Nagyjából harmadik napomat tölthettem ebben a szűkös lakrésznek csúfolt zárkában. Közvetlenül a Lokival történt incidens után zártak be ide, azzal a jeligével, hogy veszélyeztettem a közbiztonságot a "társaimmal" együtt, és higgyem el, hogy ez jelenleg az én érdekemet is szolgálja. Már minden elképzelhető ötlettel előrukkoltam, hogy jussak ki innét, de totális sikertelenségbe fulladtak a próbálkozásaim.

Faggattam őket a többiek felől, de egyértelműen a szemembe hazudtak. Állításuk szerint, minden társam épségben van, - Loki is nyilván - majd indítanak egy vizsgálatot, ezért addig nem találkozhatunk egymással. Persze nem történt se vizsgálat, se kihallgatás, legalább is, ami engem illet. Egyszer nem kérdeztek ki. Ergo nem is érdekelte őket, hogy mi okom volt „veszélyeztetni" a lakosságot. A másik lehetőség, hogy nem is ez volt a valódi oka az elzárásomnak. Akárhogy is, itt valami bűzlik. Arra gondolni se akartam, milyen állapotban lehetnek a többiek. És Nereza...

Halk nyögéssel keltem fel a földről. Most, hogy kifújtam magam a harmadik sorozat fekvőtámasz után, úgy döntöttem letusolok. Ha nyitva lenne az ajtóm és szabadon császkálhatnék, tisztára egy hotelben érezném magam. Pokolian élveztem a személyes tusoló ötletét. Soha életemben nem laktam olyan helyen, ahol csak én használtam egy egész fürdőszobát, és cserébe senki nem lobogtatja az arcomba a vízszámlát, vagy dörömböl rám az ajtón, hogy kapkodjam magam. Napi háromszor is tusoltam! Mert megtehettem, és mert rohadt jól esett az elmúlt egy év után.
Odaát, a Mardakon, durván elkoptak a tisztálkodási szokásaim, mert csak teljesen egyedül voltam hajlandó tusolni vagy olyanokkal, akikben megbíztam. Persze az űrlények többsége az elzárás miatt egy frusztrált, kiéhezett mocsadékká vált. Tartottam is a tisztes távolságot, mert akármennyire is próbáltam hozni a kemény, ijesztő csaj látszatát, fegyvertelenül, egy-egy elleni harcban szinte kivétel nélkül lenyomtak volna. A szökéssel legalább ezt magam mögött hagyhattam végre! Kaptam bőséggel tisztálkodó, sőt ápolószereket is, így lehetőségem nyílt kifésülni a hajamból azt a rengeteg gubancot, amit az elmúlt időszakban összeszedtem. Mondjuk Földi mércével még így is brutál "lerobbantnak" tűnhetek. Nulla smink, töredezett haj, amiből már rég kikopott a szőke festék. De őszintén? Egy világvégi bűntanya tömlöcében a legkevésbé a külsőm izgatott, egyetlen célom volt a szökésen túl, hogy túléljem a mindennapokat. Mindenesetre jól esett végre rendbe szedni magam. Azért néhány kényelmesebb, a méreteimhez illeszkedő ruhát is elbírnék még viselni, de a Xandari divatra sem lehet panasz. Miután kicsavartam tincseimből a vizet, és megszárítkoztam, magamra kaptam egy kényelmes, gombolható, szürkészöld nadrágot, hasonló árnyalatú hosszú ujjú felsővel. Kicsit bő volt, de legalább új és kényelmes!

Ledobtam magam az ágyra, hogy szusszanjak, amiből újra egy kiadós alvás lett a totális szobában uralkodó erős fények ellenére is. Tini korom óta meg volt az a képességem, hogy a legfurább pillanatokban dobtam be a szunyát és kapcsoltam ki percekig, hangzavartól és fényerőtől függetlenül. Most is arra riadtam, hogy valaki a vállamat rázva a nevem suttogja.
- Fent vagyok, figyelek - hadartam. Legnagyobb döbbenetemre Quill magasodott felém.

- Az király, mert itt az ideje dobbantani - súgta. Kedvenc nano övemet és fegyveremet az ölemre dobta. - Kapkodd magad.

- Hová megyünk? - könyököltem fel.

- El a Xandarról – cellám nyitott ajtajához lépett és óvatosan kikukkantott. - Rocketékkal eljuttattunk titeket a Földre.

Ez volt a legszebb mondat, amit életemben hallottam! Legszívesebben Quill nyakába vetettem volna magam a boldogságtól.

- Komolyan mondod?! Várj... minket? - keltem fel, közben kapkodva felcsatoltam magamra az övet, és elrejtettem a fegyvert is.

- Judytot, Lokit és téged - sorolta.

- Lokit? - csodálkoztam. Judytnak valóban megígértem, hogy velem tarthat, hisz nem volt hova mennie, de nem értettem, Lokinak mi köze a Földhöz?

- Igen, még a Milanon említette nekem, hogy onnan könnyen haza tud jutni - magyarázta. Oké, tiszta sor, nekem édes mindegy, csak menjünk már!

- Gyere! - intett magához.

- Nem kell kétszer mondani. De miért lépünk meg titokban? - kérdezősködtem tovább. Kezdtem úgy érezni morzsánként sajtolnom ki Quillből az információt. Hű, képzavar.

Quill hátra pillantott rám.

- Később elmondom részletesen, de Lokit és téged okkal tartottak fogva.

- Ez úgy érted... - Quill olyan csúnyán nézett rám, hogy rögvest suttogni kezdtem – ezt úgy érted, ti nem voltatok elzárva?

- Nem. Csak ti ketten kaptátok ezt a megtisztelő figyelmet. Minket még aznap szélnek eresztettek - mesélte.

- Ez tényleg rohadt megtisztelő, komolyan - vágtam rá szarkasztikusan. Ő csak egy fintort eresztett meg egyetértése jeleként.

- Egyébként Kha'i okozta az egész felfordulást. Loki miatta nem volt önmaga. A Xandariak már nagy erőkkel keresik azt a szemetet. De ti ketten valami másra kelletek nekik - pillantott ki közben a folyosóra és fülelt egy kicsit.

- Szóval, most megszöktettek mindkettőnket - állapítottam meg, mire ő bólintott. - Ennek ahhoz van köze, amit a múltkor említettél? Hogy nem vagyok földi? - találgattam.

- Igen. Loki Asgardból származik és halandók feletti képességekkel rendelkezik. Nálad is valami hasonlót találtak.

- Ő... mondjuk, hogy értem - ugrottam most át a "nálad is valami hasonlót találtak" dolgot - de ez miért olyan fontos nekik? - közben Quill hátához lapultan vártam, hogy mikor iramodunk neki. Ő visszahúzódott a szobába, mikor hirtelen megszólalt a kézfején lévő kommunikátor.

- Tiszta a levegő Quill, induljatok! - meghalva a már jól ismert, jellegzetes női hangot, hamar kapcsoltam, hogy Gamora ül a rádió túl végén.

- Ezt később átdumáljuk, de most kajakra nincs erre idő - magyarázta, én meg majdnem képen röhögtem. Ki használja azt még mindig, hogy "kajakra"? Kifejezetten szórakoztattak Quill retro elszólásai, de nem volt időm ezt kifejteni neki, mert azzal a lendülettel maga után rántott a folyosóra.
Legnagyobb meglepetésemre egy lélek sem járt közel s távol, és mivel korábban sokat császkáltam itt fel-alá a vizsgálatok miatt már szinte betéve tudtam merre kell haladnunk, ha ki akarunk jutni.

- És mikor is akarod kifejteni, hogy miért kell menekülnöm? - faggattam tovább, mert akármennyire is bírtam Quillt, egy bandita, mindig bandita marad. Szóval, nem fog csak úgy, brahiból segíteni rajtam, ha cserébe nem jár semmilyen jutalom.

- Ez bonyolult, de Xandar kapott egy megbízást egy irtó veszélyes palitól, és ő hozzátok hasonló alakokra vadászik. Szóval elhúztok innen nagyon gyorsan, hogy elkerüljük vele a kínos találkozást.

Mikor elértünk az első kanyarhoz, már felbukkant néhány itt dolgozó. Quill elengedte a kezemet, és tőlem tisztes távolságban sétált tovább, közben csak annyit súgott:
- Viselkedj természetesen. Ne hívjuk fel magunkra a figyelmet.

Viselkedjek természetesen? Elképzeltem, ahogy hangos és rémült sikongatások kíséretében fejvesztve rohanok ki az épületből az imént beavatottak után. Szerintem ez lenne most a legtermészetesebb, amit produkálni tudnék. Kamu indokkal tartanak fogva az űrlények, miközben valami elmebeteg vadászik rám. Ha ezt túlélem bekerül a top öt kedvenc péntek estéim közé...

Mikor a folyosó végére értünk, az ajtó magától kinyílt. Akadálytalanul surrantunk át, ahogy a további három átjárón is. A keleti oldal felé tartottunk, az épület központján át. Nem teljesen értettem miért vetjük bele magunkat a legnagyobb tömeg sűrűjébe, amikor kerülhetnék is egy biztonságosabb külső kert felé, de rá hagytam.
Szó nélkül követtem, szinte felé se pillantva. Quill pedig totális magabiztossággal haladt végig a fényesre csiszolt, acélszürke márvány folyosókon. A xandari doktorok, őrök és civilek felénk se pillantottak, pedig igencsak kitűntünk a közegből. Valahogy túl könnyen ment ez a kiszöktetősdi. A hosszú grasszálást és néma csendet egyszercsak Quill megtörte.

- Elismerem, nem hittem, hogy ilyen laza tudsz maradni. Megkönnyíted a dolgomat.

- Gyerekjáték ez a Mardakhoz képest. Pedig ott is elő volt készítve a terep – válasz közben nem is néztem Quillre, egyenesen előre meredtem, mintha tudnám merre tartunk, hogy továbbra se keltsünk feltünést.

- Durva móka lehetett egy stadionnyi szurkoló szeme láttára meglépni - ismerte el.

- Ó-ó... - motyogtam.

- Mi az? – kérdezte Quill, mert nem akart feltűnően körbe nézni.

- A lépcsősor aljánál... két xandari nagyon stíröl minket.

- Ignoráld, amíg nem követnek.

De követtek. Egyikük megindult felénk, ezért gyorsítottunk és éles bal kanyart vettünk. Mikor úgy éreztem tisztes távolságba értünk tőlük a vállam felett sandítottam hátra.

- Lekoptak? - érdeklődött Quill, diszkrét bólintással válaszoltam.

- Ez furcsa volt. Azt hittem felismertek... De most hol jutunk ki?

- Erre is van kijárat, csak tennünk kell egy kis kerülőt.

Quill tartotta a korábban diktált tempót, bizonyára nem akar időt veszíteni a kis közjáték miatt.
Néhány perccel később elértünk a kijárati csarnokhoz, aminek a tetejét gigantikus üveg oszlopok emeltek a magasba. A kijárat fala és a tetőt is áttetsző üvegből készült, így tisztán láthattuk a koromfekete égboltot, amit most a csillagok változatos fénye festett színessé. Diszkréten sétáltunk el a minket figyelő őrök és a recepciós kisasszony mellett, mikor a nő megszólított minket.

- Elnézést! Ki kell jelentkeznie, ha távozik.

Quill megtorpant, közben alig észrevehetően megérintette a hátamat és enyhén megtolt, hogy jelezze, haladjak tovább. Így is tettem. Rezzenéstelenül sétáltam tovább egyenese a kijárat felé, mintha nem is nekünk szóltak volna, amíg Quill visszament, hogy elterelje a figyelmüket.

- Nézzék, engem kértek meg, hogy kísérjem el egy kihallgatásra - kezdett rizsázni kamuból, de ebben a pillanatban hallottam, amint egy xandari fegyver tüzelésre kész állapotba töltődik. Ezer közül felismerném már, mert pár napja túl sokszor volt szerencsém ehhez a hanghoz, amit lövés előtt adott ki a fegyver. Egyetlen lépésre álltam a kijárattól, de okosan megtorpantam, hisz nem láthattam hová céloz az őr, aki ebben a percben közbe is vágott.

- Kérem, ne lépjen ki az ajtón - hallottam a férfi utasítását.

Megfagyott körülöttünk a levegő. Rengetegen voltak a csarnokban rajtunk kívül és a zsigereimben éreztem, hogy mindannyian egyszerre dermedtek kővé a felszólításra.

- Hé! Haver, nem kell a felhajtás. Csak rutin kikérdezés lesz - tartotta magát Quill a meséhez. Nagyon lassú, kimért mozdulattal fordultam meg. A férfi egyenesen a fejemre célzott, szigorú ábrázattal, gyanakvón méregetett, de ekkor a riasztó kizökkentett mindannyiunkat. Az éles hangra a Xandariak mind egyszerre fogtak menekülésbe. Égtelen ricsajt csaptak körülöttünk és a nagy kavarodást mi is kihasználtuk Quillel. Még hallottuk, amint az őr annyit ordít:

- Zárják már le a kijáratokat!

Épp időben rontottunk ki, és rohantunk le a lépcsőn. A szemem sarkából még láttam, amint erőteret húznak az épület köré. Hihetetlen mázlink volt. Futottunk, ahogy a bírtunk, szinte egymással versenyezve, amíg bírtuk szuflával. Csak néhány kanyarral később egy épület aljában meghúzódva álltunk meg, hogy visszapillantsunk az ellátó központra, és kifújjuk magunkat.

- Ekkora mákot!

- Ja!

- Szerinted utánunk jönnek? – sandítottam felé.

- Biztos lehetsz benne - bólogatott, két kezével a térdét támasztotta.

- Vajon Lokiék kijutottak?

Quill vállat vont, majd a csuklójára erősített karperecet kezdte bámulni és a kijelzőt figyelte.

- Judyt még nem jelezett - rázta a fejét.

- Quill! - egyszerre kaptuk fel fejünket az ismeretlen hangra. A kékbőrű rosszarcú férfi és hasonlóan unszimpatikus társai felénk közeledtek. Leesett, hogy talán csak nekem ismeretlenek ezek az arcok.

- A pokolba - morgott Peter – fuss, Sigyn! Két sornyit lefelé, aztán jobbra - lökött meg kezével az általa javasolt irányba.

- Quill! Ne merj elmenekülni, fiam! - üvöltött utánunk a férfi, de már el is értük az első kanyart.

- Üzletfelek? - kérdeztem futás közben. Jó lett volna tudni, mennyire kell féltenem a seggem.

- Olyasmi!

A menekülés egyik szabálya, hogy sose nézz hátra. De piszok nehéz megállni, ha furcsa zajokat hallasz, és nem tévedtem. Quill haverjai a nyomunkban voltak egy föld felett lebegő motorral. Egy utcányit sem haladtunk, máris a sarkunkban voltak és Quill épp ekkor bukott orra. Basszus, ilyen tényleg nincs! Megálltam, hogy segítsek a szerencsétlenen, de csak ekkor vettem észre, hogy valami fénylő kötélszerű szerkezet tekeredett a lábára és attól zakózott el. Mikor a motorosok lefékeztek és leugrottak a járműről, hogy összekaparják őt én ismét futásnak iramodtam.

- Megállni! – üvöltöttek utánam.

- Bocs, Quill! – ordítottam én is, de már nem fordultam újra hátra.

A második utca végén jobbra kanyarodtam, ahogy korábban mondta. Eszembe jutott, hogy aktiválom a nanoruhám övét mikor megpillantottam egy kocsiszerű járgány mellett Adger, Judyt és Loki hármast.
Ők is kiszúrtak, nyilván az is leesett nekik, hogy menekülök, mert mind bepattantak a gépbe, én meg hevesen integettem Adgernek, aki a pilóta ülésre huppant, hogy indítson. Az egyik szabad hátsóülés felöli oldalhoz futottam. Megkapaszkodtam a járműben, hogy azonnal beugorhassak és ugyanezzel a lendülettel le is fejeltem Adger ülését. Felszisszenve kaptam a homlokomhoz.

- Jaj, te szerencsétlen! - nevetett rajtam Loki.

- Istenekre Sig, jól vagy? - fordult felém segítőkészen a nekem helyet szorító Judyt.

- Persze!

- Szörnyű... - sóhajtott a Jégóriás. Hát, kösz az együttérzést te jégcsap!

Amíg a lüktető dudort masszíroztam a homlokomon, és próbáltam visszanyelni tüdőmet a mellkasomba, éreztem, hogy jármű alattam a levegőbe emelkedik. Lassan kezdtem úgy érezni, hogy akár túl is élhetem a következő perceket. Zihálva dőltem hátra az ülésemben, mikor Adger faggatni kezdett:
- Sigyn, mi történt? Hol van Quill?

Hogy kiszúrta!

- Volt egy kis fennakadás - kapkodtam még mindig levegő után – Ne aggódj érte, megoldja. Menjünk - intettem előre.

- Oké, de mekkora a gáz?

Ha én azt tudnám!? Úgy döntöttem nem tenyerelek olyanba, amibe nem kéne és persze rohadtul nem voltam jó fej Quillel, mindazok után, hogy a segítségemre volt, én lazán ott hagytam a szarban. De biztosra vettem, hogy megoldja. Na meg ilyen az élet, és nem akartam azért hoppon maradni, mert ő gázos alakokkal üzletelt.

- Fogalmam sincs. Quill üzletfeleibe futottunk bele. Egy ideig üldöztek minket, aztán őt elkapták, én meg elhúztam.

- Ott hagytad velük? - fordult felém Loki döbbent arcot vágva. Ni csak, ki beszél?

- Miért mit kellett volna tennem? Ragadjunk itt mind, mert Quill valakikkel összerúgta a port ki tudja mikor? Ti is lazán itt hagytok, ha nem jövök - vágtam vissza.

- Az holt biztos – vágta rá.

- Ez nem igaz! - mentegette a helyzetet Judyt.

- Dehogynem – erősítette meg Loki a lányba fojtva a szót. - Ne érts félre - emeltem rám zöldjeit - le vagyok nyűgözve, hogy nem a mi időnket húztad azzal, hogy Quillnek segítesz.

Ez valami dicséret féle akart lenni? Nagyon furcsán viselkedett. Mintha mi sem történt volna napokkal ezelőtt. Talán nem is emlékszik semmire?

- Quill hivatásos fosztogató és bandita. Megoldja - jelentettem ki. Hittem benne, hogy így is van, valahogy nem féltettem a srácot. Loki ajkai furcsa mosolyra görbültek, mintha tetszettek volna neki a hallottak. Nem értettem mi ez a hirtelen egyetértés az irányomban. Rejtély ez az alak, néha azt hiszem kedvel, máskor meg mintha az agyára mennék. De rövidke menekülő utunk idejére elengedtem ezt a gondolatmenetet. Úgy éreztem, arra sem alkalmas az időpont, hogy átbeszéljük Loki átalakulását és tombolását. Talán egy kicsit később. Ha jól érettem Quill szavait, Loki nem önszántából tette azt, amit, hanem Kha'i keze volt a dologban. Úgy éreztem lesz még időnk ezt kivesézni, szóval témát váltottam.

- Mikor jutottatok ki? - néztem Judytra, aki azért kis ideig merengett a válaszon.

- Nem sokkal előtted érkeztünk.

- És a riasztót hallottátok? - érdeklődtem.

- Valójában, akkor indult be, amikor ki akartunk jutni, de Loki csodásan megoldotta a helyzetet! Szóval időben megtudtunk lógni - mosolygott büszkén, de a dicsérő szavakat a herceg szóra se méltatta.

- Már tuti a nyomunkban vannak... - jöttem rá. - Szerinted mennyi időbe telik, míg beérnek minket? - érdeklődtem Adgertől.

- Talán pár perc, de ne izgulj, Gamora feltartja őket. Rocketek pedig már készen várnak az indulásra. Volt pár napunk leszervezni ezt a bulit - nyugtatgatott.

- Még is hogy jöttetek rá, hogy ki kell minket szabadítani? - kérdezte Loki, mire Adger válaszul ölébe dobott egy "tabletet" és javasolta, hogy olvasson bele a tartalmába. Lokinak nem kellett kétszer mondani, elmélyülten olvasott. Percek teltek el teljes csendben, Adger pedig nem adott bővebb magyarázatot. Őfelsége úgy olvasgatott nyugiban, mintha engem nem is érintene a dolog, szóval bele kérdeztem.

- Mi áll benne?

- Elég zavaros - motyogott - de ezek csak laboreredmények, ha jól értelmezem. Mi köze ennek ahhoz, hogy bezártak? - nézett újra a Adgerre, velem együtt.

- Kha'i nem egyedül tervelte ki ezt az egészet. A xandari tanács bérelte fel őt. Az ő közbenjárásukkal jutott a méreghez, és adagolta be azt a szervezetedbe. Nekik pedig kapóra jött, hogy itt tarthattak még téged egy darabig - szedte össze viszonylag röviden.

- És? - erősködött Loki a folytatásért.

- Xandar és a Kree birodalom kapcsolata egy igen ingatag szerződés lábain áll, nem minden Kree ért egyet a békekötés feltételeivel. A Kreeknek volt egy vezetőjük, akik komoly lázadásokat szított, úgy hívják Ronan. A xandariak ellen lázított, és őt egy Thanos nevű titán bérelte fel.

- Kezded kicsit elnyújtani... - szólt közbe a herceg. - A lényeget.

- Thanos most Asgardiakra vadászik - fogta túl rövidre.

- Te a szélsőségek mestere vagy - sóhajtott Loki. Éreztem, hogy már most zsong a fejem az információktól. Én egy egyszerű földi halandó vagyok, mi a pokolnak rángatnak bele egy galaktikus balhéba? Előre hajoltam, hogy tisztán halljanak és megkapaszkodtam a két pasi ülésének fejtámlájában.

- Várj, nekem ehhez mégis mi közöm? - kíváncsiskodtam. Adger megbökött egy jelet Loki kezében lévő "tableten", aztán folytatta.

- A vizsgálatok alapján úgy fest vannak vagy voltak szunnyadó asgardi sejtjeid, amik aktiválódtak az elmúlt időszakban.

Mi van? Csak ezt tudtam ismételgetni fejben. Lövésem sem volt, Adger miről hadovál annyira megdöbbentem, hogy még levegőt is elfelejtettem venni. A "tablet" képernyőjére pillantottam, majd előre görnyedtem annyira, hogy elérjem az eszközt Loki kezében és sietve nyomkodni kezdtem az ábrákat, mintha reméltem volna, hogy valahol rábukkanok az Angol menüpontra, fordításra, vagy bármire, ami számomra is érthető nyelven írja le mindezt. De csak paralelogramma, oktaéder, háromszög, négyzet a négyzetben és hasonló "betük" követték egymást.

- Bocs, ma nagyon szar a xandarim. Kifejtenéd? – adtam fel végül, remélve, hogy Adger erről is tud órákat beszélni, de végül Loki válaszolt.

- Itt azt írják, hogy átalakulóban van az izomszövet állományod. Jelentsen ez bármit is...

- Folytasd! - sürgettem.

- Tanulj meg olvasni - nyomta az arcomba a "tabletet".

- Taníts meg – fortyantam fel és közben véletlenül olyan közel hajoltam hozzá, hogy az arcomon megéreztem Loki hűvös leheletét. Persze ő ettől láthatóan egy kicsit sem jött zavarba, én meg igyekeztem elrejteni borzongásomat, miközben nagyon szigorúan bámultam bele élénk zöld tekintetébe, hátha elég meggyőző leszek.

- Jól van - egyezett bele teljesen váratlanul. Most komolyan?

- Szuper. Akkor most olvasd - böktem a kijelző felé, míg ő sokat mondó tekintettel meredt rám. Úgy hiszem már megint túl utasítgatónak tűnhetett a hangom. Szakmai ártalom. - Légyszííí! – kezdtem csajos hangon nyávogni, és szinte láttam, hogy ökölbe szorul az arca. Szinte fájhatott neki ez a hangszín.

- Rendben, legyen. Csak ne vinnyogj! - Kikereste a bekezdést és hangosan olvasta. – Tessék, így fogalmaz: "Egyes szinteken elváltozások találhatók a harántcsíkolt, és simaizom szöveteiben, valamint a szívizmok egyes szakaszain. Aktin és miozin izomrostjain belül, kotati fémrost szálak fedezhetők fel.

Loki artikuláltan és dallamosan olvasott, mintha mindig is ezt gyakorolta volna, ráadásul egészen kellemesé változott máskor, gunyoros és kárörvendő hangszíne. Persze kellet néhány pillanat, hogy megértsem a hallottakat.

- Mi a gyász, az a kotati fém rost?

- Asgardiakra jellemző izomszövet, vagy tízszer erősebb az emberi izomrostoknál – közölte Adger, mint aki felkészült a háziból.

- Ó! És te ezt meg honnan tudod? – csodálkoztam el, hisz ha jól tudtam Adgernek nem sok köze volt, sem az emberekhez, sem az asgardiakhoz.

- Utána olvastam, bármilyen meglepő - mosolyogott.

- Stréber voltál gyereknek ugye?

- Hogy mi?

- Túlbuzgó, aki mindig igyekezett minden feladott leckét memorzálni.

- Ha ezt sértésnek szántad, tudd meg az én népemnél az intelligencia erénynek számít! – háborgott, majd szinte segélykérően Lokira nézett, aki egyértelműen egy hozzá hasonló intellektüel alak lehetett. Őhercegsége közben tovább olvasgatott.

- Rám ne nézz. Az én hazám a fékevesztett harcok és duhajkodás otthona, ahol sose fogy ki a vadkan és mézser folyik a falikútból is. De, ez hogyan lehetséges? Mármint - bökött most felém - ő csak egy midgardi.

- Ja, én is kedvellek... - vigyorogtam Lokira, aki totál komoly arcot vágott, de Adger legalább jót nevetett.

- Komolyan nagyon szórakoztatóak vagytok, de ötletem sincs, ahogy a xandariaknak se. Ezért készítettek veled millió tesztet Sig - pillantott felém röviden – nyilván példa nélküli jelenség.

- Mindig is tudtam, hogy páratlan vagyok – sóhajtottam könnyedén, hogy palástoljam a bennem rejlő feszkót.

- És maga a szerénység – horkantott Loki.

- Perceken belül megérkezünk – vetette közbe Adger.

Állatira elgémberedtek a tagjaim a kényelmetlen előre görnyedéstől, így visszadobtam magam az ülésbe. Közben kipillantottam az ablakon is. Rossz ötlet volt. Lassan lelibegett, hogy tényleg repülünk. A hideg kirázott a magaslatokban. Nem akartam bepánikolni a tudattól, hogy több száz méterrel vagyunk a föld felett. Ritkán jött rám a tériszony, járművekben szinte soha, de a xandari gépek falai a sok átlátszó felülettel megdobták az élményt. Simán láttam az alattunk elhúzó várost. Napokig be voltam zárva egy nagyjából hét négyzetméteres lakásba, most kifejezetten rosszul viseltem a magaslatokat. Ha sok időt töltöttem a levegőben idővel megszoktam az érzést, vagy ha nem láttam ki a járműből, az a tuti! De most nagyon rám tört a rosszullét.

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Loki talán nekem magyaráz, legalábbis a szövegből úgy ítéltem meg.
- ...talán az egyik felmenőd Asgardi volt. Mondjuk, ezen a ponton ez eléggé sántít, mert hosszú ideje nem járunk át Midgardra... - töprengett hangosan.
Még igazán fel sem fogtam mindazt, hogy mit is jelent, amiről eddig beszéltünk. Valóban vannak asgardi génjeim? Az bizony irtó sok mindent megmagyarázna!
Mindig éreztem, hogy valami komoly difi van velem, de sosem hittem, hogy ekkora. Azt gondoltam, hogy talán van... valamilyen ismeretlen betegségem, vagy hasonló, de hogy nem vagyok teljesen ember... megint egy rémálomban éreztem magam. Épp olyanban, mint amiket valóban álmodni szoktam időnként. Rádöbbentem, hogy Loki egyszer azt mondta, Asgardban jelentése van az álmoknak. Talán tényleg nem álmodom? Talán, amiket álmomban látok jelentéssel bírnak? Vagy a jövőt álmodom meg? Asgardi volnék? Vagy a szüleim? Elképzelhetetlennek tűnt, de talán mégiscsak van benne igazság.
- Hé, Sigyn - szólított meg Loki, de ezt is nehezen hallottam meg. Kezdett összeállni a kirakós a fejemben és arra gondoltam, ha asgardi vagyok, azzal tényleg minden értelmet nyerne.

- Igen, lehet - hagytam rá, de nem is voltam benne biztos mit is mondott.

- Itt vagyunk - szólt Adger.

Lassítani kezdett a géppel, és egy félre eső helyen már landoltunk is. Ekkor tűnt csak fel, hogy valamilyen hatalmas űrhajó hangárban ereszkedtünk le. Fel se tűnt, hogy jutottunk el eddig. Mire észbe kaptam Adger már nyitotta nekem az ajtót. Kiszálltunk és követtük Adgert egy űrrepülőhöz. A hátsó rámpán másztunk fel a gépre. A légzsilipen túl a fedélzeten a türelmetlen Rocket várt ránk.

- Na, végre! Már azt hittem valakire rájött a szapora - morgolódott.

- Időbe telt a kijutás, aztán meg ezer kérdésük volt - bökött felénk Adger.

- Jókor jön rátok is a szófosás... - rázta a fejét. Mindjárt én kérek bocsánatot, hogy felforgatták az életemet!

- Köszönjük, hogy elvisztek minket a Földre - hálálkodott Judyt kedveskedőn, hogy csillapítsa a feszkót és persze tökre igaza volt. Minden okom meg volt a hálára, kijuttattak és most feltett szándékuk volt, eljuttatni a Földig. Piszok nagy szerencsém van és Quill társasága egy életre lekötelezett. Adgerre pillantottam további utasításokat várva, hogyan tovább.

- Én nem megyek veletek, de ők pontosan tudják az utat – intett hüvelykjével Rocket, és a pilóta székben gamerkedő Groot felé.

- Azt hittem... – kezdett bele Judyt, de a Adger közbe vágott.

- Bőven van még elintézni valóm. Kha'it is elő akarjuk keríteni - nézett végig rajtunk búcsúzkódón. Elszorul a szívem a gondolatra, hogy itt és most el kell válnunk, talán örökre! Adger tekintetében is láttam, neki sem könnyű az elválás. De teljesen érthető, hogy maradnia kell. Sietve csatoltam le derekamról a nanovért övét, amit még tőle kaptam kölcsön a szökés napján, az arénába lépésem előtt. Adger megakasztotta a mozdulatomat egy egyszerű érintéssel. - Ne. Tartsd meg, kérlek. Már szinte hozzád nőt - mosolygott rám olyan kedvességgel, ahogy korábban még soha.

- Ne viccelj, nem fogadhatom el - ráztam fejem. Tudtam, hogy ez egy mérhetetlenül értékes és hasznos holmi.

- Dehogynem - lépett közelebb hozzám, és határozott mozdulattal erős karjaiba zárt. - Hálám jeléül. A szökésünk terhének jórészét te cipelted a válladon. Megérdemled, hogy nálad maradjon.

Szorosan öleltem vissza. Kellemes, biztonságot nyújtó érzés volt, amitől elszorult a torkom, a mellkasomat pedig a jól eső melegség töltötte ki. Nagyon rég nem ölelt meg senki. Olyan nagyon elveszettnek éreztem magam a hallottak után.

- Mindent köszönök – súgtam a fülébe - nem fogom tudni meghálálni.

- Nem is kell - válaszolta csendesen és megsimította a hátamat. Lassan bontakoztam ki az öleléséből, de azonnal el is fordultam, mielőtt bárki láthatta volna, hogy fátyolosodik a tekintetem.

Adger elbúcsúzott a többiektől, majd lassan indulóra fogta. Mikor már a lejárathoz ért utána szóltam.

- Találkozunk még?

- Ha szerencsések vagytok, akkor nem - kacsintott rám. - Vigyázzatok, és kerüljétek el Thanost! - emlékeztetett.

- Rendben, pacsirták. Felszállunk! - sürgetett minket Rocket. - Groot. Tedd le azt a szart, most te vagy a segéd pilóta.

- Én vagyok Groot! - ismételte magát most is, bármilyen meglepő.

- Tedd le, vagy én teszem le, és akkor ripityára töröm azt a vackot - mordult rá a hajókapitánya.

A gép orrában voltak a pilóták ülései. Mögöttük egy emelkedőn lépcsőzetesen helyezték el felváltva a székeket. Ledobtam magamat közvetlenül Rocket mögé és figyeltem, amint ő szépen beindítja a járművet.

- Öveket becsatolni - figyelmeztetett - irány a Föld.

Felbúgott a motor, felvillant a gép ablakán a kijelző, amin térkép, koordináták és mindenféle értékek szerepeltek. Egyre gyorsabban dobogott a szívem, szinte fel se tudtam fogni, hogy tényleg, komolyan a Föld a következő úti cél. Hogy valóban haza jutok végre! Végtelenül boldog voltam, de rettegtem is egyszerre. Azt akartam, hogy mikor haza érek, minden olyan legyen, mint régen. Még mielőtt elkerültem onnan. Ám valahol mélyen biztosan tudtam, hogy már soha többé, semmi sem lesz ugyanolyan, mint akkor volt.