Kook az irodájában ült, és az üres falat bámulta. Úgy érezte, hogy teljesen kisült az agya az elmúlt hetekben. Nem volt kedve gondolkodni, nem volt kedve dolgozni, sőt, mozogni sem nagyon. Ő szervezte ugyan a bulit, amin ebből kifolyólag kötelező meg is jelennie, és az esetek nagy százalékában ezt szívesen meg is teszi, most viszont nem akart menni.

Valahogy most mindennél jobban vonzotta a szobájának élettelensége. A csend és az üresség, ami ott körbe vette, most hirtelen hiányzott neki. Ritka alkalmak egyike volt, hogy nem vágyott társaságra. Nem akart beszélgetni, nem akart magyarázkodni, vagy kérdésekre válaszolni. Ritka alkalmak egyike, amik az utóbbi időben egyre többször következtek be.

A nyugalom, a semmittevés, a felelőtlenség, és a csend iránti vágya, néha olyan mértékeket öltött, aminek csak nehezen tudott ellenállni, és amit végül a kötelességtudata mindig felülírt. Tudta, és teljes mértékig felfogta, hogy a kis vágyai megvalósításának nem most jött el az ideje, mégis minden alkalommal kísértésbe vitték. Most az ellenségre kellett koncentrálnia, terveket kellett kidolgoznia, kézben kellett tartania az üzleteket, figyelnie kellett az embereire, és logikus, jól átgondolt döntéseket kellett hoznia. Nem számított, hogy legszívesebben pár órára bezárkózott volna a szobájába, hogy egy kis nyugalomra leljen, és kikapcsolhassa a gondolatait, amik szüntelenül a bácsikáján és Daesoo következő lépésen jártak. Kit érdekelt most az, hogy legszívesebben belesüppedt volna a puha a párnák közé, hogy elnyeljék, ellazítsák a testét, hogy pihenhessen végre.

- Drágám! - nyílt ki az ajtó kopogás nélkül, amin Yuin lépett be, látszólag elég feldúltan.

- Szia! - köszönt neki Jungkook meglepetten.

- Mikor akartál szólni, hogy ma bulit szerveztél? - kérdezte a nő szemrehányóan mégis végtelenül nyájasan, miközben megállt Kook íróasztala előtt.

- Hogy mi? - kérdezte Jungkook értetlenül.

Yuin eddigi arckifejezése, most kissé feldúlt lett. - Azt kérdeztem, hogy miért én vagyok az utolsó, aki értesül az estéről? Miért nem szóltál, hogy időben felkészülhessek?

Jungkook egyik kezével végigsimított saját homlokán, így átrendezve kicsit a lelógó, éjfekete tincseket, majd összeszűkült szemekkel nézett fel a nőre. Az elmúlt hetekben tényleg nem kereste a nőt, de ő is lábadozott a vállficamból, így nem volt kedve lepedőakrobatikázni, arról nem is beszélve, hogy éjjel nappal dolgozott és lassan szó szerint hulla fáradtnak érezte magát.

Yuin egy pillanatra elakadt a beszédben, de egy mély levegővétel után mézes-mázos hangon tovább folytatta. - Tudod, hogy nekem idő kell. Fel kell készülnöm arra, hogy melléd álljak. Nem lehet csak úgy egyik pillanatról a másikra. Nézd a hajam! Fodrászhoz kellett volna mennem az esti buli előtt, és nem ártott volna egy arckezelés sem, hogy friss legyen a bőröm. Szólj valamelyik emberednek, hogy legközelebb időben értesítsenek. Mondjuk annak a Yoonginak. Ő biztos időben tudott róla. Legközelebb...

- Yuin! - szólt közbe Kook, épp hogy halhatóan. - Sajnálom, hogy az elmúlt időben egy kicsit elhanyagoltalak, de kérlek, az embereimet hagyd ki ebből. Nekik sokkal fontosabb dolgaik vannak, mint a te igényeid kielégítése.

- De... - szólt volna közbe a nő makacsul.

- Nincs semmi de, Yuin! - intette le Kook. - Attól, hogy néha megduglak, még nem rendelkezhetsz felettük. Nagyon jól tudom, hogy a múltkor is elfuvaroztattad magad Hobival a plázába...

- Sajnálom Drágám. - kért elnézést Yuin, miközben a férfi mögé sétált, és masszírozni kezdte a vállait. - Csak tudod, néha unatkozom nélküled, és el kell ütöm az időt valamivel. Ő meg éppen arrafelé ment és...

Jungkook felnyúlt, és megfogta a nő egyik kezét, majd lerántotta magához annyira, hogy a fülébe tudjon suttogni. - Ezt még most elnézem neked, de ne csinálj belőle rendszert.

Yuin a férfi felé fordult, majd végig nyalt a saját ajkain, utána megcsókolta Jungkookot. - Mit szólnál egy gyors menethez? - suttogta közéjük.

- Most nem lehet. - utasította vissza Kook, és, bár lett volna kedve egy kis orális kényeztetéshez, még tényleg volt egy kis dolga. - A buli után térjünk vissza rá. - markolt bele a nő fenekébe, majd elengedte őt.

Yuin, tipikusan az a nő volt, akivel könnyen elszaladtak a lovak. Szeretett dívaként viselkedni, szeretett kitűnni a tömegből, és nem tűrte a visszautasítást. Nehezen tudta maga mögött hagyni a múltját, és mindig úgy érezte, hogy Jungkook előtt is csak egy kurva maradt azok közül, akiket rendszeresen beválogattak abba a kis csapatba, akik megjelentek a bulikon, hogy kielégítsék a férfiak igényeit. Egy ilyen buli alkalmával ismerkedtek meg ők is. Egyik este, jó helyen volt, jó időben. Eleinte egy angyalnak látszott a félénk tekintetével és a visszahúzódó személyiségével. De, ez az álca gyorsan lehullott róla, amint közelebb került Kookhoz. Akaratos lett, és kisajátította magának a férfit. Senki mást nem engedett a közelébe, mert az veszélyeztette volna a pozícióját a jóképű és gazdag maffiafőnök mellett. Kook mindezzel tisztában volt, mégis, hagyta, mert nem érdekelte a nő kis hatalmi harca a többivel. Neki elég volt az a tökéletes test, formás fenék, hatalmas mellek és a mindent bevállaló személyisége, ha a szexre került a sor.

- Rendben. - mosolygott Yuin, miközben az ajtó felé lépkedett. - Akkor este találkozunk! - kacsintott vissza sokatmondóan.

- Rendesen csípd ki magad! - szólt utána még Jungkook, mert tudta, hogy ezzel a kérésével egész indulásig leköti a nőt.

- Biztos lehetsz benne, hogy mindent elfogok követni, ha már ennyire felejthető vagyok. - duzzogott még egy kicsit Yuin.

Jungkook elmosolyodott kissé. - Tizenegy körül érted megyek!

- Tényleg? - csillantak fel Yuin szemei a hír hallatán, és az izgalom teljes mértékben kiült az arcára is. - Úristen, nincs sok időm! Még csomó mindent el kell intéznem, és kell egy új ruha is. Fel kell hívnom a barátnőmet, hogy segítsen választani... - hangja már az ajtóból visszhangzott vissza, amint sietős léptekkel távozott az irodából, hogy haladéktalanul elkezdje a tervei megvalósítását.

Jungkook sóhajtott egy hatalmasat, majd visszadőlt a székbe, és ugyan azt a pontot kezdte el bámulni, mint amit Yuin támadása előtt kinézett magának.

- Zavarok? - jött a kérdés a nyitva hagyott ajtó felől néhány perc múlva.

- Nem. Gyere csak Nam. - szólt ki az ajtóban várakozónak. - Ki szólt Yuinnak, hogy este buli lesz?- kérdezte kissé csalódottan, amiről fogalma sem volt, hogy honnan fakadt.

- Viccelsz? - nézett rá Namjoon meglepetten. - Az összes Holló erről beszél. Majd pont ő lenne az, aki nem tudja meg? A híres Jungkook radarja tökéletesen működik. - kuncogott egy kicsit a megállapítása mellé.

- Remek...

- Minden rendben? - kérdezte a magas férfi a főnökét. - A folyosó végéről hallottam a hisztijét.

- Csak a szokásos. - sóhajtott Kook.

- Szerintem ideje lenne kerítened magadnak valakit. - ült le az asztal másik oldalára Nam. - Tudod, olyat, akivel boldog is lehetnél, akit szerethetnél.

- Hogy aztán attól rettegjek, hogy mikor veszítem el egy bosszú miatt, mint apa anyát? Kösz, de inkább nem. Yuin tökéletesen elveszi a kedvem ettől, pont ezért tartom. - magyarázta Kook.

- Jogos, de nem biztos, hogy apád követendő példa mindenben. És az sincs kőbe vésve, hogy ugyan az történjen veled, mint vele.

- Pont te mondod? - kérdezte Jungkook. - Te voltál apám első számú embere, mégis arra akarsz rávenni, hogy ne azt csináljam, amit ő?

És ez volt az igazság. Namjoon, fiatal kora óta szolgálta Jungkook apját, Seongmint. Folyamatosan mászta meg a ranglétrát, mígnem az apja első számú emberévé lépett elő. Hosszú évek alatt kivívta magának a csoport minden tagjának elismerését és tiszteletét.

- Ez nem igaz. - mosolyodott el Namjoon. - Én csak azt akarom mondani, hogy magaddal is foglalkoznod kellene. Ha azt hiszed, hogy nem vettem észre a változást, amin keresztül mész, és hogy ez mennyire megvisel, akkor óriásit tévedsz.

- Miről beszélsz? - nézett Kook a vele szemben ülőre.

- Nagyon jól tudod, hogy miről beszélek. Két éve másért sem élsz, csak ezért a szervezetért. Minden gondolatod és tetted a csoport körül forog. Minden lépéseddel felelősséget akarsz vállalni az összes Hollóért. Egyedül.

- Ez a dolgom. - motyogta az orra alatt Kook.

- Ez így van. - helyeselt Namjoon. - De nem veszed figyelembe, hogy te nem felépítetted a Hollókat, hanem egy olyan szervezetet vettél át, ami már akkor is embert próbáló volt irányítani, amikor apád meghalt. Azóta pedig csak egyre nagyobb lett. Neked a nyakadba szakadt egy óriási felelősség, nem pedig fokozatosan kellett egységesítened. Arról nem is beszélve, hogy folyamatosan bizonyítanod kellett az elején, hogy a fiatal korod ellenére megfelelő vezető vagy.

- Miért? Nem sikerült? - kérdezett közbe Jungkook.

Namjoon elmosolyodott, mielőtt válaszolt. - Jobban is, mint vártam. De most nem erről van szó. Ne terheld magad a végtelenségig, mert azt nem csak te fogod megérezni, hanem az összes Holló. A Mamba pedig csak a lehetőséget keresi. Ne adj nekik.

Kook nem válaszolt, csak tekintetével keresett egy másik célpontot az ablak túloldalán, az ébredező sötétségben. Nem keresett megoldást erre a problémára, mert tudta, hogy nem létezik, pontosan úgy, ahogy az előde számára sem volt. Egyetlen lehetséges vég létezett csak, ami megegyezett az apjáéval.

- Este találkozunk? - törte meg a csendet Namjoon.

- Persze. - válaszolt Kook halkan.

- Megyünk együtt?

- Kösz, de fel kell vennem Yuint. - utasította vissza az ajánlatot.

- Rendben, akkor a klubban találkozunk. - állt fel végül Nam, otthagyva a főnökét a gondolataival, amik össze- vissza cikáztak a fejében és nem akartak megállapodni egy pillanatra sem.

Az idő, mintha rajta kívül telt volna. Mintha egy kívülállóként figyelte volna a történéseket, ő pedig csak sodródott az árral. Még egy darabig ült az irodájában, miközben emlékek sokasága öntötte el, az apjáról, az anyjáról, a családjáról, a gyerekkoráról... Aztán azon kapta magát, hogy letusolt és felöltözött. A következő pillanatban már a kocsiban ült és Yuin szállt be mellé, akinek a folytonos csacsogása el sem jutott a tudatáig. A következő percben pedig már a klubban sétál, kezében egy pohár itallal, amit talán Namjoon nyomott a kezébe, és fogalma sem volt, hogy menet közben kikkel beszélt és miről. Mintha látta volna Yoongit, ahogy a telefonján lóg, meg Taehyungot egy újabb csajjal az oldalán.

Sokszor volt már mélyponton, de most, mintha egy kibaszott filmet nézett volna a saját életéről. Észrevétlenül teltek a percek, miközben azt sem tudta, hogy miről szól a film, ami a szeme előtt játszódik. Haza akart menni és egyedül akart lenni. Nem akart mosolyogni, nem akart beszélgetni és bezsebelni az elismerő pillantásokat az embereitől, mert tudta, hogy egyszer eljut majd arra a pontra, amikor ez az egész nem fog számítani.

- Helló Főnök! - érkezett a hangos köszöntés, egy istenes hátba veregetés kíséretében, ami azonnal kizökkentette a gondolataiban való fuldoklásból.

- Jin... - fordult a hang felé Kook, majd biccentett egyet, és egy koccintás is kijárt, majd kiürítették a poharakat.

- Már azt hittem, hogy nem is jössz. - kérdezett rá Jin finoman a kései érkezés okára.

- Yiun. - biccentett Jungkook a nő felé és nem is kellett mást mondania, Jin értette.

- Jó sokan összejöttünk megint. - nézett körbe Jin a klubban. - De ez is csak azt bizonyítja, hogy jó munkát végzel.

- Vagy azt, hogy sokan szeretik az ingyen piát. - mosolyodott el Kook, és a pult felé vette az irányt, otthagyva Yuint, aki éppen a frissen szerzett ékszereit mutogatta egy másik nőnek. - Kettőt!- szólt oda az egyik csaposnak, aki pillanatokon belül két teli poharat tett eléjük.

- Még kettőt! - szólt oda Jin is a pultosnak, mire kapott egy kérdő pillantást a főnökétől. - Nem egyedül jöttem. - válaszolta is meg gyorsan.

- Kivel jöttél? - érdeklődött Kook. Jintől szokatlan volt, hogy nőkkel az oldalán jelenjen meg bárhol is. Ezeket a dolgokat a férfi mindig privátban intézte.

- Hobival és Jiminnel. - árulta el Jin. - De fogalmam sincs, hogy hová lettek. - vonta meg a vállát és belekortyolt a frissen kikért italába.

Kook a tömeg felé fordult, ami szinte egy egészként mozgott a zene ritmusára, de az említett személyek közül senkit nem látott, kivéve Yuint, aki most éppen a ruháját mutogatta a következő áldozatának. Szemeit forgatva fordult vissza a pulthoz, és ő is kézbe vette az italát. A pohár oldalán hűvös cseppekben gyűlt össze a pára, és lassan csordogált lefelé az ujjai között. Amint a poharat figyelte a külvilág lassan ismét megszűnt körülötte. A zene lehalkult. Az illatok tompultak, és a színek szürkévé váltak. Utálta ezt az állapotot. Az orvosa szerint kezdődő depresszió jeleit tapasztalja, amit alátámasztott az is, hogy az utóbbi hónapokban gyakran fordult befelé. Szerencsére a külvilág ebből semmit sem vett észre, ami nem kis erőfeszítésébe került. Viszont soha nem ismerte volna el, hogy ő depressziós. Egy alvilági vezető, aki szigorú, kemény, és több száz Hollót irányít, embereket kínoz és habozás nélkül megöl bárkit, aki veszélyt jelent? Röhejes!

- Végre megvagytok! Akkora a tömeg, hogy alig találtalak meg. - érkezett meg Hobi is a pulthoz, majd beállt kettejük közé, és elvette az egyik italt, amit még érintetlenül pihent a pulton.

- Én fél órája feladtam. - vigyorgott Jin. - Jimint hol hagytad?

- Fogalmam sincs. - vallotta be őszintén Hobi. - Összefutottam pár ismerőssel, de mondtam neki, hogy mindig maradjon mellettünk.

- Szóval elvesztetted. - vigyorgott Jin.

- Mondhatni. - vonta meg a vállát Hobi. - Remélem nem lesz semmi baja...

- Felnőtt ember.- szólt bele Kook a beszélgetésbe. - Gondolom, hogy tud vigyázni magára.

- Afelől nincs kétségem, de tudod milyenek a friss hússal. - pillantott Hobi a főnökére. - És azt sem kérdeztem meg, hogy milyen, amikor a pohár fenekére néz... lehet, hogy kötözködős fajta... mondjuk nekem mindegy, addig a pontig, amíg nem kezd el bőgve nyafogni...

- Úgy látom, hogy semmi gond. - biccentett Jin a tömeg felé, a többiek pedig követték a tekintetét.

- Ez meglepő. - állapította meg Hobi.

- Talán már túl sokat ivott, azért ilyen... közvetlen... - tanakodott Jin, amikor meglátta Jimint táncolni egy másik férfival.

- Igen... talán nem kellene ennyit innia... - motyogta Hobi is az orra alatt, amikor Jimin szemérmetlenül megforgatta a csípőjét a táncpartnere előtt.

- Lehet, hogy haza kellene vinni... - szólalt meg Jin ismét, kissé zavarodottan, amikor Jimin a táncpartnerével szembefordulva, elég csábító mozdulatokkal tűzdelve kezdett el táncolni.

- Vajon az italtól engedte így el magát? - tette fel a nagy kérdést Hobi, miközben lehúzta a pohara tartalmát, ami a következő pillanatban egy prüszkölés formájában távozott is a szájából.

- Igen! Sürgősen haza kell vinni! - lökte el magát Jin a pulttól, amikor Jimin minden hezitálás nélkül megcsókolta a táncpartnerét, aki nem habozott viszonozni azt.

Jungkook poharában összekoccantak a jégdarabok, amikor letette a poharat a pultra. A félhomályban, a fények folyamatos villogása ellenére is élesen látta az egész jelenetet. A vágy, a bujaság, a mámor és a szabadság érzése, ami a fiúból áradt felé, szinte kézzel fogható volt számára. Nem az lepte, amit látott, inkább az, amit közvetített felé. Több szenvedélyt látott abban az egy csókban, mint amit ő Yuinnal addig átélt a közel két éves ismeretségük alatt.

A világ egy pillanatra megállt Kook körül, hogy azután irányt váltson, s teljesen más mederbe kezdje el terelni, az addigi érzéseit és gondolatait. Amikor pedig újra elindult, mintha a környezete összes ingere a teste körül gyűlt volna össze, hogy minden érzés hatványozottan bizsergesse a testét. A torka kiszáradt, a pulzusa, ki tudja miért, megugrott.

- Segítek Jinnek. - szólalt meg Hobi mellette, miközben vigyorogva nézte Jint, aki nem tudta hogyan fejtse le egymásról Jimint és az aktuális partnerét.

- Hagyjátok! - szólt rá Jungkook, mire Hobi megtorpant és visszanézett a főnökére, aki megfejthetetlen tekintettel nézte a fiút.

- De... - próbált rá még egyszer Hobi.

- Nincs semmi de! - mondta újra Kook. - Szólj Jinnek, hogy hagyjátok.

A férfi csak bólintott egy aprót, majd elindult az említett személyek felé. Jungkook végignézte, ahogy Hobi elmagyarázza a dolgot Jinnek, aki szintén meglepődve pislogott vissza a főnökére, majd távoztak otthagyva a fiút a hatalmas tömeg közepén, ahonnan mégis úgy tűnt ki, mintha senki más nem lett volna ott rajta kívül.

***

- A rohadt életbe... - ezek voltak Jimin első gondolatai, amikor a tudata kezdett kitisztulni az ébredés után. - Tudtam, hogy nem kellene innom... - nyöszörögte belül, miközben próbált valamennyi nedvességet összekaparni a szájából, hogy benedvesíthesse a cserepesre száradt ajkait.

- Jó reggelt! - köszöntötte egy halk hang a semmiből. Lassan nyitogatta a szemét, és várta, hogy mikor könnyezik be a reggeli fénytől, ami másnaposan elég bántó tud lenni, de kellemes félhomály volt a szobában. A szobában... Ami nem az övé volt. Felemelte az egyik kezét, amin, mintha ólomsúlyok csüngtek volna, és megdörzsölte a szemeit. - Azt hittem, hogy végigalszod az egész napot.

A fejfájás és émelygés miatt, hiába is akarta, nem tudta olyan gyorsan feldolgozni az információkat, mint azt szerette volna. Ismerős volt a hang, de hirtelen nem tudta kihez kapcsolni, mert úgy zúgott a feje, hogy a hangok is tompultak kissé. Nem emlékezett egyből az éjszaka minden momentumára sem, és egy pillanatra még a félelem is elkapta, hogy valami kicsúszott a kezei közül, és talán hatalmas nagy baromságot csinált.

- Hol vagyok? - ez volt az első kérdés, ami elhagyta a száját.

- Nem találtam a szobakulcsod. - érkezett a válasz.

- Hol vagyok? - kérdezte meg újra, miközben próbálta összeszedni a gondolatait.

- A szobámban.

- Baszki! - nyögött fel Jimin. - Nem lennél egy kicsit bőbeszédűbb?! Szétszakad a fejem, és úgy émelygek, mintha egy egész bár kínálata veszekedne a gyomromban. Szóval, ha kérhetem...

- Tegnap este úgy döntöttél, hogy jó ötlet, ha versenyt isztok Jinnel és Hobival. Mint utóbb kiderült, nem, nem volt az. Az egyik asztalon ájultál be. Aztán hazahoztalak és felcipeltelek a szobádba. Illetve cipeltelek volna, de nem találtam a kulcsaid, így kénytelen voltam másik megoldást keresni. Viszont nem tudtam, hogy melyik szoba üres, és nem volt kedvem találomra mindenhova benyitogatni a éjszaka közepén és felverni mindenkit, így az én szobámban kötöttél ki.

- Szóval a Fészekben vagyok? - kérdezte Jimin megkönnyebbülve, miközben végre felült az ágyon, és végre szétnézett a szobában is, ami ismerősnek tűnt a számára.

- Igen.

Jimin hunyorogva nézte a fotelben ülő alakot, de a félhomálytól nem sokat látott. Mondjuk addigra már nem is kellett, mert szinte biztos volt abban, hogy hol van. A tarkójához nyúlt, hogy megmasszírozza, hátha használ a fejfájására, de nem járt sikerrel. Csak a felsőtestét fedő takaró hullott le az ölébe, így jött rá, hogy a főnöke volt oly szíves és gatyára is vetkőztette. Kérdőn, fájdalmas tekintettel nézett a fotelben ülőre.

- Ne nézz így rám. Az én ágyam nem lesz füst meg pia szagú. - jegyezte meg Kook, majd felállt, és az ágy mellé sétált. Az egyik kis szekrényről felvett egy dobozt, ami úgy csörgött, mint egy megváltást jelző harang, majd a fiú felé nyújtotta. - Ez használni fog.

- Kösz! - mondta Jimin, majd elvette a gyógyszert és gyorsan, víz nélkül be is vett kettőt, biztos, ami biztos.

- Melyik részét? - kérdezte Kook, és a sötét ellenére Jimin biztosra vette, hogy a férfi vigyorog.

- Mindegyiket. - motyogta, majd azzal a lendülettel vissza is dőlt a kényelmes, puha párnák közé, és magára húzta a kellemes illatú takarót.

Kookot mulattatta a fiú gátlástalansága. Ha netán Yoongi, Hobi vagy valamelyik másik Holló feküdt volna ott, azok már legalább százszor kértek volna bocsánatot, és rég a hűlt helyüket sem látná. Bezzeg az a fiú... Karba tett kezekkel állt az ágy mellett és figyelte a szenvedését. - Ennyire ne érezd magad otthon! Ha magadhoz tértél menj a saját szobádba.

- Nem tudom, hogy hol a kulcsom. - vágta rá Jimin.

- Majd szólok a karbantartóknak, és megoldják a problémát.

- Szóval... egy probléma vagyok? - élcelődött Jimin, miközben várta, hogy hasson a gyógyszer, és akkor talán nem akar egy elefántcsorda kitörni a fejéből.

- Mióta van szó rólad? - kérdezett vissza Kook, miközben az asztalhoz sétált, és töltött magának egy pohár vizet.

- Csak szeretem kiforgatni az emberek szavait. Bosszantja őket és ez vicces. - motyogta Jimin.

- Te is eléggé kifordultál magadból az éjszaka. - jegyezte meg Kook, ahogy eszébe jutottak a történtek. Végül Jimin, pár csóknál nem ment tovább, de láthatóan a buli minden percét kiélvezte, amit Kook teljes figyelme kísért.

- Mire is gondolsz pontosan? - tudakolta Jimin, miközben ismét felült az ágyon, hogy szemmel tartsa a főnökét.

- Van még valami veled kapcsolatban, amiről tudnom kellene? - érkezett a kérdés a kérdésre.

- Van bármi velem kapcsolatban, aminek nem tudnál utána nézni? - nézett kíváncsian a férfira - De igazad van... megnéztem volna az arcod, amikor az első találkozásunkkor bemutatkozom neked. „Helló, Jimin vagyok. A lábméretem negyvenes, a kedvenc színem a sárga, szeretem a tengerpartot, és buzi vagyok..."

- Ha ez most szarkazmus vagy esetleg vicc akart lenni, akkor gyakorolj még egy kicsit. Nem megy valami jól. - emelte meg a szemöldökeit Jungkook.

- Nem is ezért lettem Holló, ha jól rémlik. - nyújtózkodott egyet Jimin, majd újra körbenézett a szobában, ami egyáltalán nem változott a legutóbbi látogatása óta. - Kényelmes, nagy szobád van. - mondta Jimin. - Kár, hogy olyan üres. Hiányérzetem van.

- Gondolom ezt nem az elmúlt öt percben fedezted fel... - fordult meg Jungkook, majd visszasétált az ágyhoz, és Jimin ölébe ejtett valamit. - Van még hová fejlődnöd. - mosolyodott el Kook, majd az ajtó felé vette az irányt. - Jinnel pontban kettőkor indultok. Addig térj magadhoz rendesen. - jegyezte meg, majd kinyitotta az ajtót és távozott.

Jimin pár pillanatig tapogatózott, mire megtalálta, amit a férfi az ölébe dobott. Egy kis golyó, fényes papírba csomagolva, aminek marcipán illata volt.

- Francba! Most lebuktam, ugye? - nevetett fel Jimin, miközben visszadőlt a párnákra majd lecsukta a szemeit, és ami azt illeti, sikeresen vissza is aludt.

Dél körül ébredt arra, hogy farkas éhes, de a feje már nem hasogatott, amit jó jelnek vett. Felkapta magára az előző napi ruhákat, hogy azért ne egy szál bokszerben lopakodjon végig a folyosón, majd visszament a szobájába. Letusolt, felöltözött majd az étkezőbe vette az irányt, de kaja helyett, inkább egy energiaitalt vett ki a hűtőből, ami kellemesen lehűtötte az addigra ismét háborgó gyomrát.

- Jó reggelt! Téged is lehet látni? - vonta kérdőre Hobi, ahogy belépett az irodába.

- Elkéstem? - kérdezte Jimin, miközben helyet foglalt az egyik széken és farkasszemet nézett a monitor mögül őt figyelő Jinnel.

- Nem mondanám, hogy elkéstél, de azt hittem, hogy kicsit izgatottabb vagy, mivel ez lesz az első akciód, mint Holló. - magyarázta Hobi.

- Milyen akcióról beszélsz? Ha jól rémlik, akkor nem betörni akarunk, hanem besétálni abba a bankba. - kortyolt bele Jimin ismét a hideg italába, ami végighűtötte az égő nyelőcsövét is. Természetesen mindezt Jin szúrós tekintete közepette, ami még mindig őt figyelte.

- Akármennyire is egyszerűnek hangzik, egyáltalán nem lesz az. - mondta kicsit szigorúbb hangon Hobi. Hallatszott, hogy már teljesen átszellemült, pedig ő csak a sofőrjük lesz ebben a menetben. - Az adatok lekérésénél simán elbukhatjátok.

- De nem lesz semmi gond. - vágott közbe Jimin. - Ugye Drágám? - kacsintott Jin felé, aki meglepetésében majdnem elhajította a telefont a kezéből. De legalább a bámulást abbahagyta. - Valami gond van? - kérdezte Jintől, aki éppen összekapta magát.

- Csak arra kíváncsi, amire én is. - válaszolt helyette Hobi.

- És mi lenne az? - kérdezett vissza Jimin.

- Mi történt az éjszaka? - tette fel a nagy kérdést Jin, elég izgatottan.

- Még mindig vannak homályos részletek, szóval nem emlékszem mindenre, de az rémlik, hogy állandóan körülöttem lődörögtetek, így szerintem ti tájékozottabbak vagytok, mint én. - válaszolt Jimin, és végre kiitta az összes italt a dobozból.

- Hol voltál az éjszaka? - érkezett a konkrét kérdés Hobitól.

- Szerintetek hol voltam? - kérdezett vissza Jimin. Szeretett az emberek idegeivel játszani, mert úgy könnyebben ki tudta ismerni őket.

- A szobádban nem az tuti. Már azon is lehidaltunk, hogy a főnök kapart össze és hozott haza az egész klub szeme láttára. De amikor bementem hozzád és nem voltál a szobádban kicsit összezavarodtam.

- Bementél a szobámba? - kérdezett közbe Jimin. - Hogyan?

- Nekem adtad a kulcsod, mert nem akartad elhagyni. - válaszolta Hobi, Jimin pedig képzeletben megint megveregette a saját vállát. - Szóval? Hol voltál?

- Mivel nálad volt a kulcsom, így a főnöknél aludtam. - válaszolta egyszerűen Jimin, mintha csak egy mellékletet olvasna fel, miközben elővette a telefonját is, hogy minél érdektelenebbnek látsszon.

- Ez az! - ugrott fel Jin a székéről. - Jössz nekem egy húszassal! - fordult Hobi felé, aki szemeit forgatva húzott ki egy kisebb köteg pénzt a zsebéből, majd adott belőle Jinnek.

- Ezt elmagyarázhatnátok! - nézett Jimin a két pasasra.

- Csak fogadtunk. - vigyorgott Jin.

- És én veszítettem. - nyugtázta le Hobi.

- Na, várjunk... - gondolkodott el Jimin. - Ti arra fogadtatok, hogy hol töltöttem az éjszakát?

- Baj? - kérdezett vissza Hobi. - Mondjuk, még mindig nem hiszem el...

- Miért olyan hihetetlen? - mosolyodott el Jimin.

- Te hülyéskedsz? - kérdezte Jin, teljesen komolyan. - Abban a szobába nem igazán járnak emberek aludni. Még Yuin sem szokott ott aludni.

Jimint meglepte a válasz. Kicsit pofátlannak érezte feltenni a kérdést, hogy akkor hol a francba keféli meg Jungkook a nőt, így inkább vissza nyelte. Biztos máshol...

Gondolatait, Hobi telefonjának a csörgése zavarta meg. Észre sem vette, hogy időközben Jin is lelépett valamikor.

- Nem akarsz átöltözni? - kérdezte Hobi.

- Miért? Nem elég buzis? - biccentette a fejét kicsit oldalra Jimin, úgy várta a választ, mert nem is értette, hogy mik lehetnek barátja elképzelései a melegek öltözködéséről. Ugyanis, ha azt várja, hogy fehér cicanaciban meg rózsaszín ingben fog virítani, akkor sürgősen tájékoztatnia kell, hogy keressenek valakit helyette. - Szerintem ez a feszes farmergatya, és ez kék ing tökéletesen megfelel. - nézett végig magán.

Hobi odalépett elé, majd kigombolt még két gombot Jimin mellkasánál. - Ja, megteszi.

- Ja, hát kösz... - szúrta oda Jimin. - Mikor indulunk?

- Jin szólt, hogy a bejáratnál vár minket.

- Akkor hajrá. - Jimin vett egy mély levegőt és kilépett az iroda ajtaján. Lassan lépkedett, miközben mindent villámgyorsan átvett a fejében, és megnyugodott, amikor minden tökéletesen passzolt az emlékeiben. A feje sem fájt már, és a gyomra is megnyugodott. A sötét karikák is eltűntek a szeme alól, amit vélhetően a délelőtti, kényelmes szunyókálásnak köszönhetett. Friss és üde volt.

- Mi a fasz van az arcodon? - szakadt ki Jiminből a kérdés, amikor megpillantotta Jint az ajtóban.

- Miért? Mit gondoltál? Ez nem a Keresztapa. - nézett rá, majdnem sértődötten Jin. - Ha egy technika a rendelkezésünkre áll, akkor azt használjuk is ki! - mondta Jin, majd megigazgatta kissé az álszakállat, és ellenőrizte a tükörben, hogy arcán nem látszik, a kitudja milyen anyagból kiszélesített arccsontja.

- Értem, szóval inkább Mission Impossible-t játszotok. - kuncogott Jimin, ahogy elképzelte amint Jin éppen felragasztja a bajuszkát, meg a póthajat.

- Befogod vagy meleg pár helyett, heterók leszünk, és rád osztom a lány szerepét! - mondta fenyegetően Jin, mire Jimin szemei elkerekedtek, fújtatott egyet és csendben is maradt, eleget téve a felszólításnak. - Franc! Pedig megnéztelek volna csajnak öltözve. Smink, dudák meg hosszú haj...

- Most te fogd be Mr. Zseni, vagy játszhatod a pár mindkét tagját egyedül. - szólt vissza Jimin ugyan olyan hangnemben, és az utána beállt csend összesen pár másodpercig tartott, mielőtt felröhögtek volna.

- Akkor, ezennel indulhatnánk is!? - szólt közbe Hobi, mire Jimin szétnézett az aulában, ahol egy árva lélek sem volt rajtuk kívül. - Ugye nem valami díszkíséretre számítottál? Felnőtt emberek vagyunk... - csóválta meg a fejét Hobi majd, otthagyta őket és a kocsi felé indult.

- Arra nem, de azt hittem egy „sok sikert" azért kijár. - vonta meg a vállát Jimin, végül ő is kilépett az ajtón, majd beszállt a kocsi hátsó ülésére.

- Üdvözlöm Önöket. Miben segíthetek? - köszöntötték őket negyvenöt perccel később a bankban.

- Kim Hongjoong vagyok, és három órára van időpontunk. - mutatkozott be Jin, és az üveg mögött ülő nő máris gépelni kezdett.

- Igen, látom. - ellenőrizte a nő, a kis ablak mögött. - Azonnal szólok, hogy itt vannak. A biztonsági őr majd felkíséri önöket.

- Rendben. Köszönjük szépen. - köszönte meg udvariasan Jin, majd körbepillantott, és meg is látta a biztonsági őrt közeledni feléjük.

- Erre kérem, Uraim! - intett a férfi az egyik lift felé. Amikor beszálltak Jin arcára egy elégedett mosoly ült ki. A lift után egy folyosó következett, ahonnan ajtók nyíltak, és ahol az egyiken be is invitálták őket.

- Kim Úr! Üdvözlöm Önöket! - állt fel az asztal mögül egy harmincas éveiben járó nő. Arcára bűbáj ült ki, bár művibb már nem is lehetett volna. Lerítt róla, hogy a kötelező mosoly az egyenruha részét képezi. - Miben lehetek a szolgálatukra?

- Mint azt már említettem a telefonban, egy nagyobb összeget szeretnénk befektetni. Nem rég költöztünk a városba, úgy hallottam, hogy az ön bankjuk rengeteg lehetőséget ajánl. - válaszolt Jin, szintén mosolyogva, de az ő arcán nem hatott műnek, inkább úgy tűnt, mintha végtelenül élvezné a szituációt.

- Ön és...? - nézett a nő Jiminre.

- Én és a férjem. - válaszolt Jin. - Kim Seonghwa. - mutatta be Jimint is, aki nem volt rest egy mindegyiküket felülmúló mosolyt megereszteni a nő felé.

- Üdvözlöm hölgyem. - köszöntötte Jimin a nőt, csengő, dallamos hangon.

- Sehwa, csak szólítsanak a keresztnevemen. - mondta a nő elpirulva.

- Rendben Sehwa. Előre is köszönöm szépen a segítségét. - mondta Jimin, még mindig nagyon barátságos, de még nem nyálas hangnemben. - Tudja, én szinte semmit sem értek az üzlethez, úgyhogy teljesen megbízom önben, és a férjemben. - küldött egy mosolyt Jin felé is, aki akarata ellenére szintén elpirult.

- Khm. - köszörülte meg a torkát Jin. - Akkor Sehwa, halljuk, hogy mit tud ajánlani nekünk!?

- Ingatlanokba vagy részvényekbe szeretnének befektetni? - érdeklődött a nő. - Vagy van esetleg határozott elképzelésük? - nézett a két férfira felváltva.

- Nem is tudom. - tűnődött el Jimin. - Mit ajánlana nekem Sehwa? - kérdezte dallamos hangon.

- Eszünkbe jutott az a lehetőség is, hogy talán aranyba való befektetés is szóba jöhetne. - mondta Jin, miközben átnyúlt a széken, és megfogta Jimin kezét, amin egy méretes aranygyűrű volt, amit pont erre a célra szereztek be. Végig simított a gyűrűsujján, majd megállt a kézfején, és ott hagyta a kezét.

Az asztal másik felén ülő nő ezt közvetlen közelről élvezhette, és ha Jimin szeme nem csalt, akkor ismét bele pirult. Ezen a ponton úgy gondolta, hogy akkor hozzák ki a legtöbbet a dologból, így összekulcsolta az ujjait Jinével és megszorította a kézfejét.

- Én... én... - kezdett el dadogni Sehwa. - Én azt ajánlanám Önöknek, hogy az összeg függvényében talán több lehetőséget is számba vehetnének egyszerre.

- Mit szólsz ehhez Életem? - kérdezte Jimin, miközben Jin felé fordult.

- Ő... igen. - a becézés hallatán Jin egy kicsit kiesett a szerepéből. - Igaza van Sehwa, erre nem is gondoltunk. Halljuk a lehetőségeket hölgyem. - mosolyodott el Jin.

- Ha gondolják, akkor összeállíthatok Önöknek egy dossziét, amiben részletesen le vannak írva a dolgok. Feltéve, ha tudnak várni még egy kicsit.

- Mára már nem terveztünk semmit. Igaz Szívem? - szúrt még egyet Jimin.

- Igen, így van. Úgy érzem, hogy szakértő kezek közé kerültünk Sehwa. Kérem, intézkedjen. - mondta Jin.

- Kérnek addig esetleg egy kávét? - kérdezte a nő.

- Elfogadjuk. Nagyon kedves Öntől. - mondta Jimin, ezzel a nő ki is viharzott az irodából, hogy felszolgálja a kávét.

- Na, akkor Drágám, kapd elő gyorsan a telefont és figyelj. - nézett rá Jin a mellette ülőre, aki éppen elengedte a kezét.

- Ahogy parancsolod. Férjem... - grimaszolt egyet Jimin, majd kivette a zsebéből a telefont, és pár másodperc múlva két kamera közvetítését figyelte a kis kijelzőn. - Mikor vetted át az irányítást? - kérdezte.

Jin az órájára pillantott. - Úgy hat perce. Három órára állítottam be, és most csak állóképet látnak rajta. - magyarázta, miközben átment az asztal túloldalára és elkezdett dolgozni.

- Hogy szeded le? - kérdezte Jimin.

- Nem olyan régen csináltam egy programot. - válaszolt Jin, aki közben bőszen nyomkodta a billentyűzetet. - Ha végeztünk tíz percen belül eltünteti saját magát. Vírus a vírusnak. Mintha nem is létezett volna. Kevesebb beavatkozás kell a rendszeren keresztül, így sokkal kisebb a lebukás veszélye.

- Mennyi idő?

- Pont annyi, amíg elkészül két adag kávé. - motyogta Jin a választ. - Te csak nézd a kamerákat.

Jimin pedig a képernyőre meredt, amin a liftet és a folyosót látta, ami teljesen üres volt.

- Mik ezek a kis ikonok? - érdeklődött Jimin, miközben a képernyőt nézte.

- A biztonsági rendszerük. Riasztók, kapcsolók, tűzjelzők... nagyon gyenge a rendszerük. - vigyorgott Jin.

- Mondja ezt az, aki a Nasahoz is betörne, ha a főnöke nem lőné fejbe érte... - sóhajtott Jimin.

- Mindjárt készen is vagyunk...- meredt Jin a képernyőre, amin a kis számláló már hetvenöt százaléknál járt.

- Azt hiszem, hogy beelőzött egy kávéfőző... - szólalt meg Jimin.

- Mi? - kérdezett vissza Jin.

- Itt van a folyosó végén. - nézett fel Jimin a kis képernyőről.

- Valahogy foglald le. - szólt oda neki a férfi.

- És mégis hogy?

- Mit tudom én! Mondd neki, hogy pisilned kell...

- Hát hogyne... - röhögött fel Jimin. - Más ötlet?

- Mindjárt kész. Találd már fel magad! - szólt rá Jin.

- Óóókééé... - mondta Jimin, majd a következő pillanatban megszólalt a tűzjelző.

Az éles visítástól Jin is megugrott hirtelen. - Mi az isten ez? - kérdezte meglepetten.

- Ez jó! - nevetett fel Jimin. - Úgy elhajította a tálcát, hogy majdnem beleállt a falba.

- Te bekapcsoltad a tűzjelzőt? - kérdezte Jin elképedve.

- Nem azt mondtad, hogy találjam fel magam? - kérdezett vissza Jimin értetlenül. - Kezdem úgy érezni, hogy neked semmi sem elég jó.

- Mindegy. - csóválta meg a fejét Jin. - Hogy állunk?

- Minden oké, de nem bíznám a Sehwa gondjaira a pénzem. Tűzriadó van és beszállt a liftbe. Az ügyfelei biztonsága nem is érdekli.

- Attól még a pénzügyekhez érthet. - vonta meg a vállát Jin. - Kész.

- Akkor hogyan tovább Életem? - érdeklődött Jimin, miközben eltette a telefont. - Pánikolva leszaladunk?

- Séta. Pánik nélkül. - mondta Jin, majd elindultak végig a folyosón, le három emeletet, végül a kijáratnál kötöttek ki, ahol a biztonsági őrök egyike kiirányította őket.

- És most? Csak úgy lelépünk?

- Az nem lenne jó ötlet. Egy kicsit várunk. - válaszolt Jin.

Bő tíz percet ácsorogtak, aztán Jin mozdult, Jimin pedig követte és odasétáltak az egyik biztonsági őrhöz.

- Elnézést, Uram! - szólította meg Jin. - Éppen egy fontos üzletkötés közepén voltunk. Meg tudná nekem mondani, hogy mikor folytathatjuk a megbeszélést?

- Elnézését kérem Uram, de komolyan kell vennünk a riasztást, és át kell vizsgálnunk az egész épületet. Nem hiszem, hogy ma még a rendelkezésükre tudunk állni. - érkezett a válasz.

- Értem. - sóhajtott csalódottan Jin.

- Maradt esetleg valami értékük az épületben? Táska, mobiltelefon? Később eljuttatjuk önökhöz, ha szükséges. - kérdezte az őr.

- Nem. Mindenünk megvan. Nem maradt az épületben semmi. Köszönjük szépen. - biccentett Jin, majd elköszöntek és az autó felé vették az irányt.

- Uraim! Elnézést! - szólt utánuk egy női hang.

- Á! Sehwa. - fordult meg Jimin bűbájos mosollyal.

- Nagyon sajnálom, hogy így alakult a helyzet. Remélem minden rendben Önökkel? - érdeklődött a nő.

- Persze! Nyugodjon meg Sehwa. - bólintott Jin is.

- Ha gondolják, akkor felkeresem Önöket a holnapi nap folyamán, és egyeztethetünk egy új időpontot. - ajánlotta fel a nő.

- Nagyon sajnálom Sehwa. - szólt közbe Jimin, és Jin mellé lépett, majd átkarolta a derekát és hozzásimult. - Holnap el kell utaznunk, tudja, szeretnénk egy kis időd kettesben is tölteni a férjemmel, mert az utóbbi időben nagy volt a hajtás, és már nem tudjuk lemondani. De, miután visszaértünk megkeressünk Önt, ha így megfelel.

- Természetesen. Kérem, engem kérjenek közvetlenül. Itt van a névjegykártyám. - nyújtotta át Jiminnek a kis papírdarabot.

- Feltétlenül Sehwa. Örülök, hogy megismerhettem magát. - bólintott Jimin, majd kézen fogta Jint és elsétáltak.

- Nem hittem volna, hogy sikerül ez az egész. - nevette el magát Jimin, ahogy beszállt az autóba.

- Amikor meghallottam a rendőröket meg a tűzoltókat majdnem itt hagytalak benneteket. Mi a fene történt? - kérdezte Hobi, aki közben már indította is az autót.

- Jimin történt. - válaszolta Jin egyszerűen. - Mestere a baj fokozásának. Előre sajnálom a leendő társait.

- Nem értem, hogy mit vagy úgy oda. Megoldottam, nem? Az infó is megvan és szépen le is tudtunk lépni. Mi kell még? - érdeklődött Jimin.

- Minden megvan? - kérdezte Hobi Jintől.

- Persze. Meló elvégezve. Menjünk haza.