A közgyűlés nem egészen úgy zajlott, ahogy azt reméltük. Habár rengeteg ember jött el, hogy támogasson minket, a Cut-on élő emberek szava mit sem ért.
Topper nagyapja volt a bíró, aki szinte végig sem hallgatott minket, egyetlen szavunk sem érdekelte sem őt, sem a többi Flúgost. Mindent elvettek tőlünk, és esélyt sem adtak arra, hogy találjuk egy kisbetűs részt, vagy egy kibúvót. Sőt, még határidőt sem kaptunk.
Ekkor pedig elkezdődött a a horror. Ami a gyűlés után történt, az maga volt a pokol. JJ úgy kiakadt, hogy törni-zúzni kezdett a bíróságon, de ott még nem állt meg.

Mielőtt elkaphatták volna a zsaruk, megszökött, és a város utcáin kezdett randalírozni. Autókat gyújtott fel, villanyoszlopokat döntött ki, és kirakatok ablakait verte be.
Az egész város őt kereste. Pontosabban a rendőrök és a Flúgosok. A Sneciknek eszük ágában sem volt beárulni őt, sőt, sokan még segítettek is neki a rongálásban.

Egész éjjel próbáltuk megtalálni JJ-t, de teljesen nyoma veszett. Haza sem jött, habár az talán jó ötlet volt. A zsaruk minden órában egyszer megjelentek a házunknál, és szaglászni kezdtek. És volt egy olyan tippünk, hogy figyeltek is minket.

- Hol lehet JJ? - járkált fel-alá Pope a mólónkon. Sarah, John B, Kie és én pedig az árnyékban üldögéltünk, a csónakunk kikötője mellett. Annak a csónaknak, ami jelenleg nem volt sehol. JJ lépett le vele, és nekem volt egy megérzésem.

- Szerintem én tudom, hogy hol van... - gondolkodtam el.

- Hol? - nézett rám egyből négy szempár.

- Megígértem neki, hogy nem szólok róla. Kesőbb el akarta mondani nektek is, de szerinte a telek és a ház fontosabb volt. Viszont szerintem most ez még fontosabb - magyaráztam, miközben a többiek úgy néztek rám, mintha totál idióta lennék. - Szóval... JJ kapott tegnap egy levelet Wes Genrette-től.

- A halott pasastól? - csodálkozott Sarah.

- Még a halála előtt írt neki valamit - folytattam. - Elég zavaros volt a levél, de azt konkrétan kimondta, hogy JJ-nek beszélnie kell az apjával. Tegnap nála volt, ugyanis Luke itt bújkál egy haverjánál.

- És mit mondott neki Luke? - kérdezte John B.

- Hogy nem ő JJ apja.

- Mi van? - kiáltottak fel egyszerre a döbbenettől.

- Akkor mégis ki az? - sürgetett John B.

- Chandler Groff - válaszoltam. - És Genrette lánya, aki vízbe fulladt... Ő volt JJ anyja. JJ meg a kisbaba, akiről mindenki azt hitte, hogy halott.

A négy barátom ezek után egyetlen szót sem tudott szólni. Mindannyian a hallottak hatása alatt álltak.

- Szóval úgy gondolom, hogy JJ elment az apjához - folytattam. - Mármint az igazihoz.

- És akkor most mi legyen? - esett kétségbe Pope. - Mit fogunk csinálni? Mi lesz JJ-vel? Mi lesz a telekkel?

- Annyi biztos, hogy meg kell találnunk a koronát. Ha az megvan, minden rendbe fog jönni - bólintott John B, és próbálta a kezébe venni a gyeplőt, mielőtt köztünk is kitör a kétségbeesés.

- Oké! - álltam fel. - Tudom, hogy ez most rohadt sok minden volt így egyszerre. De valahogy meg kell találnunk JJ-t.

- Menjünk át a Goat Island-re? - találgatott Pope.

- Ja. Mi ketten átmegyünk, és körülnézünk - bólintott John B. - Ti, lányok maradjatok itt. Hátha visszajön. De valahogy el kellene terelnetek a zsaruk figyelmét, amíg mi lelépünk.

- Bízd csak ide! - jelentkezett egyből Kie. - Megoldjuk!

- Kell egy csónak is - hívta fel a figyelmet Sarah.

- Lenyúljuk apámét - ajánlotta Pope. - Már úgy is ki akar nyírni, szóval...

Jó fél órával később már mindhárman a Twinkie-ben ültünk. Szerencsére a járőr, aki megfigyelte a házat, azonnal rákapott a csalira, és követni kezdett minket. Csupán remélni tudtuk, hogy csak ő volt a háznál, és a srácok le tudtak lépni.

- Oké... - kérdezte Kie a volán mögül. - Merre menjünk?

- Öhm... Bemehetnénk a belvárosba? - kérdezte Sarah. - Valamit el kellene intéznem.

- Oké. Hova?

- A gyógyszertárba - válaszolt halkan Sarah, mire mindketten kérdő tekintettel pillantottunk rá.

- Beteg vagy? - kérdeztem egyből.

- Nem. Valami más miatt... - dadogott össze-vissza, és nem mert a szemünkbe nézni.
Kie-vel egymásra pillantottunk, és szerintem mindketten ugyan abban a pillanatban gondoltunk ugyan arra.

- Terhes vagy? - kérdeztük szinte egyszerre Sarah-t.

- Nem. Nem tudom. Lehet - nevetett fel zavartan a lány, mi pedig egyszerre visítottunk fel örömünkben Kie-vel.

- Atya ég!

- Nagynénik leszünk!

- Állj! - kacagott fel Sarah. - Még csak pár napja késik, oké? Szóval semmi nem biztos.

- Oké, Kie! - szóltam. - Lépj a gázra!

Alig tíz perc múlva már a belváros utcáin kocsikáztunk. Láttunk tegnap este mindent JJ pusztítása után, de így világosban totál más volt minden. Úgy nézett ki a főutca, mintha egy hurrikán söpört volna végig rajta.

- Oké - mutatott előre Kie. - Semmi nincs nyitva, de a gyógyszertárba szabad a bejárás.

Valóban, hatalmas lyuk tátongott az üzlet üvegajtaján. Mindenhol zsaruk járkáltak, és javában folytak a helyreállító munkálatok, de sikerült besurrannunk úgy, hogy nem vette észre senki.

Sarah már percek óta a mosdóban volt, mi pedig idegesen toporogtunk az ajtó előtt.

- Szerinted? - suttogtam Kie-nek.

- Honnan tudjam? - rántotta meg a vállát, és a fülét az ajtóra tapaszotta. - Sarah!

A lány azonban nem válszolt, hanem feltépte az ajtót. Ijedt arccal bámult ránk, aztan felmutatta a tesztet. Két csík.

Kie-vel megint egyszerre visítottunk fel, és kezdtünk ugrálni. Aztán Sarah-t is magunkhoz öleltük.

- Te jó ég! - kiáltott fel Kie. - Lesz egy Sneci babánk.

- John B tudja már? - kérdeztem.

- Még nem. De őszintén bevallom, hogy egy kicsit félek, hogy mit fog szólni - ismerte be. - Mi lesz, ha kiakad?

- John B? - nevettem fel. - Nincs az az isten.

- Nagyon boldog lesz - bíztatta Kie is.

- Jól van! - törölte le a kicsorduló könnyeit Sarah. - Menjünk haza.

Tettünk még pár kört a városban, hogy a minket messziről követő járőr tuti le legyen foglalva. Remélhetőleg John B és Pope már odaértek a Goat Island-re, és nagyon bíztam benne, hogy nemsokára hazahozzák JJ-t, épen és egészségesen.
Utána már csak arra kell rájönnünk, hogy hogyan lépjünk le a városból, és hol keressük a kincset.

Sarah, Kie és én már órák óta várakoztunk. A fiúk nem jelentkeztek. Sem egy üzenet, sem egy hívás. Semmi.
Kezdtünk mind a hárman egyre jobban kétségbe esni. Főleg, mikor beesteledett.

- Szerintetek nem kellene utánuk mennünk? - kérdeztem. - Mi van, ha bajuk esett?

- Nincs semmi bajuk - nyugtatott Kie, pedig ő ugyan olyan ideges volt. - És amúgy sem tudnánk utánuk menni. Hacsak nem akarunk elkötni mi is egy csónakot.

- Jól van - bólogattam. - Akkor csak... Csak várjunk.

- Mást nem tudunk. Talán elterelhetnénk Sarah figyelmét valamivel - javasolta Kie, és a verandán egyedül üldögélő barátnőnk felé mutatott. - Nem sokat tudok a várandósokról, de szerintem nem tesz jót, ha idegeskedik.

- Oké. Ez jó ötlet.

- Hé, csajszi! - kiáltott Kie. - Gyere, foglaljuk el magunkat valamivel. Talán jobban megy az idő.

- Mégis mivel? - nézett ránk gyanakodva Sarah, de azért bejött a házba, és lezuttyant Kie mellé a kanapéra.

- Mondanám, hogy igyunk és szívjunk egy kis füvet... - nevetett Kie, és Sarah hasára mutatott. - De hát ugye azt most nem lehet.

- A füvet hagyjuk, de igyatok nyugodtan - nevetett a lány. Én pedig egyből felpattantam, és hoztam egy-egy üveg sört Kie-nek és magamnak, Sarah-nak pedig egy üdítőt.

- Van a fiúknak ez az ezer éves játékuk - kezdett kutatni Kie az egyik komód aljában. - Amihez kártyák vannak. Tudjátok...

- Amit JJ azért használt régen, hogy legyen okunk inni minden este? - forgattam a szemeimet.
Gyűlöltem azokat a kártyákat. JJ valami bolhapiacon szerezte be. Körbe kellett ülnünk, mindenkinek húznia kellett egy kártyát, és válszolni rá őszintén. Ha nem akartunk, akkor inni kellett. Általában fél óra után mindenki hulla részeg szokott lenni. Ezer éve nem játszkttunk már, és őszintén nem nagyon hiányzott.
Egy-két kérdés elég mélyre ásott a magánéletünkbe.

- Aha - mutatta fel a kártyákat Kie.

- Ez mi? Én még nem is láttam - kapta ki a kezéből Sarah.

- Ez a JJ-féle Felesz vagy mersz? ivós verzióban. Előre szólok, hogy utálni fogod - figyelmeztettem a lány.

- Csináljuk! - lelkesedett be, és én nem bírtam neki nemet mondani.

Nagyjából a huszadik kérdés után már a negyedik sört ittuk Kie-vel. Sarah annyira jól szórakozott rajtunk, hogy mégérte a dolog. A kérdések nagy része szórakoztató, vagy kínos volt.

- Oké! Én jövök! - nyúltam a következő kártyáért. - Milyen volt életed első... - a lelkesedésem egyből alábbhagyott. - Milyen volt életed első szexuális élménye?

- Naaa? - cukkolt Kie, de Sarah egyből megköszörülte a torkát. Ő egyből rájött.

- Inkább igyál - mosolygott rám Sarah kedvesen.

- Vele volt az első? - kérdezte óvatosan Kie. - Baszki, Sky... Nem tudtam. Ne haragudj!

- Semmi baj, Kie - mosolyogtam rá, pedig legszívesebben sírtam volna. Az ilyen kérdésektől féltem előre, mikor nekiálltunk a játéknak.

- Fejezzük be inkább... - mondta Sarah, de közbevágtam. Ahogy beszélni kezdtem, olyan volt, mintha mázsás súlyok szakadtak volna le a szívemről. Soha, senkinek nem meséltem semmit arról, hogy mi is volt köztünk pontosan Rafe-el.

- A Nyárközép napján történt. Mikor kikotyogtad a fiúk előtt, hogy vele kavarok - bólintottam Kie felé. - Akkor totál kikészültem, és odamentem hozzátok - néztem Sarah-ra. - Az egész család a buliban volt, de Rafe egyből hazajött, mikor megtudta, hogy ott vagyok. Kedves volt, ahogy mindig. Soha nem kényszerítette a szexet. Így visszagondolva... Elég türelmesnek tűnt, biztos nem várt rám két hónapot - húztam el a számat. - Gondolom volt, aki csillapította a vágyait, amíg velem szórakozott.

- Sky... - kezdte Kie, de nem foglalkoztam vele.

- Szóval, aznap este történt. Akartam őt. Nagyon. Annyira tökéletes volt, és olyan jól bánt velem. Úgy éreztem magam, mintha én lennék a világ legszerencsésebb embere. Annyira nagyon szerettem, hogy bármit megtettem volna neki. Egy idióta voltam.

- Nem voltál az - mondta halkan Sarah. - Rafe az idióta, és nem te. Fogalma sincs neki, hogy mit veszített el veled.

- Már nem számít - mosolyogtam rá, pedig a szemeimben könnyek gyűltek. - Legalább tanultam belőle. Többé nem leszek olyan hiszékeny. Na, nem mintha azóta lett volna bárki is. Egy pasiban sem tudnék megbízni. De a legnevetségesebb az, hogy bármennyire is el akarom őt felejteni, rohadtul nem megy. Annyira belém égett, hogy meg mindig ugyan úgy fáj, mint akkor. Akár hányszor látom, az összetört szívem apró kis darabjai még több darabra törnek.

- Miért nem beszéltél erről soha? - kérdezte Kie. - Tudod, hogy mi itt vagyunk neked. Bennünk bízhatsz.

- Tudom - eredtek el végül a nagy nehezen bent tartott könnyeim. - Csak annyira nehéz róla beszélni. Még rá gondolni is az. Egy darabig jól voltam, de az elmúlt napok kikészítettek. Nem is láttam hosszú hónapokig, erre most minden nap megjelenik. Azt hittem, hogy könnyebb lesz majd ennyi idő után, de rohadtul nem az. Sőt... Csak még nehezebb.

- Szereted még? - kérdezte óvatosan Sarah.

- Fogalmam sincs, hogy mit érzek iránta - ittam bele megint a sörbe. - Gyűlölöm. Látni sem bírom. De akkor mégis miért fáj még mindig ennyire? Mikor megjelenik, ugyan azt érzem, mint régen. A gyomrom forog, a szívem a torkomba ugrik. De most ott van pluszba a rettegés is. Az, hogy ha véletlenül elhiszem egyetlen szavát is, akkor újra olyat tesz, amivel végleg odabasz a szívemnek. Szóval...

- Hagyjuk ezt a játékot - rakta össze az asztalon szétszórt kártyákat Sarah. - Elmúlt éjfél. Aludjunk, és talán reggelre hazaérnek a fiúk is. Ha mégsem, akkor megpróbáljuk felhívni őket. Ha az sem válik be, akkor utánuk megyünk valahogy.

- Jó ötlet - bólogatott Kie, és összeszedte az üres üvegeket. - Jó éjt, csajok!

- Jó éjt! - köszöntem el, és a szobámba sétáltam. Elterültem az ágyon, és megint álomba sírtam magam. Ugyan úgy, mint másfél évvel ezelőtt minden nap.