– Loki...?

Hosszan fürkésztem, de nem válaszolt, felém se pillantott, csak a padlóra meredt és úgy markolta az asztal szélét, mintha az élete múlna rajta. Tudtam, hogy baj van, oda ugrottam, hogy elkapjam. Még Rezgartól hallottam egy elejtett „óvatosan" kijelentést, de mire felfogtam mire is akar figyelmeztetni Loki eldőlt, mint egy zsák, és magával rántott engem is. Konkrétan rám zuhant. Regzar persze pokolian jót nevetett a látványon, egyértelmű volt, hogy mostanra ő is csúnyán elázott.

– Ne röhögj, inkább segíts! – Próbáltam letaszigálni magamról a „nem asgardi istenségünket", de meg se moccant. – Loki... – nyögtem kérlelőn, hátha magához tér, de semmi.

Nagy szerencséjére Judyt és Nereza hamar ott termettek, hogy segítsenek lehámozni rólam, mert én legfeljebb lerúgni tudtam volna szerencsétlent. Amint feltápászkodtam és vetettem egy pillantást sérüléseimre, Rezgar kacagva veregetett vállon.

– Hogy lehetsz te mindig ennyire kétbalkezes?! Figyelmeztettelek, nem? – vihogott.

– Mit mondhatnék? Loki levett a lábamról – vontam vállat, és a reakciómon, ha lehet még hangosabban nevetett.

– Tűz forró a bőre! – Így szólt Judyt.

Nerezával összeakadt a tekintetünk, és az ő pillantásából nekem úgy tűnt lehet valami sejtése mi ütötte ki ennyire az istent. Judyt lágy, kedves hangján ébresztgette, Nez is megpróbálta felrázni, de se kép, se hang. Kicsit kezdett aggasztani, hogy még mindig nem tért magához, de valahol biztosra vettem, hogy ez is valami furcsa tréfa. Loki szeret a középpontban lenni, ha megkergült nyulakként kezdünk majd futkorászni kétségbe esetten, hogy mit csináljunk, ő nevet majd a legjobban. Nagyon ügyesen adta a műsort, de Rezgar még előttem megunta a dolgot, úgy döntött kezelésbe veszi az ügyet.

– Eressz oda! – Könnyed mozdulattal pakolta odébb a szöszit. Letérdelt a magatehetetlen istenség mellé, és mikor a nevére ismét nem reagált lazán képen törölte az ájultat. Akkorát lesomott neki, hogy szegény Lokinak a padló adta a másikat. Semmi. – Ó, bocs! – mentegetőzött Rez, az eszméletlen párának. Íme egy démon fajzat, aki többet ivott a kelleténél. Gamora pillanatokon belül felbukkant. Rögtön vágtam, hogy nem boldog. Dühösen pásztázta végig a csapatot, és amint kiszúrta Loki arcán az ütés nyomát, mérgesen csattant fel.

– Egymásnak ugrottatok?

– Aha! De nyugi, nem volt durva, csak csirkeboksz módban nyomták. Viszont Rez, így is túl nagyokat üt – intettem felé hanyagul.

Fogalmuk sem volt miről beszélek, így imitáltam nekik csirkeboksz fogalmát, a cicababák tipikus harcát, akik vaktában kalimpálnak a levegőben egymás arca előtt, hátha véletlen kikaparják egymás szemét a műkörmökkel.
Senki nem nevetett.

– Nincs meg? – kérdeztem. Láttam, hogy keresik a politikailag korrekt választ a poénomra, szóval legyintettem. – Inkább hagyjuk.

– Rosszul lett, és nem reagál ránk, nem is tért magához. Tennünk kell valamit! – kérlelt minket Judyt.

Türkiz tekintetében olyan aggodalom ült, ami bennem is rögtön feszültséget ébresztett. Talán nem vettem elég komolyan Loki állapotát. Kezdtem rosszul érezni magam. Túl durva volt tőlem az iménti poén? Egészen eddig azt hittem, hogy őfensége hirtelen felpattan egy „csak vicc volt" felkiáltással, viszont ez az elképzelésem minden eltelt perccel egyre valószínűtlenebbnek tűnt. Pokolba is. Talán tényleg komoly a baj.
Gamora közelebb jött, és vetett rá egy pillantást. Türelmetlenül csettintett nyelvével:
– Beteg?

Nez, egy igen feszült sóhaj kíséretében válaszolt:
– Nem tudunk róla.

– Szóval, nem mondott nektek semmit? Se a Mardakon, se itt?

Legszívesebben lefelejtem volna a falat. Semmi hasznos infóval nem tudnak előrukkolni? Én helyből kevesebb infóval indultam, mert amíg ők mulatták az időt a hajón, én abban a szerkezetben kómáztam napokig. Judyt belelát mások érzéseibe, Nereza kilométerekre kiszúrja, ha valaki sántikál valamiben vagy titkolódzik, Rezgar meg csak mindig mindent tud, mint egy rossz földi nyugdíjas. Olyan, mint egy biokamera. Nem tudod, hogy ott van, de ő mindent lát. Lehetetlen, hogy egyikük se tud semmit.

– Nem tűnt betegnek vagy ilyesmi? Evett, aludt? – adtam nekik az ötleteket, de csak sűrű vállvonogatást kaptam. – Nem voltak fura... hangulatingadozásai? – pillantottam sokat mondón Judytra, aki csak zavartan kamillázott.

– Nem igazán tudom. Alig láttam ebben a pár napban. Mindig a kryogépes kabinban volt. Melletted...

Judyt nem pillantott felém, kerülte a tekintetemet, mintha csak bántaná ez a dolog. Az előbb Kha'i is épp ezzel vagdalkozott, azt gondoltam erősen túloz. Valóban ilyen sok időt töltött mellettem?

Gamora megerősítésként bólintott.

– Ez igaz. Csak enni és aludni járt ki onnan. Úgy gondoltuk, aggódik miattad.

Értem? Ugyan miért aggódott volna éppen értem? Sőt. Alig hogy magamhoz tértem, már piszkosul mérgesnek tűnt, úgy nézett rám, mintha legszívesebben kidobna a hajóról. Szinte éreztem, hogy agyam fogaskerekei szikrákat szórnak, de sehogy sem állt össze a történtek. Én csíptem Lokit, nagyon is, de holt biztos, hogy ez nem volt kölcsönös.
Loki mellé térdeltem és megérintettem az arcát. Lángolt a bőre, ahogy Judyt mondta, és ekkor bevillant, hogy nem rég, amikor tánc közben fogta a kezem az övé igen hideg volt. Mikor a cellánkban elláttam a combján lévő sebet, akkor is meglepően hűvösnek tűnt, és a kryo szobában nagyon hideg van. Mikor magamhoz tértem, még egy kabinnal odébb is szinte vacogtam. Hát, persze!

– Vigyük a kryo gépes kabinba! – kaptam tekintetem Rezgarra.

– Tegyük a gépbe?

– Nem csak vigyük be – kerültem meg Lokit, hogy egyből a hóna alá nyúlhassak, csak épp a többiek meg se moccantak. Értetlenül meredtek rám, magyarázatot várva. – Lokinak hűvösre van szüksége. Ezért dekkolt ott annyit, nem miattam. Na, gyerünk már!

Végre felkaptuk az istenséget. Gamora nyitotta nekünk az ajtókat. Én lépkedtem hátra felé, nem volt könnyű dolgom, volt bennem ugyan adrenalin, de ennyi ital után még alattam is ingott a talaj. Mivel hátrafelé meneteltem próbáltam nem leejteni, de pechjére egy fordulóban neki ütköztem a zsilipajtó nyílászárójának. Loki majdnem kicsúszott a kezeim közül, majd azzal a mozdulattal hátrabicsaklott a feje és telibe kapta tarkójával a térdemet. Judyt hangosan szisszent fel:

–Jaj, Sig!

– Jól van-jól van, vigyázok! Nem két deka a pasi.

– Vékony, mint egy cölöprúd, és annyit nyom, mint egy ló – nyögött Rezgar.

– Vagy egy jól lakott unikornis – pimaszkodtam.

– Mi az-az unikornis?

– Ló, szarvval a fején.

– Szóval, szarvas?

– Olyasmi.

Jobban megemeltem, hogy olyan szögben tarthassam, amiből véletlenül sem ejtem le, tarkóját a hasamnak döntöttem, így stabilabban tudtam tartani lépés közben.

– És Zaed még rám mondta, hogy súlyos eset – nyögtem elégedetlenkedve, míg a szűkös ajtókereteken átcipeltük az úrfit.

– Annak is meg volt az oka – kuncogott Rez, az orra alatt.

– Segítsek? – ajánlkozott Nereza.

– Jó, hogy kérded... – léptem át a kryogépes szoba küszöbét, amiben istentelenül hideg volt. Na jó, most már egy isten volt benne. Haha. Az első szűk kis folyosón megálltam és lassan lefektettük Lokit a földre. – Most már nem kell.

– Itt eddig is ennyire hűvös volt? – csodálkozott Rez.

– Kerítek nektek meleg pokrócot – hagyott ott minket Nereza. Míg Rezgar meg csak simán kihátrált, az ő robusztus testalkata mellett ugyanis nem sok hely maradt. Amint felszabadult a terep, Judyt azonnal Loki mellé telepedett, Gamora viszont az ajtóban maradt, várakozó álláspontba helyezkedve.

– És most? – érdeklődött.

– Nem tudom – futtattam végig tekintetem Lokin. Az arca békésnek tűnt, szívem mégis elszorult a látványtól, magam sem tudtam miért aggódom most érte ennyire. Valójában semmi nem kötött össze minket, de nem akartam, hogy baja essen. Megfogtam a kezét, ami a hasa felett pihent. A bőre még meleg volt, de nem éreztem forrónak, így kusza fekete tincsei alá túrva a homlokát is megérintettem. Árnyalatnyit az is hűvösebbnek tűnt. Arca a padló felé fordult, ruhája erősen szorult nyakánál, és csupasz bőrénél láthattam nyakizmai felett dagadó ereket, ami szokatlanul mélykék árnyalatot öltött. Félre sepertem hosszú tincseit, amitől egy egész röpke pillanatra megrezdült. Loki arca a fájdalomtól fokozatosan torzult el, megmozdította a fejét, és a keze görcsbe rándult a hasa felett. mintha a hűvös hatására kezdett volna magához térni, szóval a sejtésem helytálló volt, a hideg jó hatással van rá.

– Szörnyű fájdalmai vannak. Nagyon gyenge – rebegte Judyt.

Loki szemei nem nyíltak fel, de fájdalmas hangon nyöszörgött egymás után többször is.

– Loki! Ébredj! – paskoltam meg az arcát.

– Ygrid... – lehelte holtgyengén.

– Mit mondott? – faggatott Judyt.

– Egy nevet. Azt hiszem – mormogtam. Éreztem, hogy tennem kell valamit, mert ha félre beszél az biztos, hogy ez a Nem Asgardi Isteneknél is rosszat jelent. – Muszáj elérnünk valahogy, hogy magához térjen. Loki...? – rángattam meg a grabancánál fogva, remélve, hogy a több erő ezúttal valami hatást ér el nála, de semmi. A tehetetlenség kezdett kétségbe ejteni. – Loki! Ápoltam a sebedet, segítettem megkeresni a gönceidet, és megléptünk abból a hülye börtönből is, nehogy most meghalj nekem. Hallod?

– Szerinted haldoklik? – rémült meg Judyt.

– Rezgar, hívd ide Adgert! – csattantam rá, szerencsére nem kellet kétszer mondanom. Bár nem bántam volna, ha magától is eszébe jut.

Loki átbillentette a fejét a másik oldalra, így már Judyt is látta a furcsa elszíneződést a nyakán.

– Mi az a bőrén?

– Fogalmam sincs Judyt, de ha pánikolsz, az nem segít!

Neki álltam kibontani Loki nyakánál a ruhát, mert biztosra vettem, hogy ez a furcsa ér lesz a dolog nyitja. Amint szétkapcsoltam mellkasa felett a ruhát, egyből láttuk, hogy valami szörnyű kékesfekete seb, vagy inkább valami fertőzés terjedt rajta. Iszonyatos látványt nyújtott. Mi történt vele? Mióta lehet ez a testén? Néhány perce még vígan ivott, táncolt és majdnem megölte Kha'it. Nem. Tánc közben biztos, hogy ezt még nem láttam a nyakán. Meg akartam tapintani a bőrén lévő csúnya elváltozást, mikor Loki hirtelen magához tért és elkapta a csuklómat.
– Hozzám ne érj!

Olyan rémisztő mély, recés hangon dörrent rám, hogy még Judyt is felsikkantott. Mintha nem is ő szólalt volna meg, hanem valami démoni lény. Szeme fehérje vöröslött, fekete szembogarát fenyegetőn villantotta rám. Meghűlt bennem a vér egy pillanatra, de mikor kimerülten dőlt vissza a padlóra, rá hagytam.

– Jól van. – Húztam ki kezem a szorításából. – Mi történt veled? Mi ez a bőrödön?

Ha valami parazita, vagy fertőző vírus támadta meg azt nekünk is tudnunk kell, de nem válaszolt. Lehunyt szemekkel ráncolta a szemöldökét, eltorzult az arca az őt kínzó fájdalomtól. Szörnyű érzés fogott el. Loki szenvedett és én csak tehetetlen ücsörögtem mellette. Lehet ezért volt annyira mogorva? Bárcsak beszélt volna róla. Talán segíthettem volna. Adger hála az égieknek épp ebben pillanatban toppant be.
– Mi ez az egész? – férkőzött közelebb.

– Egyszer csak eldőlt, mint egy zsák, elájult. Tűz forró lett a bőre, és mikor behoztuk ide gyorsan hűlni kezdett. Félre beszélt és az imént magához is tért szerencsére. Csak adj neki valami fájdalomcsillapítót, szörnyen szenved – dőlt belőlem a szó. Talán a kelleténél hangosabban és aggódóbban is. Megmarkoltam Loki kezét, ami ismét igen hűvösnek hatott, de még annyi erő sem szorult belé, hogy viszonozza a szorításomat. Lehunytam a szemem, hogy koncentrálhassak és erőt gyűjtsek. Jól van, Sigyn, nyugalom. Judyt idegessége rád is átragadt, rég nem estél pánikba, ne most kezd el, megint. Mikor összekapartam a maradék kis önuralmamat ismét felpillantottam. Láttam, amint Adger egy jól irányzott, és határozott mozdulattal Loki karjába döfi a tűt, majd annak tartalmát az izomba fecskendezi. Meglepetten figyeltem az akcióját. Adger nem tökölt, kérdések nélkül cselekedett, ahogy mondtam neki. Ennyire megbízik bennem, vagy ennyire nem érdekli? Loki feje kevéssel később ismét oldalra billent, arcát már nem rendezte át a fájdalom.

– Ugye nem ölted meg? – hüledezett Judyt, amire Adger őszinte rosszallással horkantott.

– Dehogy – vágtam közbe. – Csak hatott a szer, és annyira kimerült, hogy elaludt. Legalábbis reméltem. Loki légzése lassan rendeződött, úgy tűnt egy időre most nyugodtan pihenhet, de még mindig nem kaptunk válaszokat.

– Kiderült valami? – lépett beljebb Gamora is most már.

– Egyáltalán semmi – ráztam a fejem. Lassú mozdulattal húztam odébb Loki mellkasán az anyagot, figyelve rá, hogy ne érjek hozzá, ahogy kérte, így a többiek is láthatták a furcsa elváltozást a bőre alatt.

– Ez meg mi? – csodálkozott rá Adger is a látványra.

– Ötletetek sincs? – pillantottam fel, de csak hallgattak. Elengedtem a ruha anyagát, fáradtan vetettem hátamat az egyik kryo gépnek. – Hát, nekem sincs.

– Komolynak tűnik, valami fertőzés lehet – ötletelt a férfi.

Lassan bólintottam, és ahogy engedett bennem a feszkó, reszketni kezdtek tagjaim, amint átjár a helyiség hidege.
– Talán betehetnénk a gépbe – böktem a hátam mögé. – Miket tud?

– Többféle funkcióra is állítható. Rocket ért hozzá. – Közölte Gamora. Felé pillantottam.

– Szólnál neki, kérlek?

***

Az étkezőre egy ideje már csend telepedett. Eddig azon tanakodtunk, mi tévők legyünk egy ilyen kényes helyzetben, mert az biztos volt, hogy Lokit egy olyan betegség támadta meg, amit egyikünk se ismert igazán. Miután Adger, Rez segítségével bepakolta őt a megüresedett helyemre, Rocket hibernáló állapotba tette a gépet, ami reményeink szerint lassítja a fertőzés terjedését Loki szervezetében.

– Én azt mondom lökjük az űrbe a géppel együtt azt, csumi – vont vállat a mosómaci.

– Rocket! – csattant rá Gamora és Judyt tökéletes szinkronban.

– Miért? És ha átváltozik valami szörnyé, és mindannyiunkat megesz? Álmunkban élve felfal minket!

Quill, az asztal túloldalán görnyedezett, homlokát egy üvegpalack tetejének támasztotta. Előrehajolva ült, épp annyira, hogy térdei közé szorított vödör tökéletes közelségben legyen, vész esetén. Most hangosan nyöszörgött egyet, valami rémesen rekedt hangon. Igen, a kialvatlan aznaposság az egyik legpocsékabb dolog a világon, főleg, ha Kapitány vagy egy hajón és Gamora nem kímél. A nő még akkor felébresztette a kapitányt, amint egyértelművé vált, hogy döntést kell hozniuk Lokit illetően, és Peter szörnyen nem volt boldog. Viszont kapott egy palack löttyöt Draxtól, amitől viszonylag józannak tűnt. Legalábbis nem akadtak össze a szavak a szájában. Persze a hányingerét nem mulasztotta el.
– Van egy földi film... – dobta be hirtelen.

– Figyelem, mindenki tegye le a seggét, anekdota közeledik! – durrantott el egy poént Rocket. Én jót mosolyogtam és csak Rezgar nevetett, a többiekre kínos csend telepedett. Quill halkan folytatta.

– ...az a címe, hogy a nyolcadik utas a halál.
Azzal a lendülettel homlokon csaptam magam. Quill tényleg egy horrorfilmmel rukkolt elő, egy ilyen aggasztó helyzetben? Komolyan, inkább hagytuk volna aludni!

– Ugye, tudod, hogy mi tizenketten vagyunk és ez a valóság? – sóhajtottam.

– Mi az a film? Én azt nem ismerem! – vetette közbe Drax.

– Csak ők ismerik, mert ez egy földi dolog, te észlény! – mordult fel Rocket.

– Quill, Loki biztosan nem fog kinyírni minket, ő nem egy szörny! – dőltem vissza székem támlájához.

– Biztosan? Úgy nyelte a qualat, mintha víz lenne! – hüledezett látványosan.

– Ezek aztán az észérvek, kapitány – emeltem égnek a tekintetem.

– Gamora, te mit mondasz? – fordult felé Quill.

– Nekem nem tetszik, hogy említést sem tettetek a dologról – ácsorgott a fal mellett összefont karokkal, szigorúvá rendezett arcvonásai kiválóan értésünkre adta mennyire pipa a csapatra.

– Minket sem avatott be a dologba – állította Nereza. Erre persze kettébeharapomazacéltis kisasszony semmit nem tudott reflektálni.

– És mi van, ha itt a hajón szedte össze? – vádaskodtam. Rossz ötlet volt, nyilván, de már nagyon bosszantott, hogy az egész a mi hibánk, és csak nyűg vagyunk a nyakukon. Gamora azonnal rám förmedt.

– Azért tudd, hogy ki mentette meg a segged, szivi!

– Tudom, Quill. – löktem oda.

– Na-na! Az én hajóm nem fertőző! – húzta ki magát, Peter.

– De mocskos – nyögte be Rocket.

– Az – ismerte be – de nem hordoz mutáns szimbiótákat!

– Rendben, most nyugodjatok meg – intett le mindannyiunkat kimért hangján Nereza. – Megoldást keresünk, nem bűnösöket. Egyikünk se tehet róla, vagy mindenki. Nem számít. Az a lényeg, hogy veszélyes-e ránk nézve vagy nem.

– Nem az. – Legyintett Rocket. – Hibernált állapotban a fertőzés sem tud terjedni. Amíg ki van ütve, a betegség sem emészti tovább, ha csak le nem állítjuk a programot, vagy el nem romlik a gép – magyarázta nekünk, buta humán polgároknak Mr. Génmanipulált Zseni.

– Akkor mi a probléma? – tárta szét karjait Nez.

– Hány nap, amíg a Xandarra érünk? – kíváncsiskodtam.

– Még kettő, de ha jobban belehúzunk, lehet belőle harminc óra is – matekolt Quill.

– Akkor ezen nincs mit agyalni – vontam vállat, azzal felkeltem a székemből.

– Nem fognak minket beengedni egy ismeretlen fertőzésben szenvedő beteggel a bolygóra – vetette közbe Rocket.

– Talán számukra nem lesz ismeretlen – löktem oda némi cinizmussal. Untam már, hogy ezen a problémán pörgünk már mióta.

– Jártam már a Xandaron, kiváló orvosi programjuk van. Nekik talán gyógymódjuk is lesz – vetette fel Adger.

– Én vagyok Groot. – Emlékeztetett minket a kis cserje.

– Meg lehet. De lehet, hogy nem. – jelentette ki komoly hangján Adger.

Oké. Kezdem úgy érezni, hogy ez valami titkos nyelv, amit rajtam kívül itt mindenki ért. A kis növény most is a gameboyát nyomkodta az egyik priccsen ülve. Judytra pillantottam, aki percek óta csendben meredt maga elé. Egyértelmű volt, hogy valami a nyomja a szívét, de nem szólt semmit.

– A legjobb lesz, ha oda érve rögtön átadjuk a hatóságoknak az infót – közölte Gamora.

– Ez rossz ötlet. Leszállni se engednek majd, ha rájönnek, mi sem tudjuk mi történt – ellenkezet Rocket.

– Azt akarod mondani, hogy titokban suhanjunk át az ellenőrző pontokon? – sziszegte a nő.

– Ne értsetek félre, de ha azért küldött titeket a Nova Hadtest, hogy segítsetek egy feltételezett börtön hajó felszámolásában, nem számolnak vele, hogy talán ismeretlen fertőző betegek is lehetnek a menekültek között? – állt ellen is most Adger.

Halk sóhajt eresztettem meg azzal kifordultam az ajtón. Nem bírtam tovább hallgatni ezt a parttalan vitát. Úgy döntöttem inkább meglesem, hogy van egyetlen Hercegünk.