A kilátás valami elképesztő volt. A pilótaülés mögül széles vásznon kísérhettem végig, ahogy hajónk kiérve a létesítményből emelkedni kezd Xandar felett. Amint kiértünk, Rocket negyvenöt fokos szögbe állította a gépet és tettünk egy kört felfelé. Éreztem, ahogy a bolygó gravitációja maga felé húz, miközben fokozatosan nőtt a sebességünk. Egészen oldalra dőltem az ülésben, ahogy kanyarodtunk a magasba, és a szíj, amit keresztben csatoltunk fel, hogy a székhez szorítson, erősen tartott. Egészen belém préselődött.

Ahogy oldalra dőlt a hajónk tökéletes kilátás nyílt a felszínre. Most láthattam először Xandar igazi valóját. A légkör teljesen tisztának tűnt, és a bolygó három nap fényében sütkérezett. Az építményeik letisztultak, monumentálisak, köztük városszerte vízzel telt kutak és mesterséges tavacskák rejtőztek. Víztükrükön meg-megcsillant a napok fénye, és a többi helyet zöldellő fák takarták, hogy hűsítsék a felszínt. Xandar hihetetlen látványt nyújtott. Szebbet, mint bármelyik sci-fi film, amit valaha láttam moziban. Elöntött a honvágy. Mégis reménytelibb és izgatottam voltam, mint az elmúlt egy évben bármikor.

Rocket remek sofőrnek bizonyult. Könnyen kezelte a gépet, ügyesen siklottunk felfelé, kerülgetve az akadályokat. Oda haza volt pár rázós utam a levegőben, de ezt a hajót úgy rakták össze, hogy kicsit sem viselt meg az emelkedés okozta nyomáskülönbség. Kicsit ugyan éreztem a fejemben a változást, a fülem is bedugult kissé, de annyira nem is tűnt zavarónak. Az egyik kaput céloztuk be, és ahogy emelkedtünk a három nap fénye egyre vakítóbbá vált, szinte égették a bőrömet az ablakokon át. Alig vártam, hogy láthassam a sajátunkat. A mi Földünk Napját ragyogni. Pokoli izgalmas kaland volt meg kell hagyni, de azt hiszem egy életre elég a zŰrös kalandokból.

- Van rá mód, hogy a napok ne égessék ki a szememet? – fortyant fel Loki.

- Persze! Mondjuk ne nézz bele - kuncogott Rocket.

- Nehéz, mikor így rángatod a gépet - csipkelődött.

- Elnézést, ha uraságodnak nem elsőrangú a menekülési élménye. Italt ne szolgáljunk fel?

- Most, hogy említed...

- Van egy teli kulacs az ülés alatt - vágott közbe Rocket.
Ez hasznos infó volt, mert kezdtem nagyon kiszáradni. Persze, amíg vízszintben fekszem az ülésben legfeljebb vízespólózhatnék ivás helyett.

Elértünk az első kapuhoz, ahol már sorban haladtak át a gépek, itt apró pilótánk néhány ügyes forgó manőverrel előre tolakodott.

- Milyen régóta vezetsz űrhajókat? - érdeklődött Loki.

- Régebben, hogy apád először rámászott anyádra - mordult vissza rá Rocket. Kezdte bosszantani, hogy Lokinak mindenre van észrevétele. Mosolyogtam a műsoron, de valahol keserűnek is éreztem magam. Nerezára gondoltam, aki már nem élhette meg ezt a napot.

- Nem sértésnek szántam, de ha ilyen stresszel jár számodra a sofőrködés cserélhetünk, mikor kiérünk végre a légtérből - dobta fel Loki.

- Azt hiszed tudnád vezetni?

- Ahogy elnézlek, nem lehet túl nehéz.

Rocket őszinte kíváncsisággal a hangjában kérdezte Judyt és felém fordulva.

- Mit szólnátok, ha kidobnám? Talán még a zuhanást is túléli. Igaz, járni már nem nagyon fog.

Elképzeltem a dolgot, persze a fejemben viccesen játszódott le a dolog és jót nevettem. Főleg Rocket hangleejtése miatt. Elképesztő, mennyire nem fér meg két dudás egy csárdában.

- Miért bántjátok egymást? - sóhajtozott Judyt értetlenül.

- Én vagyok Groot - vont vállat másodpilótánk, hogy ő se maradjon ki.

- Mit mondott? – nézett rám Judyt, mintha nem ugyanazt hajtogatná újra meg újra.

- Hogy ő a kidobásra szavaz – fejtette ki Rocket.

- Ejnye Rocket, hazudni nem szép dolog - heccelte Loki.

Most ezek szórakoznak?

- Mondott valamit azon kívül, hogy "Én vagyok Groot"? – hüledeztem.

- Bizony. Látod, nem csak olvasni nem tudsz, de még a nyelvet se beszéled - vigyorgott rám Loki, a hangja meglehetősen lesajnálónak hatott.

- Hé, csak egy szavamba kerül, és az űrben találod magad - emlékeztettem.

- Nem tennél te olyat - helyezte kényelembe magát elégedetten, mint akinek nyert ügye van.

- Miért vagy ilyen biztos benne? - villantottam rá egy bájos, egyben vérszomjas mosolyt.

- Túlságosan kedvelsz - kacsintott.

- Bár így lenne - forgattam szememet egy sóhajjal megtoldva. Minek is hoztuk ezt a pasit magunkkal? Ja, igen. Quill azt mondta a Föld Lokinak is tökéletes úti cél. Na, pontosan most van itt az ideje, hogy ezt kitárgyaljuk!

- Én kedvellek! - szólalt meg Judyt vígasztalón.

- Kabaré - rázta fejét Rocket.

Egyetértek. Mormogtam, de csak fejben, mert inkább kínos csendbe burkolództam. Nem is értettem hirtelen, miért tört fel belőlem ez a cinikusság.
Judyt jószándékú, kedves és odaadó lány, egyben túlságosan naiv is. Kifejezetten kedveltem benne, hogy annyi szeretettel tud mások felé fordulni, amire én sose lennék képes, de mellette előfordult az is, hogy bosszantott, hogy végletekig együttérző. Ezt már elfogadtam, és valahol mindig úgy éreztem, hogy Nereza és én felváltva vigyáztunk rá a fogság alatt, csak mert annyira védtelennek tűnt mindig is.
Most még is bosszantott, hogy Lokit kitüntetett figyelemmel kezeli. Bármilyen helyzet állt is elő, Lokit védte, érte aggódott a legjobban. Belezúgott, értem én, csak valahogy mégis piszkálja a csőröm ez az egész.
Bevillant néhány otthoni dolog, amiket eddig igyekeztem száműzni magamban valami szörnyen távoli helyre, hogy lehetőleg álmomban se bukkanjanak elő, de vészesen közeledett a Föld és a találkozás. Olyan elemi erővel zubogott végig rajtam az aggodalom, mint mikor hideg vízzel öntik nyakon az embert. Amint hazatérek, újra szembesülnöm kell mindazon dolgokkal, amiket távozásommal sikerült magam mögött hagynom. Szívem elszorult feltörő emlékeimre, de időm se volt megnyugtatni magam, mert egy rövid, mégis igen éles gép hang kizökkentett. Rocket rátenyerelt a kijelzője egy pontjára, beszélni kezdett és itt fogtam fel, hogy valaki hívta a hajót.

- Minden simán ment, kint vagyunk.

- Ezt jó tudni, mivel engem félúton ki iktattak - szólalt meg Quill a túlvégen.
Rocket és Groot összenéztek.

- Miről beszélsz?
Feltűnésmentesen csúsztam lentebb ülésemben. Ajaj, kínos a szitu! Na, nem mintha Quill láthatna, hisz csak hanghívás. Fel sem tűnt, de már rég a hüvelykujjamat rágcsáltam.

- Az Ellátó Központból kiérve - mesélte Quill - belefutottunk Yonduba és fosztogató bandájába. Menekülni kezdtünk, és mikor egy villámkötél miatt elvágódtam az út közepén, - na, itt már ideges volt - Sigyn csak úgy lelépett! – a hangja alapján konkrétan sértettnek tűnt.

Rocketból hangosan tört fel a röhögés. Szántam-bántam, de a hatására én is felkuncogtam, pedig igazán röstelltem a dolgot.

- Már ott is mondtam, hogy bocs! – vágtam oda. A srácokból egyszerre tört fel röhögés. Rocket szörnyű hangon vinnyogott, míg Lokit a szűnni nem akaró kacagás fogta el. Levegőt is alig kaptak. Pokolian élvezték a műsort.

- Tudod mit Sigyn? Tégy egy szívességet, menj a pokolba és nézd meg ott vagyok-e - morogta.
Hát, most talán ott is szívesebben lettem volna, bár tudtam Quillből is csak a sértettség szól.

- Már jártam ott! Hidd el szörnyű hely... - mosolyogtam, de belül keserű érzés fogott el az emlékre. Gondolni se akartam rá, hogy majdnem ott hagytam a fogam azon a napon, és csak valami isteni mázlim volt, hogy Quill vissza tudott hozni. A legrosszabb az egészben, hogy semmire nem emlékszem. Nincs sötét oldal, vagy mennyország, egyszerűen csak nem láttam és nem éreztem semmit. Megszűntem létezni, és nem is tudtam róla! Ez elég a dolog komolyan elszomorított.

Arra eszméletem, hogy mindenki kínos csendben hallgat. Pacsi Sig, így kell mindenki életkedvét egyszerre kiszippantani. Terelni kéne a témát...

- Quill, mondd csak Rezgar és Nereza...

- Pár nap, és őket is haza juttatjuk - újságolta.

- Kérlek, búcsúzz el tőlük a nevemben is. Sajnos, nem volt alkalmam, pedig szerettem volna.

- Meglesz - ígérte.

- Quill, mindjárt meghaladjuk a jelhatárt - vágott közbe Rocket.

Mardosott a bűntudat. Nem akartam Loki előtt tisztán fogalmazni. Fogalmam se volt mire emlékszik és mire nem a történtekből. Pedig szerettem volna mégegyszer utoljára látni őket. Tudni, hogy mi történt Nerezával. Ötletem se volt, hogy akarja Quill hazajuttatni, de nagyon jól esett, hogy így a szívükön viselik a sorsát. Nekem kellett volna ezt intézni! Mégis eljöttem... pedig biztos segíthettem volna Adgernek hazakísérni Nezt a világába, a családjához, az övéihez. Legalább a szemükbe nézni és bevallani, hogy nem tudtam őt megmenteni. Rezgar közel annyira fontossá vált a számomra a Mardakon töltött időm alatt, mint Nez és Adger. Még a Földön is kevesekkel töltöttem el annyi időt, mint velük. Igaz kényszerből alakult így, és a fogság miatt, de mindvégig a támaszaim voltak. Mély hálát éreztem minden segítségért és kedves szóért. Úgy éreztem tartozom nekik a történtek után, és most csak úgy magam mögött hagytam őket. Nincs se búcsú, se egy viszlát... elszorult a torkom, de Quill szakadozó hangja visszahúzott a pillanatba.

- Rendben. Meg vannak a koordináták?

- C-53-as planéta, a Sol III-ban, nyugi felírtam egy cetlire - heccelte Rocket.

Úgy éreztem most már igazán szörnyen kiszáradtam. Kapkodva nyúltam az ülésem alá rögzített palackért, amit Rocket emlegetett. Nagyokat kortyoltam a meglepően édes, hideg vízből. Szó szerint mennyei volt! Az elmúlt napokban a Xandaron csak ízesített vitamin löttyöket kaptam, hogy bírjam az egész napos teszteket. Aztán azért tolták belém ezerrel, hogy ne szottyagyak össze a több napon át tartó bezártság alatt. Amíg a fiúk csevegtek én a kulacsom felét magamba döntöttem. Quill közben tovább csevegett.

- Remek. Ne húzzátok az időt, mert várunk rátok a megbeszélt helyen.

Rocket felhorkantott.
- Kár. Pedig be akartunk dobni Groottal egy kávét, meg egy krémest.

Esélyem sem volt. Sugárban prüszköltem a vizet a szőröske nyakába. Kapkodva csatoltam ki az engem tartó szíjat. Nevetni nem tudtam, mert nem akartam még több vizet köpni, így azzal a lendülettel félre is nyeltem a megmaradt kortyokat.

- Baszki, Sig! – dörrent rám Rocket.

Az öklömmel kellett ütögessem a mellkasom, hogy levegőhöz jussak. Hörögtem hangosan, és két szörcsögő lélegzetvétel között, a távolból Quill sértett hangját véltem hallani.

- Nagyon vicces!

Nem értettem, mit van úgy oda? Pedig Rocket élete legjobban időzített Tango és Cash idézetét lőtte el! Büszkének kellene lennie, hogy egy Földi filmből idézett poént. Persze, azzal, hogy tarkón köptem a mosómacit talán kissé túlértékeltem a poént.

- Vigyázzatok magatokra srácok - zárta le a társalgást Peter. - Ja, és Sig. Kapd be - lökte még oda, azzal bontotta a vonalat.
Hű! Quill kedvel! Ez már biztos.
Reagálni viszont nem tudtam, csak kitartóan köhécseltem fel a félrement folyadékot.

- Mit kevertetek az italába? - érdeklődött Loki. Pff, talán pont ő tett bele valamit.

- Szerencsére csak édesvíz – morgott Rocket. - Hé, ennél pontosabban nem is célozhattál volna, te szerencsétlen. Nyelted volna inkább félre, vagy köpjél mellé törülközőt - morcoskodott. - Kerítek egy törcsit. Ne nyúljatok a géphez! - baktatott fel a lépcsőkön a raktér felé.

Judyt a semmiből termett mellettem, kicsit meg is ütögette a hátamat.
- Jól érzed magad? Tudok segíteni?

A bólogattam, mert éreztem, végre kezdett rendeződni a légzésem. Egy határozott köhintés után, végre levegőt is kaptam anélkül, hogy ismét kiakarnám köpni a tüdőmet.
- Rejtély. hogy lehetsz még életben...
Legszívesebben beintettem volna Lokinak, de inkább tüntetőleg ignoráltam szarkasztikus humorát és csak Judytnak válaszoltam.

- Persze, nincs gáz!

Nyugtattam a szöszit. Kezemet a magasba emelve jeleztem, hogy elég lesz az ütögetésből.

Összeszedtem magam és közben bevillant, hogy amíg nyugiban kóválygunk itt az űr sötét magányában, lesz egy kis időm kiszedni Lokiból, miért is akar a Földre jönni. Nem én vagyok ugyan a Föld elsőszámú védelmezője, de ha már eddig is a Stratégiai Honvédelmi Iroda Elhárítási és Logisztikai Divíziójának dolgoztam, talán illenék utána járnom, hogy miféle idegen lényekkel tervezem landolni a szülőbolygómon. Mondjuk még mielőtt még jól fenéken billentenek a főnökeim.
Visszacsuktam a kulacs tetejét, és egy jól irányzott mozdulattal a helyére dobtam. Felpattantam a székből és egyenest Lokira mutattam.
- Beszélnünk kell.

Megütközve nézett vissza, mint aki kíséretet látt éppen. A háta mögé vizslatott, aztán újra nagy szemeket meresztett rám.
- Te látsz engem? – szurkálódott. Nyilván, amiért iménti epés megjegyzését merészeltem szó nélkül hagyni.

- Igen, látom az Asgardiakat! – jelentettem be a bombasztikus hírt. - Gyere velem, kérlek. – intettem a raktér irányába.

Felszökelltem pár lépcsőfokon, és hátra soroltam, hogy hallótávolságán kívül kerüljünk a többiektől. Körbe kémleltem, hogy látom-e Rocketot, de neki is épp nyoma veszett. Tökéletes! A téma kicsit sem volt titkos, de bíztam benne, hogy talán Loki is könnyebben megnyílik, ha négyszemközt faggatom. Őfelsége hamar utolért és kíváncsian méregetett. Valószínűleg azt képzeli valami titkos dologban akarok vele szövetkezni, hát nagyot téved!
Közben ráébredtem, hogy nem gondoltam át elég alaposan a felvezetést. Loki nagyon ravasznak tűnik, ziher, hogy nem fog beavatni a tervébe, önként és dalolva, szóval valahogy ki kell szednem belőle az igazt. De hogy? Nem lenne túl hatékony odalökni neki, hogy Minek követsz, he'? Megköszörültem a torkom. Arra jutottam, az őszinte, ámde kíváncsi és együttérző oldalam a leghatékonyabb.

- Tudom, nem igazán beszélgettünk eddig a továbbiakról, de most, hogy célegyenesben vagyunk, szerintem ez nem várhat. Szóval, kérdeznék néhány dolgot.

- Hallgatlak – fonta össze karjait a mellkasa előtt.

- Quill, említette, hogy a Föld neked is megfelelő célállomás lenne, amint meglépünk a Xandarról. De... te ugye Asgardról jöttél. Minek tartanál velünk?

Mindössze egy egészen röpke pillanatra villant meg a zavartság Loki tekintetében, és a következő pillanatban, minta ott se lett volna válaszolt. Mintha, mi sem lenne logikusabb a döntésében.

- Onnan könnyen, és gyorsan elérhetem Asgardot. Quill ezt nem említette?

- Tiszta sor - bólintottam. - De, ha olyan közel van, Rocketék akár ott is kitehetnek. Minek ez a kis kitérő?

Engem ennyivel tuti nem fogsz lerázni, istenke.

- Tehetnének, de Asgard magasabb szinten áll, mint... – Loki épp keresi a nem sértő kifejezést - a Földed, és jelenleg nem szívesen engednek be idegeneket. - Adta tudtomra valami harmatgyenge magyarázatként. Azonnal beugrott, amint a Xandaron a csata után Rocket marcona hangján, gúnyosan megjegyezte: Jégóriás. Végül is ezt Loki sosem tagadta. Még Kha'inak is odaförmedt a Milánón, hogy ő „nem asgardi".
Összeállt a kép. Talán épp ezért nem térhet most haza? Lesz, ami lesz. Bele kérdezek.

- Idegeneket? Te is az vagy? Egy idegen?

Loki homlokráncai olyan magasra szaladtak, azt hittem lesétálnak a fejéről. Szemei meg úgy guvadtak ki, mintha legféltettebb titkát olvastam volna ki a naplójából. Nem értettem, mit van úgy oda, de mielőtt kibökhette volna kérdést, inkább beavattam.
- Azt mondtad Kha'inak, hogy nem vagy asgardi. Még a Milanón – emlékeztettem.
Megcsillant tekintete. Szupi! Talán mégse totál homály neki, azaz este.

- Így van. Nem vagyok asgardi, de ott nőttem fel - ismerte be.
Na, végre! Ez az! Végre az igazi Lokival beszélgetek, nem egy gondosan felöltött álarc mögé bújtatott felszínes kisherceggel. Azt hiszem sikerült megtörnöm a jeget. Haha! Ez még mindig vicces.

- Értem én, jégóriás vagy. - Vontam vállat. Loki egész teste befeszült. - Hé, nekem ezzel semmi bajom - adtam értésére. - Legalábbis, amíg te irányítod a tetteidet.

- Kha'i intézte, így a dolgokat. Nem magamtól rontottam a Xandariakra - fúrta mélyen tekintetét az enyémbe, mintha nyomatékosítani szeretné a szavait.

- Igen, Quill ezt is elmondta. És már akkor is gyanítottam, csak tisztázni akartam a dolgot. Nem szeretnélek, még egyszer... leszúrni. – Kínos ez a téma, de nem tudtam, hogy fogalmazhatnám meg ennél finomabban. Azt pedig főleg nem sejtettem, mi mindenre emlékszik arról a napról.

- Ó, valóban. Az te voltál - Állapította meg egyszerűen, mint akinek beugrott egy kellemes kedd délutáni közös teázás.

- Sajnálom, de meg akartunk állítani – próbáltam hatni rá, hogy tudja, nem akartam ezt tenni, bár úgy tűnt semmi szükség rá. Szinte élvezte, hogy feszegetheti a történteket.

- Nem ment könnyen - vigyorgott elégedetten.

- Még jó! Próbáltunk nem kinyírni közben – vágtam oda. Játszani akar? Akkor játszunk.

- Ez mélyen meghat – hangjában hűvösen csengett a túljátszott irónia.

- Képzelem. - hagytam rá végül. Nem engedem elterelni a témát, még a végén újra felölti azt az álarcot. - Visszatérve...

- Komolyan nem izgat? - szakított félbe.

- Micsoda?

- Hogy jégóriás vagyok.

- Nem.

- Félned kellene. - Szűkítette össze szemeit, mintha fenyegető hatást akarna kelteni. Nem értettem teljesen; rám ijeszteni akar, vagy vallomást kicsikarni?

- Mert tudsz félelmetes szörnyetegként viselkedni? Ki nem?

- Pontosan. Mi van, ha egyszer álmodban megöllek?

Nem is próbáltam takargatni, hogy ezen mennyire elcsodálkoztam. Nem ő lenne az első, aki megpróbálja. De édes, hogy ezt hiszi.

- Ezt egy ember is bármikor megtehetné. Mi a különbség? – Úgy tűnt, szinte már-már sértésnek veszi ezt a kijelentést, így inkább folytattam. – Mindannyiunkban lakozik egy szörnyeteg. De civilizált lények módjára képesek vagyunk elnyomni az erőszakos és kegyetlen oldalunkat. Ettől vagyunk többek.

- Benned is van? - kíváncsiskodott.

- De még milyen - vigyorogtam. - Csak nem kék, és óriási. Egy egészen kicsi, piros ördög. - vicceltem el a dolgot, de ő nagyon is komolyan vette. Úgy tűnt, most valami igazán mély pontra tapintottam, ami talán foglalkoztatta is annyira, hogy őszintén beszéljen róla. Persze azt nem nagyon értem, miért épp én vagyok az a valaki, akivel megosztja?

- Mi van, ha nem tudom elnyomni ezt az oldalam?

Szinte láttam tekintetében a fenyegetést, de hangja megremegett, mintha ő is tartana ettől.

- De hisz folyton ezt csinálod. - Emlékeztettem. - Egyébként néha nekem sem megy. Mindenkivel előfordul néha, hogy kifordul magából.

Nem tűnik túl meggyőzöttnek. Fel kell hoznom egy példát.

- Emlékszel, mikor fejbe dobtam a dobozzal Egatot, még a Mardakon? Te állítottál meg. Ha nem teszed, biztos, hogy valami őrültséget tettem volna.

Mosolygott. Szinte kedvesen. Szentséges ég! Loki őhercegsége talán legelső őszinte mosolya, amit látok! Totál büszke vagyok magamra.
Bár kissé aggasztott, hogy fogalmam se volt, most mi járhat a fejében. Végül legnagyobb meglepetésemre témát váltott.

- Hová akartál kilyukadni? - érdeklődött. El sem hittem, hogy végre őszintén beszélgetünk. Egészen megnyugodtam, mondhatni feldobott az érzés.

- Nem akarsz Asgardra menni közvetlenül. Értem. Nyilván okod van rá.

- Így van. - Bólintott.

Oké, most óvatosan vezetem fel.

- Más esetben nem kérném, hogy mondd el, de... most az én világomba megyünk, amit nem ismersz túl jól.

- Akkor sem tartozik rád - szögezte le. Méghozzá kategorikusan elutasítva a választ.
Hű, akkor most máshogy közelítjük meg a dolgot. Muszáj kiszedni belőle az igazat.

- Figyi. Megmentetted az életem, többször is. Tartozom neked, és meg akarom adni. Segítek hazajutni, viszont, ha a Földre jössz tudnom kell az igazat. Értenem kell az okát.

Jó irányból futottam neki, mert egy darabig töprengve méregetett, csak aztán szólalt meg újra.

- Legyen. Kössünk egyezséget.

- Nem értem.

- Szeretnéd viszonozni a szívességet, remek! De a hálálkodásod csekély ár az életedért. Ha törleszteni akarsz, csináld tisztességesen. Szóval egyezzünk meg.

- Miben?

- Segítettem elmenekülnöd a Mardakról, hogy haza juthass. Segíts te is nekem.

- Mégis hogyan?

- Jelenleg nincs közvetlen kapcsolat a két világ között, és ha jól tudom ti Midgardiak elég elmaradottak vagytok technikailag.

Már kezdi is. Nem tetszik ez az irány.
- Ez viszonyítás kérdés.

- Igaz, de a lényeg: Van egy mágikus kocka alakú ereklye a földön, aminek az erejével haza térhetek. Segíts megkeresni. Én haza jutok, és te is, törleszted a "háládat".

- Ennyi? – csodálkoztam.

- Ennyi.

- Szóval, ha visszajutsz Asgardba, kvittek leszünk? - foglaltam össze.

- Pontosan.

- Elfogadom, ha elárulod az igazat. Miért nem mehetsz egyenest Asgardba?
Hajthatatlan típus vagyok. Na meg persze, utálom, ha palira akarnak venni.

- Te aztán nem adod fel egy könnyen.

- Ezért vagyok még itt, nem igaz?

- Jól van - merengett. Láttam a tekintetén, hogy most nagyon messze jár. Ajkai összepréselte, mintha nagyon feszülté tennék a gondolatai. Csendben várakoztam, mikor végül egy mély és gondterhelt sóhaj után ismét rám nézett és megszólalt.

- Atyám, egészen pár héttel ezelőttig titokban tartotta a származásomat. Persze nem csak előttem, mindenkinek hazudott. Senki sem tudta, honnan származom valójában és ugyan bár fiaként nevelt, én mégis mindvégig éreztem, hogy másként viszonyul hozzám, mint a testvéremhez. Magamnak kellett rájönni a szörnyű igazságra, míg ő abba a hitbe ringatott, hogy törvényes örököse vagyok. Királyi sarjnak születtem, csak épp nem az Asgardiként. – tartott némi szünetet, úgy tűnt, vissza kell fognia magát. – Egy kicsit korábban, még mielőtt kiderült volna, ki is vagyok valójában a testvéremet meg akarták koronázni. De Jöttünheim jégóriásai betörtek hozzánk Asgardba. Thor háborút indított ellenük, én elleneztem a dolgot, de mindannyiunkat belerángatott. Atyánk dühében száműzte őt Midgradra. De ez annyira megviselte, hogy hosszú és mély álomba szenderült. Thor távollétében a trón terhe rám hárult, míg ő végül hazatért. A lényeg, hogy nem értettünk egyet az uralkodást érintő ügyekben. Közben kiderült a származásom, és miután atyánk jobban lett... száműztek.

Ördög és pokol! Ez valami brutál zavaros, és még kegyetlen is. Egész életében hazugságban élt. Mostoha szülei vannak és a tesója elnyomta. Egy is épp elég nagy trauma. Nem tudom, istenségeknél, hogy megy ez, de ahhoz képest, de elég lazán kezeli. Sántít a sztorija, de még nem tudom hol. Nem tiszta, minek akar ezekután haza jutni? Ha velem bántak volna így otthon, tuti lelépek és vissza se megyek.
- Nem igazán értem, hogy miért akarsz visszatérni ezek után.

- Komolyan? Ott nőttem fel, hercegnek neveltek, jogom van a trónra, ráadásul Thor alkalmatlan az uralkodásra. Forrófejű, meggondolatlan, és hebrencs. Elég lesz néhány év és háborúba taszítja majd a kilenc birodalmat. Köztük a drágalátos Földedet is.

- A Földet? - hitetlenkedtem.

- Pontosan. Midgard a kilenc birodalom egyike, ami felett Asgard őrzi a békét.

Vajon, mit szívott mielőtt elindultunk?

- Nekünk erről elfelejtettek szólni, semmit nem tudok erről – próbáltam nem röhögni, komoly kihívásnak bizonyult. De Loki persze nem tágított.

- Dehogynem! Pontosan tudjátok, de a halandók olyan gyorsan felejtenek. Atyám, Odin többször is járt a világodban, ahogy mi is Thorral. Ezek szerint már rég elfeledtetek minket.

Mi van? Megdermedtem a nevek hallattán.

- Várj, Odin? Mindenek atyja, a győzelem istene, a félszemű Odin? - Bólogatott. Tekintetéből tisztán láttam, hogy ennél komolyabban még sose beszélt. - Most szórakozol. Thor a mennydörgés ura a testvéred?

- Igen, én vagyok Loki. Tudod. Már mondtam.

- Azt értem, de... rád nem is emlékszem.
Hű, oké! A mitológiai tudásom kicsit megkopott. Sok minden tisztán meg van az északi mítoszokból, és Loki... várjunk csak tényleg van egy ilyen isten... Egy elég hóbortos, és kissé önhitt isten... Úgy éreztem szűkül körülöttem a tér. Basszus, nem most kéne elájulni.

- Nem lep meg! Amilyen szórakozott tudsz lenni. Az olvasási képességedről nem beszélve, na és a retorikai készségeid...

Csúnyán néztem rá. Piszkosul élvezte, hogy bosszanthat. Vigyorgott rajtam. Tényleg igazat mondd?

- Jól van, lazíts! – Szólt nyájasan. - Elmondtam, amit hallani akartál. Megesküszünk?

- Nem akarok férjhez menni - ráztam a fejem. Azt hittem kitér a hitéből, de csak a plafon felé emelte a tekintetét.

- Yggdrasilnak hála! A hajón egy épeszű jelölt sincs, aki bevállalná.

A hajón valóban nincs.

- Legyen - vontam vállat. - Hogy van ez az eskü dolog?

- A mellkasomra kell tenned a kezedet, én a tiédre teszem, és azt mondod: Fogadod a világfa összes ágára, hogy segítesz Lokinak hazatérni Asgardba.

- Oké! Nem agysebészet. És hol a csapda?

- Milyen csapda? - lepődött meg.

- Tudod. Mi a hátul ütője? Mi lesz, ha veszélybe kerülsz? Meg kell védenem téged az életem árán is?

Jót nevetett.
- Nem. Az eskü csak abban köti meg a kezed, hogy nem fordulhatsz ellenem, mikor haza akarok térni. Beteljesítettnek számít, amint átjutok Asgardba. Cserébe, amíg köt az egyezségünk, én is megóvom az életed. Megegyeztünk Midgardi?

- Ez kedves ajánlat. De minek ehhez eskü? A szavam nem elég neked?

- Visszatáncolnál?

- Nem. Csak felénk ehhez elég egy kézfogás, mert bízunk egymásban – füllentettem.

- Asgardban esküvel szokás törődj bele. De, ha elmondod, ígérem, kezet foghatunk, ha ez megnyugtat.

- Jó, legyen... - forgattam tekintetemet.

Némileg vonakodva érintettem tenyeremet mellkasára, de szép lassan rá fektettem. Valahogy ez az egész fogadalom, és a módja, hogy szíve fölé kell helyeznem a kezemet, túl bensőségesnek tűnt, tekintve eddigi kapcsolatunkat. Lélegzet visszafojtva cselekedtem. Feszélyezett a dolog. Lehunytam a szememet remélve, hogy kevéssé érzem majd kínosnak ezt az egészet. Nem sokat segített.
Loki ruhaanyaga igen vaskos és érdesnek tűnt. Most nem viselt páncélt, olyat, amit menekülésünkkor magára öltött, de még így sem éreztem a szívdobogását. A sajátomat annál inkább. Szaporán dübörgött a mellkasomban, amire most Loki is a kezét helyezte. Szinte áramütésként hatott az érintése. Megborzongtam. Hátamon a hideg futkosott, libabőrös lettem. Tenyere átlagos méretűnek tűnt, ujjai mégis szokatlanul hosszúnak. Érintése hűvös, de nem jéghideg, ahogy elsőre számítottam.
Lassan kieresztettem a mellkasomba préselt levegőt. Egy belső hang azt súgta, hogy ez az eskütétel rémes ötlet. Rossz előérzetem volt, mint mikor az ember azt sem tudja mibe egyezik bele. De már nem volt vissza út. Egyszer élünk.

- Én, Eileen Rogue, fogadom a világfa összes ágára, hogy segítek neked Loki, hazatérni Asgardba.

Csak egy pillanatig tartott egyfajta zizegő csend közöttünk. Ő hamar befejezte az esküt.

- Én, Loki, fogadom, hogy az esküd beteljesítéséig megóvom az életed.

Hosszú zavaró pillanatokig semmit sem éreztem. Majd egyszeriben az ujjbegyeim bizseregni kezdtek, majd a kezem és az egész karom zsibbadttá vált, ami az egész testemre átterjedt. Nem mertem kinyitni a szemem. Borzongató, kellemesen hidegrázós élmény volt. Semmihez sem hasonlítható, mégis olyan ismerős. Perzselő forróságot éreztem a tenyeremben, bár pontosan tudtam, hogy ez csak a varázshumbug miatt lehet.
Irtózatos módon megrohantak az érzések, majd ledöntöttek a lábamról. Nagyon rég éltem meg ehhez hasonlót. Utoljára, talán még tinédzserként. Egyszerre voltam nyugodt, izgatott, sértett, boldog és szomorú. Beletelt néhány pillanatba, míg újra uralni tudtam a hangulatingadozásaimat, amitől a fejem kezdett zsongani. Mintha belülről feszítene valami. Nem fájdalom, inkább, mint mikor túl sok információhoz jut egyszerre az ember agya, és úgy érzi túlcsordulnak a gondolatai.
Ekkor tűn fel. Hirtelen már nem is éreztem magamat olyan kényelmetlenül. Kezem még mindig Loki mellkasán pihent, csukva tartottam a szemem, de még így is magamon éreztem a herceg átható acélos tekintetét, mégsem feszélyezett. Nagyon is felengedtem a közelében. Talán, mert már belőle sem éreztem azt a tömény távolságtartást, amit általában sugárzott.

- Hé, gerlicék!

Összerezzentem. Zavaromban elkaptam kezem Loki mellkasáról. Tekintetemmel a mellettünk elcammogó Rocketot követtem.

- Perceken belül a kapuhoz érünk. Ha nem akartok a raktér falára kenődni, mint a matrica, dobjátok le magatokat - intett a székek felé, azzal ő lebaktatok a lépcsősoron.

„Akkora bunkó, hogy azt se veszi észre, ha a mágia pofán csapja" - szekálta Loki. Szúrósan pillantottam az irányába, de aztán csak a csendben elvonuló Rocketot figyeltem.

Már megint, minek hergeli az egyetlen alakot, aki el tud minket juttatni a célhoz? Ráadásul épp ő tesz nekünk szívességet! Rocket nem is reagál erre semmit? Ez fura.

Zavartan pillantottam Loki irányába, ő elégedett mosolyt villantott felém.

"Nyugi, ő nem hallhatta. Csakis te."- kacsintott.

Elborzadva meredtem rá, önkéntelen is meghőköltem.

- Mi van? Te most... a fejemben voltál?

Csak mosolygott.

"Ez rohadtul nem fair! Erről szó sem volt, azonnal csináld ezt vissza."

Elöntött a méreg. Legszívesebben bevertem volna a képét.
- Ne turkálj a fejemben, ezt szüntesd meg! – Utasítottam. Közben nagyon ügyeltem rá, hogy egy gondolatfoszlány se fusson át a fejemben.

- Jól van, nyugodj meg. Ez nem állandó. Csak meg van a lehetőség, hogy éljünk vele. Ez az egyezségnek egy kiváltságos előnye, hidd el, hogy hasznos. - Győzködött. Esélye sem volt, rohadtul elrúgta a pöttyöst.

- Ezt nem említetted, mikor belementem!

- Nem kérdezted - vont vállat. Most hajítom ki a légzsilipen át!

- Mikor a csapdát emlegettem fel sem merült benned, hogy megemlítsd ezt az "apróságot"?

- Igazad van, tényleg nem.

Megütöm!

- Hagyta rám. - Annyi dolog van, ami hidegen hagy téged, most miért épp ezen buksz ki? - kíváncsiskodott.

- Csak nem bírom, ha turkálnak az elmémben. Ez a magánszférám, ha nem tudnád!

- És akkor most mi lesz? Inkább felbontod az esküt? Nem mellesleg annak ára van. - Avatott be szemtelenül somolyogva.

- Még egy elfelejtett apróság! Miért nem lep meg?

- Hé, tubicáim! Átgurulunk egy térkapun, de ne zavartassátok magatokat - szólt Rocket a fejünk felöli bemondón.

- Egyetlen percet kérek! – csattantam fel, olyan hangerővel, hogy a pilótaülésében is tisztán hallja. Dühödten és gyanakvón méregettem a herceget. Komoly erőfeszítésembe került, hogy elfojtsam a mérgemet. - Hogyan működik?

- Mármint, a telepátia?

- Pontosan. Honnan tudom, hogy olvasol a fejemben? Hogyan tudok én a tiédben?

- Ez nem olyasmi, amit szóban el tudnék magyarázni, főleg mivel nem sok ehhez hasonló képességed van.

Most komolyan? Még be is szól?
- Szóval, találjam ki magam?

- Rá fogsz érezni – lökte oda.

- Egyezzünk ki abban, hogy csak akkor turkálsz a fejemben, ha nincs más választásunk - böktem meg fenyegetőn. Kinevetett.

- De hisz te akartál segíteni! Most meg, így elzárkózol? Mitől félsz, hogy kiismerlek?

Nem értettem, mi a pokolért erőlteti ezt az egészet, de úgy döntöttem alkalmazom az akadémián tanultakat. Higgadtan, megpróbálok vele konszenzusra jutni.

- Úgy hiszem az agykurkászásod nélkül is hasznos leszek. Szóval, ne erőltessük, rendben? - kértem.

- Hogy akarsz rávenni, hogy bele menjek ebbe? - lépkedett lassan közelebb, mint egy vad, aki az áldozatát cserkészi. Közel jött, túl közel. A személyes terembe sétált, felém tornyosult, én meg csak bámultam rá, remegő lábakkal, mint egy őzike. Legalábbis így éreztem, de igyekeztem a tőlem telhető leghatározottabb arckifejezéssel bámulni rá és kemény hangon böktem ki:
- Megkérlek.

- És ha nemet mondok? - búgta érces hangján. Libabőrös lettem. Totál megborzongtam, de nem a fenyegetettségtől. Nagyon is jól eső borzongás volt ez, ami megrémisztett. Fogalmam sem, a mágia most milyen súlyt nyomott a latba, de megijedtem a hirtelen változástól. Sarokba szorított, minden értelemben, és nekem ki kellett jutnom. Gyorsan. Muszáj volt elviccelnem a dolgot, mert ha nem így teszek, még komolyan venném a játszadozását.

- Akkor szüntelenül kornyikálni fogok gondolatban, borzasztó idegesítő hangon - fenyegettem meg, bár a gyomrom még remegett az idegességtől. Loki vidáman felkacagott.
Mintha tonnányi kövek párologtak volna el a gyomrom mélyéről.

- Jól van, legyen, ahogy akarod - vigyorgott le rám jókedvűen. Tényleg az volt, tisztán éreztem, bár a gondolatait egy pillanatig sem hallottam, ami bosszantott. Ha ő tud majd olvasni bennem, én is turkálni akarok az ő fejében, mert ez így nem fair játék. Eltökéltem magamban, ki fogom találni hogyan kell ezt csinálni.
Oldalról egy szégyenlős hang zökkentett ki mindkettőnket.

- Ömmm.

Csak ekkor vettük észre a közelünkben tétován ácsorgó Judytot. Kissé kényelmetlenül éreztem magam a tekintetét látva, mintha rajta kaptak volna. Pedig szó sem volt ilyesmiről. Loki ellépett a közelemből, és ezzel csak erősítette bennem az érzést, mintha valami nem illendőt tettünk volna.

- Rocket most már elég morcos. Nem jönnétek? – kérte ő, de hangjában némi elégedetlenséget véltem felfedezni. Azonnal odamentem hozzá, hogy tompítsam a helyzet élét, de késő volt. Közelébe érve tisztán éreztem, mennyire megbántódott.
- Dehogynem. Bocsi - gyengéden megérintettem a vállát, hogy magammal húzzam az üléseinkhez.

- Mi volt ilyen sürgős? - érdeklődött Judyt.

- Csak átbeszéltük, Loki hogyan tervez hazajutni, hogy segíthessek neki a Földön - magyaráztam lazán. Nem akartam hazudni, de úgy éreztem nem túl időszerű az eskünkről is beszélni. Mindhárman lecsüccsentünk közben, így végre a kis szőrgombóc is megnyugodhatott. Összekapcsoltam az övemet.

- Kösd be magad – javasoltam Judytnak is, ő viszont furcsán nézett rám, mint aki nem teljesen ért valamit.

- Én vagyok Groot! - nyögte be kicsi tini fa frappánsan, és persze Rocket sem hagyta szó nélkül a dolgot.

- Egyetértek. Séta hajó lettünk? Mert, ha úgy se rohantok, átadom a kormányt, én meg majd heverészem ott a hátsó sorban.

- Hé! Ha van időtök, én szívesen megtanulom vezetni ezt a járgányt - lelkesedtem fel az ötletre. Rocket szúrósan pillantott hátra.

- Nem érezted a hangomból csöpögő gúnyt és a leheletnyi iróniát?

- De.

- Akkor meg fogd be és kapaszkodj.

Húha, most aztán megkaptam! Mosolyogtam. Csendben vártam, míg hajónk lazán tova siklott a semmiben. Nem tudtam miért is siettünk olyan nagyon, de a távolban, nyolc szerkezetet láttam lebegni az űr magányában. Amint közel értünk vörös fényben izzottak fel. Erős fénysugár tört fel belőlük, amik összekapcsolódtak, hogy középen alakot öltsön egy kör alakú átjáró, lila és kék fényszínekben. Rocket nagyobb sebességre kapcsolt, és egyenesen a rémisztően élesen fénykör közepe felé vette az irányt, ott tervezett áthajtani.

- Most imádkozzatok, ha van kihez - jegyezte meg csendesen a bajusza alatt. Kár volt, az én gyomrom már így is idegesen liftezett. Mindkét kezemmel erősen martam ülésem széleibe, hogy megkapaszkodjam.

Neki repültünk a kapunak, úgy tűnt, mintha az átjáró magába szippantaná a hajót. Észvesztő nyomás alá kerültünk. Tolt és húzott is minket egyszerre valami erő. Szét akarta tépni a hajót, ami remegett, hánykolódott. Az ablakokon át a kilátás egészen elmosódott. Csíkokká préselődtek a csillagok. Éles fehér fény vakította el, amit sötétlila, zöld, majd piros, és kék színek váltottak fel, de egy pontont túl képtelen voltam nyitva tartani a szememet. Egész testemben megfeszültem, ahogy a térugrás elemi erejével nyomást gyakorolt ránk. Lehunytam a szemem és imádkoztam, családom rég elfeledett isteneihez.