Az Enduro évről évre egyre veszélyesebb verseny lesz. Minél jobban egymásnak feszül a sziget két oldala, annál nagyobb lesz a kockázat. Ebben az évben pedig bőven van feszkó a Snecik és a Flúgosok között.
JJ egész jól vette az akadályokat a pályán, és egy veszélyes ugrással az élre is tört. Rafe viszont ott volt a nyomában, és eszébe sem volt hagyni, hogy JJ nyerjen.

Talán tényleg feldühítettük?
Már a célegyenesben hajtottak, mikor Rafe direkt nekiment a motorjának. Mindketten hatalmasat repültek, így elveszítették a vezető pozíciókat. Végül Topper volt az, aki elsőnek beért.
Ezzel pedig lőttek az összes megtakarításunknak.

A lányokkal és Pope-pal szélsebesen rohantunk oda a még mindig földön fekvő JJ-hez.

- Jól vagy? - térdeltem le mellé.

- Jól - morogta halkan. - Elcsesztem.

- Nem baj - nyugtattam. - Az a lényeg, hogy nem esett bajod. A többit majd megoldjuk.

- Mit mondtál? - ordított fel mögöttünk John B.

Azonnal abba az irányba fordultam, és megláttam Rafe-et, aki éppen akkor feszült neki a barátunknak. Egyből felpattantam, és elöntött a düh.

- Elég legyen! - álltam közéjük, és minden erőmet összeszedve álltam Rafe tekintetét. Hosszú hónapok óta most szóltam hozzá először. - Majdnem meghaltatok mind a ketten.

- Ja, mintha annyira érdekelne téged, hogy mi van velem... - fújtatott gúnyosan. - Csak a pasidat féltetted - bökött JJ felé, aki már mögöttem állt, készen arra, hogy nekiessen Rafe-nek, ha szükséges.

- Állítsd le magad! - kértem türelmesen, de őt ez a hangnem csak még jobban feldühítette.

- Mert mi lesz? - lépkedett közelebb, és fölém tornyosult. Azonnal megcsapta az orromat az ismerős illat. Viszont most hiányzott belőle valami. Nem éreztem a fű szagát, amitől egy pár pillanatig megkönnyebbülést éreztem. Talán leállt a drogokkal. Bárcsak leállt volna...

- Húzz el, Rafe! - szólalt meg mögöttem JJ fenyegető hangon.

- Miért? Engem is megöltök, mint az apámat?

Tátott szájjal néztem rá. Egy pár pillanatig még állta a tekintetemet, aztán hátat forított, és faképnél hagyta az éppen utána kiabáló Sarah-t.

- Ez egy fasz - suttogta halkan JJ, majd a hátamra vezette a tenyerét. - Gyere! Menjünk haza. Fel kell készülnöm a csesztetésre, amit a többiektől fogok kapni.

És bizony meg is kapta a csesztetést. Főleg Pope kelt ki magából. Órákon keresztül hallgattuk, hogy JJ mennyire felelőtlen, hogy soha nem gondolkozik, hogy olyan, mint egy rossz kisgyerek.
Ez a rossz kisgyerek pedig egyetlen szó nélkül hallgatta végig, ahogy mindenki szép sorban kiosztja. Kivéve engem.
Jól ismertem JJ-t. Tudtam, hogy mennyire bánja, és hogy valójában csak nekünk akart segíteni. Esze ágában sem volt elveszíteni minden pénzünket.
Sőt... Valójában nyert is volna, ha Rafe nem száll rá a pályán.

- Srácok! - szakította félbe Kiara a szócsatát, és felénk mutatta a laptopot. - Ezt nézzétek! Ez a Wes Genrette nevű tag, aki ott volt a városi ünnepségen is, meghívott minket a farmjára.

- Aki Feketeszakáll naplóját mutogatta? - szólalt meg JJ hosszú percek óta először.

- Aha. Azt akarja, hogy menjünk el hozzá Goat Island-re.

- És elmegyünk? - csodálkozott Sarah.

- Csórók vagyunk - morgott Pope, és egy újabb lesújtó pillantást vetett JJ felé. - Muszáj lesz csinálnunk valamit, hogy pénzt szerezzünk. Különben bezárhatjuk a boltot.

- Igaza van - helyeselt John B. - El kell mennünk. Nincs mit vesztenünk. Hallgassuk meg az öreget, és majd meglátjuk.

- Jól van - pattant fel Kie a kanapéról. - Akkor zavarjuk le minél előbb.

- Én ezt most kihagyom - szakítottam félbe a társaságot.

- Miért? - csodálkozott John B, de a többiek is kíváncsian fordultak felém.

- Kicsit sok volt ez a mai nap - ismertem be, és idegesen megdörzsöltem a kulccsontom alatti részt.

- Oké - segített ki azonnal JJ, de valószínűleg a többiek is egyből értették, hogy mi bajom van. - Valakinek úgyis tartania kell a frontot a boltban.

- Ha bármi gond van, azonnal szólj, oké? - lépkedett közelebb John B, és a mobilomra bökött.

- Nem lesz semmi gond. Már máskor is maradtam egyedül - mosolyogtam rá, majd el is nevettem magam, ahogy végignéztem a barátaim aggódó arcán. - Srácok, nyugi már! Tényleg nincs semmi gond, oké?

Habár az arcukon nem láttam, hogy meggyőztem volna őket, végül mégis magamra hagytak.

A délután nagy részét a boltban töltöttem, várva a vásárlókat, de sajnos csak két pasas tért be csalit venni. Ha nem lett volna elég gondunk, mostanában eléggé pangott az üzlet.
Éppen raktárszobában pakolásztam, mikor megszólalt az ajtó feletti csengő.

- Rögtön megyek! - kiáltottam fel, és kimásztam a dobozok mögül. - Miben segíthe...tek? - akadt el a szavam, mikor megpillantottam, hogy Rafe áll a bolt közepén.

- Szia, Sky! - mosolyodott el úgy, ahogy mindig szokott, mikor velem beszélt. Úgy, ahogy már nagyon hosszú hónapok óta nem láttam.

- Mit keresel itt? - préseltem ki magamból a szavakat, és próbáltam kerülni a tekintetét. Inkább elkezdtem pakolászni az egyik polcon, de eszembe sem jutott hátat fordítani neki. Ő egy darabig csak nézelődött, és egy helyben tipródott.

- Csak... Csak kérni akartam tőled valamit - ismerte be nagy nehezen, és a hangja is megváltozott. A szemem sarkából kezdtem méregetni. Fogalmam sem volt, hogy mi akarhat tőlem ennyi idő után.

- Mégis mit akarnál tőlem? - tettem fel hangosan a kérdést.

- Elég sok időbe telt, de megkaptam az apám hamvait - kezdett bele nagy levegőt véve. - Nem rendezek neki temetést, meg semmi hasonló.

- Majd szólok Sarah-nak - bólintottam.

- Ne! - szakított félbe kissé talán túl hangosan, és hevesen, amitől ijedten megugrottam. - Bocs! Nem akartalak megijeszteni.

- Nem? - nevettem fel gúnyosan. Muszáj volt valahogy visszatartanom a rettegést és a fájdalmat, amit a közelében éreztem.

- Nem. Persze, hogy nem.

Úgy nézett rám, hogy majdnem hittem neki. De csak majdnem.

- Most komolyan. Mit keresel itt? És miért mondod el nekem ezeket, ha nem akarod, hogy Sarah tudja? - álltam ezúttal hosszan a tekintetét.

- El akarom szórni a hamvait.

- És?

- Tudom, hogy apám kedvelt téged, és te is őt.

- Ja. Egészen addig, amíg nem akarta kinyírni a barátaimat, meg engem is.

- De aztán bosszút álltatok rajta, nem igaz? - húzódott megint gúnyos mosolyra az arca. A tekintetében pedig megláttam azt, aki miatt annyit szenvedtem. Aki miatt összetört a szívem.

- Remélem, ezt te sem gondolod komolyan - morogtam ridegen. - Tudod mit? Menj a francba, Rafe! Minek jöttél ide egyáltalán?

- Meg akartalak kérni, hogy gyere velem - váltott vissza normál hangnemre.

- Hova?

- Elszórni a hamvakat.

- Mégis miért mennék veled?

- Szükségem lenne valakire, hogy ott legyen velem - hajtotta le a fejét szomorúan, amitől egy pillanatra megláttam benne a fiút, akit annyira szerettem. Azt, akinek kiadta magát annak idején.

- Kérj meg valakit!

- Éppen azt kérem, Sky... - próbált még közelebb kerülni hozzám, de én tartottam a távolságot. - Gyere el velem. Kérlek!

A könyörgő hangja hallatán majdnem beadtam a derekam. De muszáj volt megacéloznom magam. Nem dőlhettem be Rafe kis trükkjeinek csak azért, mert szépen nézett rám. Többé nem.

- Kérd meg Toppert, vagy valamelyik barátnődet.

Az utolsó szavakat maró gúnnyal ejtettem ki. Eszembe jutott az a sok lány, akikkel együtt volt, és amit nem egy alkalommal dörgölt az orrom alá.
Rafe arcáról egyből leolvastam, hogy értette a célzást. Tudta, hogy mire gondolok.
Lemondó sóhajjal bólintott egyet, majd kisietett az üzletből.

- Holnap reggel, napfelkeltekor indulok - szólt még vissza az ajtóból. Belőlem pedig egy hatalmas, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel, mikor eltűnt a szemem elől.