Jiminnek semmi kedve sem volt elhagyni az épületet. Szívesebben maradt volna ott, hogy tovább figyelhessen, meg a Hollók adatai között böngésszen, hátha talál valamit, bár azt ő maga sem tudta, hogy mit is keres igazából. Lassan két hónapja volt ott, de a megbízható szimata teljesen cserben hagyta. Fogalma sem volt, hogy kiben bízhat, és kit avathat be a terveibe. Csak teltek a napjai, miközben megszokta a körülötte lévő embereket és idegesítő szokásaikat.

Amióta rájöttek, hogy nem az Öreg írta alá a nemrégiben kiadott dokumentumokat, úgy érezte, hogy sürgeti az idő. Nem akart tétlenül ülni és várni, de nem tudott min elindulni. Pedig még mindig érezte az orrában azt a dohos szagot, amit a pince vizes földje árasztott, és még hetekig vele is maradt, hiába próbálta lemosni magáról. Érezte a kötelet, ahogy a századik próbálkozás után is csak a húsába váj, és kiserken a vére, és aminek a nyomát nem fogja tudni eltüntetni soha.

Hallotta a saját hangját, ahogy üvölt az anyja teste mellett, ahogy ordít az apjáért és keresi, de nem engedik el. Szinte minden éjszaka átélte ezt, újra és újra. Ahogyan azt is, amint felveszi azt a két fegyvert a halott őrök mellől, és benyit az egyik szobába. Tudta, hogy a bennlévők szolgálaton kívül vannak, de nem érdekelte, csak lőtt. Tizenöt embert végzett ki aznap este. Cserébe két lőtt sebet kapott, ami ráadásul csak horzsolta, és később egy repedt kart. Minden szempontból megérte. Szépen, egyesével leszedte őket, anélkül, hogy érdekelte volna a rémült arcuk, vagy a segítségért kiabáló hangjuk. Utoljára hagyta azt a rohadékot, aki rémületében beismerte, hogy nem akarta megölni az anyját, csupán véletlen volt. Először a két vállát lőtte meg, hogy ne tudjon fegyvert fogni azok közül, amik már a földre estek, majd odasétált elé, és közvetlen közelről, egyenesen a szemébe nézve lőtte fejbe.

- Kész vagy? – lépett be Hobi a szobába.

- Te is jössz? – kérdezte Jimin, miközben beledobott pár jelentéktelen dolgot a hátizsákjába.

- Nem. – csóválta meg a fejét Hobi. – Ez nem az én asztalom, hanem Tae felségterülete. De hoztam neked valamit. – tette le azt a valamit az asztalra. – A Főnök küldi.

Jimin óvatosan felemelte az asztalról, majd egy kattanással kibiztosította a fegyvert. - Nekem? – kérdezett vissza, miközben az ablak felé fordult és kifelé célzott.

- Te fizeted ki, ha kilövöd az ablakot. – jegyezte meg Hobi. – Igen, neked. Lecserélheted azt a régi vackot, amit én adtam. – mosolygott a fiúra.

- Pontos? – kérdezte Jimin, ahogy biztonságos állapotba helyezte a fegyvert.

- Csak amennyire a gazdája. - válaszolta Hobi. – Ezt pedig Jin küldi. – lengetett meg maga előtt egy láncot, amin egy töltény függött.

- Ez mi? – lépett közelebb Jimin, hogy jobban szemügyre vegye azt a valamit.

- Egy nyomkövető van benne. – magyarázta Hobi. – Nekem ilyen van. – emelte fel a karját, amin egy karlánc csúszott lentebb a mozdulattól. De azon egy másik medál függött, egy célkereszt.

- Csinos darab. – jegyezte meg Jimin, majd újra a lánc felé fordította a tekintetét, elvette, és pár próbálkozás után már a nyakában is függött a kis ajándék, amit bedugott a pulcsija alá.

- Jin megkedvelt. – jegyezte meg Hobi. – Nem mindenkinek csinál ilyet. Csak egy bizonyos szűk körnek van és nem is publikus. – hívta fel Jimin figyelmét a titoktartás fontosságára.

- Szóval csak hatotoknak van, igaz? – kérdezett vissza Jimin.

Hobi felnevetett. -Akkor úgy fogalmazok, hogy tágabb szűk körnek. De azt hiszem, hogy neked indulnod kellene. Tae már kint van a kocsinál, ha jól láttam. – siettette Hobi. – Nem szeret várni.

- Milyen ember? – kérdezte Jimin.

- Mármint Tae? - gondolkodott el egy pillanatra a férfi. - Nagyjából olyan, mint a többi fiatal. De kivívta a neki járó tiszteletet, és nagyon ért a munkájához.

- Értem. – nyugtázta Jimin, majd kisétált az ajtón Hobi kíséretében. Amikor beült az autóba, Taehyung egy hang nélkül hajtott ki a kapun, és nagyon sokáig nem is változott a helyzet. Jimin gondolatai az elkövetkezendő hetek körül forogtak, próbált előre tervezni, Tae pedig, amellett, hogy néha oldalra pillantott az utasára, újra és újra átfutotta a kétnapi menetrendjét, hogy ne érje váratlan helyzet.

- Megjöttünk. – állította le Tae az autót úgy egy órával később, és már szállt is ki.

- Hol vagyunk? – kérdezte Jimin, miközben ő is kiszállt.

- Ez egy raktárépület, közvetlenül a part mellett, de még az öbölben vagyunk. Az ott viszont már a Sárga-tenger. –mutatott Tae a távolba.

Az épület előtt állt pár furgon, de belátni nem lehetett, mert magas betonkerítés vette körbe az udvart. Ahogy közelebb értek, az egyik fekete furgonból egy férfi pattant ki.

- Uram! – állt meg Tae előtt.

- Mi a helyzet? – kérdezte Taehyung a férfitől menet közben.

- Kérésére mindenkit iderendeltem, és már rakodnak. Ilyen ütemben dél körül végzünk mindennel. – jelentett a Holló.

- Remek. – nyugtázta Tae, majd benyitott egy ósdi, nyikorgó ajtón. Jimin belépett vele, de az őr kint maradt. A belső tér nagyobb volt, mint ahogy kintről látszott. A levegőben finom por úszott, a magasan lévő, koszos ablakokon szűrve érkezett meg az amúgy is sápadt nap fénye. Ezért éghetett pár reflektor, amik megvilágították az épület belsejének egyik részét. Azt a sarkát, ahol kicsit nagyobb volt a nyüzsgés. Tae egy pillanatra sem állt meg. A finom homokréteg és az apró kavicsok recsegtek a talpuk alatt, amint közelítettek ahhoz a rakás ládához, amiben feltehetőleg az áru volt.

Amikor odaértek, egy másik ember, kérés nélkül egy papírköteget nyomott Tae kezébe, amit figyelmesen kezdett el átolvasni.

- Milyen fegyverek ezek? – kérdezte Jimin.

- Miért? Értesz hozzájuk? – kérdezett vissza Tae, anélkül, hogy felnézett volna a papírokból.

- Az biztos, hogy nem ismerem mindet. – fordult körbe Jimin, hogy alaposabban szemügyre vegye a raktár belsejét.

- Akkor teljesen felesleges elárulnom neked. – állapította meg Tae.

- Akkor mit keresek itt?

- A főnök azt mondta, hogy segítened kell. – mondta Tae, miközben magához intett egy embert a rakodók közül. – Szóval segíthetsz pakolni.

- Ragyogó... - sóhajtott Jimin, de végül követte, a meglehetősen kigyúrt fazont, akit mellé rendeltek. Ahogy Jimin végignézett a férfin, úgy gondolta, hogy ha ő is így fog kinézni egy kis pakolás után, akkor áll elébe. De végül, amikor megérkeztek nem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen. Az áru raklapokon állt, amit egy targonca segítségével vittek ki az épületből egy nagyobb kapun keresztül.

- Nem arról volt szó, hogy pakolni kell? – jegyezte meg magának hangosan Jimin, mire a nagydarab fazon visszanézett rá.

- Minek, ha van gép, ami megoldja helyettünk. – vonta meg a vállát a pasas. – De ha ragaszkodsz hozzá...

- Kösz! Kihagyom! – emelte fel a kezeit JImin. – Akkor mégis mit kellene csinálnom?

- Mielőtt felrakjuk őket a hajóra, le kell ellenőrizni a tartalmukat. Típus és darabszám, e szerint a papír szerint! – emelt fel ő is egy köteg papírt.

- Ennyi? – kérdezett vissza Jimin.

- Ezek nem pezz cukorkák. A vásárlók igen nyűgösek tudnak lenni, ha nem az, vagy nem annyi érkezik, mint amit rendeltek. Háromszor ellenőrizzük őket, mert ha nem stimmel valami, akkor képesek visszatartani a fennmaradó összeget, amit átvételkor utalnának. – magyarázta a Holló. - Pár óra alatt végzünk vele.

- Aha. – nyugtázta Jimin, majd elvette a felé nyújtott papírokat, és pár percig figyelte, hogy a többi Holló hogyan is végzi a feladatot.

Az őrnek pedig igaza volt. Dél volt, amikor az utolsó dobozok kigurultak a targoncán, hogy aztán az ott lévő emberek hajóra tegyék.

- Minden rendben? – lépett oda Taehyung, amikor Jimin letette a jegyzeteket a kezéből.

- Jelentem, nem hiányzik semmi! – válaszolt Jimin tisztelegve, amit pár Holló röhögve nyugtázott.

- Azt ajánlom, hogy vegyél vissza az arcodból öregem. – lépett közelebb Tae Jiminhez.

- Ugye! Szerintem is túl szépek a vonásaim, hogy ilyen nyíltan mutogassam. – vonta meg a vállát Jimin, mire a Hollók ismét felröhögtek.

Taehyung kezének gyorsasága elképesztő volt. Még Jimin is meglepődött, hogy milyen gyorsan került elő a fegyver, és kötött ki a homlokának szegezve. - Nem vagy te itt senki. – szűrte a fiú a fogai között. Már kivívta az emberei tiszteletét fiatal kora ellenére, erre melléteszik ezt a kis mitugrász seggfejet, aki pillanatok alatt ássa alá a tekintélyét. Ideges volt, na...

- Mégis itt vagyok. – közölte Jimin, miközben Tae tekintetét pásztázta. Próbált rájönni, hogy elsütné-e a fegyvert vagy sem.

- De mégis mi a fenét keresel itt? – kérdezte Taehyung idegesen, miközben erősebben szegezte a fegyvert az előtte álló homlokához.

Jiminnek tetszett, amit az előtte álló tekintetében látott. - Talán azt, amit te is. – válaszolta nyugodt hangon.

- Neked fogalmad sincs semmiről! – folytatta Tae. – Ide jössz, és azt hiszed, hogy kedvedre szórakozhatsz, meg azt csinálhatsz, amit csak akarsz. De el kell, hogy szomorítsalak! Ez itt egyáltalán nem így működik. Lehet, hogy Hobit és Jint kenyérre kented, de engem nem tudsz! Egy rossz szó vagy gyanús mozdulat és esküszöm, hogy...

- Lelősz! – fejezte be a mondatot Jimin. – Látom a szemeidben, hogy habozás nélkül megtennéd, és ez tetszik. – mosolyodott el, majd tett egy lépést előre, így a fegyver még erősebben nyomódott a homlokának.

- Örülök, hogy felfogtad a helyzetet. – bólintott Tae.

- Eszünk? – kérdezte Jimin a semmiből.

- Ja. – válaszolta Tae, majd sarkon fordult, és menet közben visszasüllyesztette a fegyvert az oldalához. – Kínait. Valami csípőset akarok.

- Én az édes-savanyút részesítem előnyben. – árulta el Jimin, majd elindult Tae után. Mind a ketten beszálltak az autóba, és elhagyták a kikötőt. Amikor visszaértek a városba, nem a Fészek felé vették az irányt. Tae tényleg kínait akart enni, és meg is állt egy kis utcai árusnál.

- Itt akarsz enni? – kérdezte Jimin, ahogy végignézett a környéken. Mindenhol lelakott épületek, és lestrapált emberek. Nem volt túl bizalomgerjesztő, de annál ismerősebben hatott a számára.

- Mi bajod van vele? – kérdezett vissza Tae.

- Nem is tudom... inkább golyó által halnék meg. – közölte Jimin.

- Ha ebbe belehalsz, akkor meg is érdemled. – vonta meg a vállát Tae. – És ne fikázd az otthonom!

Jimin meglepetten pislogott Tae után, aki gondolkodás nélkül sétált át az utca túloldalára. Nem arról volt szó, hogy ő félt volna, mert valójában nem fenyegette veszély. Sokkal inkább az volt a probléma, hogy túl sok volt a gyerekkori emléke az ilyen helyekről.

- Üdv Wong! – köszönt oda Tae az árusnak

- Kicsi Feng! – köszönt vissza az öreg vidáman.

- Feng? – fordult Jimin Tae felé, de választ nem kapott.

- Én a szokásosat kérném. Extra csípősen!– adta le a rendelést Tae, majd Jimin felé biccentett a fejével. – Neki meg valami édeset.

- Rég jártál már erre fiam. – mondta az öreg, miközben serényen pakolta a hozzávalókat egy wok serpenyőbe. – Már kezdtem azt hinni, hogy a magasságos Buddha magához vett.

- Kaptam pár meghívót tőle, de nem vettem át. – nevetett fel Tae. – Ne aggódj öreg. Rossz pénz nem vész el. Á! Szevasztok! – köszönt oda négy gyereknek, akik a semmiből teremtek ott. Jimin csak szótlanul figyelte a jelenetet. – Mi újság a környéken?

- Csak a szokásos gyíkok arcoskodnak. – válaszolta a legmagasabb, feltehetőleg legidősebb gyerek, aki még így sem lehetett tizenkettő.

- Ha történne valami, akkor tudjátok, hogy hogyan találtok meg! – pacsizott le velük egyenként Tae. - Hé! Wong! – szólt oda az öreg árusnak, aki közben már el is készített egy adag rendelést. – Nekik is dobj össze valamit. Én fizetem. – a három kisebb gyerek szemei pedig felragyogtak a hallottaktól.

Fél órával, és egy kiadós étkezéssel később pedig már ismét a kocsiban ültek, és elhagyták a koszos kis utcát.

- Kik voltak ezek a gyerekek? – kérdezte Jimin.

- A testvéreim. – mondta Tae egyértelműen.

- Vannak testvéreid? – kérdezte Jimin meglepődve, mert ez nem volt Tae adatai között, amit Jin gépén látott.

- Az itt élő emberek mind a családom. – magyarázta Tae. – Ez volt az otthonom.

- Úgy érted, hogy...

- Hogy az utcán nőttem fel, mint ők. – fejezte be Tae a mondatot. – Valami gond van vele?

- Nem. – csóválta meg a fejét Jimin. – Család... Úgy értem, hogy szülők, vagy vér szerinti testvérek?

- Miért érdekel ez téged? – kérdezett vissza Tae, miközben gyanúsan pillantgatott a mellette ülőre.

- Csak gondoltam, hogy beszélgethetnénk egy kicsit. – vetette fel az ötletet Jimin. – Tudod! Ismerkedés meg hasonló hülyeségek...

- Hülyeség akad ismerkedés nélkül is. – hárított Tae, majd vett egy élesebb kanyart, és újra beállt a csend.

- Nehogy azt hidd, hogy olyan távol áll tőlem ez az élet. – szólalt meg Jimin pár perccel később. Taehyung nem szólt semmit, csak az utat figyelte, és sorban előzte az előttük tötymörgő autókat. – Biztos eljutott hozzád is, hogy ki is volt az anyám. Egy prosti. – kezdett el mesélni Tae helyett. – Egy lepukkant negyedben laktunk, ahol a többi... hasonló foglalkozású nő is. Amint megtehettem, mindig elhagytam azt a helyet, és az utcán csavarogtam a többi sráccal, akiknek hasonló sors jutott. Volt, hogy pénteken suli után leléptem és hétfőn reggel mentem haza a táskámért. Anyám próbált mindent megadni nekem, de ami nekem kellett volna azt soha nem tudta.

Jimin meséjében volt igazság, de hazugság is. Hogy melyik-melyik volt, azt Tae ekkor még nem tudhatta.

- Neked legalább volt hova hazamenned. – jegyezte meg Tae.

- Ha nem vár otthon senki, akkor nem igazán mondható otthonnak. – csóválta meg a fejét Jimin.

- Még mindig jobb, mint egy árvaházban felnőni. – mondta halkan Teahyung.

- Szóval ez a helyzet. – értette meg Jimin. – Ezért mondtad, hogy a családod.

Tae nem válaszolt, csak bólintott egyet.

- Gondolom téged is a főnök húzott ki a szarból? – kérdezte Jimin, bár sejtette, hogy beletrafált.

- Ezt nem mondanám. – mosolyodott el Tae.

- Ez érdekesen hangzik. Akkor mesélj egy kicsit. - faggatta Jimin. – Úgyis ráérünk, amíg visszaérünk.

- Sokáig kellett könyörögnöm és bizonyítanom, mire Holló lehettem. Mindez a múltam miatt volt így. - mesélte Tae. – Mivel folyton az utcát jártuk, gyakran láttunk vagy hallottunk olyan dolgokat, amiket nem lett volna szabad. Egy idő után rájöttünk, hogy ez akár a hasznunkra is válhat, így elkezdtük árulni az általunk hallott információkat. Mivel könnyen jutottunk így pénzhez, emeltük a tétet. Egész kis hálózatot alakítottunk ki, hogy gyorsabb legyen az információ csere. Lettek állandó vevőink, és amikor már bíztak bennünk annyira, akkor kérésre is teljesítettünk megfigyeléseket.

- Nem olyan feltűnő pár utcagyerek. – bólintott Jimin.

- Nem. Ráadásul sokan voltak, akik egy kis pénzért bármire hajlandóak voltak, így mindig voltak új arcok is. Ennek ellenére nem mindig jött össze a dolog. Voltak olyanok, akik nem bíztak meg bennünk és tartottak az információ áramlástól, így nem egy társam lett gyilkosság áldozata.

- Ezért nem akart Jungkook sem bevenni? – kérdezte Jimin.

- Igen. – bólintott Taehyung. - Nekik is sokszor adtunk el használható időpontokat vagy neveket. Ahogy másoknak is. Nagyon jól tudtam, hogy kik ők és mivel foglalkoznak. Sokat hallottam a híres Hollókról és a Mambáról, de valamiért a főnök személyisége volt az, ami jobban megfogott. Ha alkalmam volt, mindig üzentem neki, bár nem voltam biztos benne, hogy meg is kapta. Csak reménykedtem.

- Végül hogy sikerült?- tudakolta Jimin.

- Egyik éjjel hallottam, hogy a Hollók támadást szerveznek a Mamba ellen. Egy kisebb drogszállítmány volt a célpont. Akkor már tudtam, hogy Kook igyekszik felszámolni a területén lévő csempészbandákat. Ezt nem csak én hallottam, hanem az egyik társam is, aki jó barátom is volt. Megegyeztünk, hogy ezt az információt megtartjuk, mert csatlakozni akartunk a Hollókhoz. De ő nem tartotta a szavát, és eladta az infót a Mambának rekord összegért. Akkor tudtam meg, amikor kíváncsiságból elmentem a megadott időpontban a helyszínre. Pusztán csak kíváncsi voltam, hogyan nyomják le a Mambát azok, akikre felnéztem. Aztán egyszer csak elszabadult a pokol. Engem is elkaptak és barátomat is. A főnök ott állt előttem és a fejemhez szegezte a fegyvert. Mellette Namjoon állt, ő előtte pedig a barátom térdelt. Akkor tudtam meg, hogy mit tett. Én esküdöztem, hogy nem tehetek róla, de a barátom meg pont engem okolt, hogy mentse magát. Aztán Kook a kezembe nyomott egy fegyvert és megkérdezte, hogy tényleg Holló akarok-e lenni. Én bizonygattam, hogy igen. Aztán elsütöttem a fegyvert. – Tae nagyot sóhajtott a volán mögött. – Azt mondta, hogy akkor bizonyítsam, hogy érdemes vagyok rá. Én pedig megtettem és lelőttem az egyik barátomat, akit már óvodás kora óta ismertem.

- Szóval így állunk... - gondolkodott el hangosan Jimin. – És ahelyett, hogy meggyűlölted volna érte, inkább csatlakoztál.

- Nem volt okom gyűlölni őt. - csóválta meg a fejét Taehyung. - Tudtam, hogy mit akarok, ahogy azt is, hogy mivel fog járni, ha Holló leszek. Egyedül arra nem számítottam, hogy felvételiznem kell.

- Megbántad? – kérdezett közbe Jimin. - Azt, hogy megölted?

- Nem!- felelte egyből Tae. - Akkor tudatosult bennem, hogy nem az lesz az első alkalom, amikor egy áruló barát előtt fogok állni, és döntenem kell. Habozás nélkül a csoportot választanám. Általuk, és az esély miatt, amit Kooktól kaptam, jutottam ki a gödörből és változhatott meg az életem. Nem kellett többé az utcán aludnom, arra kelnem éjjel, hogy ismeretlenek vagy a rendőrök ránk törnek és menekülnünk kell.

- Itt nyugodtabb az életed? – vonta fel a szemöldökeit Jimin.

- Nem feltétlenül nyugodtabb. – válaszolta Tae. – Inkább biztonságosnak mondanám. Nem sok barátom van, de akik vannak, azokra bármikor számíthatok, és tudom, hogy sosem árulnának el. Ez mindennél többet ér.

És megint itt tartottak. Jimin visszaemlékezett az előző beszélgetéseire, ahol szinte ugyan ezek a szavak hangzottak el. Ezen a ponton már tudta, hogy a barátsághatosból bárkivel beszélne, végül ugyan ezt mondaná. Készek meghalni egymásért, amit nevetségesen naivnak tartott. De, csakis azért mert nem értette.

- Volt egy srác. – szólalt meg Jimin, ami pár perc csend után meglepte Taehyungot. – Nem ismertem gyerekkorom óta és csak rövid ideig tudtunk barátkozni, de sok hülyeséget csináltunk együtt, és rengeteget beszélgettünk. Fogalmam sincs, hogy mi van vele most. Csak az jutott eszembe, hogy ő érzett-e így velem kapcsolatban bármikor is. Fogalmam sincs, hogy barátjának tartott-e.

- Szerintem ez olyan dolog, amin nem agyalni kell. Ösztönből jön. Valahogy, tudod... - motyogott Tae. – Érzed, ha valaki mellett biztonságban vagy, és ugyan ezt a biztonságot te is megadnád neki, kerüljön bármiben.

Ez után pedig, ismét csend telepedett rájuk. Jiminnek fogalma sem volt, hogy mennyi idő telt el, de egyszer csak azt vette észre, hogy begördülnek az autóval a széles lépcsősor elé.

- Holnap este nyolckor indul a szállítmány, hatkor indulunk. – informálta Tae, ahogy haladtak felfelé a lépcsőn. – Teljes felszerelésben gyere, mert sosem lehet tudni. Általában nyugi van, de jobb félni, mint megijedni.

- Hányan megyünk? – kérdezte Jimin.

- Csak mi ketten. – válaszolta Tae. – Minél kisebb a felhajtás annál jobb.

***

- Na! Milyen volt? – érkezett meg Jin, amikor Jimin éppen kilépett a zuhany alól.

- Pont úgy kérdezed, mintha randin lettem volna. – válaszolta a fiú, miközben a szekrényéhez sétált, és kivett belőle pár ruhadarabot. Az elmúlt időben szépen megszaporodtak a viselhető darabok, de ő jobban szerette a laza és kényelmes cuccokat, főleg, ha éppen nem volt semmi tennivalója, csak a Fészekben ülni és várni, mint most is.

- Tae kicsit különc. – magyarázta Jin. – Nem rossz ő, csak nehezen bízik meg az emberekben és fogad be újakat.

- Ezt észrevettem. – dünnyögte Jimin. – Egyébként meg nem történt semmi. Leellenőriztük a cuccot és hazajöttünk.

- Van még valami terved mára?- érdeklődött Jin.

- Ha az érdekel, hogy van-e kedvem adatokat válogatni, akkor a válaszom az, hogy nincs.

- Nem ezért jöttem! – tiltakozott Jin. – Csak lőni akartam párat és gondoltam, hogy csatlakoznál te is.

- Ez mindjárt jobban hangzik. – mosolyodott el Jimin.

- Hallottam, hogy kaptál a főnöktől egy fegyvert. Gondoltam megismernéd egy kicsit.

- Ha vársz még öt percet, akkor összekapom magam és mehetünk. – válaszolta Jimin, és folytatta az öltözködés, majd magához vette az új fegyverét is, amit még nem volt alkalma használni.

Amikor már a közelben jártak, hallották, hogy nem lesznek egyedül. Lövések sorozata visszhangzott a falak között. Belépve, Taehyungot találták ott, meglehetősen koncentrált állapotban, mert azt sem hallotta meg, ahogy Jin ráköszönt, csak pár pillanattal később, amikor tárat akart cserélni.

- Minden oké? – kérdezte Jin, miközben kinyitotta a szekrényt, amiben a gyakorlásra szánt fegyverek voltak.

- Persze. – kattintotta a tárat a helyére Taehyung.

- Mikor indultok holnap? – érdeklődött tovább Jin.

- Hatkor. – érkezett a rövid válasz, rögtön utána pedig három lövés.

- Kell az összeköttetés? Mit mondott Kook? – kérdezősködött tovább Jin, közben Jimin is elővette a fegyverét és ellenőrizte a tárat.

- Még nem beszéltünk róla, de sima melóra számítok. Szerintem nincs szükség semmi extrára. – válaszolta Tae, majd egy újabb lövés hallatszott.

- Azért megkérdezem reggel a főnököt, hogy számít-e valamire Junseotól vagy a fiától. – mondta Jin, majd beállt az egyik céltábla elé, és elengedett egy sorozatot, őt pedig Jimin követte, aki szintén megszórta az egyik üres céltáblát.

- Ez lehet a legszarabb érzés. – motyogta Tae. – A családoddal küzdeni.

- Biztos, hogy nem lennék a helyében. – értett egyet Jin is. – A családnak melletted kellene állnia. Ez régen így is volt. Akkor megfértek egymás mellett.

- Akkor még nem volt ekkora sem a Holló, sem a Mamba. – jegyezte meg Tae.

- Mikor távolodtak el egymástól? – kérdezett rá Jimin.

- Namjoon azt mondta, hogy akkor kezdődött, amikor az anyja meghalt. Nem csak Kook, de az apja is padlóra került. Mindenki sejtette, hogy a Mamba volt a háttérben, de Junseo tagadott mindent. Akkor kezdtek eltávolodni egymástól. Kook apjának a halálával pedig, szinte teljesen megszűnt a kapcsolat.

- Hogyan halt meg az anyja? – kérdezte Jimin.

- A Nagygyűlésen történt. – válaszolt Tae.

- Gyűlésnek mondják, de inkább egy fogadás, ahol a fejesek páváskodnak, és dicsekednek egymásnak évente párszor. – tette hozzá Jin, bár ez a része nem sok magyarázatra szorult Jimin számára, mert erről pont hallott már.

- Kapcsolatok kiépítésére használják, és az új arcok megismerésére. – folytatta Tae, mire Jimin csak bólintott egyet. – A gyűlésen tilos az erőszak. Ezt mindig a vendéglátó garantálja, és általában független zsoldosokkal, akiket a védelem céljára válogatnak ki. Ők felügyelik, hogy mindenki biztonságban legyen, és aki fegyvert villant azt gondolkodás nélkül lelövik.

- Akkor hogyan tudták mégis megölni? – kérdezte Jimin.

- Úgy, hogy nem bent történt. – válaszolta Jin. – Éppen az autóhoz tartottak, hogy haza induljanak, amikor megjelent egy fegyveres. Az apja Jungkook elé állt, az anyja viszont eléjük ugrott, így őt érte a lövés, amibe azonnal belehalt. A fegyverest lelőtték, de nem találtak kapcsolatot egyik szervezettel sem. Pedig mindenki sejtette, hogy Junseo féltette a pozícióját, mivel akkoriban egyre több megrendelőjük a Hollókhoz fordult, mert nagyobb volt a biztonság és pontosság.

Jimin eltöprengett. – Nem hiszem, hogy az Öreg volt az. – mondta végül hangosan a gondolatait.

- Miből gondolod? – kérdezte Tae.

- Nem is tudom... csak, ő nem így intézi az ügyeit. – vonta meg a vállát Jimin.

- Már kérdezni akartam tegnap is. – szólt közbe Jin. – Honnan tudtad, hogy nem az öreg aláírása van a papíron.

A kérdésre mind a három tekintet a másikét fürkészte.

- Már mondtam nektek, hogy nem kell engem félteni. –válaszolta Jimin.

- Könnyebb lenne, ha őszinte lennél. – szúrta közbe Tae. – Nem is értem, hogyan szavazhattak neked bizalmat anélkül, hogy tudnánk rólad mindent.

- Pont te mondod? – kérdezett vissza Jimin. – Te minden piszkos kis ügyedről beszámoltál a főnöködnek?

- Ez nem változtat a tényen, mert én már kiharcoltam a saját pozíciómat és bizonyítottam. – válaszolta Tae, majd elsütötte a fegyvert.

- Ne aggódj! Én is be fogom biztosítani magam! – mondta Jimin, majd ő is lőtt egyet.

- Oké gyerekek! – szólt közbe Jin, és az ő hangját is egy dördülés kísérte. – Elég a cicaharcból. Tudjátok, hogy ezzel nem mentek semmire. Ha nem vesztek erőt magatokon és szoktok hozzá egymás társaságához, az az életetekbe is kerülhet. – fejezte be, majd eltette a fegyverét. – Ki jön vacsorázni? Én farkaséhes vagyok. – közölte majd az ajtó felé indult. Őt Jimin követte, majd Taehyung, aki egy kattintással leoltotta a villanyt is, és kiléptek a folyosóra.

A gyakorlótermet sötétség lepte el, ami láthatatlanságba burkolta a céltáblán lévő három kis lyukat, amik egymás mellett sorakoztak, halálos pontossággal, a céltábla közepén.

Másnap, a reggelinél futottak össze. Legalábbis Jinnel, mert elmondása szerint Tea olyankor még a lóbőrt húzza. De helyette ott volt Hobi, akik egy nagy adag kávét szürcsölgetett.

- Mi a mai program? – kérdezte Hobi Jintől, pont akkor, amikor Jimin is leült az asztalukhoz egy székre.

- Nincs különösebb dolgom. Szerintem megcsinálom a papírokat, amiket a főnök kért, meg utána nézek pár alkatrésznek. – válaszolta Jin. – Neked?

- El kell mennem az egyik egységhez ellenőrzést tartani. – válaszolta Hobi.

- Gáz van? – kérdezte Jin egyből.

- Nem. – csóválta meg a fejét Hobi, majd kortyolt egyet, és csak azután szólalt meg újra. – Csak kézben kell tartani a dolgokat. Ha csak résnyire is hagyod a kalitka ajtaját, azt már bármikor kinyithatják. Csak a szokásos szúrópróba, hogy minden rendben van-e.

Jimin elbambulva ült az asztaltál és azon gondolkodott, hogy igyon-e még egy kávét vagy már nincs szüksége rá, mert úgyis hatástalan lenne. A sors döntött helyette, amikor a főnök belépett az ajtón és az egyik kávéfőzőhöz lépett. Hobi és Jin kissé gyanúsan pislogtak utána, amikor fogta magát és minden szó nélkül otthagyta őket.

- Jó reggelt. – köszönt Jungkooknak.

- Jó reggelt. – köszönt vissza a férfi is, kissé nyúzottan.

- Mi történt veled? Titkos bevetésen voltál az éjjel. - vigyorgott Jimin.

- Az az átkozott fűtés... - morgott Kook.

- Hogy mi? – nézett Jimin értetlenül, miközben figyelte, ahogy a férfi elkészíti a kávéját.

- Ki nem állhatom a hideget. – motyogta ismét Kook, mire Jimin szélesen elmosolyodott.

- A hatalmas vezetőt, a keménykezű és kegyetlen Jungkookot kikészíti egy kis hideg?

- Te ezt nem értheted. – mondta, szinte durcásan, amin Jimin nem győzött vigyorogni. Ez új volt számára. A reggeli fáradt szemek, a lusta testtartás, a karcos hang, mind érdekes felfedezés volt.

- Mi történt? – kérdezte meg, ezúttal őszintén.

- Néha szar a rendszer, mert már régi. Szólnom kell a karbantartóknak, hogy légtelenítsék le. – motyogta még mindig.

- Vagy keress magadnak egy ágymelegítőt. – jegyezte meg Jimin, csak úgy mellékesen, mire Kook elég érdekes, szúrós pillantást vetett rá. – Bocs! Látom még nem vagy ébren, és nem veszed a viccet. – tette hozzá gyorsan, majd Kook helyére állt, hogy ő is készítsen egy kávét magának.

- Taehyunggal megbeszéltétek a részleteket? – érdeklődött Jungkook, majd belekortyolt a meleg feketébe.

- Hatkor indulunk. – válaszolt a fiú, akinek szintén elkészült a kávéja és éppen a cukrot adagolta bele.

- Hatkor? – kérdezett vissza Kook elgondolkodva, miközben a másikat figyelte, aki már nem is kávét készült inni, hanem kávés cukrot ropogtatni....

- Igen. Miért? – tudakolta Jimin.

- Van egy üzleti megbeszélésem délben. Velem jössz! – közölte Kook, majd letette a kiürült csészét, és három lépés után kifordult az ajtón, ott hagyva a kissé lefagyott fiút.

-... oké... - egyezett bele utólag, majd a bögréjével visszasétált az asztalhoz, ahol Jin is már a kávéját itta.

- Minden oké? – kérdezte Hobi.

Jimin belekortyolt a kávéba, és kicsit elmerengve válaszolt. - Elsőfokú fagyási sérülések.

- ... - Hobi.

- ... - Jin.

- Utána kell néznem valaminek. – mondta Jimin, majd kávéstól távozott, és meg sem állt a szobájáig, ahol bekapcsolta a laptopot és türelmetlenül várt. Volt egy online játék, amivel sokat játszottak. Ő és a barátja. Csak szórakozásképpen, amikor az idejük engedte. Mivel nem tudott más elérhetőséget, ezért úgy gondolta, hogy talán azon keresztül megtalálhatja. Még élt a régi fiókja, így nem kellett tökölnie az újbóli regisztrációval. Megnyitotta a barátok listáját, és megkereste az ismerős felhasználónevet, amivel az utolsó reménye is elszállt. Az utolsó bejelentkezése négy hónappal azelőtt volt. Jimin sóhajtott egyet, és mielőtt kilépett volna, azért hagyott egy privát üzenetet, hátha sikerrel jár.

Egészen tizenegyig a szobájában gubbasztott, amikor is csippant a telefonja. Egy üzenet érkezett Jintől, hogy öltözzön át, és indulás, mert lent várják az épület előtt. A többes számtól kicsit elfintorodott. Azt hitte, hogy csak kettesben mennek. Gyorsan felkapott, egy kicsit alkalmibb szerelést, beállította a haját, és pár perc múlva már a lépcsőn sétált lefelé, ahol farkasszemet nézett Yoongival.

Tisztán látszott a férfin, hogy a háta közepére sem kívánja a közös kiruccanást. Jimin ezt az első találkozásuk óta érezte. Nem az a bizonyos rivalizálás volt szó, mint ami Tae és közte szikrázott. Ez inkább több érzelem együttese volt. Harag, távolságtartás, gyanakvás is vegyült azokba az árgus szemekbe, amik őt pásztázták végig, amíg a kocsihoz ért.

- Hátra! – szólt oda neki, Yoongi, majd beült a volán mögé. Jimin kinyitotta a hátsó ajtót, és beszállt, Yoongi mellett, elől már ott ült a főnökük is, aki éppen telefonált. Aztán kigurultak a kapun, és kezdetét vette jó félórányi kocsikázás, ami alatt Kook egy pillanatra sem tette le a telefont. Yoongi is csendben vezetett, és csak néha akadt össze a tekintetük a visszapillantó tükrében. Végül mindig Yoongi volt az, aki hamarabb feladta a vizsgálgatást, de, csak azért mert elsősorban az útra kellett figyelnie.

Egy szálloda előtt álltak meg végül, ahol mind a hárman kiszálltak. Jungkook, aki addigra befejezte a telefonálást, ment elöl. Utána Yoongi haladt, figyelő tekintettel, őt pedig Jimin követte, aki szintén figyelt, de ő inkább a szálloda belső terét vette jobban szemügyre. A magas mennyezet, a hatalmas csillár, a hatalmas tükrök, és a vörös bársony szőnyegből áradó inger kicsit kikészítette. Nem szerette a fényűzés ilyen formáját, ellenben a régi stílusú építészettel, ahol mutatott is valahogyan az ilyen fajta cicoma.

- Mit csinálunk itt? – lépett végül oda Yoongi mellé.

- Te semmit! Ezért sem tudom, hogy miért kellett velünk jönnöd. – válaszolt Yoongi.

- Akkor már ketten vagyunk. – jegyezte meg Jimin. – Szóval? Mit keresünk itt?

- Egy lehetséges ügyféllel van találkozóm. – válaszolt Kook, anélkül, hogy hátrapillantott volna.

- És én mit keresek itt? – tudakolta Jimin, most már egyenesen a főnökétől.

- Gondoltam megebédelhetsz addig. – válaszolt Kook.

- Baszki! Most csak szívatsz, ugye? – nevetett fel Jimin.

- Vigyázz a szádra Pincelakó! – szólt rá Yoongi.

- Hogy micsoda? – cövekelt le Jimin a folyosó közepén.

- Jól hallottad. Vigyázz a szádra, és sose felejtsd el, hogy kivel beszélsz! – ismételte meg Yoongi.

- Éppen veled! Szóval, ha valami nem tetszik, akkor most mondd! – lépett közelebb Jimin.

- Az egész helyzet nem tetszik! – vágta rá Yoongi.

- Igazából nekem sem fekszik annyira! – bólintott Jimin. – Nem akarsz visszahúzni a Fészekbe?

- Na, ide figyelj! – lépett Yoongi Jimin elé, és elkapta a nyakát. Jimin érezte az erős ujjak alatt a saját pulzusát. A következő pillanatban Jimin kissé elfordult, és egyik kezével megfogta az őt tartó kéz csuklóját, a másikkal pedig a könyökhajlatot célozta. A meglepetés miatt Yoongi szorítása gyengült annyira, hogy Jimin teljesen kiforduljon, és csavarjon egyet Yoongi csuklóján. Yoongi viszont a szabad kezével elkapta Jimin másik kezét és a háta mögé csavarta. Egyikük sem tudott mozdulni, csak ha bevállalják a fájdalmat, amivel a másik szorítása járt.

- Ha kiszórakoztátok magatokat, akkor mehetnénk tovább. Nem szeretek késni. – jegyezte meg Kook, aki közben az órájára pillantott. Kissé dühítette a dolog, hogy két embere, csak úgy leáll vitatkozni az ő jelenlétében, és mással nem is lett volna elnéző, de most az egyikük Yoongi volt, az egyik legjobb embere, a másik pedig az új kis Holló, akivel egyelőre ő sem tudott mit kezdeni.

Yoongi engedelmeskedett először és lazított a szorításán, de csak azután engedte el, ahogy az őt tartó kéz szorítása is csökkent.

- Nagyszerű. – biccentett Kook. – Yoongi velem jön. Közvetlenül a szálloda mellett van egy bár. Ott megvárhatsz minket. Bármit fogyaszthatsz, én fizetem. Kivéve az alkoholt. Este dolgod van.

- Most ez komoly? – kérdezett vissza Jimin hüledezve.

- Ha végeztünk, megkereslek. – mondta Jungkook, majd hátat fordított a fiúnak, és elindult a folyosó végén lévő ajtó felé.

- Szóval? Mi volt ez? – kérdezte Jungkook, amikor megállt az ajtó előtt.

- Könnyebben elmondanám a periódusos rendszer elemeit, minthogy erre a kérdésre válaszolni tudnék... - motyogta Yoongi, aki kicsit megmasszírozta a csuklóját.

- Ezt hogy érted? – kérdezett vissza Kook.

- A fenébe is, fogalmam sincs. – nézett a főnökére Yoongi. – Csak van benne valami, amit nem tudok hova tenni.

Jungkook egy pillanatra elgondolkodott. - Talán azt érzed, amit én is. – jegyezte meg, majd benyitott az ajtón.

Jimin, lendületes léptekkel hagyta el a szálloda épületét, majd megállt a járdán. – Nagyszerű... - mérgelődött, miközben jobbra - balra tekintett, hogy mégis, hol van az az átkozott bár, ahol várakoznia kell. – Ennyi erővel maradhattam volna abban az átkozott kocsiban is. Mi a fenének kellett kinyalnom magam? – kanyarodott végül jobbra, mert balra félreérhetetlenül egy cukrászda állt. Megállás nélkül nyitott be az ajtón. Gyorsan felmérte a helyet, és még mindig füstölögve ült le a pulthoz. – Egy whiskyt kérek. A legdrágábból. – adta le a rendelést.

Pár pillanat múlva pedig már előtte is volt a kért ital. – Nem lesz ez kicsit korán, Cukorfalat? –jött a kérdés a pult mögül.

- Ha most jött el az ideje, akkor nincs mit tenni. – válaszolta Jimin, majd emelte a poharat, amikor végre realizálta, hogy hogyan is szólították az imént. Letette a poharat, majd körbenézett a bárban, ami szinte kongott az ürességtől, elvétve ültek csak pár asztalnál. – Mi ez a hely? – kérdezett rá.

- Nocsak! Úgy mész be valahova, hogy előtte meg sem nézed magadnak. Nagyon spontán ember lehetsz. – mosolygott rá a pult mögött álló srác.

- Annak azért nem mondanám magam. Van valami kajátok? – tudakolta Jimin.

- Ha ragaszkodsz hozzá, akkor tudok adni egy kis sós mogyorót, vagy adhatok az én ebédemből is. – kacsintott rá a pultos.

- Szóval nincs kaja. – állapította meg Jimin.

- Nincs Cukorfalat. – helyeselt a pultos.

- Cukorfalat. – ismételte meg Jimin.

- Mn. – bólintott a srác.

Jimin agya elszállt. – Tudod mit! Legyen inkább kettő. – emelte fel a whiskyt, majd egy húzóra ki is itta a poharat.

- Akkor kerítek egy kis mogyorót. – adta meg magát a pultos srác, és mielőtt kitöltött volna még egy italt, egy tál sós mogyorót tett a fiú elé.

- Kösz! – mondta Jimin, és csak azért is betömött pár mogyorót a szájába, majd elővette a telefonját, és jó fél órán keresztül azzal volt elfoglalva. Meg a mogyoróval.

- Kettőt kérek! – hangzott el a rendelés, majd valaki helyet is foglalt mellette, és megszólította. - Mit keresel itt ilyen korán? Csak este lesz valami értékelhető felhozatal.

- Ez a nap kérdése! – nevette el magát Jimin, és a férfire nézett, aki a pulton könyökölve őt bámulta. – De, ha mindenképpen válaszolnom kellene, akkor... van egy figyelmes főnököm, aki aggódik, hogy szexuálisan frusztrált leszek, és nem tudom ellátni megfelelően a munkám, amin, feltehetően emberi életek is múlnak, ezért ide száműzött ebédidőben, hogy megduggathassam magam...– mondta el Jimin egy szuszra.

- Ebből csak egy valami érdekel. – nevette el magát a férfi is. – Hogy igaza van-e?

- Ez volt az utolsó dolog, amire mostanában gondoltam. – válaszolta Jimin, miközben visszafordult az itala felé. Igaz, hogy duplát kért, de a másik még a pulton volt, érintetlenül.

- És nem gondolkodnál el rajta? – tette meg az ajánlatát a srác.

Jimin újra felé fordult, hogy jobban megnézze magának a mellette ülőt. Magasnak magas volt, izmosnak izmos, már amit látott a karjaira feszülő vékony pulóvertől. Az arca is egész helyesnek volt mondható, de valamiért mégsem érezte azt a vágyat, hogy egy ágyban kellene kikötniük. De egy kis szórakozás belefér.