Jimin a szobájában készülődött, miközben próbált nem visszagondolni, hogy mi történt pár órával azelőtt. Ahhoz, hogy minden jól süljön el, nem fűzheti egy csepp érzelem sem senkihez. Főleg nem Jungkookhoz. Nem fog tudni kihasználni és irányítani egy olyan embert, akihez egy kicsit is kötődik... bár, ha jobban belegondolt, ha ő tárgyilagos tudna maradni, de közben eltudná csábítani a főnökét...

Esélytelennek látta a dolgot.

Mármint nem azt a részét, hogy ő meg Kook, mert igenis esélyesnek látta, hogy végül egy ágyban kötnének ki, főleg azok után, hogy milyen kíváncsi tekintet fürkészte végig akkor. Megmert volna esküdni rá, hogy még a szíve is kihagyott egy pillanatra, ahogy megpillantotta azokat a szikrázó fekete pupillákat, amik az arcát tanulmányozták, majd az ajkaira siklottak és az állát tartó kéz kissé megremeg...

- Nem – nem - nem-nem! – mantrázta magának fennhangon, hogy megerősítse az elhatározását.

- Mi ellen tiltakozol ennyire? – lépett be Tae az ajtón, ami azt illeti kopogás nélkül, teljesen váratlanul.

- Hát te? – esett szét Jimin egy pillanatra.

- Kösz jól, de nem is én nyírtam ki egy fickót ma, mert pánikrohamot kaptam. Beszéljünk inkább rólad! – fejtette ki Taehyung, a lehető leggúnyosabb hangnemben, amit csak produkálni tudott. Kijöttek egymással, de mindig ott volt kettejük között az az apró szikra, ami bármelyik percben bombát tudott volna robbantani.

- Szakíthatok rád is egy másodpercet az életemből, ha szeretnéd. – ajánlotta Jimin a lehető leggúnyosabb vigyorral, amit csak mutatni tudott.

- Nem élek vele. – utasította vissza Tae. – Jöttem, hogy összeszedjelek.

- Miért? Úgy nézek ki, mint aki darabjaira hullott? – nézett bele a tükörbe, de semmi kivetnivalót nem talált a fekete szerelésben, ami még mindig királyul állt rajta.

- Pályát tévesztettél! – állapította meg Tae, miközben nézte a másikat, ahogy a tükör előtt billegeti magát.

- Pofán basszalak? – kérdezte Jimin felhúzott szemöldökkel.

- Á, most nem kívánom! – legyintett Tae. – Mehetünk, vagy visszük a tükröt is? – kérdezte, majd azzal a lendülettel kifordult az ajtón.

- Barom! – szólt utána Jimin, majd felvette a maszkot meg a fegyverét, és követte Taehyungot.

Menet közben a helyére illesztette a fülest is, a maszkot pedig az egyik zsebébe gyűrte. A fegyverét már előzőleg ellenőrizte és elrakott még négy tárat. Wooyoung beszámolójából úgy gondolta, hogy bőven marad lőszer.

- Te velünk jössz! – szólt ki Hobi az egyik fekete jármű ablakán. Jimin beszállt hátra, Tae pedig Hobi mellé, előre.

- A többiek? – kérdezte Jimin, amikor minden további nélkül el is indultak.

- Mennyire király lenne már, ha öt-hat kocsi hagyná el a Fészket egyszerre. Tuti nem szaladnának a megfigyelők jelenteni. – válaszolt Tae.

- Innen csak mi megyünk. – magyarázta Hobi. – A főnök és Yoongi már elmentek, és a többiek is máshonnan indulnak.

- De még nincs is tizenegy... - pillantott az órájára Jimin.

- Azt ne mondd, hogy csak időre tudsz lőni!? Ha éjfélt üt, akkor elsül magától, vagy mi a franc? – fordult hátra Tae.

- Segítesz kipróbálni? – kérdezett vissza Jimin, miközben fogat villantva vigyorgott.

- Inkább arról beszéljünk, hogy mindenki tisztában van-e a dolgával!? – szólt közbe Hobi, pedig valahol mulattatta a kis párbeszéd.

- Igen. – hangzott válasz Tae felől.

- Persze. – hangzott a válasz Jimin felől is.

- Remek! – nyugtázta le Hobi a hallottakat. – Akkor az út további részében szeretném, ha elmélyülten lejátszanátok magatokban még utoljára az egészet. Ezzel mindenki csak nyerni fog. Főleg én, mert nem mentek az idegeimre.

Válaszul mindössze két prüszkölés érkezett. Késő este lévén, a forgalmasabb főutakat kikerülve, gyorsan a célponthoz értek. Ahogy előre megbeszélték, mindenki máshol, de a közelben parkolt le az autókkal. A város ezen széle, szinte mindenhol gyárépületekkel és raktárakkal volt tele, ahol állandó volt a forgalom, és remek parkolóhely is akadt bőven.

Miközben Hobi leállította az autót, a többiek felvették a maszkot, majd ő is követte a példájukat - Füleseket be. – szólt rá a két fiatalra.

Ahogy bekapcsolták a füleseket, egyből sistergés hallatszott, de csak pillanatnyi, majd egyből ki is tisztult. A fülesből Yoongi hangja köszönt vissza, amint eligazítja az első egységen kívül odarendelt embereket.

- Négyes és Hatos is megérkezett. – szólalt meg Hobi, amire egy „vettem" volt a válasz, majd rövid csend után egy kérdés érkezett.

- A Fióka otthon maradt? – kérdezte egy hang epésen, ami természetesen Yoongihoz tartozott.

- Nem hagynék ki egy kis összejövetelt. – válaszolt Jimin Hobi helyett. – Remélem ez az infó kellően elszomorított. – kuncogott még egyet.

- Fejezzétek már be az állandó baszakodást. Van ennél jobb dolgunk is. – intette őket csendre Hobi.

- Indulás! – adta ki a parancsot Jungkook hangja, majd ki is szálltak a járművekből. Lassan közelítették meg az épületet, amit teljes sötétség vett körül kívül és belül is. A jelentések szerint az alagsorra kellett jobban koncentrálniuk, mert ott voltak az emberek, de nem volt elhanyagolható az emeleti iroda és a többi helyiség sem. Ezért lettek három csapatra osztva. Alagsor, földszint és emelet.

Pár perc múlva mindenki az épület tövében állt, a számára kijelölt behatolási ponton. Egytől egyig érezték a testüket elöntő adrenalin hatását, ami felpörgette a pulzusukat és kiélesítette az érzékszerveiket.

- Most! – hangzott el az újabb utasítás, és mindenki behatolt az épületbe. Az ajtók kinyíltak, az ablakok kitárultak, mindez egy hang nélkül. A bent lévő gyér fény, pont annyira volt elég, hogy lássanak, de ők láthatatlanok maradjanak az ellenség számára. Az egyik csapat egyből az alagsorba vezető lépcső felé vette az irányt. Egy másik csapat, köztük Jimin is az emeltre fókuszáltak, így hangtalanul indultak felfelé. Az utolsó csapat a földszintet, biztosította, ahol szintén volt pár helyiség.

Az emeltre vezető lépcső egy vas szerkezet volt, aminek a rácsain át lehetett látni, és minden lépésnél fémesen recsegő hangot adott, ki. Nem volt olyan hangos, csak annyira, hogy az idegeiken táncoljon. Amikor felértek, Tae biztosította az egyik ajtót, majd Jimin nyitott be. Üres volt. Első ránézésre irodának használták azt a kis lyukat. Gyorsan körbenéztek, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy nincs rejtett veszély. Közben másik két Holló ugyan ezt tette a következő szobával. Már csak egy maradt. Jimin biztosított, Tae pedig benyitott a szintén üres szobába, ami valamiféle irattár lehetett.

Ezek után hangzottak el az első lövések, amik az alagsorból érkeztek és hozzájuk már csak tompa dördülésekként jutottak el.

Feszülten vártak a helyükön. Ameddig nem kapnak külön utasítást, hogy menjenek le, addig nem mozdulhattak, mert a kijáratokat kellett figyelniük. Az emeletről pedig remek kilátás nyílt a lent elterülő földszintre, ahol dobozok és egyéb kacatok sorakoztak, egy furgon társaságában, amit a lentiek már ellenőriztek és üres volt.

A lövések ritkultak, a fülesekben néma csend ült, mindenki a dolgára összpontosított. Alig pár perc elteltével jött az első jelentés.

- Alagsor tiszta. – szólalt meg Yoongi.

- Földszint is tiszta. – jelentette Hobi.

- Az emelet is tiszta. – számolt be Tae is.

- Végeztünk! – zárta le Kook az akciót. Tiszta és gyors munkát végeztek. – Mindent, amit értékesnek láttok, azt tegyétek be a furgonba, és lépjünk le, mielőtt szagot fog valaki. – tette még hozzá, és abban a pillanatban egy kocsi reflektora világította meg a bejárati ajtót. Pánikra azonban nem volt semmi ok. A saját kocsijukról volt szó, amit a könnyen jött szajrénak rendeltek oda.

- Egy töltényem sem hiányzik... - jegyezte meg bosszúsan Jimin.

- Kezdem úgy érezni, hogy te csak akkor érzed jól magad, ha valakit fejbe lőhetsz. – jegyezte meg Tae, aki éppen elhaladt mellette, hogy a földszintre induljon. – Nézz szét, hogy van-e valami érték, aztán húzzunk.

- Igenis Kapitány! – forgatta meg a szemeit Jimin, majd belépett az irodába, hogy szétnézzen.

- Van itt pár láda lőszer. – hallotta a fülesbe valakinek a hangját.

- Fogjátok és vigyétek fel. – érkezett a parancs. Közben Jimin úgy vélte, hogy az irodában látott eszközök meg papírok hatványozottan megtalálhatóak Jin irodájában is, többre meg igazán nincs szükség. A másik helyiségbe vette az irányt.

- Lesz valakinek szülinapja mostanában? – hangzott el a kérdés az egyik Hollótól. – Találtam csomó lufit meg lampiont is. – röhögte el magát.

- Én foglalom! – érkezett a válasz egy másik Hollótól.

- Ha azt mered mondani, hogy olyan keveset fizetek, hogy pár szaros lufira sem futja, akkor eret vágok az tuti. – szólalt meg Jungkook nevetve.

- Dehogy is Főnök! Csak hazaviszem a keresztfiamnak, ő majd gondoskodik róla. – szabadkozott a férfi.

Jimin, mindeközben átnézte a kis szobát, ahol pár szekrény meg egy ágy volt csak, de minden olyan poros volt, hogy kizártnak tartotta, hogy az elmúlt pár hónapban használták volna bármire is.

- A földszint hogy áll? – kérdezte Jungkook.

- Minden rendben Főnök, de teljesen üres minden. – jelentett Hobi.

Jimin végül az utolsó szobába lépett be, ahol irattartók sokasága állt, egy hatalmas polcon. Egy régi számítógép az asztalon, amit szintén belepett a por. A falon egy régi moziplakát lógott, de már szinte kivehetetlenre szívta a nap. Odasétált a polchoz és kihúzott egy mappát, amin egy évszám volt, „2013 Június" állt a gerincén. Belelapozott, de csak régi szállítólevelek és számlák sokasága volt belefűzve. Aztán hirtelen egy emlék villant be a semmiből. Utólag nem is emlékezett rá, hogy kikapcsolta volna a fülest, hogy kizárja a külvilágot. Megfordult és a szoba másik felében lévő komódhoz sétált. Kihúzta a fiókot, majd még a lélegzete is elakadt. Egy kis könyv hevert a fiók mélyén, Bordó, kemény fedeles könyv. Ezüst betűkkel ráírva, hogy „Válogatott verses kötet". Jimin vett egy mély levegőt, ahogy egyre több halvány emlék öntötte el tízéves korából. Amikor az anyja ölében ült, aki éppen hangosan felolvasott neki belőle. Amikor a másik falnál lévő kanapén aludt. Aztán egy másik hang, egy sokkal mélyebb, egy férfi hang vegyült az emlékek közé, aki éppen csokival kínálja. Persze, hogy ismerte az épületet, hiszen kiskorában elég gyakran járt ott, amikor az anyja az apjával találkozott. Akkor még minden olyan gondtalan volt, olyan nyugodnak és békésnek hatott. Kicsi volt még, így fel sem foghatta teljesen, hogy hová és mibe született. Csak élvezte a régen várt törődést, amit végre  megkapott.

- Miért nem vagy bekapcsolva? – szólalt meg a háta mögött egy hang, amire azonnal összerezzent.

- Bocs Főnök! –fordult meg azonnal, maga mellé ejtve a könyvet fogó kezét. Jungkook pár pillanatig még állt, majd lassan Jimin elé sétált, és kivette a kezéből a könyvet. Először csak a borítóját nézegette, majd találomra bele is lapozott, miközben sétálgatott a szobában. Aztán egyszer csak megállt, és a hangja betöltötte a kis helyiséget, amint az egyik vers utolsó pár sorát szavalta, teljes hitelességgel.

- „Ha te a felhők ligete, Én a balta mely belecsapódik. Ha te a meggyalázott város, Én az eső amely megszenteli. Ha te a sárga hegycsúcs, Én a zuzmó rőt karja rajt. Ha te a kelő nap az égen"...

- „Én a vér útja vagyok." – fejezte be Jimin a vers utolsó sorát. – Octavio Paz, Hullámzás.

- Nem is tudtam, hogy téged érdekelnek az efféle... - tűnődöttel Kook egy pillanatra. – Világi dolgok. – mosolygott a férfi.

- Engem inkább az lep meg, hogy téged is. – válaszolta Jimin.

- Egy kegyetlen gyilkos is lehet tanult. – mosolyodott el Jungkook.

- Te nem vagy kegyetlen gyilkos. – rázta meg a fejét Jimin.

- Ezt elmondanád annak a két embernek is, akiknek golyót repítettem a fejébe, kb 5 perce? – kérdezett vissza Kook.

- Ebben a szakmában ez nem számít kegyetlenségnek, és ezt te is nagyon jól tudod. – sétált mellé Jimin, majd kivette a kezéből a könyvet. – Ezt megtartom, ha nem gond.

- Felőlem. – vonta meg a vállát Kook, majd egy pillanatra megállt és a füleséhez nyúlt. – Akkor indulhattok. – szólalt meg, kiadva egy újabb utasítást. – Mennünk kellene. – jegyezte meg a fiúnak is, majd az ajtó felé vette az irányt.

Jimin bólintott, majd még egyszer körbetekintett a szobán, ami titkon sok emléket rejtett magában, csak azután indult a főnöke után.

- Jössz már!? – szólt vissza Kook kissé türelmetlenül a lépcső aljáról.

Jimin áthajolt a korláton, így a főnöke tökéletes célpont volt számára. – Ne nézz fel! – szólt le az alatta állónak, majd elmosolyodott és átlendült a korláton.

Ahogy Kook felnézett, pont annyi ideje maradt, hogy kicsit megfeszítse a testét, és biztos lábakon álljon, mire a támadás eléri. Egy tompa puffanást és egy erőteljesebb lökést érzett, majd Jimin nevetését a fülében.

- Neked teljesen elment az eszed? – kérdezte Kook a hátán csimpaszkodó idiótától.

- Csak elfogyott az adrenalin. – nevetett tovább Jimin, miközben erősen csimpaszkodott Kook nyakába, lábaival pedig a derekát fonta körbe. – Gondoltam szerzek még egy kicsit. Nem mond, hogy nem volt vicces. Én jól érzem magam. – sóhajtotta végül.

- Érezni éppen sok mindent érzek. – motyogta Kook, aki lecövekelt a lépcső mellett.

- Csak nem pillangókat a hasadban? – tudakolta Jimin kuncogva.

- Legfőképpen a száznyolcvanas vérnyomásom, mert nem akarsz leszállni rólam. – válaszolta Jungkook, majd megragadta a fiú egyik karját, aki engedett a hirtelen mozdulatnak, hogy ne ficamodjon ki a válla, majd a férfi megrántotta előre, és maga elé akarta állítani. De csak annyit ért el a mozdulatsorral, hogy Jimin már nem a hátán lógott, hanem közvetlenül előtte, így néztek farkasszemet.

- Ne felejtsd el, hogy ki vagyok. – jegyezte meg Jungkook egyenesen Jimin szemébe. – Nem holmi játszópajtás vagyok a számodra, hanem a főnököd. – hangja figyelmeztetően csengett.

- De lehetnél mind a kettő egyszerre. – mondta Jimin, aki állta a férfi tekintetét, és hogy rátegyen az amúgy sem fényes helyzetére még egy lapáttal, lábait még szorosabban fűzte Jungkook csípője köré. – Mit szólnál hozzá? – suttogta a kérdést a fülébe.

Kook, amint megérezte a meleg, simogató leheletet, egy meglepően erőteljes hullám söpört végig a testén, amit hirtelen fel sem fogott teljesen. Mintha egy kellemes tavaszi szellő kényeztette volna a bőrét, ami a kelleténél gyorsabban melegítette fel a testét, és ürítette ki a fejét annyira, hogy megfeledkezzen magáról és arról, hogy éppen egy autóban kellene ülnie hazafelé.

Egyik keze még mindig Jimin csuklóját szorította, a másik pedig a térdhajlatát, még az előző mozdulatból kifolyólag. De azok a hatalmas tenyerek valamiért önálló életre keltek, és lassan siklottak végig a fiú testén, hogy végül vasmarokkal marjanak bele abba a feszes fenékbe, amilyet Jungkook még életében nem fogott.

Jimin, aki még mindig a leheletével cirógatta Kook nyakát, meglepetésében halkan felnyögött. Az az apró kis hang volt a katalizátor, ami Kookot arra kényszerítette, hogy két lépés után a lépcső oldalához szorítsa Jimint. A kis fióka meglepetten ugyan, de eltökélt és megdöbbentően kihívó tekintettel nézett rá. Az arcát ettől a pár mozdulattól is pír színezte, amitől elevenebbnek látszott, mint általában. Ajkai kissé elnyíltak, ahogy erőteljesen beszívta a levegőt remegő mellkasába.

Jungkook már ezt is elképesztően erotikusnak tartotta, pedig ezt a kifejezést eddig csak az előtte álló pucér nőkre használta. Kissé ellazította a tenyereit, hogy egy újabb erős szorítást idézhessen elő, amitől bizseregtek az ujjai, de a fiú teste még jobban feszült hozzá.

Jimin feje kissé hátrabicsaklott miközben szinte teljesen a másikhoz simult. Kook csak nézte a felkínálkozó mozdulatot, és az elé tárult hibátlan fehér bőrt, az erős izmokat és a rajta csorgó verítéket. Érezte, ahogy a nyál összefut a szájában és valami megtörik benne annyira, hogy képtelen lesz tovább tisztán gondolkodni, csupán a látványtól és a hangoktól.

- Valami gond van? – szólalt meg Kook fülesén keresztül Yoongi. Mind a ketten szoborrá merevedtek egy pillanatra, egészen addig, amíg az örvény vissza nem szippantotta őket a valóságba.

Egyszerre mozdultak, amikor Kook elengedte Jimint és két lépést hátratántorodott, Jiminnek pedig a Jungkook köré fonódott lábai engedtek szorításukból, hogy újra földet érjenek.

Jungkook a füleséhez nyúlt, és megnyomta az egyik kis gombot, hogy bekapcsolja a mikrofonját. – Minden rendben, megyünk! – szólt bele, majd rá sem nézett Jiminre, csak megfordult és a kijárat felé sétált. Jimin vett pár mély levegőt és követte a főnökét. A két autó már az épület előtt állt, és őket várta, hogy végre visszatérjenek a Fészekbe.

***

Meg volt az élő példa arra, hogy a kemény, felnőtt férfiak is el tudnak gyengülni annyira, hogy olyan ostobaságot csináljanak, amire nem tudnak épeszű magyarázattal szolgálni. Jimin legalábbis nem tudott volna semmi indokot felhozni az éjjel történtekre. Az már a Fészekbe kerülése után nem sokkal kiderült, hogy a főnöke totál az esete, de sikerült mindig egy potenciális sakkbábuként tekintenie rá, és távol tartania magát tőle. Viszont az olyan alkalmakkor, amikor egymás társaságát kell élvezniük, valahogy kihozzák Jiminből azt az oldalát, amit kisgyerekként az anyja mindig próbált kinevelni belőle. Azt az oldalát, amelyik szeretett játszani, próbára tenni mások türelmét, szemtelenségeket csinálni, és bajba keverni saját magát. Na, neki ezt mind sikerült elérnie egy másodperc alatt.

Viszont annyi oldalát látta már Jungkooknak, ezért mindig ott motoszkál benne a kisördög, hogy még többet fedezzen fel belőle. Látta már a szigorú főnököt, az együtt érző embert, a kegyetlen gyilkost, a félelmet keltő ellenséget, a megbízható barátot... vajon mennyi lehet még? Mert például, az a tegnapi, akinek félreértelmezhetetlen vágy lobbant a szemeiben, na, az teljesen magával ragadta.

Oké, biztos, hogy közrejátszott benne az is, hogy Jimin teste egy hangyányit ki volt éhezve egy kis törődésre, de ott volt az a kíváncsi és kutató tekintet, az újdonság varázsának lángja, ami túlfűtötte a levegőt körülöttük, és Jimin pulzusát is megemelte.

A telefon kijelzője lassan kilenc órát mutatott, és közeledett az az időpont, amikor el kellett hagynia a szobáját. Ugyanis kezdett éhes lenni, és sóvárgott egy kávé után. Felkapott egy kevésbé elnyűtt pólót, meg egy mackónadrágot, és kikukkantott az ajtón. Sehol senki. Biztosra vette, hogy mindenki dolgozik valamin, csak ő az egyetlen, akinek még mindig nincs állandó helye és beosztása a csapatban. Néha vágyott rá, de ilyenkor mindig figyelmeztette magát, hogy úgysem futna be hosszú életű karriert a Hollóknál.

Az ebédlő üres volt, egyedül a konyhából szűrődtek ki zajok, feltehetően a szakácsok készítették az aznapi ebédet. Odasétált a kávéfőzőhöz, és megnyomta az életmentő gombot, közben pedig felvett valami péksüteményt az asztalról, amit valaki otthagyott. A lefőtt kávét felöntötte egy kis tejjel, jól megcukrozta, majd az asztalnak támaszkodva, jóízűen elszürcsölgette a reggelije mellé.

- Kidobott az ágy? – lépett be Jin az ajtón, aki szintén a kávégéphez lépett. – Azt hittem, hogy senki sem akar már felkelni. – motyogta a művelet közben.

- Ezt hogy érted? – kérdezte meglepetten Jimin.

- Még mindenki húzza a lóbőrt. – vonta meg a vállát Jin. – Namjoon hét óra óta vár a főnök irodájában, de még senki sem jelentkezett. Mondjuk Taehyungot megértem, de a többiektől furcsa.

- Szabadnap van nem? – kérdezte Jimin, mert az emlékeiben úgy élt, hogy balhé után szünnap következik.

- Attól még unhatom a fejem egyedül, nem? – kérdezett vissza Jin. – Mindegy, amúgy is lefoglaltam magam a jelentés megírásával, meg leltároztam a cuccot, amit hoztatok az éjjel.

- Várj csak! – jutott eszébe valami Jiminnek. – Ha az éjjel volt akció, akkor most lesz buli is, nem?

- Le sem tagadhatnád, hogy mennyire haszonleső vagy. – állt meg a pohár Jin kezében. – De el kell, hogy szomorítsalak, mert semmilyen össznépi buli nem lesz.

- És egyéni? – tudakolta tovább Jimin.

- Ha nem vagy beosztva sehová, akkor oda mész szórakozni, ahova csak akarsz. De ne ess túlzásba, mert azt nem nézik túl jó szemmel errefelé. – magyarázta Jin. – Ajánlom a klubbot, ott van kedvezményünk.

- Tényleg? – csillantak fel Jimin szemei. Mert bár nem állt nagy alkoholista hírében, de az olcsó pia mindig jobb.

- Mindjárt csinálok neked is egy kártyát, majd ugorj be érte egy fél óra múlva. – mondta Jin, majd egy gyors intés után le is lépett.

Jimin eltöprengett, hogy hogyan folytassa a napot, és mivel a többiek semmi hajlandóságot nem mutattak arra, hogy személyükkel gazdagítsák a napját, úgy döntött, hogy meglátogatja az edzőtermet.

Viszont, amikor benyitott a terembe, azonnal rájött, hogy mégsem lesz egyedül. Yoongi éppen az egyik futópadot nyüstölte, és észre sem vette amikor a fiú belépett. Jimin szemeinek kellemes volt a látvány, ahogy az izmos felsőtesten csordogált pár izzadságcsepp, de ennyiben ki is merült a dolog. Úgy döntött tökéletes lesz pár felüléssel kezdeni, így megkereste a helyét, nyújtott párat, kényelmesen elhelyezkedett, majd neki is fogott a csendes testedzésnek.

- Tényleg nem tudtad volna megvárni, amíg végzek? – szelte át a levegőt egy kissé dühös férfi hang.

- Miért? Szerinted valami mérget párologtatok ki, ami veszélyessé teszi az velem egy légtérben való tartózkodásod, vagy mi? – kérdezett vissza Jimin, anélkül, hogy megállt volna, de a szemét, a neki háttal futóra szegezte.

- Bármit kinézek belőled. – jegyezte meg Yoongi röviden.

- Fogalmam sincs, hogy miért utálsz ennyire. – gondolkodott hangosan Jimin.

- Én nem utállak. – válaszolt Yoongi. – De kibékülnék vele, ha négy méter mélyen feküdnél.

- Haha. – nevetett fel Jimin. – Hát, bocs, de ez jelenleg kivitelezhetetlen.

- Ha annak érzed... - állította le Yoongi a futópadot, majd lelépett róla, és Jimin mellé sétált, onnan nézett le az éppen fekvő fiúra. – Szívesen segítek kivitelezni.

Az utolsó mondatot Jimin azonban már nem hallotta, mert egy elég érdekes és nem kicsit megdöbbentő felfedezést tett. – Az ott... - szökött ki a száján, miközben felült, és tekintetét Yoongi csupasz mellkasára szegezte. Egy nagy tenyérnyi égési seb díszelgett a bal mellizmán, elcsúfítva a tökéletes bőrt. De ami ennél is meglepőbb volt, az a még kivehető tetoválás volt alatta. Jimin egyből felismerte, mert nem akkor látta először. Egy kígyó tetoválás volt az, amit megpróbáltak olyan fájdalmas módon eltüntetni.

- Semmi közöd hozzá. – mondta Yoongi, majd lerántotta a másik válláról a törölközőt és megtörölte az arcát. Ezzel a mozdulattal azonban felfedte a jobb mellizmán található, tökéletes precízséggel odatetovált madártollat. Olyan fekete volt, mint a végtelen űr. Kissé megtépázott is volt, mintha nem éppen fénykorában kapták volna le, de kitartott.

- Bocs. – mondta Jimin, mintha nem is lenne akkora dolog az, amit felfedezett, és tovább folytatta az edzést miközben Yoongi elment. Pedig igenis hatalmas dologra bukkant a férfi személyében. Soha, még csak meg sem fordult volna a fejében, hogy nem ő az egyetlen olyan személy, aki előtte a kígyók barlangjában nevelkedett. Abban a pillanatban, amikor meglátta a tetoválást, összeállt benne a kép, lépésről-lépésre. Minden mozzanat és párbeszéd lejátszódott a fejében ahhoz, hogy véghez vigye a tervét. Megtalálta a tökéletes sakkfigurát.

Hahaha...mára ennyi. Jó éjt!