Mikor hazaértem, a többieket a verandán találtam. Úgy néztek ki, mint egy kivert hadsereg. Fáradtan és megfogyatkozva. JJ és Kie nem voltak sehol.

- Hahó! - köszöntem rájuk. - Minden oké?

- Megvan a kincs - mutatott Pope az asztalra, ahol egy nagy kupac sár alatt ott hevert valami csillogó, kövekkel kirakott valami.

- Szuper. Hol van JJ és Kie?

Kicsit jobban izgatott a barátaim hiánya, mint egy újabb idióta kincs. A többiek furcsa, aggódó pillantásaitól pedig azonnal felfordult a gyomrom.

- Történt egy kis malőr... - ismerte be végül John B. - Valaki más is kereste a kincset.

- Hol van JJ és Kie? - tettem fel újra a kérdést, és egyre jobban felfordult a gyomrom.

- Túl gyorsan kellett feljönniük a mélyből, nem tartottak biztonsági megállást.

- És? - sürgettem idegesen a fiút.

- Kórházban vannak. Tizenkét órán át a hiperbár kamrában lesznek. De rendbe fognak jönni.

- Miért engedtétek őket egyedül merülni? - fakadtam ki idegesen.

- Hol is voltál te ez alatt az idő alatt? - csattant fel Pope.

- Pope... - szólt rá Sarah, majd bátorítóan rám pillantott.

- Tegnap, mikor elmentetek Genrette-ékhez, Rafe ide jött - kezdtem bele nagy levegőt véve. A többiek feszült figyelemmel hallgattak. - Azt akarta, hogy kísérjem el, mikor elszórja Ward hamvait. De fogalmam sincs, hogy mit akar valójában. Gyanús volt, hogy pont akkor bukkant fel, mikor egy újabb kincskeresés is.

- Szóval te most vele voltál? - kérdezte döbbenten Pope. - Meg tegnap is?

- Pope... - kezdett felhúzni. - Tegnap azért nem mentem, mert megviselt a talalkozás az Enduron, oké? Fogalmam sem volt arról, hogy el fog jönni ide.

- Honnan tudta, hogy csak te leszel itt?

- Nem tudom. Gondolom kileste. Nem igazán beszélgettünk ilyenekről. Sőt... Semmiről nem beszéltünk azon kívül, hogy Rose elvitte magával Wheezie-t.

- Szóval Rafe sem találkozhat vele? - csuklott el Sarah hangja.

- Nem. De vissza akarja szerezni őt. Veled is beszélni akar - húztam el a számat. - Nem mondta, hogy miről, de gondolom Wheezie-ről. Csak annyit kért, hogy szóljak neked.

- Tudhat a kincsről? - szólalt meg John B is.

- Nem tudom - rántottam meg a vállamat, és fel-alá kezdtem járkálni. - Eléggé elfajultak a dolgok, és ezt-azt a fejéhez vágtam. Nem úgy tűnt, hogy tudna Feketeszakáll kincséről.

- Miért mentél oda? - kérdezte Pope.

- Nem tudom, oké? - próbáltam visszatartani a könnyeimet. - Én sem tudom, hogy miért mentem oda. Ti ezt nem értitek. Még én magam sem értem.

Mindhárom barátom szemében láttam a sajnálatot és a szánalmat, mikor rájuk néztem. Ugyan azt láttam rajtuk most, mint két évvel korábban. Szégyelltem magam, rosszul voltam a saját gondolataimtól.

- Sky... - kezdte ezúttal kedvesen Pope.

- Mikor lehet bemenni JJ-ékhez? - szakítottam félbe, el akartam terelni a témát. Túl sok volt erre a pár napra Rafe-ből.

- Bármikor, de felesleges lenne. A kamrában vannak - válaszolt John B. - Holnap reggel értük megyek.

- Én is menni akarok. Szólj előtte - kértem, mire bólintott. - Most megyek, szedek pár zöldséget a vacsihoz.

Meg sem vártam a reakciókat, gyors léptekkel faképnél hagytam őket. A kertbe siettem, és a paradicsomok közé menekültem. Máskor ez volt az a hely, ami minden mást ki tudott zárni a gondolataimból. Most viszont annyira zsongott a fejem, hogy képtelen voltam elvonatkoztatni a történtekről. Rafe-ről.

Először fogalmam sem volt, hogy miért látok homályosan. Aztán rájöttem, hogy kicsordultak az eddig bent tartott könnyeim. Rohamokban tört rám a sírás.

- Sky... - hallottam meg a halk hangot a hátam mögött.

Mikor megfordultam, Sarah állt velem szemben. Sajnálkozó arcot vágott, mikor meglátta az arcomat eláztató könnyeket. Ettől még jobban eltört a mécses, és zokogva rogytam a földre. Pár pillanattal később megéreztem magam körül a karjait, amikbe úgy kapaszkodtam bele, mintha egy mentőkötél lenne.

- Nincs semmi baj - nyugtatóan simogatta a hátamat.

- Olyan idióta vagyok - fakadtam ki. - Itt sírok miatta megint. Nem hiszem el, hogy még ennyi idő után is ilyen hatással van rám. Ennyi idő után is össze tud zavarni egyetlen pillantásával.

- Nincs ezzel semmi baj, Sky.

- De. De van baj - rázott a sírás. - Átvert, szórakozott velem, majdnem megölt. Gyűlölöm őt, rettegek tőle, de mégis...

- Mégis benned volt egy apró kis reménysugár, hogy talán már nem olyan, mint régen. Tudom.

- Nem is szabadott volna ilyenekre gondolnom - néztem Sarah szemébe. - Mert... Még ha más ember is lenne, az akkor sem változtatna semmi azon, ami köztünk volt. Az csak egy színjáték volt. Egy szerep, amit eljátszott.

- Nem tudom, Sky... Mi van, ha mégsem?

- Ne. Inkább hagyjuk ezt az egészet, oké? Nem akarok többet Rafe-ről beszélni. Ma próbáltam rájönni, hogy mit tervez. De még mindig nem látok az álarc mögé, amit visel. Ha tervez valamit, akkor hamarosan úgyis meg fog jelenni. Szóval fel kell készülnünk erre. De addig nem akarok róla beszélni.

- Jól van.

- Most magamra hagynál egy kicsit? - kértem.

Miután Sarah elment, újra előtörtek a könnyeim. Hiába nem akartam Rafe-re gondolni, csak az ő arcát láttam magam előtt.

2 évvel és 1 hónappal korábban

Lassan egy hónapja teljesen nyugodt szívvel jártam a Cameron házba dolgozni. Azóta, hogy Rafe nem nehezítette meg a dolgomat, és nem viselkedett úgy velem, mintha halálos betegséget terjesztenék. Mióta az apja megütötte, teljesen megváltozott az irányomban. Többször van otthon, nem kerül engem, és már én sem őt. Sőt... Sosem gondoltam volna, hogy egyszer Rafe kedves lesz velem.

Egy napon rongyokkal és vödrökkel felpakolva léptem be Rafe szobájába. Azonnal le is fékeztem, mert a fiú egy szál melegítőalsóban feküdt az ágyán.
Mikor meglátott, azonnal félredobta a telefonját, amit addig nyomkodott.

- Bocs... - dadogtam idegesen. Attól, hogy már nem viselkedett velem bunkón, még tartottam tőle. - Azt hittem, hogy nem vagy itthon.

- Semmi baj - mosolyodott el, amitől egy kicsit megkönnyebültem.

- Mondanám, hogy visszajövök, ha nem vagy itt, de már csak a te szobád van hátra - néztem körbe meglepetten. - De ahogy látom, nincs akkora kupi, mint máskor.

- Ja... Kicsit rendet raktam - rántotta meg a vállát, amitől megfeszültek a karján az izmai. Próbáltam nem túl sokáig elidőzni rajta, még ha nehezen is ment.

- Azt látom. De nem kellett volna. Elveszed a munkámat - nevettem fel, amitől az ő szája még nagyobb mosolyra húzódott.

- Inkább csak megkönnyíteni akarom. Elég nagy faszfej voltam korábban.

Mi a fene? Ki ez a pasi? És hol van a régi Rafe?

- Ja. Eléggé! - húztam el a számat, majd elővettem az egyik vödörből az ablaktisztító folyadékot. - Megpucolom az ablakokat, és már itt sem vagyok. Nem akarlak zavarni.

- Csak nyugodtan. És egyáltalán nem zavarsz.

Az ablakhoz léptem, nem foglalkozva azzal, hogy Rafe le sem vette rólam a szemét. A bőröm égett a tekintetétől.

- Hogy van anyukád? - szólalt meg pár perces csend után Rafe. Meglepődve fordultam felé. Az ágya szélén üldögélt, és várakozva nézett rám.

- Jobban - válaszoltam, mikor megbizonyosodtam arról, hogy komolyan érdekli. - Szerencsére sokat segítenek a gyógyszerek. Meg tudom venni neki a legjobbakat.

- Sokba kerülnek?

- Igen. De szerencsére éppen elég a fizetésem a gyógyszerekre és arra, hogy minden nap legyen vacsora az asztalon.

- Beszélhetek apámmal, hogy emeljen a fizetéseden - ajánlotta, nekem pedig szinte leesett az állam.

- Miért tennél ilyen?

- Miért ne? - nevetett fel.

- Nem kell. Így is túl sokat fizet. Többet, mint kellene.

- Nem hiszem - kelt fel az ágyról, és lassan felém sétált. Hevesem dobogó szívvel fordultam vissza az ablak felé, és egy nem létező foltot kezdtem sikálni. - Elég sok szarságot kellett elviselned tőlem, mióta itt dolgozol.

- Nem baj - pillantottam rá a szemem sarkából, ugyanis már az ablak melletti komódnak támaszkodva figyelt, egy karnyújtásnyira tőlem. - A lényeg, hogy már nem vagy seggfej. Habár, fogalmam sincs, hogy miért történt ez a nagy fordulat.

- Nekem meg fogalmam sincs, hogy miért voltam seggfej.

- Dehogynem. Mert én Sneci vagyok, te meg Flúgos.

- Nem mindem Flúgos olyan rossz ám.

- Tudom. Mindkét húgodat bírom - csíptem oda neki, amitől hangosan felkacagott.

Annyira furcsa volt így látni. Teljesen felszabadultnak tűnt. Sosem láttam ilyen vidámnak és jókedvűnek.

- Jó, ezt megérdemeltem.

- Miért vagy velem ilyen kedves? - fordultam felé teljes testtel, és az arcán kívül nem néztem másra.

- Miért vagy ilyen meglepett?

- Nem is tudom. Elég gyanús, hogy egyik napról a másikra ennyire jófej lettél.

- Nyugi! Nincs semmi hátsó szándékom. Bízhatsz bennem - kacsintott rám, amitől még feljebb szökött a pulzusom.

- Oké! - spricceltem felé az ablakmosóval, amitől még jobban nevetett. - Most hagyj dolgozni!

Rafe nevetve sétált vissza az ágyához, és újra a telefonját kezdte nyomkodni. A bő húsz perc alatt, amíg nem végeztem a szobájában, ő végig jelen volt. És habár nem szólt többet hozzám, akár hányszor ránéztem, mindig rajtakaptam azon, hogy engem bámult. Ez pedig szinte percenként megtörtént, mert én is folyton az ő irányába lesegettem. Teljesen bemászott a bőrön alá, és befészkelte magát a fejembe a kedves Rafe.
És egy idő után egyáltalán nem tartottam gyanúsnak a viselkedését.