- Jó reggelt Főnök! - köszönt Namjoon jókedvűen az éppen belépő Jungkooknak.

- Reggelt. - motyogta vissza Kook, majd levetette magát a székébe, és mint akiből kiszállt a lélek, a plafonra meredt.

- A jelentések szerint nem volt semmi gond az éjjel. Akkor mi ez a sápadt arc? - tudakolta Nam a főnökétől.

- Olyan értelemben nem is. -jegyezte meg Kook, inkább csak magának, de Nam számára is jól érthetően. - Találtál valami érdemlegeset?

- Mindent leírtam neked, és átküldtem. - válaszolt Nam.

- El kell olvasnom? - kérdezte Jungkook.

- A legfontosabbat elmondtam az este, ha nem akarod, akkor nem szükséges. - mosolygott Nam.

- Remek! A nap első jó híre! - nyöszörögte, majd az odakészített kávé után nyúlt és belekortyolt. - Ez közelebb áll a kinti hőmérséklethez, mint amivel eredetileg isszák... - fintorodott el.

- Bocs, de már lassan két órája odakészítettem. Nem szoktál ennyit aludni.

- Hát, nem is aludtam. - motyogta Kook, és egy húzóra megitta a kihűlt kávét. - Daesoon járt az eszem. Próbálom a helyébe képzelni magam, de nem jutok semmire. Nem értem, hogy miért csak kóstolgat, de egy rendes ütést már nem tud bevinni.

- Én is gondolkodtam már ezen, és több opció is létezik. - mondta Nam.

- Akkor halljuk! - ült fel rendesen a székben Kook, és igyekezett figyelni.

- Az első az, hogy Junseo megtiltotta neki. - kezdett bele, mire Kook bólintott egyet. - A másik az, hogy Junseo csak ennyire adott engedélyt neki. Amolyan szárnypróbálgatás. - vonta meg a vállát Nam, Kook pedig ismét bólintott. - A harmadik lehetőség, hogy Junseo nem is tud róla, hogy mit csinál az az ostoba kölyök.

- És mi van akkor, ha van még egy? - kérdezte Kook. - Mi van akkor, ha Junseo nem bízik meg benne? Mi van akkor, ha nem csak szárnypróbálgatásról van szó, vagy valami gyerekes manipulációról. Mi van akkor, ha Daesoo bizonyításképpen cselekszik így.

Nam elgondolkodott egy kissé, majd bólintott egyet. - Feltételezhetjük, hogy Daesoo félti a pozícióját, de ez csak még több kérdést vet fel, és talán ez a legbonyolultabb mindegyik opció közül.

- Mint például az, hogy miért alakult így, és vajon kitől tart annyira Deasoo, hogy be akarja biztosítani magát, a mi legyőzésünkkel.

- A két legfontosabb kérdés. - bólintott Nam is. - Szóval ezen gondolkodtál egész éjjel?

Jungkook sóhajtott egy nagyot, majd lehunyta a szemeit, és előkúszott ismét az a kép, amit egész éjjel próbált távol tartani magától, de annyira az emlékeibe égett, hogy esélytelen volt gyökerestől kitépni. Egy kép, egy barna szempárról, egy meleg érintésről, a testen átfutó remegésről, és egy halk sóhajról. Jiminről. - Hát... nem csak ezen...

- Jó reggelt Édes! - rontott be az ajtón valaki, a lehető legrosszabb időzítéssel.

- Yuin! - bólintott Kook, miközben gondolatban ezerféleképpen büntette meg a nőt, ezért a tehetségéért.

- Jó reggelt Kisasszony. - köszönt Nam udvariasan, majd távozni készült, de Jungkook rászólt.

- Maradj csak, nekünk még van egy kis megbeszélnivalónk. - ültette vissza a tekintetével a székre, aztán Yuin felé fordult. - Miért jöttél?

- Azért, mert újabban, ha én nem kereslek, akkor te sosem. - mondta a nő panaszos hangon, a vörösre rúzsozott szájával, ami megannyi feltöltés után is, olyan szabálytalan és vékony volt, hogy már csak a plasztika jöhetett szóba.

- Amint látod, dolgozom. Bármilyen hihetetlen is. - válaszolta kimérten Jungkook.

- Én mindent megértek Édesem! - legyintett Yuin. - De képzeld el, az a pletyka járja a klubban, hogy kidobtál, azért nem mutatkozol velem.

- Nem olyan régen voltunk a klubban, ha az emlékezetem nem csal. Nem kell az ilyen pletykákkal törődnöd. - rázta meg a fejét Jungkook. Nagyon jól tudta, hogy Yuin miért van mellette, és hogy miért fontos a nő számára a látszat, de azt, hogy nem is rejtegette, hanem nyíltan kijelentette ezeket a dolgokat... Jungkook kicsit gyomorforgatónak érezte.

- Rendben! - tette karba a kezeit Yuin. Tipikusan az a póz volt, amikor egy nőt már veszélyesnek lehet minősíteni. - Akkor este elmegyünk, és bebizonyítod, hogy nincs így.

- Miből gondolod, hogy nekem bizonyítanom kellene bármit is a barátnőid előtt? - csattant fel Kook, egy kicsit hangosabban a kelleténél.

- Én csak... - lepődött meg Yuin a hangsúlytól.

- Nyugalom Kisasszony. - állt fel Namjoon, hogy lenyugtassa a kedélyeket. - A Főnök csak kissé feszült, mert nagy horderejű dolgokról kell döntenie.

Jugkook vett egy mély levegőt, majd hátradőlt a széken.

- De... - folytatta Namjoon. - ... Jungkookra tényleg ráférne egy kis lazítás meg egyebek. - kacsintott a nőre. - Szorgalmazni fogom, hogy menjenek el és kapcsolódjanak ki egy kicsit.

Jungkook legszívesebben kiköpte volna a kávét, amit pár perce megivott, de a szemei azért elkerekedtek.

- Köszönöm Namjoon. - bólintott a nő, aki időközben rendezte ijedt vonásait. - Te legalább megérted, hogy szükséges társasági életet is élnie. - biccentett, majd emelt fővel távozott.

- Nem hittem volna, hogy ilyen aljas módon kiszúrsz velem. - mondta Kook szikrázó szemekkel, aminek célpontja az előtte ülő volt.

- Nem akartam veled kiszúrva. - mosolyodott el Namjoon. - De tény, hogy egyre kevesebbet jársz el kikapcsolódni. Ez is egyfajta pihenésnek számít. Olyankor nem a csoporton vagy más üzleten jár a fejed. Inkább kiütöd magad, és másnap reggelig teljes kóma. Rád fog férni.

- Én nem lennék benne annyira biztos. - sóhajtott Kook.

- Hol is tartottunk mielőtt lecsapott a vihar? - kuncogott Namjoon. - Ja, igen. Azon, hogy min gondolkodtál még az éjjel.

- Nem fontos. - legyintett Jungkook.

- Biztos? - kérdezett rá Nam.

- Teljesen! - mondta határozottan Kook.

- Akkor, ha nincs más, akkor én távozom is. - állt fel a férfi.

- Várj egy pillanatot! - szólt utána Jungkook. - Mondd csak... - kezdett bele valamibe, amit jól át kellett gondolnia mielőtt felhozza. - ... te hogy állsz hozzá, a számodra teljesen ismeretlen dolgokhoz? Hogyan kezeled őket? Úgy értem...

- Pontosan tudom, hogy hogyan érted. - nyugtatta meg Nam, mert tökéletesen tisztában volt a beszélgetés tárgyával. - Mint tudod, nekem nincs vér szerinti családom, mert fiatal korom óta az apádat szolgáltam. Ti vagytok a családom. De, amikor egy feleségre gondoltam, álmomban mindig egy csendes asszony képe derengett fel előttem. Tiszta, hibátlan fehér bőr. Természetesen barna haj, angyali hang. Kissé konzervatívabb fajta, mert itt elég különcséget kell elviselnem, nem biztos, hogy otthon is szükségem lenne rá. - mosolyodott el a képzeletbeli világán. - Viszont, négy éve, egy bevetés alkalmával, amikor külföldön jártam, találkoztam egy lánnyal. A vörös haján úgy csillant meg a napfény, mintha vérben áztatta volna. Két karját tetoválások díszítették, a legkülönfélébb motívumokkal és ábrákkal. Imádott énekelni, és lehetőleg minél hangosabban. Szerencsére a hangja megvolt hozzá, és én imádtam is hallgatni. - csóválta meg a fejét Nam, mintha még mindig nem hinné el azt, amit mesél, pedig tényleg megtörtént.

- Mi történt? - kérdezte Jungkook, kíváncsiságtól fűtve.

- Egy héten keresztül, minden éjszakát együtt töltöttünk. - nevetett fel Nam. - A mai napig is kissé felfoghatatlan számomra, hogy mennyire megfogott a különcségével. De akkor, és ott, rájöttem valamire. Mégpedig arra, hogy talán pont erre mondják azt, hogy az ellentétek vonzzák egymást. A vágy, hogy megismerj valamit, ami addig távol állt tőled. Ami a saját természetedtől idegen, de meg akarod fejteni azt, ami belőle árad.

***

Jimin lelkesen, és új erőre kapva ballagott a szobája felé. Végre minden részlet a helyére került, és elkezdhette a támadást.

- Merre jártál? - jött vele szembe Hobi a folyosón.

- Az edzőteremben. -válaszolt Jimin kurtán. Nem tudta, hogy ez előző napi baleset után hányadán állnak.

- Nem iszunk egy kávét? - kérdezte Hobi, majd megfordította Jimint, hogy menetiránynak állítsa, és maga előtt tolva, sétáltak visszafelé.

A férfi szótlanul készítette el a két kávét, amíg a fiú mellette, szintén egy árva szó nélkül várakozott. Mondanivalója éppen lett volna, de látva Hobi gondterhelt arcát, úgy döntött, hogy nem ássa még mélyebbre magát.

- Nem foglak felelősségre vonni. Az nem az én feladatom. - szólalt meg végül Hobi és átnyújtotta az egyik kávét Jiminnek. - Csak egy dolgot akarok tudni! Azt, hogy ha gáz van, akkor rád bízhatom az életem, és nem fordítasz nekem hátat.

- Miért tenném? - kérdezett vissza Jimin a válaszadás helyett.

- Azt nem tudom. Felénk sok minden történhet, ami miatt kifordul magából az ember, és ez váratlan dolgokat eredményezhet. Én csak biztonságban akarom tudni a családom, és nem azon aggódni, hogy a legnagyobb veszély belülről fenyeget. - magyarázta Hobi.

- Valami ilyesmi történt Yoongival is?- kérdezett rá Jimin, ami meglepte a másikat.

- Azt hiszem, hogy nem az én dolgom vájkálni a többiek múltjában. - válaszolta Hobi komoran. - Ha annyira tudni akarod, akkor kérdezd meg tőle.

- Ha én lennék az utolsó ember a földön és éppen haldokolnánk mind a ketten, inkább a sírba vinné, mint hogy elmondja nekem. - mondta el az őszinte véleményét Jimin.

- Az meglehet! - nevetett fel Hobi. - De hidd el, hogy nem utál téged, csak nem olyan toleráns, mint a többiek.

- Neked hol van a tetoválásod?- kérdezett ismét Jimin. Már akarta kérdezni, mióta Tae elárulta neki, hogy mind az ötüknek van. Már csak arra volt kíváncsi, hogy kinek nincs hatuk közül. Hobi meglepetten pislogott az újabb kérdés hallatán, de végül elmosolyodott.

- Kinek járt el a szája? - kérdezte nevetve.

- Láttam Taehyung csuklóján, és én kérdeztem rá. - vallotta a fiú.

- Hát jó... - sóhajtott Hobi, majd hátat fordított és beletúrt a saját hajába. Jiminnek összpontosítania kellett, mire a felnyírt, szinte fekete haj alatt ki tudta venni a toll formáját.

- Fejbőrödön van? - hökkent meg Jimin. - De miért ott van?

- Elég random dolog volt. Akkoriban majdnem kopasz voltam, és jó poénnak tűnt. - vont vállat Hobi.

- És kinek nincs? - kérdezett rá egyenesen.

- Ezt honnan szedted?- szűkültek össze Hobi szemei a kérdés hallatán.

- Tae mondta, hogy csak öt toll van. - mesélte Jimin, mintha nem is lenne olyan nagy szám, pedig érdekelte a dolog, és a miértje is, hogy végül kinek nem készült.

- Ezeket a belső információkat ki kell ám érdemelni. - vigyorgott Hobi. - Taehyung tényleg kedvel téged.

- Ilyen az, ha kedvel valakit? Akkor nem akarom tudni, hogy milyen az, amikor gyűlöl valakit. - állapította meg Jimin. - Akkor nem válaszolsz a kérdésre ugye? - kérdezett rá ismét a témára.

- Ahogy te sem válaszoltál az enyémre. - kacsintott Hobi, majd belekortyolt a kávéba és angolosan távozott a helyszínről.

Arról megbizonyosodott, hogy ha komoly dolgokról van szó, akkor nincsenek körülötte pletykafészkek. Csak azt nem tudta, hogy hogyan derítse ki Yoongi előéletét, ha maga Yoongi nem fog beszélni róla. Pedig fogást kellett találnia rajta valahogyan, mert ő volt a tökéletes bábu a táblán. Tele volt információval, és ráadásul Jungkook is bízott benne, a többiekkel egyetemben.

Az információ gyűjtésnek, és a gondolkodásnak hála, a délelőtt gyorsan eltelt. Annyira belemerült a dolgaiba, hogy még a kártyáról is megfeledkezett amit Jin akart neki adni. Már délután volt, amikor eszébe jutott. Ugyan, még nem döntötte el, hogy az este folyamán hol fog kilyukadni, de jobbnak vélte, ha begyűjti és magánál tartja.

Szaporán szedte a lépcsőfokokat a földszintre, és lendületesen kanyarodott arra a folyosóra, amelyiken Jin irodája volt. Kopogás nélkül nyitott be.

- Szia. - ült le az egyik székre a férfival szemben, aki szokásához híven valamit éppen szerelt az asztalán. Mivel az előtte lévő terület borítva volt olyan eszközökkel, amikről Jiminnek fogalma sem volt, hogy mire valók, úgy érezte, hogy felesleges rákérdeznie a nagy munka okára. Úgysem értette volna meg a magyarázatot sem, amit Jin szolgáltatott volna neki kocka nyelven.

- Te aztán nem kapkodtad el a dolgot. - jegyezte meg a férfi, miközben tovább mókolt valamivel, és fel sem nézett.

- Lassan járj, tovább élsz! - rántotta meg a vállát Jimin.

- Hát, szerintem minél lassabban mész, annál jobb célpont vagy, de végül is kinek-mi tetszik. - állapította meg Jin. - Tessék! - dobott Jimin felé egy plasztikkártyát. - Aztán tényleg ne vidd túlzásba.

- Kösz! Nem fogom! - válaszolta Jimin. - Még az sem biztos, hogy elmegyek. Nem sok kedvem van egyedül lófrálni a tömegben.

- Legutóbb nem úgy tűnt, mintha olyan sokáig tartott volna barátokat szerezned. - vigyorgott Jin, miközben végre a másikra pillantott.

- Az más volt. Nem vagyok egy társasági lény, de akkor veletek mentem. Ti voltatok a mentsváram, ha valami rosszul sül el, nem emlékszel? - mondta Jimin, miközben zsebre dugta a kártyát.

- Mondanám, hogy szívesen leszek ma is a gardedámod, de ezt muszáj befejeznem, mert kész kell lennie a Nagygyűlésre, és addig még tesztelni is kell. - magyarázta Jin. - Kérdezd meg Taehyungot. Ő mindig kapható a hülyeségre.

- Akkor inkább egyedül megyek. Ha többet iszunk a kelleténél, akkor fizikailag is értelmet nyer a „szívjuk egymás vérét" kifejezés. - sóhajtott Jimin, és fel is állt, hogy távozzon, amikor nyílt az ajtó. Már egészen kezdte azt hinni, hogy megússza a napot anélkül, hogy belefutna a nagyfőnökbe, amikor is a sors magasról tett arra, hogy ő mit hisz.

- Helló. - köszönt, majd félre állt az útból, hogy beengedje Kookot, aki megállás nélkül Jin asztalához ment, majd elővett egy aktát, és elkezdett magyarázni adatokról, meg számokról, meg fegyverekről...

Jimin, a mellőzöttségének teljes tudatában állt még mindig az ajtóban, miközben megfogalmazódott benne a kérdés: Mi a fasz?

Az egy dolog, hogy kicsit meglangyult közöttük a levegő az éjjel, de mivel felnőtt emberek, úgy gondolta, hogy simán tudják kezelni a helyeztet, és a legoptimálisabb lehetőséggel fogják orvosolni. Úgy tesznek, mintha nem történt volna semmi. A főnöke viszont elérte a következő szintet, és úgy tett, mintha Jimin sem létezne.

Igyekezett nem magára venni a dolgot, mégis dolgozott benne egy kis hiúság és harag. Tisztában volt a saját adottságaival, mint meleg férfi, és nagyon jól tudta, hogy mennyit ér a teste. Tudta, mert ugyan nem feküdt össze fűvel-fával, jelentkező az akadt volna bőven az elmúlt évek alatt, és elég sokan, elég sok mindenre hajlandóak lettek volna, hogy megkaphassák őt. Ezért bosszantotta annyira főnöke reakciója, aki pillanatnyilag arra sem vette a fáradtságot, hogy leszarja. Viszont, ha valami nem megy, akkor ne is erőltessük, vagy jelen esetben... tegyünk rá még egy lapáttal.

- Köszönöm Jin a kártyát. - szólt oda a férfinak mosolyogva. - Azért ha lenne kedved valamihez este, akkor szólj nyugodtan, neked bármikor igent mondok bármire. További szép napot! - intett Jinnek, és anélkül, hogy Kookra egy pillanatnyi figyelmet is fordított volna, nyugodtan kisétált az irodából.

A szobája felé tartva pedig el is döntötte, hogy ha kell, akkor egyedül, de elmegy a klubba, és kiengedi a gőzt. Onnantól kezdve pedig gyorsan telt az idő, mire végre eljött az indulás időpontja. A hűvös szél kíméletlenül siklott be a fekete selyem ing alá, amit nem olyan rég szerzett be, hogy legyen valami kifinomultabb darab is a szekrényében. Kifizette a taxisnak a fuvardíjat, majd a szintén fekete zakóját a vállára csapva, sietős léptekkel haladt a bejárat felé.

A benti meleg levegő azonnal elkezdte felmelegíteni. A klub levegőjét erős füst szag járta át, amit a parázsló dohány ontott magából. Az alkohol és az emberi testek illata is furcsa elegyet alkotott, így nagyon jól példázta egy átlagos szórakozóhely légkörét. A zene hangosan dübörgött, amit a színes fények játéka kísért mindenfelé.

Jimin a pulthoz sétált és keresett egy helyet, ahol leülhet, amíg rendel egy italt magának. A kiszolgálással nem volt baj, mert pillanatokon belül előtte termett egy vörös hajú tetovált lány, aki felvette a rendelését, és alig egy perc múlva már a legdrágább whiskyt kortyolgatta, pedig még fogalma sem volt róla, hogy működik-e a kártya, vagy mennyi kedvezmény illeti.

Nyugodtan figyelte a környezetét, kiélvezve minden csepp italt, ami kellemesen melegítette belülről. Ismerős arcok után kutatott, de olyan sokan voltak, hogy gyorsan feladta a dolgot, és inkább csak kívülállóként nézte az áramló tömeget. Korán volt még, így bőven ráért kellemesen lerészegedni, hogy aztán levetkőzhesse azt a kevés gátlását is, ami volt, és kiélvezze az estét, és azt, amit tartogathat számára.

Szerencsére addig sem kellett unatkoznia, mert mindig volt valaki, aki leszólította, vagy éppen belekötött. Váltott pár szót férfiakkal és nőkkel is egyaránt. Lefolytatott egy-két rövid párbeszédet a vörös pultos lánnyal is, és kapott pár italmeghívást is, amit készségesen el is fogadott.

Minden tökéletesen alakult, amíg ki nem szúrta az első ismerős arcot a tömegben. A nő egy vörös szatén ruhában billegett, ami kihangsúlyozta ugyan a tökéletes alakját, de cserébe olyan harsány és kihívó megjelenést adott neki, hogy bárki levágta volna, hogy mi a célja mindezzel.

Jimin ujjai erősebben szorították az üvegpoharat, ami a kezében pihent. Azonnal tudta, érezte, hogy Yuin nem jöhetett egyedül. Kényszerítette magát, hogy ne nézze meg alaposabban a nő kísérőjét, de mire ezt tudatosította is magában, addigra már késő volt.

A klubban lévő félhomály, csak még sejtelmesebbé tette az amúgy is fekete szemeket. Ahogy a benti lámpák színe váltakozott, úgy csillantak meg más és más érzelmek a férfi tekintetében. A fehértől elegánsnak és magabiztosnak hatott. A sárgától már-már vidáman szikrázott. A kéktől jéghideg volt és elérhetetlen. A pirostól pedig egy szempillantás alatt lett kegyetlen és hátborzongatóan ördögi. Megannyi személyiség egyetlen pár, éjfekete pupillában, amit csak a környezete tudott előhívni belőle és életre kelteni.

Ugyanezek a fények rajzolták át újra és újra a vonásait is. Hol lágyabb, hol pedig élesebb kontúrt adva, az amúgy is ritka arcéleknek, még vonzóbbá téve a finom vonalak tulajdonosát.

Jimin nagyon jól tudta, hogy tovább viszonozta a pillantást, mint kellett volna, mégis képtelen volt elfordítani a fejét és úgy tenni, mintha egy idegennel akadt volna össze a tekintete. Ismét figyelmeztette magát, hogy ezt nem teheti, nem adhatja meg magát a rátörő érzelmeknek, amiket kiváltott belőle. Végül, szinte önkéntelenül bólintott egy aprót köszönésképpen, majd visszafordult a pult felé, és húzóra kiitta a poharát, miközben megállapította, hogy Jimin tervez, a Főnöke végez.

***

Jungkook tényleg nem hitt a szemének. Szerencsére Yuin lecövekelt az egyik barátnője mellett, akinek hosszasan ecsetelte, hogy miért is nem jelentek meg olyan sokáig együtt, és, hogy egyébként minden teljesen rendben van a kapcsolatukkal, csak Jungkook olyan sokat dolgozik, hogy nehéz összeegyeztetni... szóval, amíg Yuin társalgott, addig ő feltűnés nélkül, meredten bámulhatott a meglepett csoki barna szemekbe.

Fogalma sem volt arról, hogy lehetett képes, az ajtón való belépésük után fél perccel azonnal kiszúrni a pultnál üldögélő fiút. Mintha minden mozdulatát egy belső hang vezérelte volna, az ösztön, amiről Namjoon beszélt neki, és amiről nem hitte volna, hogy ennyire jól működik.

Márpedig működött, mert ott ült, kezében egy pohár itallal, teljesen feketébe öltözve, amitől szinte világított a hibátlan, fehér bőr, amit nem takart a sötét anyag. A tekintete tiszta volt, mégis mintha próbált volna egy sűrű ködön átnézni. Tisztán látszott, hogy nem hitt a szemének. A megilletődöttség világosan kiült az arcára is, mert ajkai egy gyönyörűen lassított felvételként nyíltak szét, ahogy levegőért kapott. Jungkook pedig, mindezt kifejezetten vonzónak találta. Az legalábbis biztos, hogy izgatóbbnak vélte, mint a mellette fecsegő nőt, aki időközben már majdnem eljegyezte magát Kookkal.

És, hogy délelőtt miért nézte levegőnek? Pont ezért! Dacból. Makacsul próbált ragaszkodni a saját magyarázatához, miszerint csak megőrült, vagy maximum egy múló szeszélyről van szó, de semmiképpen sem lehet szó vonzalomról egy másik férfi iránt. Ez az indoklás pedig ahhoz vezetett, hogy végül saját magával vívott harcot, hogy tisztázza az érzéseit.

Egy apró bólintás vetett véget a büntetlen szemlélődésnek. Kook érezte, ahogy kellemes bizsergés árad szét a testében. Az, hogy Jimin is ott volt a klubban, új megvilágításba helyezte a dolgokat. Már nem kényszernek érezte az estét, sokkal inkább az izgalom késztette gyorsabb tempóra a pulzusát. Még a lépteit is könnyebbnek érezte, ahogy a VIP szoba felé sétált Yuinnal az oldalán.

Ahogy beértek, Kook a szoba másik felébe vette az irányt. Ott akart leülni, ahonnan tényleg belátja az egész klubbot, ott ahonnan kilátása nyílik a pultra. Nem is kellett csalódnia. Néha ugyan valaki eltakarta előle a kilátást, de teljesen tisztán figyelhette a fiút, aki egy újabb italt kért éppen, majd azzal együtt visszafordult a tömeg felé, és úgy nézelődött tovább. Jimin, a speciális üveg miatt nem láthatta, hogy mi folyik a szobában, de Kook égető tekintete végigkísérte még hosszú időn keresztül. A férfi látta, ahogy beszédbe elegyedik másokkal, látta, amikor táncolni ment vagy egy újabb italt kért.

Sőt, azt is látta, amikor visszaült a pulthoz egy másik férfi kíséretében. Jungkook szemei kissé összeszűkültek, és türelmetlenül dobolt az ujjaival, az asztalon.

- Mi a baj Édes? - érdeklődött Yuin, aki a folyamatos fecsegése közben, éppen pezsgőt töltött maguknak, természetesen a legdrágábból.

- Semmi. - mondta Kook szenvtelenül, de belül igenis őrlődött, ahogy tudat alatt érni kezdett benne egy számára idegen érzés. Szeretett volna odamenni és félreállítani azt az ismeretlen férfit. Nem akarta agyonverni vagy fejbe lőni, csak eltávolítani onnan, amilyen messzire csak tudja.

- Tessék! - nyújtotta oda Yuin az egyik pohár pezsgőt neki.

- Köszönöm. - vette el Kook, majd azzal a lendülettel fel is hajtotta az italt.

- Ó!- mosolygott Yuin. - Látom mégis jó hangulatodban vagy. - jegyezte meg, miközben visszaült a férfi mellé.

Jungkook nem mondott semmit, még csak válaszra sem méltatta a nőt. Csak elgondolkodva nézte a pultot. Legalábbis egy külső szemlélő csak ennyit látott.

- Gondolkoztam ma. - kezdett el beszélni ismét Yuin, miközben ő is belekortyolgatott a pezsgőbe. - Mit szólnál hozzá, ha elutaznánk valahová? Ránk férne egy kis szabadság. - sóhajtotta egy mélyet. Jungkook hirtelen elgondolkodott, hogy mi ez a többes szám, de végül nem tudta kitalálni, hogy Yuin mit szeretne kipihenni a szabadság alatt...

- Én erre most nem érek rá. - jelentette ki Jungkook, miközben tekintete még mindig a pultnál ülőkön időzött. Tisztán látszott, hogy kellemesen elbeszélgetnek. Sokkal kellemesebben, mint ahogy ő teszi éppen.

- Tudtam! - fújtatott Yuin. Még a poharat is letette a kezéből, hogy rájátsszon egy kicsit. - Mostanában sosincs időd rám! - panaszolta tovább a sérelmeit. - Régebben, minimum hetente egyszer találkoztunk, volt, hogy többször is. Az elmúlt hónapokban még arra sem veszed a fáradtságot, hogy felhívj.

- Nagyon jól tudod, hogy mi a helyzet mostanában. - morogta Jungkook.

- Nem! - vágta rá a nő. - Egyáltalán nem tudom, mert nem mondasz semmit. Folyton csak a csoporttal foglalkozol, meg az embereiddel.

- Ezt most komolyan mondod? - vonta kérdőre Kook. Elvégre ő lenne annak a csoportnak vezetője. Mit kellene csinálnia? Pékséget üzemeltetni? Ráadásul mindeközben a pultnál ülők helyzete is kezdett kicsit elharapózni. Ezen a ponton gondolkodott el Kook azon, hogy mennyi Jiminhez hasonló meleg lehet még a világban, ami eddig fel sem tűnt neki, de most hirtelen túl soknak érezte.

- Igen! Komolyan! - mondta határozottan Yuin. - Magaddal is foglalkoznod kellene végre. - világított rá a dologra, ezáltal arra is, hogy vele sem ártana, ha többet foglalkozna a férfi. Elvégre az összes hiszti és figyelemfelkeltés erre játszott.

- Pont annyit foglalkozok magammal, amennyi szükséges. A többi megvár. - válaszolta Kook idegesen.

- És velem mi lesz? - kérdezte Yuin duzzogva.

- Miért kell a vitáinknak mindig rólad szólnia? - kérdezte Kook, immár jóval indulatosabban. Nem is igazán a nőre volt mérges mert őt már megszokta, de a feszültség egyre nőtt benne, ahogy a kinti jelenetet nézte. Nem történt semmi komoly egy kis simogatáson kívül, de ő mégis egyre nyugtalanabb lett tőle.

Aztán, mint egy megváltásképpen, Jimin felállt, és a mosdók felé vette az irányt.

- Mindjárt jövök! - állt fel a fotelból, és minden további nélkül otthagyta Yuint. Egyenesen Jimin után ment. Fogalma sem volt, hogy mit akart mondani vagy csinálni, csak azt érezte, nem akar tovább ott maradni. Ahogy belépett az első ajtón, ami a mosdókat választotta el a vendégtértől, máris jobban hallotta a saját gondolatait, ahogy tompult a zene. A férfimosdók felé kanyarodott, és miután oda is belépett, a zene kellemes szintre halkult. Egy hatalmas tükör volt a mosdók felett, amit egy fal választott el a mellékhelyiségektől. Nem ment beljebb, ott várakozott a falnak dőlve, teljes nyugalommal.

Mivel nem tudom megállni, így mára is szép mennyisség jut majd, hogy ne hagyjak függőben szálat, és ami azt illeti, talán nem is olyan unalmas fejezetek jönnek😉...2 adagban.
Kellemes időtöltést!