölje a pasast.

- Örülök, hogy újra találkozunk! - rázott kezet a férfi először Kookkal aztán Namjoonnal.

Jimin nem állt fel, hogy üdvözölje, csak csendben végigmérte a láthatóan elég tehetős férfit. Csak a parókája többe került a kopasz fejére, mint Jimin éves jövedelme. Nem szerette az ilyen embereket.

- Köszönöm, hogy időt tudott szakítani arra, hogy személyesen beszéljünk. Tudomásomra jutott, hogy mostanában elég elfoglalt. - mosolygott Yeongho, miközben helyet foglalt.

Jimin egyből Kookra pillantott és nem is kellett csalódnia. Az utalás a férfi részéről teljesen telibe talált, és Jungkook szemeiben szikrák villantak.

- Nem vagyok annyira elfoglalt, hogy egy régi jó barátra ne tudjak időt szánni. - mosolygott vissza Jungkook. - A jelenlegi helyzet csak átmeneti, és garantálhatom, hogy hamarosan megoldódik. Addig is, miben lehetek a szolgálatára?

- Nos, mint azt már említettem a telefonban, szeretném újra tárgyalni azt, amiben megegyeztünk. - válaszolt Yeongho.

- És ez gondolom, hogy a fegyverek árára terjed ki legfőképpen. - tette karba kezeit Jungkook.

- Így van. - bólintott a férfi.

- Miből gondolja, hogy részünkről is érdemes újratárgyalni a dolgot?

- Mint azt szintén említettem az imént, tudom, hogy a jelenlegi helyzetük elég... hogy is mondjam...instabil talán? - magyarázta Yeongho, mire Kook szemei összeszűkültek a hallottaktól.

Jimin még mindig egy hang nélkül figyelt. Szóval, az öreg pasas azért környékezte meg a szállítóját, valami mondvacsinált okkal, mert eljutott a füléig az, hogy a Hollók és Mamba között kiéleződött a helyzet mostanában. Ha tippelnie kellett volna, akkor vagy alacsonyabb árat akar fizetni, vagy más szállítót keres, vagy alacsonyabb árakat akar fizetni, vagy más szállítót keres. Más lehetőség nem volt.

- A helyzetünk egyáltalán nem instabil. - mondta Jungkook határozottan. - Mindig pontosan és időre szállítottuk le a kért fegyvereket. Biztosíthatom, hogy ez a jövőben is így marad.

- Nem kell mentegetőznie. - válaszolta a férfi, szinte már nyájasan. - Én csak elgondolkodtam, hogy a jövőben miként és kivel szeretném lebonyolítani az üzleteimet. És szerintem, azt Ön is megérti, hogy számomra a biztonság az első.

Jimin felvonta a szemöldökét a hallottaktól. - Amatőr! - jegyezte meg magának. Ez volt a baj azokkal az emberekkel, akik nem láttak bele egy szervezet működésébe, csak a felszínt kapargatták. Így nem voltak tisztában azzal sem, hogy az, amit hallanak, vagy az, ami a tényleges helyzet, nagyban eltérhet egymástól. Még az is eszébe jutott, hogy nem-e Daesoo kezdett el a háttérben pletykákat terjeszteni a Hollókról, hogy magához csábítsa a vevőiket.

- Ezt kifejtené bővebben? - szólt közbe Namjoon, aki eddig szintén csendben figyelt.

- Nézze. - sóhajtott Yeongho. - A mi kis üzletünk egymással, talán nem az év legnagyobb üzlete, de már az apjával is együtt dolgoztam, és azóta is töretlen a bizalom. De, az idők változnak, és ez mindenre hatással van. Ha nem tudunk egyességre jutni, akkor előfordulhat, hogy másik beszállító után kell néznem.

Bingó! - kuncogott magában Jimin. Annyira kiszámítható volt az az együgyű fazon, hogy majdnem sírva fakadt. Már csak azt lett volna jó tudnia, hogy ha Yeongho eláll a további együttműködéstől, az mekkora kiesés a Hollóknak. De! Amint meglátta Jungkook arcát, amin egy halvány mosoly futott végig, alig észrevehetően, úgy gondolta, hogy nem lehet nagy az az összeg.

- És mire gondolt? - tette fel a kérdést Jungkook.

Yeongho nagyon nyeregben érezhette magát, mivel szélesen elmosolyodott. - Prémium kategóriás fegyvereket akarok, és mínusz tizenöt százalékot a vételárból a meglévőn felül. - mondta ki határozottan.

- Drágább minőséget kér, de azt sem hajlandó kifizetni érte, amit eddig? - Jimin eddig tudott csendben maradni. Nem csak a felháborodása miatt szólalt meg, amúgy is unatkozott már. - Ebben nekünk hol az üzlet?

Namjoon, kissé mérges arckifejezéssel fordult a fiú felé, aki kikászálódott a fotelből és lassan sétált feléjük. Yeonghora a frászt hozta, ahogy kilépett a sötét sarokból, Jungkook viszont nem szólt egy szót sem, csak hátradőlt a székben.

- Maga meg kicsoda? - pattant fel a férfi, ahogy Jimin közelebb sétált, arcán széles mosollyal.

- Ó! Velem ne is foglalkozzon. Foglaljon csak helyet. - mutatott Jimin arra a székre, ahol eddig is ült a férfi. Komótosan megkerülte az íróasztalt, és amikor Kook mellé ért, féloldalasan felült az asztalra.

- Kérem, folytassa csak. - mondta Jungkook a megszeppent pasasnak.

- Nézzék... - mondta kicsit feszültebben a férfi. -... körülnéztem a piacon és vannak jobb lehetőségeim is a jelenleginél.

- Akkor miért jött ide tárgyalni? - kérdezte Kook.

Yeongho nyelt egyet. - Az apja és a sok éves múltunkra való tisztelettel...

- Hohó! - nevetett fel Jimin, majd leszállt az asztalról és inkább sétálni kezdett. Ismét megkerülte az asztalt, végül az ideges férfi mögött kötött ki. Közelebb hajolt és úgy beszélt hozzá. - Úgy érezem, hogy ennek semmi köze nincs a halott apucihoz. - folytatta Jimin. - Mi lenne, ha őszintén beszélnénk egymással? - kérdezte, majd ismét megtett pár lépést.

- Én őszinte vagyok! - tiltakozott Yeongho. - És, különben is, ki maga? - kérdezte újfent, és ismét fel akart állni.

- Yeongho, kérem, nyugodjon meg. - szólalt meg Namjoon, akinek fogalma sem volt, hogy a tárgyalás mikor ment át kihallgatásba, de azért visszaültette a fazont a székre.

- Csak azt tudom mondani, hogy ha menni akar, akkor menjen nyugodtan. - könyökölt az asztalra Jungkook. Tekintete határozott és magabiztos volt, ahogy a férfi szemébe nézett. - A mi jövőnk teljes mértékig biztosítva van, függetlenül attól, hogy kitől és mit hallott.

- Igen. - kuncogott Jimin. - Kitől és mit... - ismételte el Kook szavait.

- Nem, én nem hallottam semmit! - vágta rá Yeongho.

- Biztos benne? - kérdezte szomorkás arccal Jimin, miközben ismét megtorpant Kook íróasztala mellett, onnan nézett vissza az egyre jobban verejtékező férfira.

- Nem értem, hogy mire céloz! - válaszolta, szinte felháborodva, miközben megint fel akart állni, hogy távozzon.

- Kérem! Üljön le. - lépett mellé ismételten Namjoon, aki a férfi vállára tette a kezét és visszanyomta a székbe.

- Azt hiszem, hogy nekünk nincs miről tovább beszélnünk. - mondta Jimin a pasasnak, aki közben tanácstalanul kapkodta a tekintetét egyik férfiről a másikra.

- Mire készülnek? - remegett meg Yeongho hangja.

- Tudja... - sóhajtott Jungkook. - Én igyekszem mindig viszonozni azt, amit kapok. - ült ki egy elégedett mosoly az arcára, miközben a szemei máris villantak. - Erre való a hála és a bosszú.

Jimin ismét Yeongho mellé sétált és a fülébe suttogott. - Már csak az a kérdés, hogy maga melyiket választja.

- Én csak annyit hallottam, hogy a Fekete Mamba valami nagy dobásra készül, és hogy köze van hozzá a Hollóknak is. Ennyi. Semmi több! - fakadt ki Yeongho.

- Kitől hallotta? - kérdezte Jungkook.

- Arra már nem emlékszem... - próbálta húzni a dolgot a férfi, de Namjoon ujjai erősen a vállába martak bátorításképpen. A férfi felszisszent. - Az egyik emberem mondta, hogy az utcán hallottak pár férfit azzal dicsekedni, hogy ők lesznek az egyetlen valamire való csoport a városban, és hogy a Hollóknak már befellegzett. De többet tényleg nem tudok.

- Értem. - bólintott Jungkook. - Viszonzásképpen had adjak valamit én is. - gondolkodott el egy pillanatra, miközben Yeongho majdnem ott helyben infarktust kapott. - Hálás vagyok, amiért ilyen őszintén elmondta, amit tud. - mondta tovább, kicsit sem ironikusan. - Ha a továbbiakban is velünk szeretne dolgozni, akkor megkapja a tizenöt százalékot, de csakis azt.

- Ez egy elég jó üzlet. - bólogatott Jimin. - Szerintem el kellene fogadnia.

- Még... még átgondolom. - nyelt egy nagyot Yeongho.

- Rendben! - állt fel Jungkook, hogy kezet rázzon a férfivel, aki félve ugyan, de viszonozta a mozdulatot. - Namjoon majd kikíséri. Kérem, vigyázzon magára! - mosolygott Kook.

Yeongho remegő lábakkal, és izzadtságtól átázott ingben ugyan, de megúszta a kis találkozót, Namjoon pedig, mint jó vendéglátó, ki is kísérte.

Jimin az íróasztalnak dőlve gondolkodott még mindig, miután kettesben maradtak.

- Miből gondoltad, hogy ferdít? - kérdezte Jungkook.

Jimin vett egy mélyebb levegőt, mintha csak álomból ébredt volna. - Abból, amiből te is. - fordult Kook felé. A mosolya széles volt és igazi. - Ő csak egy kishal, aki be akarja biztosítani magát. Csak azért volt bátorsága idejönni és előállni egy ekkora ostobasággal, mert remélte, hogy az apádra való tekintettel belemész.

- Ebben egyet értünk. - bólintott Jungkook.

- Szerinted mit tervez Daesoo? - tette fel a kérdést Jimin.

- Csak egy lehetséges válasz van. - válaszolta Jungkook gondolkodás nélkül, miközben Jimin elé sétált. - De még van pár napunk felkészülni. Bármit is akar, azt csak a Nagygyűlés után teheti meg.

- Te sejtesz valamit! - kuncogott JImin. - Ugye igazam van!? - nyúlt ki Jungkook nyakkendőjéért és közelebb húzta magához a férfit.

- Gondolok valamire, de még semmi sem biztos. - mosolyodott el Kook is.

- Mit kapok, ha kitalálom? - kérdezte, majd alsó ajkát kihívóan beharapva nézett fel Kookra.

- Hány éves is vagy te? - csóválta meg a fejét a Jungkook, de egy kicsit sem neheztelt a fiúra, mert csak a szájára tudott koncentrálni, amint a rózsaszín kis nyelv csillogóvá varázsolta a dús, kívánatos ajkakat,

- Naa! - győzködte Jimin. - Jó játék lesz, ígérem.

Jungkook felemelte az egyik kezét, és végigsimított a fiú nyakán, majd finoman átfogta. - Melyikünknek lesz jó?

- Arra gondolsz.... - kezdett bele Jimin. - ... hogy Junseo a Nagygyűlésen jelenti be hivatalosan, hogy visszavonul és, hogy az örököse Daesoo lesz. Igaz? - nézett a férfire hivalkodóan.

- Talált, süllyedt. - adta meg magát Kook. - Szóval, mit kérsz? - tudakolta is meg gyorsan, miközben ujjával végigsimított a fiú dús ajkain.

Jimin elgondolkodott egy pillanatra, addig is kiélvezte a férfi sokatmondó érintéseit. Egész gyorsan megbarátkozott az érzéssel, hogy Jungkook minden érintése azonnal reakciót vált ki a testéből. Legyen szó csak a pulzusának megduplázódásáról, vagy az alfele lüktetéséről. Erőlködés nélkül elérte a férfi nyakát, amire azonnal rá is tapadt, és ajkaival fénylő csíkot hagyva a bőrön karcolta végig a fogaival. Csípőjét a férfihoz nyomta, majd kissé hozzá is dörzsölődött, hogy örömet szerezzen magának. A férfi a csípőjére fogott és erősen húzta magához, miközben jólesően sóhajtott. Jimin lenyúlt, és rásimított Jungkook péniszére, ami megrándult a keze alatt.

Jimin ezt a pillanatot választotta, hogy komolyan a férfi szemeibe nézzen. - Egy kötéscsere jól jönne. - kacsintott a ködös szemekbe.

Kooknak először újra fel kellett mondania magában a mondatot, mire tényleg értelmezni is tudta, mert azt hitte rosszul hall.

Jimin hangosan felnevetett, és megfogta a férfi kezét, majd a tenyerébe csókolt. - Miért van olyan érzésem, hogy neked nagyobb szükséged van a jutalomra mint nekem. - nevetett még mindig, miközben az ajtó felé húzta a férfit.

- Hova akarsz menni? - kérdezte Jungkook.

- Mondtam. - ismételte meg Jimin. - Kötést kell cserélni. - kuncogott, miközben kinyitotta az ajtót.

- Oké! - adta be a derekát Jungkook egy mosoly társaságában.

- Úgy látom, hogy nagyon jól alakul az estéd. Drágám! - szólalt meg egy női hang.

- Yuin!? - lepődött meg Jungkook, és elengedte Jimin kezét, de már késő volt. Yuin szemében féltékeny fények gyúltak, ahogy kiszúrta őket, a titkos kis kézfogásukkal és a fülig érő szájukkal.

- Ilyen ijesztő lennék? - kérdezett vissza a nő hidegen.

- Jó estét! - köszönt Jimin a nőnek. - Én előre megyek. - szólt oda a férfinak, aki csak egy bólintással jelezte, hogy rendben, majd távozott is.

- Mit keresel itt? - kérdezte Jungkook.

- Mintha nem lenne egyértelmű. Megmondtam, hogy annyival nem fogsz lerázni. - kötötte magát a dologhoz Yuin. Most aztán tényleg nem hagyott más választást neki a férfi. Fel kellett vennie a harcot, egy szerencsétlen kisfiúval szemben, ami miatt vérig sértve és megalázva érezte magát. De ezúttal taktikát váltott.

- Megmondtam, hogy nem akarlak kidobni innen. Nem kell aggódnod. - mondta Kook, majd távozni is készült.

- És, ha nekem ennyi nem elég? - szólt utána Yuin.

- Hogy érted azt, hogy nem elég? - kérdezte gyanúsan Jungkook.

- Mi van akkor, ha én többet akarok ennél? Ha rendes kapcsolatra vágyom. Veled! - közölte a tényeket Yuin.

Jungkook csak figyelte a vele szemben álló tekintetét, ami azt sugallta, hogy nem egy újabb fellángolásról van szó. Yuin tekintete elszánt volt, és teljesen magabiztos. - Ezt már egyszer megbeszéltük.

- Igen, meg. - bólintott Yuin. - Két évvel ezelőtt leszögezted, hogy nem akarsz kapcsolatot senkivel, és én ezt tudomásul is vettem. De mi van most? - kérdezte nyugodtan. - Még mindig nem akarsz kapcsolatot senkivel?

- Ez nem így működik Yuin. - hárított Jungkook, mert meglepte a nő.

- Akkor? Mondd el, hogy hogyan működik! Már két éve együtt vagyunk. Két éve teljesítem minden vágyad, amikor szexhez van kedved. Két éve, minden alkalommal jöttem, amikor hívtál. Két éve, folyamatosan csak körülötted forog az életem. Mindig igyekeztem, hogy megfelelő partner legyek számodra, és ne okozzak csalódást. - magyarázta Yuin. - Igen, lehet, hogy néha elszaladnak velem a lovak, de néha még mindig hihetetlen az, ahogy, és akivel jelenleg élek... vagyis élhetnék együtt. Mondd el nekem, hogy miben más egy kapcsolat, és én kész vagyok minden feltételedet teljesíteni. - Mondd csak... - lépett közelebb Yuin. -... egy kicsit sem kedvelsz? - kérdezte komolyan.

- Nem erről van szó. - válaszolt Kook.

- Csak válaszolj. - kérte Yuin, miközben két kezével, Jungkook mellkasát simogatva visszaterelte az irodába. - Bármire képes vagyok azért, hogy több legyek, mint egy egyszerű ágyas. Kedvellek Jungkook. - mondta, majd megcsókolta a férfit.

Kookot meglepte a mozdulat, de nem ellenkezett. Hagyta, hogy a vékony kis nyelv átcsusszanjon a szájába, miközben a nő a nyakába kapaszkodik. Jungkooknak ismerős volt az érzés, ahogy átfogta Yuin vékony derekát, amit csak egy vékony anyag takart.

- Szeretkezni akarok veled. - suttogta a nő Jungkook nyakának bőrére, miközben apró csókokkal árasztotta el.

Kook, lehunyt szemekkel élvezte a finom kényeztetést, miközben az ő kezei is megmozdultak. Az egyik keze lecsúszott a nő fenekére, a másik pedig az oldalán keresztül az egyik mellén kötött ki, amibe erősen belemarkolt. Elégedetten mordult fel, amikor Yuin egy aprót sikkantott. Megfordította a nőt, és az íróasztal felé terelte. Yuin azonnal felült rá, és lehúzta magáról a vékony pulóvert, ami eddig a melleit takarta. Kook azonnal odahajolt, hogy beszippantsa az egyik mellbimbót, miközben a másikat kedvére masszírozta.

Yuin sem tétlenkedett. Szerette volna minél hamarabb teljesen felizgatni a férfit, hogy azonnal megkaphassa őt. Kezeivel kioldotta Kook övét, és már be is nyúlt az alsója alá. Finom mozdulatokkal izgatta a férfi péniszét, aki minden mozdulatnál erősebben szívta és markolta a mellét. Yuin gyakorlott keze hamar elérte, hogy Jungkook teljes férfiassága kőkeménnyé változzon.

Elengedte a férfit, kicsit fentebb lökte magát az asztalon, miközben a rövid szoknyáját maga alá gyűrte, és szétnyitott lábakkal, lefeküdt az asztalra.

Kook végigsimított a vékony a combokon, egészen addig, amíg mind a két keze el nem ért a nő szeméremdombjához. Yuin hangosan nyöszörgött, ahogy Jungkook ujja kínzóan lassan kezdte izgatni a csiklóját, a másik kezének két ujja pedig elmerült a nedves hüvelyében, azután lassan kihúzta

- Igen... - nyöszörögte a nő, majd egy hangosabbat sikkantott, ahogy Jungkook ujjai ismét elmerültek benne. - Mélyebbre... - kérte a férfit, aki igyekezett is teljesíteni a kívánságot, és egyre mélyebbre hatolva izgatta a nőt. - Dugj meg... a farkad akarom, úgy ahogy szoktad. - lihegte Yuin, aki az élvezettől vonaglott az asztalon. Jungkook a nő lábai közé lépett, majd marokra fogta a saját farkát és egyetlen mozdulattal betolta. Hangos nyögés és kéjes sikítás övezte a mozdulatot. Yuin a férfi köré kulcsolta a lábait, Kook pedig ráfogott a nő csípőjére, hogy a mozdulatok erősebbek legyenek, majd elkezdett mozogni. Minden egyes lökés maga volt a mámor, ami csak még gyorsabb mozgásra késztette a férfit.

***

Jimin csak állt a lépcső alján. Még egy percen keresztül csak állt, és bámult maga elé. Próbált lépni egyet, de nem ment. A hangok visszahúzták az irodába, és erősen kellett kapaszkodnia a korlátba, hogy ne forduljon vissza. Nem akarta elismerni, hogy mélyen, valahol legbelül, egy eldugott kis zugban, egy olyan érzés kezdett gyökereket bontani, amiről hallani sem akart. Egy olyan érzés, ami csak megnehezítené az előtte álló napokat.

Végül elmosolyodott, és egy nagyot sóhajtott, ahogy visszagondolt az együttlétükre. Jungkook erős kezeire, az illatára, a mozdulataira, az arcára, az égő tekintetére, amiből vegytiszta vágy sugárzott. - Ah... - szökött ki belőle hangosan, majd elmosolyodott. - Biztos jó érzés lehet. Hülye kurva! - végül elengedte a korlátot, és zsebre dugott kezekkel indult el a lépcsőn felfelé. A nyugati szárny helyett, a saját szobája felé vette az irányt.

Leült az ágy szélére és levette a felsőjét, hogy teljes rálátása legyen az oldalára. Benyúlt a kis éjjeliszekrénybe és előhúzott egy elsősegély dobozt, amiben volt kötszer. Kikereste a megfelelő méretűt, és előkészítette. Azután lassan lefejtette a ragasztó kis csücskét a saját bőréről, amit megragadott és egy rántással lehúzott az oldaláról. Fogait összeszorította a meglehetősen kellemetlen érzéstől, de egy hangot sem adott ki. A seb szerencsére nem szakadt fel a hirtelen és meggondolatlan mozdulattól. Alkohollal kicsit leszedte az ott maradt ragasztó maradékát, majd bekente a sebet egy krémmel, amit orvos írt fel neki. Ezek után már csak a friss kötszer hiányzott, amit pillanatok alatt a helyére tett.

A manőver után megnézte a telefonját, de nem várta egy üzenet vagy értesítés sem. Nem volt álmos, de fogalma sem volt, hogy mit is kellene csinálja. Ez az érzés volt a legrosszabb mind közül, amit életében tapasztalt. Nem az unalom, hanem a tehetetlenség. Amikor már felfogta a dolgokat és tudta értelmezni a körülötte lévő világot, sokszor kínozta ez az érzés. Még túl fiatal volt, így nem tudott tenni az ellen, hogy az anyja ne járjon el pénzért dugni. Nem tudott tenni az ellen, hogy kevés pénzük volt. Nem tudott tenni az ellen, hogy ne bántsák őket lépten-nyomon az utcán. Dühítette a tehetetlenség. Most ugyan ez az érzés járta át, és forgatta benne a kést, egyre kíméletlenebbül, ahogy teltek a végeláthatatlan percek, egymás után, a csendes szobában.

A saját érdekében nem tehetett ellene semmit, és ez így volt rendben. Ezzel nyugtatta magát, és ezzel a gondolattal is akart álomba merülni, amikor a fal felé fordult és magára húzta a hideg takarót. Aztán nyílt az ajtó.

Jimin nem próbált úgy tenni mint aki alszik, de reagálni sem akart. Hallotta, ahogy becsukódik az ajtó, és valaki az ágyához sétál. Majd hallotta azt az összetéveszthetetlen nyikorgást is, amit az ágya adott ki, amikor leültek rá.

- Parfüm illatod van. - jegyezte meg Jimin.

- Tudom. - válaszolta a férfi. Azután csend következett. Hosszú perceken keresztül, csak kettejük légzését verték vissza a falak. - A kötés? - kérdezte halkan.

- Megoldottam. - érkezett a rövid válasz.

Végül újabb nyikorgás, és mocorgás Jimin háta mögött. Ő nem vette a fáradtságot, hogy hátra forduljon, csak feküdt tovább, amíg a vendége le nem dőlt mellé, majd egyik kezét, Jimin derekán átvetve ölelte át.

- Ez most mire jó? - tudakolta Jimin.

- Fogalmam sincs. - sóhajtotta Jungkook, és kicsit erősebben szorította magához a fiút.

- Legközelebb, legalább fürödj le. - ajánlotta Jimin.

- Hm. - motyogta Jungkook, miközben fejét a fiú hátának nyomta.

- Fáradt vagy? - kérdezte halkan Jimin.

- Egy kicsit. - motyogta Kook, miközben a meleg bőrből lélegzett.

- Jó éjt. - mondta Jimin, majd lehunyta a szemeit.

- Jó éjt. - sóhajtotta Jungkook is, majd a hangok végre elhaltak a szobában, és továbbra is csak a két alvó szuszogása törte meg a csendet.

Ma...meggondoltam magam! Kellemes időtöltést! A végén találkozunk!