Elhűlve bámultam Loki új, dermesztő külsejét. Fogalmam se volt róla honnan ez a változás. Ez lenne az igazi alakja? Úgy festett, mint valami beszteroidozott Avatár! Jóval túlnőtte a két métert, és a Xandariak apró Hobbitoknak látszottak mellette. Nem, ezt tuti nem csak a fertőzés okozta! Csak most döbbentem rá milyen keveset is tudok Lokiról. A pokolba! Ő fog áldozatául esni annak az idióta cellaszabálynak, hogy nem beszélünk magunkról...
A termete ellenére gyorsan mozgott, könnyedén sodorta félre az útját álló Xandari katonákat. A lövedékek és lézerágyúk nem sok kárt tettek benne. A helyi erőknek kellett kis parányi idő, mire lelibegett, hogy néhány béna kézi fegyvernél hozzá nagyobb csúzli kell. Így végre mi is felocsúdtunk a döbbenetből. Persze Quill találta meg elsőnek a hangját:

– Hadd idézzelek – fordult felém. – „Quill, Loki nem fog kinyírni minket, ő nem egy szörny!" – és azért még nyomatékosítón termetes alakja felé bökött.

– Komolyan? Ez a tökéletes pillanat, hogy az orrom alá dörgöld?!

– Mert talán nem lesz többé alkalmam rá!

– Ráadásul mi hoztuk őt ide... – szívta a fogát Adger.

– Ezt úgy értsem már bánod, hogy nem dobtuk ki az űrbe? – dörrentem oda. Kezdtem nagyon zabos lenni az agonizálásuktól.

– Pedig nagyon úgy fest, hogy az volt az egyetlen értelmes ötlet! – akadt ki Quill.

– De hiszen beteg, az ég szerelmére!

– Tényleg? Szerinted így néz ki egy taknyos Asgardi?

Judyt kétségbe esett, kérlelő hangja visszarántott minket a földre.
– Tennünk kell valamit! A Xandariak meg fogják ölni!

Igaza volt. A helyi erők, nem fognak tökölni, amíg Loki fenyegetést jelent nem állnak le. Így vagy úgy, de hatástalanítani fogják.

– Meg kell fékeznünk a tombolását – helyeselt Rezgar.

– Ne-ne-ne, kérlek, ne ártsatok neki! Kell, hogy legyen valami más mód. Békítsük meg őt – rimánkodott a szöszink.

– Ó, megbékítjük, ne aggódj – kapta elő kézifegyverét Quill. – Itt a „békém".

– Tessék – nyomta mellkasomnak Adger a nanovért övét és a fémbotot, amit szökésünkkor kölcsönzött nekem, majd Rezgarnak is átadott egy termetes fejszét.

– Akarom tudni hol a halálba rejtegetted ezeket?

– Nem, dehogy – vigyorodott el.

Az én pici botom még csak-csak, de a fejsze? Banyek, vizuális vagyok!

Magamra csatoltam az övet, Nereza az oldaláról tekert le egy ostort fegyver gyanánt. Előkészültünk, amíg Gamora vázolta a helyzetet.

– Jól van körülbelül két percünk maradt megállítani, ha megérkezik a légi támogatás, onnantól durvulni fog a helyzet, szóval addig van időnk, aztán a Xandariak bevetik a kemény tüzérséget. Vagy valami még rosszabbat.

– Végre egy kis kihívás – próbálgatta újonnan kapott fegyverének egyensúlyát Rezgar elégedetten.

Quill, kapitány módjára kezdett parancsokat osztogatni.

– Drax, segíts nekik megállítani Lokit. Gamora, keríts járművet, amivel megléphetünk, ha durvul a helyzet. Én előásom Rocketékat, és szerzünk valamit, ami kiüti az uraságot a nyeregből.

– Például az Egészségközpont egyik laborjából?

– Például! – veregette vállon Adgert a jó tippért.

Quill és Gamora leléptek, magunkra hagytak minket a feladattal és a tomboló Lokival.

– Persze, bízzátok csak ide a keményebb melót – piszmogtam.

– Ne félj, kicsi lány! Szét kapom mielőtt kettőt pislogsz – indult neki Drax.

– Ne! – ragadta meg a karját Nereza. – Megállítjuk, de a lehető legkevesebb kárt tesszük benne.

– Tényleg? És azt, hogy csináljuk? – kérdezte Rezgar. Tekintetével a "fenevadat" méregetve, aki megállíthatatlanul tört előre, átgázolva, és jéggé dermesztve katonák tucatjait. Túl sokan estek el néhány perc leforgása alatt.

– El kell kerülnünk a támadásait, és az érintése is végzetes – állapította meg Nez.

– Akkor földre terítjük, és mozgásképtelenné tesszük – javasoltam.

Tudtam, hogy Drax meg akart nyugtatni, mégis épp az ellenkezőjét érte el. Ha „csak" le kéne győznünk talán még halvány eséllyel is fognánk neki, de hogy a pitlibe fékezzük meg, úgy egy varázserővel bíró, gigantikus űrlényistent, hogy ne tegyünk túl nagy kárt benne? A világért sem akartam ártani neki, de nem hagyhattuk ilyen állapotban. Gombóc ült a torkomban, szívem idegesen zakatolt, szó szerint szédelegtem a feszültségtől. Bármennyire is igyekeztem rejtegetni, rettegtem a gondolattól, hogy Loki közelébe menjek. A termete, a sebessége és a képességei megrémisztettek. Piszkosul féltem rá támadni.
Otthon a S.H.I.E.L.D-nél akadt pár húzós bevetésem, mégis a tudásom és az erőm nagyját a Senkik Arénájában szedtem magamra. Életem első igazán éles küzdelme során pokoli árat fizettem és megtanultam, bármi áron megvédeni magamat. Nem, még Kha'i-tól sem tartottam ennyire azon a bizonyos napon. Pedig ő egy igazán alattomos szerzet, tele trükkökkel és mágiával. Mégis, hogy őszinte legyek, egyik ellenfelemtől sem remegett így a lábam, mint most, a dühöngő Loki látványától. Az egészben az volt a legszörnyűbb, hogy már abban sem voltam biztos, hogy az a személy, akit megismertem, még ott szunnyad-e a kék bőrű óriáslény mélyén.

Remegő ujjaimmal ügyetlenül aktiváltam az Adgertől kapott tuti göncöt. Utoljára az Arénában öltöttem magamra, már el is feledtem micsoda adrenalin löketet szerez tőle az ember. Az ezüstösen meg-meg csillanó nanoanyag átszőtte testemet, akár egy háló. A hajszálnál is vékonyabb szálak összekapaszkodtak, mintha parányi értelmes leheletvékony lények lennének. Tökéletesen illeszkedett az alakomra és a ruhára, amit viseltem. Nem tudtam eldönteni, hogy a tűpontos védelme vagy az agyagból áradó bőröm át felszívódó anyag tette, de mire megragadtam a fegyvert, már kevéssé reszkettem. Kipróbáltam, mennyire emlékszem a használatából. Középen, egyetlen szorítással lándzsát formáltam belőle, majd botot alkottam végül újra összecsuktam. Megnyugtató volt látni, hogy ez a kiváló fémötvözet, még mindig remekül működik.

– És azután? – pillantott rám Nez. – Mi lesz a Xandariakkal?

– Hogy érted?

Adger vette át a szót:
– Loki velünk együtt érkezett, ha oda megyünk, és azt látják, hogy visszakozunk, azt gondolják, hogy mellé álltunk. Potenciális veszélyforrásnak fognak tekinteni. Talán minket is felelőssé tesznek a történtekért.

– Reménykedjünk, hogy Gamora addigra ide ér egy hajóval. Addig is, muszáj kiterítenünk valahogy – jelentettem ki.

– Nem bánthatjátok őt! Ne tegyetek olyat, amiben megsérülhet – Judyt szívből jövő kérlelése komolyan aggasztani kezdett. Mintha ő nem látná, mit művel Loki, hogy nem önmaga és hullanak körülötte az emberek.

– Mit vársz tőlünk?! Csevegjünk el vele a régi idők emlékére, aztán megkérjük, hogy higgadjon már le? – bosszankodott az ötleten Rez.

– Állítsátok meg a Xandariak támadását, hisz egyértelmű, hogy ők hergelték fel ennyire. Loki most nem önmaga, és próbálja megvédeni magát, de nem ártana nekik, ha tudatánál lenne. Még csak azt sem tudjuk mitől változott át. Kérlek! Ha mind rátámadtok, meg fogjátok őt ölni – esdekelt tovább.

– Judyt, – hüledeztem – komolyan azt hiszed, hogy csak így meg tudjuk ölni? – csettintettem. – Ahhoz legalábbis le kéne... – ugrott be a megoldás, aki egész eddig itt állt az orrunk előtt. – Tudom már! Mi körbe vesszük Lokit, és ha kellően közel kerülünk hozzá, te lecsillapíthatod az elméjét. Nyugtasd meg őt, hogy megállíthassuk.

– Nem, azt nem lehet! Loki megharagszik. Nagyon mérges tud lenni, ha az érzéseiben turkálok, talán csak még jobban felbőszíteném és én képtelen lennék ártani neki. Ez nem fog menni...

Odaléptem mellé és megragadtam a felkarját.

– Judyt, muszáj! Loki élete múlik rajta, és ha meg is haragszik, megmenthetjük őt. Nem gondolod, hogy ez sokkal fontosabb? Meg tudod csinálni! Elképesztő a képességed, ha valaki, te képes vagy rá.

Olyan határozottsággal jelentettem ki mindezt, hogy magamat is megleptem vele. Közel sem voltam ennyire biztos a dologban, viszont azt tudtam, hogy ez az egyetlen esélyünk, hogy Loki sértetlenül túlélje. Szóval mennie kell, és kész. Judyt olyan meglepettséggel és őszinte hálával meredt vissza rám, hogy tudtam végre sikerült egy kis lelket önteni belé.
Csak hogy épp ekkor persze lebegő járművek bukkantak fel, a közeledő gépek hangja vészjósló figyelmeztetésnek tűnt, ami minden pillanatban egyre csak erősödött.

– Mennünk kell, mert ez rosszul fest – sürgetett Adger.

Judytra pillantottam újra, remélve, hogy mindent meg tesz majd, ami tőle telik, tudtam, ha egy pillanatig is habozni kezd, ha nem látja rajtam, hogy tökéletesen bízom a tervünk sikerében, akkor talán a legrosszabb is bekövetkezhet.
– Megpróbálom – ígérte.

– Jó, nekem ennyi is elég! – megragadtam a csuklóját, és futásnak eredtünk.

Az Egészségellátó központ előtti téren egy hatalmas szabad téri medence terült el, és ezt a helyi erők is kreatívan kihasználták. A katonák a medence mellett félkörbe zárták Lokit, amíg az erősítésre vártak. Hogy feltartóztassák őt sorozták mindennel, amijük maradt. A lézerfegyverekkel eleinte kárt tudtak tenni benne, de Loki túljárt az eszükön. Képességét használva a bőrét jégkristályokkal fedte be, ami úgy simult rá, akár egy páncél, így a könnyű kézifegyverek mondhatni lepattantak róla. Néhányan robbanó tölteteket, gránátokhoz hasonlatos szerkentyűket dobáltak felé, csakhogy Loki tökéletes célzó érzékét használva mindet jéggé fagyasztotta, így kivétel nélkül talajt fogva szilánkosra törtek darabjaik. Szánalmas próbálkozás volt mindez, és magamban hálát adtam az égnek, hogy egyelőre Loki állta a sarat.

Ahogy közeledtünk a többiek hamar leelőztek minket. Judyt nem tudott elég gyorsan futni, így lemaradtunk. Odaérve Adger felszólította a katonákat, hogy tegyék le a fegyvert, persze elsőre talán fel sem fogták ki ő és miért utasítja őket bármire is. A társaink felsorakoztak a Xandari erőkkel egy vonalban, nem akartak egyből támadni, mert épp az volt a terv, hogy lecsillapítjuk Lokit, amennyire csak lehet. Drax viszont nem állt meg. Ő nem. Egy pillanatig sem tétovázott, átrohant a fegyveresek közt és egy hatalmas ugrással, kezében szablyákkal rávetette magát Lokira. Mintha nem is érdekelte volna mekkora veszélynek teszi ki magát, vagy hogy miféle páncélt kell majd áthasítania két pengével, erőből támadott. Loki védekezőn emelte maga elé karját, a fémek sikeresen átütötték az alkarját fedő a jégkristályokat. Fájdalmasan horkantott fel, majd egyetlen határozott karlendítéssel a levegőbe repítette Draxot, aki a medence túl felében csobbant.

Adger újból ráparancsolt a helyi erőkre.
– Tegyék le a fegyvert! Ne támadjanak rá!

Judyttal tisztes távolságban álltunk meg tőlük, a szöszit szorosan magam mellé húztam, hogy megvédhessem, ha bármi történik. Tarkóm alatt megérintettem a ruhát és egy mozdulattal sisakot formáltam a fejem köré. Elő kaptam apró fegyveremet is, hogy bottá nyissam szét. Nereza is épp így tett. Kimért mozdulatokkal engedte le ostora végét, és csak a markolatot szorongatta. Rezgar a túlvégen állt, kezében a fejszével, és Adgernek segített meggyőzni a Xandariakat. Ráakarták venni őket, hogy adjanak egy kis teret Lokinak, hátha lehiggadt, ha kevésbé lépnek fel fenyegetőn, és egy kis ideig úgy tűnt valóban nem támad. Égető vörös szemével minket pásztázott. Feszültnek, sőt idegesnek tűnt, mintha keresett volna valakit, mégis úgy éreztem nem egészen van tudatánál. Feszült vigyor terült szét ajkain, ami inkább hasonlított vicsorgásra, mint mosolyra. Mi is hallottuk közeledni a légi járműveket, amik megzavarták a patthelyzetet. Loki idegesen pásztázta őket, mintha csak támadást várta volna, és egy Xandari katona épp ezt találta a megfelelő alkalomnak, hogy felszólítsa őt a megadásra.

– Térdeljen le!

Loki, karmazsin szempárja dühösen villant ránk:
– Nem állíthattok meg!

Tenyeréből egy jégdárda méretű darab nőtt ki, és olyan erővel hajította el, hogy átdöfte vele a közel érkező vasmadár orrát, és vele együtt a pilótát is. A hajó irányíthatatlanul forogni kezdett és pillanatok alatt közeli szökőkútba csapódott durranó robbanás közepette. Judyt hangosan sikkantva ugrott mögém, egészen belém kapaszkodott.
– Az istenekre!

A figyelmemet elterelte a robbanás és persze Judyt, aki épp a karomban szorította el a vérkeringést. A katonák ellenben kihasználták a pillanatnyi sokkhatást, ismét tüzet nyitottak Lokira, aki újabb támadást indított ellenük. Jéggé fagyasztotta a hozzá legközelebb állókat, Adger és Nez a szerencsére épp időben húzódtak vissza a támadás elől. A felettünk gyülekező repülők aranyló fénysugarakat engedtek a földre, így zárták közre Lokit. Ám ő épp ezzel egy időben zölden ragyogó energia teret vont maga köré, amin nem tudtak áthatolni.
Lefagyva, értetlenül álltam a jelenet előtt, mikor az arany sugarak Nerezat, Rezgart és Adgert is megdermesztették. Mindannyiukat a levegőbe emelték Lokitól alig egy-egy karnyújtásnyira, egyből szörnyű előérzetem támadt. A katonák támadásként újabb tölteteket lőttek ki, viszont a Lokit körbevevő mágikus erőtér mindet felfogta. Egyenként robbantak fel lyukakat hagyva maguk után a herceg védőmezején. A lábam földbegyökerezett látványtól, pedig belül éreztem, tudtam, hogy most lépnünk kell valamit.

– Elég! – sikított Judyt.

Hangja nyomán körkörösen energia hullámok söpörtek végig. Az ereje egyetlen lökéssel úgy dobott fel a levegőbe, hogy fel sem fogtam, már repültem, mintha valami könnyű kis tollpihe volnék. Szívem a torkomban dobogott, levegőt se kaptam a hirtelen rám nehezedő nyomástól. Forgott az egész világ körülöttem, a talaj és az ég újra és újra helyet cseréltek, fogalmam se volt merre lehet a föld. Minden erőmmel igyekeztem nyugalmat erőltetni magamra. Ha kétségbe esem a zuhanás megölhet, és ha valamiben pokoli jó vagyok az az, hogyan kell lehetetlen helyzetekben talajt fogni. Koncentrálj, Sigyn! Végre érezni kezdtem, hogy a gravitáció visszahúz a föld felé, vészesen közeledtem a talajhoz. Tudtam, valahogy le kell lassítanom magam különben kilapít az erő, mint valami nyomorult rajzfilmfigurát. Ösztönösen dőltem oldalra. A talaj felé nyújtva a karomat úgy éreztem, mintha valami képtelen módon lassítottam volna a zuhanásom sebességén. Nanoruhával energiát sűrítettem a lábamba és a kezembe, hogy földet éréskor bukfencezni tudjak. Iszonyatos erővel csapódtam a térkő burkolatára, képtelen voltam lassítani magamon, a lendületem tovább lökött és vagy egy tucatszor fordultam meg a tengelyem körül. Próbáltam megkapaszkodni a talajban, lábammal kitámasztottam magam és végre lassulni kezdtem. Mire sikerült megállni négykézláb térdeltem. Szédültem, az oldalamra dőlve terültem el. Piszkosul csengett a fülem, remegve próbáltam leküzdeni a hányingert, amíg elmúlt a kettős látásom. Nem tudtam mennyi idő esett ki, mert mire ülő helyzetbe tornásztam magam, az eddig fejünk felett lebegő négy járművet valami ripityára zúzta. Egy a közeli felüljárón hevert, a másik három tőlem távol a téren lángolt. Ahogy alaposabban körbe vizslattam, feltűnt, hogy a katonák igen nagy sugarú körben szóródtak szét távol egymástól, némelyik a medencében kötött ki.

Mi a halál volt ez? Judyt egyik képessége? Fogalmam se volt róla, milyen irgalmatlan hatalom van a birtokában. A támadása senkit nem kímélt, kivéve Lokit. Ő volt az egyetlen, aki láthatóan épp bőrrel megúszta. Forgolódva bámulta a történteket, míg végül tekintete Judyton állapodott meg. Tuti, hogy potenciális veszély forrásként tekint rá. Hamar felismertem, hogy ebből nagy gáz lesz. Feltápászkodtam. Hála a nanoruhámnak alig éreztem fájdalmat, és az erejét használva energiát kölcsönözhettem magamnak, amivel meggyorsítottam a lépteimet. A mozdulataim eleinte még igen bizonytalanra sikeredtek, forgott velem a tér, de mit törődtem én vele. Egyre csak gyorsítottam a tempómon, és amint láttam, hogy Loki megindult Judyt felé, üvöltözni kezdtem.

– Judyt, fuss! Menekülj! – hangom a sisakom miatt visszhangzott a fejemben, ami még a kinti hangokat is felerősítette.

Pillanatokon múlt az egész. Talán a hangomra ocsúdott fel, vagy Loki tenyeréből meginduló jégzáporra, nem tudom, de végre menekülni kezdett. Szerencsére épp felém.

– Gyorsabban! – sürgettem.

A nanoruhától kapott emberfeletti sebességemnek hála, elég gyors voltam ahhoz, hogy imént elvesztett fegyveremet is felkaphassam a földről, ami épp a közelben hevert. Nem pazaroltam időt rá, hogy lehajoljak érte, futás közben rátapostam a végére, amint felpattant a levegőbe elkaptam, és már nyitottam is szét, gerelyt formálva belőle.
Mikor Judyt csak pár méterre volt tőlem, energiát küldtem a bal karomba és becéloztam Loki tenyerét, mikor a megfelelő távra állt elhajítottam a fegyvert.

– Ne! – sikkantott fel Judyt, de már túl későn.

A szöszi elkapta az alkarom és odébb rántott, de már mind hiába. A fémmel telibe trafáltam Loki kezét és a penge úgy fúródott át a tenyerén, mint kés a vajon. Bár nem épp ott ahová céloztam, mert Loki kilendült az egyensúlyából és elvágódott mellettünk. Ha nem vetődünk odébb talán maga alá gyűr mindkettőnket. Mikor felnyomtam magam kellett néhány pillanat, hogy meglássam a Loki lábára tekeredett ezüstkék fényben foszforeszkáló ostort, amivel Nereza megfékezte őt. Hálásan pillantottam rá, csak hogy itt még messze nem volt vége. Loki feltérdelt és egy dühödt üvöltés közepette kirántotta a kezébe fúródott lándzsát és messzire hajította. A véréből ránk is fröccsent. A talaj piros foltokban úszott a sebétől, amiből bőséggel csöpögött a vér. Láttam, amint a fájdalom barázdákat vés az arcába, és hogy az ostor is marja, égeti a bőrét. Nereza rántott egyet a fegyverén, hogy Lokit ismét kimozdítsa egyensúlyából, de ő olyan hamar kitámasztotta magát, hogy szinte meg se mozdult. Alig, hogy tenyerét a talajnak nyomta, jég kezdte beborítani a földet. Rémülten rántottam fel Judytot magammal és futásnak eredtünk, Adger épp ekkor ért elég közel, hogy két lövést küldjön Loki vállába. Vér fröccsent a levegőbe, és kimozdította őt egyetlen támasztékáról. Kidőlt, mint egy zsák. A talajon megindult jégburok csakhamar lelassult majd egészen megállt, így mi is megtorpantunk a lehető legközelebb hozzá. Tekintetemmel a lándzsa után kutattam.

– Vissza kell szereznem a fegyverem, próbáld meg lecsillapítani – fordultam Judythoz.

– De...

– Csak csináld! – hagytam ott.

Megkerülve Lokit futva indultam a fegyverért, mert láttam, hogy lassan ismét felvillant alakja körül az a jellegzetes zöld fény, ami korábban is megvédte őt a támadások elől. Úgy fest csak korlátozott ideig képes használni ezt a varázslatot, ki kell használnunk a lehetőséget, hogy mikor nem védi megállítsuk.

Futottam, ahogy a lábam bírta és végre meglett a fegyver. Ott hevert a kőbe állva véresen. Jégpermet lengte körül, de nem voltam biztos benne, hogy megérinthetem. Mi lesz, ha lefagyasztja a karom? Csak hogy nem maradt időm tétovázni, döngeni kezdett a talaj. Láttam, amint Loki talpra áll és morcosabb, mint valaha. Nem maradt hát választásom, bíztam a ruhám képességeiben, megragadtam a fegyver nyelét. Piszkosul égetett a hideg, ahogy megérintettem, de kirántottam élét a kövek közül és ismét rohanni kezdtem feléjük.

Loki védelme eltűnt és az új célpontja Adger lett. Óriás méretéhez illő késeket formált meg jégből és azzal támadott. Mindet Adger felé hajította, és bármilyen gyorsan is mozgott, ő sem tudott kitérni mind elől. Az egyik eltalálta a gyomra felett, átdöfve a nanovértjét mélyen a testébe fúródott. Nereza ostorral próbálta megállítani Loki további támadásait, csak hogy ő hagyta az alkarjára csavarodni a fegyvert, és mikor kellően rátekeredett, rámarkolt és a levegőbe rántotta Nezt, majd a földhöz csapta, újra és újra. Rezgar a háta mögül vetette rá magát. A vörös démon Loki fejét vette célba, ő viszont olyan gyorsasággal hajolt el, mintha a hátul is lenne szeme. Úgy oldalba vágta Rezgart, hogy a teste bezúzta a teret fedő köveket.
Loki mostanra rémisztő szintre merészkedett támadásaival, kezdett kicsúszni kezünkből az irányítás, és mindeddig csak szerencsénken múlt, hogy kordában tudtuk tartani. Féltem tőle, hogy még messze nem aknázta ki a mágikus képességeit és ha túlságosan felidegesítjük egyszerre végez mindannyiunkkal.

Nagyobb sebességre kapcsoltam, hogy mielőbb visszaérjek hozzájuk. Tudtam, itt van az esélyünk, hogy a mágikus védelme nélkül a közelébe férkőzve elkaphassuk. Nereza kihasználta, hogy Rezgar elterelte Loki figyelmét és talpra állt. Egész testével húzni kezdte Loki karjára tekeredett ostort, nagyot rántott rajta, akkorát, hogy Loki kimozdult egyensúlyából, ezért Nez után kapott másik karjával is, ő pedig egy hurkot képezve rádobta másik csuklójára is az ostort, néhány nagyobb ugrással elérte, hogy Loki mindkét keze béklyóba kerüljön, és amint a fegyver újra felfénylett marni kezdte a húsát.
Úgy szedtem lábaimat, ahogy a csövön kifért. A gerelyt a kezemben lándzsává alakítottam és Loki meggyengült vállát céloztam be vele.

– Jövök! – figyelmeztettem Nerezát.

Ő valamilyen hihetetlen erővel maga felé kezdte húzni Lokit, Rezgar egyetlen pontos ütést mért a térdhajlataiba térdre kényszerítve őt. Mikor odaértem hozzájuk valami fehér fény villant a hátam mögött, ami megvakította Lokit. Szemét behunyva kapta félre a fejét.
Adger dobta a fénybombát és az időzítése mondhatni tökéletes volt. Bár én pont háttal voltam az erejének, még így is foltokat láttam a villanás után. Kihasználtam, hogy Lokit megzavarta a fény, lándzsám hegyét átdöftem a vállán, pontosan oda szúrtam, ahova korábban Adger is célzott, így nagyobb eséllyel tudtam fegyverem élét a húsába mélyeszteni. Rámarkoltam a nyélre és egész testemből tolni kezdtem Lokit, hogy átfúrhassam vaskos bőrén a fegyvert.

– Ne tegyétek ezt! – könyörgött Judyt.

Nerezához Rezgar csatlakozott. Karjaira tekeredett ostort ketten húzták felém, hogy kellően mélyre döfhessem a lándzsám. Remegett a karom, az egész testem, akkora erőt fektettem bele, hogy felordítottam, és velem egyszerre Loki is a fájdalomtól. Sikerült! Éreztem, amint pengéje átbukik a csontok között, kifúrva magát a túloldalon. A kezem közelében lévő tompa végét a talajnak állítottam, hogy véletlenül se tudja kitépni.
Rezgar és Nereza megpróbáltak felém közeledni, hogy az ostorral kibillentsék az egyensúlyából és amint végre sikerült Loki hatalmas alakját a földre teríteni minden pillanatok alatt zajlott. Amint a földre hanyatlott, kirántottam vállából a fegyverem és a lábához kerülve az egyik bokálya felett beletérdeltem a lábába. Egész testemmel nehezedtem rá, hogy a földnek szegezzem, meg akartam fékezni arra az esetre, ha hirtelen rúg-kapálni kezdene. Adger csatlakozott, ő is rávetette magát a másik lábra. Nez úgy kerülte meg kezében az ostorral, hogy Lokit hanyatt fordítsa, és a feje felett feszíthesse ki a karjait. Rezgar közvetlenül felettünk a hasfala alatti csípőcsontjaira nehezedett, hogy mozgásképtelenné tegye. Kiterítettük szerencsétlent, akár egy vadat, és ő minden erejével próbálta kiszabadítani magát, bár úgy sejtettem Adger korábbi fényrobbantása komolyan bekábították, mintha nem teljesen lett volna a tudatánál. Úgy éreztem csakis ennek köszönhetően sikerült legyűrnünk őt, máskülönben már mindannyiunkat a talajba épített volna, vagy jéggé dermesztett volna.

– Judyt, segíts!

Láttam, hogy körülöttünk a katonák is kezdték összeszedni magukat. Szerencsénkre eszük ágában se volt bele avatkozni a szituba. Nagyon helyes! Tartsák csak meg a tisztes távolságot, a szemétládák. Hiába figyelmeztettük őket, nem csak kiütni akarták, hanem megölni Lokit. Tudtam, ha megközelítenek minket valahogy, őket is vissza kell tartanunk, hogy meg védjük tőlük.

Judyt közelebb lépett hozzánk, ekkor láttam meg az arcára kiülő teljes sokkot. Annyira aggódott Loki állapota miatt, hogy sok időt vesztegetett el, és őhercegsége kezdett magához térni. Eleinte épp csak megmozgatta a lábát, majd csak hamar rángatni kezdte, mindig egyre erősebben. Megpróbált kiszabadulni a szorításunkból. Tudtam, hogy amint teljesen magához tér, meg se kottyanunk majd neki. Loki ugyan több sebből vérzett, a tenyeréből és a vállából annyi ömlött már ki, hogy kész tócsa terült el alatta, és még így is képes volt olyan erővel rángatni a tagjait, hogy kis híján kihúzta a lábát alólam. Csak most kezdtem igazán felfogni annak a jelentését, hogy ez a pasi tényleg egy valódi istenség. Ilyen kifogyhatatlan, és fékezhetetlen erővel még életemben nem találkoztam. A nanoruhát használtam, hogy nagyobb erőt fejtsek ki rá, és súlyom sokszorosával nehezedhessek a lábára. Reméltem, hogy időt nyerhetek vele, mert úgy tűnt Judyt meg se próbálja lenyugtatni.

– Judyt! Csinálj már valamit! – dörrent rá most már Rezgar is marcona hangján, de késő volt. Loki olyan erővel feszegette távol egymástól a csuklóit, hogy egyszerűen széttépte Nereza ostorát, és ezzel együtt őt is közelebb rántotta magához, de hiába is próbált kitérni, Loki megragadta a lábát. Önkéntelen sikítottam fel:
– Nez! Judyt, állítsd meg! – úgy megugrottam, hogy Loki majdnem kiszabadult alólunk.

– Fogjátok erősen! – parancsolt ránk Adger.

– Judyt, igyekezz! – sürgette Rezgar.

Egymást próbáltuk túl harsogni, hisz egyikünk se mert moccanni. Már tudtuk, ha bármelyikünk is elengedi Lokit, ketten már nem tudjuk lefogni. Míg mi tétováztunk Loki Nereza combjára markolt és olyan erővel szorított rá, hogy mozdulni se legyen képes. Nez lábát pillanatok alatt belepte a jég, és olyan gyorsan kezdett terjedni a teste többi részére is, hogy felfogni se maradt időnk. Nereza üvöltött a fájdalomtól, és a hangjától meghűlt bennem a vér, azonnal elfogott a páni félelem. Tudtam, hogy pillanatok kérdése és Loki jégszoborrá dermesztve végez vele, utána velünk is. Most azonnal ki kell találunk valamit. De mit?!

Talán Judytnak is épp csak ennyi kellett. Mellé térdelt, kitárta felé a kezét, és akkor mind éreztünk, ahogy valami földöntúli erővel megdermesztette őt. Loki arca rezzenéstelenné vált, pupillái kitágultak, izmai lemerevedtek, mintha a szöszink fogságba ejtette volna.
Egyszerre pattantunk fel, hogy megmentsük Nerezát. Rezgar ért oda elsőnek, lefejtette róla Loki hatalmas ujjait, és mivel már képtelen volt mozdítani a lábát én segített odébb húzni őt. A válla alatt fogtam, ő kezével olyan erővel mart a karomba, hogy azt hittem leszakítja. Pokoli fájdalmai lehettek, de nem panaszkodott.
– Semmi baj, Nez! Semmi baj – óvatosan hanyatt fektettük a földre. A jég lassulni látszott testén, de már a csípőjénél is feljebb kapaszkodott, halkan nyögött fel. – Rez... – meresztettem rá kérlelő szemeket.

– Engedd el, Nereza. Engedd el, Siget, és fogd meg ezt – Lekapta a bőrmellényét és hasára terítette. Félve meredtem rá.
– Mit művelsz?

– Megállítom a jeget. Fájni fog – figyelmeztette.

– Csináld! – egyezett bele Nez röviden, mit sem tartva a rá váró kíntól. Mikor ujjai eleresztettek volna, én sietve a feje alá térdeltem és az ölembe fektettem. Kezemmel eltüntettem a nano sisakot, felé hajoltam és lepillantva rá, bátorítóan elmosolyodtam.

– Kapaszkodj a vállamba, itt maradok – ígértem.

Szólni már nem tudott, de hálásan pillantott fel rám. Tenyeremet a földre támasztottam, hogy ellen tudjak tartani, mikor a teljes erejével belém kapaszkodik majd. Rezgar felhevítette két tenyerét, és Nez két lába felé tartva olvasztani kezdte Loki jegét, csak hogy a bőrt is Nez testéről. Oldalra kaptam tekintetemet, nem bírtam nézni, és már a szag is gyomorfogató volt. Lokiékat figyeltem. Az ő állapota is aggasztott, meg az, hogy Judyt meddig képes még kordában tartani. Le tudja-e csillapítani egyáltalán. Egyelőre úgy tűnt, ők irányítanak. Loki épp úgy feküdt, ahogy alakja az imént megdermedt, és Adger felette tornyosult, kézifegyverét egyenesen a homlokának szegezte, arra az esetre, ha mozogni próbálna. Nem akartam, hogy ilyet kelljen tennie. Magamban fohászkodtam, hogy Judyt sikerrel járjon, mert nem akartam, hogy Lokinak baja essen. A történtek ellenére sem.
Körbepillantottam, újabb légi járművek közeledtek. Loki támadásait túlélő katonák nehezen kaparták össze magukat, és még így is túl sokan maradtak a földön; vérben, jégbe fagyva. Borzalmasabb pusztítást végzett, mint elsőre hittem. Sokan meghaltak. Felfigyeltem egy gépre, ami a közelünkben parkolt le; Gamora, Quill és Rocket ugrott ki belőle.

– Itt vannak Quillék! – nyögtem megkönnyebbülten.

Nereza kínkeservesen üvöltött fel a karjaim közt, rémülten kaptam rá a tekintetem.

– Nez, tarts ki!

Figyeltem, amint Rezgar kétségbe esetten próbálja a tőle telhető legóvatosabban leégetni a rádermedt jégburkot, csakhogy a fagy nem adtam meg magát. Szép lassan ölelte körbe, vette birtokba Nereza testét, zúzmarássá változtatva a bőrét. A fagy egyre csak kúszott, kapaszkodott feljebb, és már mozgatni se tudta a tagjait. Mikor a gyomrához ért öklendezni kezdett tőle, és nem sokkal később a mellkasát beterítve levegőért kezdett kapkodni, minden lélegzetvétele sípolt. Nagyot nyelve próbáltam visszafojtani a könnyeim.

– Itt vagyok, Nereza, ne add fel! Rez segít --

Hadartam könyörögve, mégis olyan gyorsan történt, befejezni se tudtam. Nereza élénk szempárja fakóvá, élettelenné vált, egyszerűen a semmibe meredt velük. Már nem adott ki hangot, nem markolta a vállamat, nem reszketett az ölemben fekve, és nem is lélegzett.

– Nez...? Nez...

Elcsuklott a hangom, szavaim rémült cincogásnak hatottak.

– Nez! – rángattam meg a vállát, megérintettem vékony, hideg ujjait. – Nereza! – visítottam fel. A könnyeim mindent eltakartak, csak azt éreztem, amint valaki megragad és felrángatott a földről. – Eressz el! – üvöltöttem rá. Próbáltam szabadulni, de az erős karok lefogtak. Láttam, amint Nereza egész testét pillanatok alatt elfedte a fagyréteg, egyetlen tökéletesen élethű szoborrá változtatva alakját.

– Sig, elég! Higgadj le! Már nincs mit tenni, elment – dörgött rám Rezgar. Satuba szorítva a testem vonszolt odébb. – Nem érhetsz hozzá, így a jég rád is átterjedhet. – Elfordított tőle, hogy ne is láthassam őt. Egyik tenyerét a homlokomnak szorította, hogy fejemet hátra döntve a hasfalának szorítsa. Mély, remegő lélegzetvételeim egyre lassultak, az égre pillantottam, a lemenő napokra, és a több katonai hajóra, ami felettünk állapodott meg. – Már nem tehetünk semmit... – súgta ő is piszkosul nehézkesen. Nagyokat szipogva, mély levegőket véve próbáltam lehiggadni, de a könnyein szüntelen patakzottak. Pislogtam újra és újra, hogy láthassak valamit, mikor ismét oldalra pillantottam. – Lehiggadtál? – Aprót bólintottam. – Jó. Szedd össze magad.

Rez csak ekkor eresztett a szorításomon, de még erősen tartott. Remegő kezemmel töröltem végig nedves képemet. Alkarommal az izzadságot is próbáltam a homlokomról eltüntetni, figyeltem, mit művelnek a többiek. Mind Loki köré gyűltek. Rocket a kézipuskájával beállt Adger mellé, célra tartva a csövet. A nála lévő mordályt, tuti faltörésre használják, komolyabb darabnak tűnt, mint a helyi erők bármelyik játékszere. Gamora minket megkerülve Nerezahoz sietett.
Zihálva támolyogtam odébb, mikor Rezgar eleresztett. Az ideg, a félelem, az adrenalin olyan mértékben liftezett bennem, hogy azt hittem menten hányni fogok. Forgott a gyomrom is. Az egész olyan volt, mint egy kisebb pánik. Hálás voltam Rezgarnak, hogy nem hagyott belesüppedni. Lassan minden porcikámon úrrá lett egyfajta fázós reszketés, bizonytalan tagokkal ültem le az egyik talajból kimagasló díszítő kőre.
Meghalt. Nereza meghalt, és Loki ölte meg. Előre hajtottam a fejem, mert ismét eleredtek a könnyeim, amint felfogtam. Még életemben nem rettegtem úgy senkitől, mint Lokitól ma – felpillantottam rá újra. Végig mértem földön fekvő, hatalmas, szokatlan mozdulatlan alakját. Nem, Loki nem tett volna ilyet. Önszántából nem.
Testemből, ha kínzón lassan is, de eresztett a feszültség. Figyeltem, amint Rezgar ismét Nerezához lépkedett, letérdelt mellé, megérintette a homlokát és elmormogott magában valami hosszú és ismeretlen nyelvű szöveget. Újra lesöpörtem arcomról a könnycseppeket.

– Judyt, tarts még ki egy kicsit – hallottam Adgert.

Judyt már levegőt se mert venni, hogy megtarthassa a koncentrációját. Olyan sokat kivett belőle mindez, hogy kezdett vészjóslón elfehéredni, még a szokásosnál is jobban. Adger a Quilltől kapott fecskendővel Loki mellé guggolt, és méregetni kezdte a tartályban lévő lilás színű löttyöt.

– Mi ez?

– Ellenanyag – vakkantotta Rocket. – De nem mindegy? Döfd bele.

Adger Loki felé térdelt, és becélozta a mellkasát. Egy ponthoz emelte és jól irányzott mozdulattal átdöfte rajta a tűt, bele eresztette a fecskendő tartalmát. Még épp időben. Judyt már bőven ereje végén járt és nem bírta tovább tompítani Loki érzékeit. Egészen a végkimerülésig hajtotta magát, hogy fogva tartsa őt. Judyt dőlni kezdett méghozzá oldalirányban, szerencsére Quill még időben ugrott oda, hogy elkapja törékeny kis testét, mielőtt összezuhant volna.

– Szegény pára – emelte a karjaiba óvatosan, látszólag meg se kottyant neki az aprócska szöszi súlya.

Amint az anyag beitta magát Loki testébe, feje ernyedten csuklott oldalra. A szemét is lehunyta, mint aki mély álomba merült egy pillanat alatt. Adgerrel egyszerre lélegeztünk fel, bár én még mindig nem mertem közelebb menni. Jószerivel felkelni se igen maradt erőm.

– Kiderült milyen vírus változtatta őt gyilkos szörnyeteggé? – nézett végig az őrzőkön Adger. A mosómaci csak felhorkantott.

– Még hogy a vírus? Annak ehhez semmi köze – kezével hanyagul Loki irányába intett – Nem beteg, csak Jégóriás – fintorgott. – Ez az igazi alakja.

Kínos és egyben döbbent csend telepedett a társaságra.

– Azt mondod, hogy az igazi Loki, egy tomboló őrült? Ezt nem gondolod komolyan! – csattantam fel.

– Nem, de ez a valós alakja!

– Jó, de akkor mitől kattant be? – faggatóztam tovább.

– Inkább kitől. Kíváncsi vagy? – villantotta rám éles szemfogait, mosolygás címén.

– Nekem van egy tippem – jelent meg Drax.

Basszus, róla teljesen megfeledkeztem. Eddig ötletem se volt hová tűnt, de most, hogy az eszméletlen Kha'it a válláról a földre dobta előttünk, már voltak ötleteim.