Mikor hazaértem, már kezdett sötétedni. A srácok valószínűleg már régóta otthon lehettek, mert a verandán üldögéltek, és söröztek. Jó pár üres üveg állt előttük.

- Hali! - köszöntem nekik, és én is magamhoz vettem egy üveg sört.

- Szia! Hogy van anyukád? - üdvözölt JJ, és megütögette a maga melletti helyet.

- Jól. Nagyon-nagyon jól - kezdtem mesélni. - Annyira megváltozott. Komolyan, néha olyan volt, mint kiskoromban. Mintha semmi baja nem lenne.

- De? - kérdezett óvatosan Kie. Valószínűleg látszott az arcomon, hogy valami nem oké.

- Nem adott haladékot az igazgató? - csatlakozott be John B is. - Mondtad neki, hogy hamarosan lesz pénzünk?

- Mondtam, de...

- Megvan még a házatok, nem? Eladhatnád - javasolta JJ.

- Dehogy! - kiáltott fel azonnal Kie. - Ha bukjuk ezt a helyet, valahol laknunk kell, Jay. Az a mentőcsónakunk.

- Nem kell eladnom semmit, srácok - állítottam le őket. - Nem kell fizetnem. Egy centet sem.

- Mi? - kérdezte mindenki egyszerre. Én viszont csak Sarah-ra pillantottam. Egyből értette a célzást.

- Kifizette? - kérdezte halkan, mire csak bólintottam. - Mennyit?

- Mint kiderült, amit eddig befizettem, az a kezelés felére sem lett volna elég. Az igazgazó megígérte, hogy titokban tartja előttem.

- Miről is van szó? - értetlenkedett JJ.

- Rafe-ről, de idióta - dobott hozzá Kie egy söröskupakot. - Gondolom...

- Ja... - bólintottam, majd jól meghúztam a sört. - Már akkor kifizetett előre egy csomó pénzt, mikor anyám bekerült oda. És a következő három éve is rendezve van.

- Atya ég! - ámuldozott John B. - Az rohadt sok pénz. Rafe tényleg oda meg vissza lehet érted.

Sarah abban a pillanatban egy párnát vágott a fiú arcába.

- Most mi van? - nevetett fel John B.

- Fogd be! - szólt rá Kie is, majd felém bökött a fejével.

- Jól van. Nem kell úgy viselkedni, mintha világvége lenne - forgattam a szemeimet. - Majd visszafizetek neki mindent, ha megtaláljuk a kincset.

Végszóra pedig megérkezett Pope. Lihegve vágtatott át a házon, és szinte elterült a verandán, mikor csatlakozott hozzánk.

- Mizu, Sherlock? - szólította meg JJ. - Találtál valamit?

- Igen. Nagyon sok mindent. De... - lihegte. - Van egy kis gond. Valaki követett. Megtámadtak.

- Mi van? Jól vagy?

- Szerintem az a pasi volt, akit Sky is látott a mólónál - mesélte tovább Pope.

- De mi történt? - sürgette John B.

- Meg tudtam lépni, de elvette a medált.

- Baszki! - kiáltott fel JJ. - Akkor oda minden.

- Nem. Mert még előtte kiderítettem valamit - mosolyodott el Pope. - A medálon lévő felirat, több, mint valószínű, hogy Charlestonra utal. Oda kell mennünk.

- Ez mennyire biztos? - kérdeztem. - Hogy ott találunk valamit.

- Olyan 99% - felelte Pope.

- Akkor? - csapta össze a tenyerét John B. - Megtesszük?

- Naná!

- Megtesszük!

- Irány Charleston!

Miután átbeszéltük a tervet, és megegyeztünk abba, hogy reggel indulunk, mindenki nyugovóra tért.
Én viszont egy darabig még kint üldögéltem a verandán. Csak arra tudtam gondolni, amit Rafe tett, és tesz a mai napig. Annyi pénzt kifizetett az anyám miatt, és még mindig látogatja őt.
Miért teszi ezt? Mit akar vele elérni? Valami hátsó szándéka lenne? Ha igen, akkor miért akarta titokban tartani a dolgot?
A fejem a sörtől és a sok gondolattól szinte szét akart robbanni. Megint eszembe jutottak a régi idők. Mostanában egyre gyakrabban eszembe jutottak.

Nagyjából 22 hónappal korábban

Már lassan két hónapja tartottuk titokban Rafe-el a kapcsolatunkat. Szerencsére az apja mit sem sejtett az egészből, mert valószínűleg már régen kirúgott volna.
Kie sem szólt semmit a fiúknak, akiknek amúgy fel sem tűnt, hogy valami megváltozott velem kapcsolatban. Kie többször győzködött, hogy ideje lenne beszámolnom nekik a dologról, de én csak húztam az időt. Annyira boldog voltam. Nem akartam, hogy bármi is közbeszóljon, vagy valaki megpróbáljon közénk állni.
A srácok figyelmét amúgy is sokkal jobban lekötötte most a Royal Merchant aranya, ami után John B apja kutatott hosszú éveken keresztül.

- Szia! - léptem be Rafe szobájába, és azonnal becsuktam magam mögött az ajtót. Gondterhelt arccal méregettem az öltönyös pasimat.

- Szia, bébi! - mosolyodott el egyből, majd hosszú léptekkel átszelte a szobát, és magához ölelt. - Úgy hiányoztál. Azt hittem, már sosem végzel.

- Te is - bújtam bele a nyakába, és mélyet szippantottam a parüméből, amit valószínűleg pár perce fújhatott magára.

- Mi van? - tartott távolabb magától, és az állam alá nyúlt. - Történt valami?

- Nem - löktem el magamtól, és leültem az ágyára. - Jól áll az öltöny - próbáltam mosolyt színlelni. - Mikor mentek?

- Nemsokára. De nem leszek sokáig, oké? - sétált elém, és letérdelt a lábaim közé. - Gyorsan lelépek, aztán találkozhatunk este.

- Muszáj menned? - igazítottam meg a gallérját.

- Bébi, ez a Nyárközép. Apám kinyír, ha nem jelenek meg. Az nem fogja érdekelni, ha korán lelépek, de be kell velük vonulnom. Kap valami idióta díjat.

- Jól van - sóhajtottam mélyen. - Csak bevonulsz, smúzolsz pár alakkal, iszol egy-két pohárkával, és jössz?

- Aha.

- Tánc, meg ilyenek? - haraptam a számba.

- Bébi! - kacagott fel halkan. - Féltékeny vagy?

- Egy kicsit - ismertem be vörös fejjel. - Annyi Flúgos csaj lesz ott. És nem vagyok idióta. Tudom, hogy mennyire odavannak érted.

- Hát nem igazán érdekelnek, oké? - simított végig a combomon. - Csak te érdekelsz. Szóval nem kell aggódnod. A legjobb az lenne, ha te is velem jöhetnél.

- De nem pont ma este akarunk botrányt - nevettem fel végre őszintén. - Habár megnézném a sok Flúgos picsa képét.

- Szeretlek - suttogta, majd csókot nyomott a számra. - Este érted megyek.

- Oké - egyeztem bele, majd egy utolsó csók után magára hagytam, és elindultam John B-ékhez.

Mikor odaértem, már messziről hallottam, hogy áll a bál. Hangosan kiabáltak egymással.

- Mi van itt? - néztem körül a házban. Pope és JJ a sarokban lapítottak, míg John B és Kie úgy feszültek egymásnak, mint két oroszlán.

- Mi van itt? - nézett rám Kie. - Kérdezd csak meg John B-t, hogy hol volt tegnap.

- Hol voltál? - néztem a fiúra.

- Nyomoztam a kincs után - válaszolt valamivel higgadtabban, mint Kie.

- Az miért baj? Meg akarjuk találni, nem? - néztem összezavarodva a többiekre. JJ alig láthatóan rázta a fejét, hogy leállítson, de ezzel még jobban összezavart.

- Kérdezd meg azt is, hogy kivel volt... - szólt gúnyosan Kie.

- Sarah Cameronnal - adta meg a választ John B.

- Ó! - hirtelen nem tudtam, hogy mit reagáljak erre. Hogy került képbe Sarah?

- Ó, bizony! - csattant fel újra Kie. - És beavatta Sarah-t. Mindent elmondott neki a kincsről.

- Jól van, Kie! - lépkedtem közelebb hozzá. - Nyugodjunk meg, oké? És beszéljük át a dolgokat.

- Mit beszéljünk át, Sky? - kiáltott rám a lány. - Azt, hogy a Cameronok szépen lassan befúrják magunkat közénk? Honnan tudjátok, hogy nem a kincs kell nekik? John B azonnal elmondta Sarah-nak. Gondolom, már Rafe is tud róla.

- Kie! - kerekedtek ki a szemeim, és azonnal kővé dermedtem.

- Hogy jön ide Rafe? - szállt be a vitába JJ is. Aztán elszabadult a pokol.

Kie abban a pillanatban lenyugodott, ahogy rájött, hogy elárulta a titkomat.

- Basszus, Sky... - nyúlt utánam, de elrántottam a kezemet.

- Hogy jön ide Rafe? - ismételte a kérdést JJ.

- Majd Kie elmeséli - mondtam ridegen, aztán kirohantam a házból.

Hiába kiabáltak utánam a többiek, egy pillanatra sem álltam meg. Egészen a Cameron villáig vezetett az utam. A part felől közelítettem meg a házat, hogy ne találkozzak egy alkalmazottal se. A család meg amúgy is a Nyárközép bulin volt.
Beosontam a hátsó ajtón, és Rafe szobájába mentem. Levetettem magam az ágyra, és küldtem neki egy képet a szobájáról.

És tényleg, tíz perc múlva úgy rontott be a szobába.

- Jól vagy, bébi? - sietett hozzám, én pedig szinte messziről rávetődtem.

- Most már igen - szorítottam magamhoz.

- Nem mintha nem élvezném... - nyögte a karjaim közt. - De meg fogsz fojtani.

- Bocs - hajoltam el tőle.

- Mi az? Mi történt alig másfél óra alatt? - húzott az ágyhoz, és leültetett az ölébe.

- A többiek rájöttek.

- Mármint kettőnkre?

- Aha.

- Nagyon kiakadtak?

- Nem tudom, mert leléptem egyből. De tuti, hogy lesz még belőle gond.

- Semmi baj, bébi - simított egy tincset a fülem mögé. - Majd megoldjuk.

- Oké.

- Akarod, hogy hazavigyelek?

- Én... - nyeltem egy nagyot. - Arra gondoltam, hogy itt maradnék. Persze, csak ha nem gond...

- Mármint... - tágultak ki hirtelen a pupillái. - Itt? Velem?

- Aha. Ha akarod.

- Naná, hogy akarom - nevetett fel zavartan. - De... Nem fogod megbánni? Mármint kicsit magad alatt vagy a haverjaid miatt.

- Már régóta akarom, Rafe! - helyezkedzem el az ölében úgy, hogy szembe legyek vele. - És ma, amikor megláttalak ebben az öltönyben... - simítottam le a válláról a zakót. - Csak arra tudtam gondolni, hogy levehessem rólad.

- Jesszus... - nyögte, és egyre sűrűbben vette a levegőt.

A tenyereit a derekamra csúsztatta, és gyengéden megmarkolta. Alig pár másodperc alatt megéreztem, hogy megkeményedik alattam a nadrágja. A hajába túrtam, és olyan erőteljesen csókoltam meg, mintha ezer éve nem tettem volna. Ő eközben még közelebb húzott magához, és a kezei elkezdték felfedezni a testemet. Mikor a pólóm alá nyúlt, kicsit elhúzódtam tőle.

- Álljunk le? - lihegte elhomályosodott tekintettel.

- Ne! - ráztam hevesen a fejem, aztán lemásztam róla. Az ajtóhoz léptem, és elfordítottam a zárat. - Tudom, hogy senki nincs itthon, de fő a biztonság.

- Gyere vissza, bébi! - nyúlt felém, és amint kartávolságra értem, gyengéden, de határozottan lerántott az ágyra. - Bármi baj van, szólj! Oké? És én azonnal leállok - ígérte, ahogy fölém magasodott.

Az izgalomtól már beszélni sem tudtam, így csak bólintottam. Kezeimet remegve vezettem az ingéhez, és lassan gombolni kezdtem. Amint feltárult előttem a csupasz bőre, végigsimítottam a felsőtestén. Szaggatottan felsóhajtott, és újra megcsókolt. Közben lerúgta magáról a cipőt és a nadrágot is. Már csak egy szál alsó volt rajta, mikor elkezdte lehámozni rólam is a ruhákat.
Amint lekerült rólam a fehérnemű is, a kezeimet védekezve húztam magam elé.

- Ne! - kapott utána Rafe. - Nehogy eltakard magad. Előttem ne! Gyönyörű vagy!

Végigcsókolta a nyakamat, aztán az egyik mellemnél állapodott meg. A testem ívbe feszült alatta. Mikor pedig az ujjait a lábaim közé csúsztatta, az agyamat elöntötte a köd. A hajába kapaszkodva húztam fel a fejét, hogy újra megcsókolhassam. Heves volt, de mégis gyengéden simogatott.

- Biztos, hogy készen állsz? - nézett a szemembe.

- Igen - bólogattam hevesen. Nagyon akartam őt. Most és mindig.

- Jól van - mosolygott rám kedvesen, aztán az éjjeliszekrényéhez hajolt. Elővett egy óvszert a fiókból, és gyors mozdulattal felhúzta.
A számba harapva figyeltem minden mozdulatát. A lábaim közti terület úgy lüktetett, hogy az már fájdalmas volt.
A nyakába kapaszkodva húztam megint magam fölé.

- De kis türelmetlen valaki - kacagott fel halkan. A hangja oktávokkal mélyebb volt, mint máskor, és ez még jobban beindított.

Az arca teljesen komollyá vált, mikor elhelyezkedett fölöttem. Aztán mélyen a szemembe nézett, mikor megtörtént. Habár nem akartam megszakítani a szemkontaktust, de muszáj volt szorosan lehunynom a szemeimet a hirtelen fájdalom miatt.

- Mindjárt jobb lesz - suttogta a nyakamba Rafe, és lassan mozogni kezdett.

Igaza volt. Habár hosszú percek elteltek, mire elmúlt a hasogató fájdalom. Ahogy enyhült, úgy kezdtem egyre jobban érezni magam. Kezeimet a hátára vezettem, és egy-egy lökés hatására erősen belevájtam a körmeimet. Az arcából ítélve tetszett neki a dolog. Ahogy láttam rajta, hogy élvezi, amiket csinálok, egyre jobban felbátorodtam.
Mikor teljesen elmúlt a szúró fájdalom, egy hirtelen mozdulattal ellöktem magamtól, és most én kerekedtem fölé.
Rafe arcán egyszerre láttam meglepettséget és elégedettséget. Felültem rajta, és lassan kezdtem mozogni fel-alá. Kezeimmel a mellkasán támaszkodtam. Ebből a helyzetből még jobban nézett ki a teste. Odáig voltam érte. Ha tudtam volna, hogy ez tényleg ennyire jó, nem vártam volna ilyen sokáig.
Egyre hevesebbek lettek a mozdulataink. Aztán egy pillanat alatt, mintha belém vágott volna a villám. Megfeszültem, és az agyamat egyszerre özönlötték el a csillagok, a pillangók és a rózsaszín köd. Rafe még mozgott alattam párat, aztán egy hosszú, mély nyögés után, lehunyt szemekkel ő is mozdulatlanná dermedt.

Jó pár másodperccel később mosolyogva nézett rám, és maga mellé húzott. Mindketten kapokodva vettük a levegőt.

- És te még azt gondoltad, hogy béna leszel - nevetett fel egy idő után.

- Miért? - néztem fel rá. - Nem voltam az?

- Bébi... Ez több volt, mint tökéletes. De ha nem vagy magadban biztos, akkor majd sűrűn gyakoroljuk.

Hangosan felkacagtam.

- Oké - egyeztem bele, majd a mellkasára hajtottam a fejemet. A szíve még mindig hevesen dobogott. Erre a monoton hangra pedig szépen lassan elnyomott az álom.

Reggel hangos dübörgésre ébredtem. Mikor kinyitottam a szemeimet, azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Aztán eszembe jutott a tegnap este, amit Rafe-el töltöttem.

- Baszki... - mordult fel az ágy másik felében Rafe, és megmozdult alattam a matrac. - Bébi! Itt az apám.

- Mi? - tértem magamhoz egyből.

Az ajtón újabb dübörgés hallatszott.

- Nyugi! Elintézem. Maradj az ágyban! - nyomott egy puszit a csupasz vállamra.

Rafe kipattant az ágyból, felkapott magára egy alsónadrágot, és résnyire kinyitotta az ajtót.

- Mi van? - kérdezte unottan.

- Gyerünk! - parancsolt rá az apja. - Indulás!

- Hova?

- Valahova. Nem érdekel, hogy egész éjjel buliztál.

- Mindjárt megyek, oké? Adj egy negyed órát - kérte Rafe. - Öhm... Nem vagyok egyedül.

- Ó! Nem? - nevetett fel Ward, de egyáltalán nem tűnt kedvesnek. Inkább gúnyosnak. - Állj félre!

- Apa, kérlek! Ne! - ellenkezett Rafe, de hiába. Hallottam, ahogy Ward beljebb sétált a szobába. Arcomat a tenyerembe temettem, hátha így el tudok tűnni. De hiába.

- Skylar? - szólított meg a férfi meglepetten.

- Mr. Cameron! - ültem fel, a nyakamig húzva a takarót. - Sajnálom! Kérem, ne rúgjon ki! Ez nem az, aminek látszik.

- Nem? Nem töltötted együtt az éjszakát a fiammal?

- De. De nem úgy, ahogy gondolja.

- Tényleg?

- Tényleg. Ez... Pár hónapja már együtt vagyunk - vallottam be. - Szeretem.

- És én is őt - szólalt meg Rafe.

Az apja meglepetten kapkodta köztünk a tekintetét.

- Végre, valamit jól csináltál - mondta Rafe-nek, majd kisétált a szobából.

- Ez most azt jelenti, hogy áldása ránk? - kérdeztem nagyokat pislogva.

- Valami olyasmi - mosolyodott el a fiú, és messziről bevágódott mellém az ágyba.