Tökéletesen sikerült a ráhangolás. Árnyként jelentem meg a helyszínen, ezért egyetlen résztvevő sem láthatott. Amint tisztán kirajzolódott az emlék, elhűltem a látványra. Asgard hatalmas tróntermében találtam magam, valahogy mégis egész másképp festett minden. Körbehordoztam tekintetem a dekoráción és bár most is az arany dominált, több helyen karmazsin drapériák ékesítették a helyiséget. A fali festmények számomra ismeretlen történeteket meséltek, míg az oszlopokra faragott domborművek szokatlan giccsben díszelegtek. A trónus emelvénye felé pillantva nyomban kikerekedtek szemeim a látványra. Odin állt ott, oly' fiatalon, ahogy még a festményeken se láttam soha. Anyám a jobbján, csendes támogatóként húzódott meg mögötte. Sigyn tőlem alig egy lépésnyire féltérd ereszkedett, teljes harci díszben. Ezüstfényű páncélja élénk színekben verte vissza a lemenő nap sugarait, vöröslő haja hullámokban omlott vállára. Oldalán kardot viselt, kezében egy dárdát szorított, amit ekkor lassú mozdulattal helyezett az arany padlóra.

Ugye ez csak valami trükk? Hogy kerültünk ide? Tényleg ez szerepelt az álmában? Hitetlenkedve fordultam körbe, a feszült és komor csendben. Úgy festett mintha félbeszakítottunk volna valamit, bár inkább azt mondhatnám valaminek a közepébe csöppentünk.

– Nincs bocsánat a tetteidre, Sigyn! Mélységesen csalódtam. Bármily módon is szépítenéd a történteket ellenszegültél a parancsomnak. Éppen te, kire az életemet rábíztam volna! A büntetésed száműzetés. Helheim tárt karokkal várja a hozzád hasonló árulókat. Nem léphetsz át soha többé a Valgrind alatt.

Helheimbe? Döbbenetem az arcomra fagyott. A lány Odinra szegezi tekintetét. Úgy tudtam atyám nem száműzött idáig senkit olyan mélyre. Egyáltalán ki valójában, Sigyn? Milyen feladatot látott el az udvarban? Alaposan vettem szemügyre ruházatát, de nem találkoztam még ezzel az egyenruhával. A palotaőrök arany–zöld színeket viseltek, a szolgákon nincs páncél, a városi őrségnél az egyszerűbb fekete vért a jellemző. Hirtelen nincs ötletem hová tartozhat, mégis nagyon ismerős, dereng valahonnan, talán a fegyverraktárból?

– Kedvesem – anyám puhán lépkedett közelebb Odinhoz, hangja békítően csengett. – Sigyn, most is az életét adná érted, és a birodalomért. A szíve szerint cselekedet, nem pedig ellened. Kérlek, adj esélyt, hogy helyrehozza tetteit – kérlelte, ahogy oly' sokszor tette már ezt korábban miattam is. Odin felé pillantott. Szigorú békíthetetlennek tűnő haragos tekintete hamar megenyhült anyám kedvessége láttán. Némi szünet után, újra Sigyn felé fordult.

– Szerencsés vagy, hogy egy ilyen szörnyűség után is akadnak, kik a védelmükbe vesznek. – Némi gondolkodás után megadóan hunyta le egyetlen szemét. – Legyen, ahogy királyném kéri. – Üres markát kitárta a lány felé, hogy fennhangon olvassa rá az ítéletet. – Sigyn, megfosztalak az erődtől és hatalmadtól. Elveszem a hosszú évek során kiérdemelt rangodat, és az emlékeidnek sem lehetsz többé birtokosa. Midgardra száműzlek a halandók világába, míg jobb belátásra térsz. Új életet kapsz, de mindent elölről kell kezdened, hogy megtanuld a kötelességedet. Nem térhetsz vissza Asgardba, nem kaphatod vissza az erődet, míg hűséget nem tanulsz.

Ösztönösen léptem közelebb. A lány, Odin parancsa nyomán rögvest elvesztette minden erejét, szemem láttára távozott belőle apró ezüstös fénypontokként. Atyám még ki se szabta rá a teljes büntetést, az élet szikrája máris elhagyta a testét. Ürességtől elszürkült porhüvelye rohamosan halványodott, míg nem egyszerűen oldalra hanyatlott. Sietve kaptam utána, és térdeltem oda, ám ekkora már elvesztette súlyát, nem maradt belőle semmi, amit karjaimmal megmenthettem volna. Lelke apró ezüstös fénygömbökként emelkedett az égbe. Elhűlve meredtem utána a csarnok hatalmas arany boltozata felé. Szívemet kínzón szorította a fájdalom a látványra. Odin ily' könnyen elragadta az életét! Esélyt sem adott neki bármiféle magyarázatra, bűnbánatra. Milyen kegyetlen bánásmód ez egyetlen hibáért! Felakartam pattanni, színe elé állni, hogy felnyissam elvakultan önimádó szemét, hogy lássa miféle elvárásokat támaszt. Oly magasakat, amiket ő maga sem lenne képes betartani. Most már jól tudtam nem csak velem bánt el galád módon, korábban is tett már efféle kegyetlenséget. Forrongtam magamban, majd szétvetett a düh, a harag, ám, amint elhatároztam magam, félbeszakadt az emlék, mielőtt Sigyn legutolsó kis darabkája is semmivé foszlott. Alig fogtam fel, hogy ismét a fogdában vagyok, Sigyn erővel taszított a falnak. Arcomat váratlanul csípős fájdalom futotta el. Önkéntelenül is a fájó ponthoz kaptam.

– Az ég szerelmére!

Kellett néhány pillanat míg össze kanalaztam a gondolataimat. Sigyn dühösen szikrázó tekintetét most megkettőzve láttam magam előtt, és amint rájött milyen értetlenül állok a helyzet előtt sarkon fordult és távozott. Sietve indultam utána, még sem hagyhattam szó nélkül távozni, nekünk még bőven akad dolgunk egymással. Persze neki erről még sejtelme sincs.

– Sigyn, állj meg kérlek, hallgass végig!

Nem lassított. Végre sikerült utolérnem, meglehetősen sietősen kapkodta a apró lábait, egy kívülálló azt híhette volna, hogy kergetem. Hátrálva sétáltam mellette, felakartam tartóztatni, de elég volt egyetlen pillantás az arcára, és józan eszem azt diktálta ne álljak az útjába. Mégis tudtam valami módon muszáj kibékítenem. Levakarhatatlan mosolyt varázsoltam arcomra, és valójában nem is kellett erőltetnem, mert tetszett, hogy így fel tudtam bosszantani.

– Tudod, muszáj volt megnéznem, hogy tisztán lássam a teljes emlékedet, mert... Nos, a mesélési képességeid hagynak kivetnivalót maguk után.

– Hidegen hagy, hogy nincs képzelő erőd, érted? Kérdés nélkül turkáltál az agyamban, és ezt gyűlölőm.

Áhá, szóval innen fúj a szél!

– De én csak --

– Csak meg kellett volna kérdezned!

– Megengedted volna?

– Nem.

Széttártam karjaim, reméltem, ennyiből is érzi az ellentmondást, de nem érdekelte. Némi szünet után hozzátettem:

– Nem értelek.

Hirtelen állt meg és fordult felém. Vártam a következő pofont.

– Tudod a nemet is el kell fogadni. Van, hogy nem egyezik valakivel az akaratod, törődj bele.

– Sigyn, ez az álom fontosabb nekem, mint hinnéd.

– Miért?

– Nálunk az álmoknak jelentése van, úgy hittem, a tiédnek köze lehet az életemhez.

– És?

– De nincs köze – szögeztem le, némi csalódottságot csempészve ábrázatomra.

Tekintete nem enyhült, így ártatlan bűnbánó képpel pislogtam rá, ami gyakran levette lábáról a hölgyeket. Mennyi előnye származik belőle az istennek, ha jóképű. Tekintetével végig pásztázta a plafont, és halkan sóhajtott egyet, engedékenyen megeresztett mellé még egy kényszeredett mosolyt is. Nyert ügyem van.

– Megbocsájtasz?

– Legyen. Nincs harag.

– Remek! Most meg hová mész? – pillantottam utána.

– Enni.

Sóhajtva masszíroztam végig a tarkóm menten begörcsölt nyakizmaimat. Sok mindenre számítottam, de legvadabb álmaimban sem hittem volna, hogy Sigyn Asgardról származik, és most már biztosra vettem, hogy valamilyen módon kettőnk sorsa összeforrt. Az, hogy találkoztunk nem lehet véletlen.

– Mit műveltélt vele?

Toppant elém Nereza fenyegetőn, és túlontúl közel.

– Miről is beszélünk?

– Sigynről. Láttam, hogy elviharzik.

– És hogy veszekedtek – toldotta meg a mondatát Judyt, aki Nereza mögül leskelődött.

– Szó sincs veszekedésről – léptem egyet hátra, hogy mentegetőn magam elé emelhessem kezemet. Féltem, ha nem lépek kellő távolságba, még beleakadnak a hölgy hatalmas idomaiba.

– Ne ferdíts varázsló. Mi volt a vita tárgya?

– Az álmai, de miért érdekel ennyire?

– Mert itt kevesen viselnek ok nélkül vöröslő ujjlenyomatokat az arcukon.

Ott a pont.

– Az ő fejében is turkáltál? – csattant fel Judyt.

– Naaa. Úgy mondod, mintha legalábbis valami illetlen, és erőszakos dolog volna...

– Épp te mondtad, hogy engedély nélkül ne befolyásoljak másokat.

– Pontosan. Az nem helyes.

– A tiéd miben más? – vont kérdőre Judyt. – Olvas a gondolatokban – magyarázta meg az értetlenül minket bámuló Nerezának.

– Csak az emlékekben! – javítottam ki.

– Az sem helyes. Személyes dolgok épp, mint az érzelmek. Engedélyt kellene kérned mielőtt bele nézel.

Hiába a kioktató stílus, az én figyelmem csak hamar a kapunál gyülekező tömegre terelődött. A bejárat felé mutattam.

– Mi történik?

– Sigyn megint összebalhézott valakivel? – esett kétségbe Judyt azonnal.

– Kétlem. – Csitította Nereza azzal ismét felém fordult, hogy tekintetét az enyémbe fúrta. – Figyellek. – Fenyegetett meg, majd azzal a lendülettel sietve távozott. Hosszú ezüstös hajkoronája lágyan libbent utána.

– Reméltem is – suttogtam az orrom alatt, míg kecses, nőies mozdulatain felejtettem tekintetemet, mígnem arra lettem figyelmes, hogy Judyt a karomba kapaszkodik.

– Gyere, menjünk mi is! – húzott magával sietve.

– Mit művelsz? – állítottam meg, mielőtt a földre rántott volna, mint egy meggondolatlan, szeleburdi gyermek.

– Ki kell derítenünk, mi történik! – cibálta tovább izgatottan. Miért van az, hogy itt mindenki beleüti az orrát mindenbe?

– Egy hölgynek nem illik egy férfin csüngeni, sem pedig rángatni másokat. – Judyt annyira meghökkent, hogy azonnal elengedett. – Egy igazi hölgy megvárja, hogy felajánlják neki a kíséretet. – tartottam elé a karomat. – Így. Most karolj szépen belém.

Magam sem tudom miért tartottam ezt annyira szórakoztatónak, de élveztem a játékot. A halandókba nem sok elegancia szorult, civilizálatlan bagázs, mégis jól mulattam esetlenségükön. Judyt boldogan fogadta ajánlatomat, én pedig kapuig kísértem, ahol némi helyezkedés után láttuk, hogy már kiválasztottak nyolc rabot. Judyt olyan alacsony termete miatt, alig látott valamit a tömegen át, a vállamba kapaszkodva pipiskedett fel.

– Most gyűjtik össze a rabokat a küzdelemre – narrálta nekem az eseményeket, de nem sokáig.

Egyszeriben elengedett, és átfurakodta magát a tömegen. Kikerült néhány őrt, hogy egyenesen Sigyn nyakába vethesse magát, akinek épp akkor rögzítették bilincsbe a kezeit. Judyt szorosan megölelte őt, mintha valóban szívéhez nőtt volna a kis vörös, ám búcsúját csak hamar félbeszakították. Elkezdték kikísérni a foglyokat. A farkas álarcot viselő katona tarkón ragadta Sigynt, hogy erőszakkal vezesse át a kapun a többi fogoly után. Kicsit lökött is rajta, hogy gyorsaságra buzdítsa. Miután az utolsó őr is távozott a fémajtó hangos csattanással záródott be, majd végül a fehéren fénylő kerete is kialudt. A rabok hamar oszolni kezdtek, csak Judyt ácsorgott ott továbbra is mozdulatlanul a csukott kaput bámulva.

***

Órák teltek el. Az első mérkőzés este vette kezdetét, a helyi rabok egy addig nem használt hatalmas kivetítőn élvezhették a műsort. A padlón helyezték magukat kényelembe, néhányan a falnak dőltek, mások szorosan egymás mellett csoportosultak. Többen minőségi italokat vásároltak maguknak a jobb hangulat kedvéért, és még a mérkőzések előtt kitárgyalták kire fogadtak, és milyen esélyekkel. A küzdelem előtti utolsó pillanatokban is azon vitáztak ki az esélyesebb. Mi Judyttal a vacsoránkkal együtt foglaltunk helyet a már megszokott társaságban. Mire nekiláttunk Drizzl már a pályán volt az ellenfelével, a mi táborunkból ő kezdett. Minden küzdelem a foglyok bemutatkozásával kezdődött, akik az arénába érkezve tiszteletüket tették a közönség felé, majd az uraikkal szemben is, akik tisztes távolból figyelték az eseményeket. Mi csak képernyőn át követhettük a történéseket, de narrációt nem kaptunk mellé, csak az éljenzés, és szurkolás hangjai szűrődtek át a felvételen. Ellenben fogolytársaim előszeretettel kommentáltak mindent, ami történt, és elsősorban saját pártfogoltjukat dicsőítették, vagy épp az ellenfelet szidták.

A küzdelem gyorsan kezdetét vette csak úgy repkedtek a látványos harci ütések, zúzások. Alaposan feldúlták az arénát, a tömeg tombolt odafent, a rabok is hangosan szurkoltak. Feltűnt, hogy a nézők üvöltéséből és a harc zajából semmi nem szűrődött el hozzánk, még rengéseket se lehetett érzékelni. Igen messze lehettünk az arénától.
Nem különösebben követtem az eseményeket, mivel ennél a párosnál nem fogadtam, így legalább a gondolataimba merülve fogyaszthattam nyugodtan a vacsorám. Egyre csak Sigynen járt az eszem. Hogyan fogja túlélni a mai küzdelmet? Hogyan fogok megtudni többet a valós kilétéről, amiről neki fogalma sincs? Varázslattal kellene kikutatnom előző életének emlékeit? Bonyolult megoldás lenne, talán Skuld a segítségünkre lehetne. Rendben, talán most gondolatban kicsit előre rohantam, hisz azt sem tudtam Sigyn túléli-e a ma estét. Persze eddig is megoldotta valahogy, minek aggódom? Furdalt a kíváncsiság, hogyan haragította magára ily mértékben Odint. Bosszantott viszont, hogy nem jutott eszembe hol láthattam már az övéhez hasonló ezüst viseletet. Kezdtem arra gyanakodni, hogy talán épp ezért volt annyira ismerős, mikor először megpillantottam, mert már láthattam korábban valahol.

– Mit gondolsz a mérkőzésről? – szakított ki gondolataimból Zaeden. Eddig fel sem tűnt, hogy ilyen közel foglalt hozzám helyet.

– Látványos. Persze az urak székéből bizonyosan sokkal élvezhetőbb.

– Higgy nekem innen sokkal többet látni. Onnan bentről apró bogloidoknak tűnnek. – Szótár kell nekem, ehhez az alakhoz.

– Úgy érti bogarak, vagy mint a hangyák – segített ki Judyt.

– Turkálunk-turkálunk? – csipkelődtem játékos hangon, mikor a kis szőkeség szinte kiolvasta gondolataimat. Játékosan vállat vont.

– A hangulat biztosan jobb, mint ide lent – jegyeztem meg kelletlen hangon Zaed korábbi megjegyzésére, mire csak kurta bólintást kaptam válaszul.
Judyt a küzdelem alatt körmével idegesen kezdte kaparni mutatóujjának körömágyát, mintha csak ezzel akarná levezetni a benne rejtőző feszültséget. Minden Drizzlt ért komoly csapás után apró, feszült mozdulattal dülöngélt előre–hátra. Mikor a férfit a gyíkfarkú ellenfele felszúrta őt háromágú szigonya végére, és Drizzl teste ernyedten lógott le a fegyver végén, a szőkeség elmorzsolt néhány könnycseppet. Nem éreztem semmit. Nyomorult Drizzl otthagyta a fogát. A nyertesek vidáman ölelkeztek, míg akik bíztak benne és a győzelmében mély csendben gyászolták elvesztett kreditjeiket.

A következő küzdelmet Judak vívta a centauryanival. Az alapján, amit napközben a többiektől hallottam nem sok esélyt láttam a győzelmére, és mivel egyébként sem szimpatizáltam vele a reggeli incidenst követően nyugodt lélekkel fogadtam ellene. Viszont elérkezettnek láttam az időt, hogy látogatást tegyek az illemhelységben.

A folyosón végig sétálva elvétve láttam néhány rabot lébecolni. Nem érdekelt mindenkit a mai parádé, de a nagy többség mégiscsak ott ült az óriás kijelző előtt. Nyilván közös szurkolás és ivás, remek csapatépítő. Térültem-fordultam. Dolgom végeztével felfrissítettem magam. Tükör elé állva mértem végig magamat. Jobb napokat is látott már az öltözékem, és a külsőm hagyott némi kivetnivalót maga után. Könyökömig feltűrtem a ruhám ujját, hogy megmosakodjam. A hűvös víz jólesőn frissített fel, és amint megtöröltem arcomat a tükörbe pillantottam ledermedtem. Ijedten hőköltem hátra. A bőröm jégkék színűvé vált, szemeim vöröslöttek, mint korábban, amikor a szelencét érintettem. Döbbenten bámultam jégóriás külsőmet, hirtelen tehetetlennek éreztem magam. Sietve fordítottam el tekintetemet, és egy pillanatra lehunytam a szemem. Éreztem, hogy remegek, egész testemben reszketek. Átjárt a félelem. Megtörténhet? Végérvényesen átalakulhatok? Egyszerűen gyűlöltem, gyűlöltem mindent, ami Jötunn, mindent, ami azokhoz a szánalmas, gyilkosokhoz köt!
Lassan pillantottam le a kezemre, ahol bőröm éppoly' fakó színben pompázott, mint eddig bármikor. A tükörre pillantottam, és minden a régi volt. Óvatosan tapogattam végig arcomat. Mi volt ez, valami látomás? Nem. Ahhoz túl pillanatszerű volt. Megrémültem a saját képmásomtól, azért ez valahol igencsak szánalmas. Ahogy a ruhám ujját igazgattam feltűnt, hogy a karomon az egyik ér csúnyán megdagadt, és kékes árnyalatot vett fel. Lekaptam magamról a felsőmet, a látványra kihagyott a szívem. Bőröm alatt vastagon húzódtak végig a sötétlő erek, mintha belülről változnék át. Felkaromat és a mellkasomat néhány ilyen futott végig, de a hasamat sűrűn, pókhálószerűen szőtték át a kék erek, altájékom felé csomókat alkotott. A méreg. Villant be hirtelen. Az idegméreg, így hatna rám? Átalakít? Torkom elszorult, szívem hevesen zakatolni kezdett. A gondolata is megrémített, hogy nem irányíthatom a dolgot és jégóriássá változom. Felöltöztem, és aprólékos mozdulatokkal rendeztem el magamon az anyagot. Dühös voltam, mérhetetlenül. A méreg lassan emészti fel a testem, és gyorsabban halad, mint hittem, ha így halad napokon belül elveszíthetem a tudatomat. Az iménti látomás is azt bizonyítja, hogy már az elmémet is megkörnyékezte az anyag. Idegesen rendezgettem a ruhámat, vettem néhány mély levegőt, hogy összeszedjem magam. Nem eshetek pánikba. Csak hozzá kell jutnom az ellenszerhez, ami még mindig itt van valahol, csak meg kell találnom az elkobzott holmimat. Ezt fogom tenni.

Visszaindultam. Meg kell ragadnom a következő lehetőséget a kijutásra, adódjon az bárhogy és bármikor. Vészesen fogy az időm, tehát nem hibázhatok. A kapu közelébe érve a rabokat meglehetősen hangosnak találtam, bár meglehet valójában csak úgy zajongtak, mint eddig. Ahogy átsétáltam a tömegen mindvégig magamon éreztem Nereza tekintetét. Visszaérve letelepedtem a még mindig üresen maradt helyemen.

– Minden rendben?

Hátamat kényelmesen a falnak vetettem, és rá se pillantva bólintottam. Nem sok kedvem volt csevegni kerültem a szemkontaktust és szerencsémre ő sem firtatta a dolgot. Aggasztott, hogy máskor javában záporoznak bennem a mentőötletek, de most egyszerűen lefagyott az agyam. Milyen ironikus. A lefagyott agyú jégóriás. Talán a méreg okozza? Körülöttem páran éljenzésben törtek ki, ami visszarántott a valóságba. Judak győzelmet aratott. Húztam a számat. Kicsit se tetszett, hogy rossz versenyzőre tettem, és talán még tisztességes küzdelem is lehetett, ha ilyen sokáig tartott. Ellenfelének szétzúzta a fejét egy brutál méretű sulykolóval. Primitív fegyver, egy primitív lénynek. Beletelt néhány percbe, míg a szolgák felmosták a halott harcosnő maradványait a ringben. Ez alatt Egat büszkén hirdette, hogy ő mindenkinek megmondta kire érdemes fogadni, a többiek meg "lúzer pöccsfejek". Persze senki nem ellenkezett a leghangosabb tirpákkal szemben, ő meg kiélvezhette sivár kis életének egyetlen örömteli pillanatát. Hogy Ő megmondta. Milyen kényelmes lehet ennyire marhának lenni. Sóhajtottam fel.

Végre Sigyn és Kha'i küzdelme következett.

Miután kihirdették az ellenfeleket az arénában a küzdőtér közepén ciánkék fénykör villant fel, és néhány pillanattal később Kha'i ott termett annak közepén. Ügyes kis trükk. Amint a tömeg megpillantotta üdvrivalgásban törtek ki. A közeli felvételről jól kivehető volt, hogy magas szikár alakját igényesen kialakított bőr ruha fedte, testét bíborlila szövet borították, szemei meglehetősen távolülők voltak és külön is képes volt mozgatni őket. Képtelen voltam megállapítani a nemét, de úgy hallottam az ő fajtája tetszés szerint képes váltani a hím, és nőegyed között. Kha'i látványos hajlongásokba kezdet, üdvözlő mozdulatokat tett minden irányban a rajongó tömeg felé. Megállt a pálya közepén, és égő lángtengert varázsolt maga köré, mialatt a talaj oszlopként emelkedett vele a magasba. Tudta, hogyan kell borzolni a kedélyeket. A rabok is tapssal, füttyszóval dicsérték a látványos mutatványt.

– Ez az Kha'i! Pörköld agyon azt a beképzelt tyúkot! – üvöltött fel Egat korábbi sikerein felbuzdulva.

Csak néhányan nem jöttek lázba a férfi kimagasló bemutatkozását látva. Judyt feszülten ölelte magához térdeit, ajkait feszülten rágcsálva figyelte az eseményeket. Engem viszont egyre csak nyomasztott a gondolat, hogy lépnem kellett volna, mielőtt a lányt elvitték az arénába. Igaz a jóslat nem utalt rá, hogy védelmeznem kellene őt bármitől is. Így csak bízhattam benne, hogy ha le is győzik, élve távozik majd a helyszínről.

Ekkor következett Sigyn. Ő egyszerűen csak besétált arénába. Nem futott be parádésan, nem integetett a közönségnek idétlenül vigyorogva, mint a korábbi harcosok. Határozott gyors léptekkel vonult a számára kijelölt hely felé. Távolról is feltűnő volt, de egy közeli felvételen tisztán látszott, hogy fényes halványkék-ezüstös színekben pompázó páncélt visel, korábban még nem láttam ehhez foghatót. Az apró kis szemek pikkelyszerűen egymást fedték pontosak voltak, és mozdulatai alatt is tökéletes simultak bőrére. Ez a vértezet bizonyosan nem fémből készült. Másoknak is feltűnt az igényes, drága holmi, mert csak hamar értetlenül kezdtek zúgolódni. Zaeden csodálkozva nézett végig rajtunk.

– Honnan szerzett Sig nanotechnologiás páncélzatot?

– Elképzelésem sincs – rázta a fejét Rezgar.

– Csaló picsa, mi ez a gönc? – szidta Egat.

– Sose volt ilyen holmija! – adta alá valaki a lovat.

– Szerinted lopta? – súgta Zaed Rezgarnak, mire Judyt csúnyán pillantott rá.

– Hé, én értékelem, hogy ilyen leleményes volt – mosolygott a kis szőkére, mintha ez mentségül szolgált volna, hogy tolvajnak nevezte a kis vöröst.

Mikor végül Sigyn elfoglalta kezdő pozícióját, egy sietős kelletlen mozdulattal hajolt meg az ura előtt, elegánsan tárta szét karjait, akár egy színész fellépés után, de őt közel se ajnározta úgy a közönség, épp ellenkezőleg meglehetősen elhalkultak. Látszólag Sigyn mit sem törődött ezzel. Visszafordult Kha'i irányába, és egyetlen mozdulattal simított végig a tarkójától a homlokáig, mintha egy csuklyát húzna fel. Keze mozdulatát követve a ruha megnyúlt és egy sisak öltött testet a feje körül, ami alaposan fedte koponyáját, valamint arc és állcsontját. Piszkosul impozáns holminak tűnt, és bárhonnan is szerezte most bizonyára sokan főnek a levükben, hogy nem tehettek szert efféle páncélzatra. Még én magam sem láttam vértet, ami ilyen pontossággal alkalmazkodott a viselőjéhez.

Eldördült a mérkőzés kezdetét jelző hang és fényrobbannások. Még fel sem tudtam fogni az indítás pillanatát, Kha'i egyetlen varázslattal a lány előtt jelent meg, és egy vörösen izzó ostorral rántotta ki Sigyn lába alól a talajt. Egyetlen mozdulattal akarta közel húzni magához a lányt, de a vörös valahogy kiszabadította magát a szorításból és egy gyors hátra bukfenccel sietve talpra ugrott. Ökleit egyből védekezőn maga elé emelte. Ugye ez csak valami vicc? Hol van a fegyvere? Amíg Sigyn vacakolt, ellenfele gondolkodás nélkül újra támadásba lendült. A lány két oldalán egy–egy idéző kör jelent meg, és ezúttal végre gyorsan kapcsolt. Hátat fordított, és futásnak eredt, mire a tömeg, és fogolytársaink egyszerre fújolni kezdtek.

– Fut a gyáva! – hördült fel valaki.

Az idézőkörök felett óriás termetű farkasok jelentek meg, vagy négyszer elfértem volna a belükben, de háromszor biztosan. Parancs nélkül vették üldözőbe a menekülő alakot, és egészen az aréna faláig kergették a Midgardit. Sigyn lendületet vett és felfutott a falra, meglepetten figyeltem a mutatványt. Pillanatokon belül utolérte őt a két vadállat és egyszerre rugaszkodtak utána. Sigyn ellökte magát a faltól, és átszaltózott az egyik lába után kapó farkas felett, így egyből a másikat rúgta pofán, méghozzá olyan erővel, hogy a szerencsétlen látványosan nagyot puffanva zuhant a földre. Rezgarral szinte egyszerre emeltük meg a fejünket a meglepettségtől. Egyikünk se gondolta, hogy ebbe az apró termetű lányba ennyi fizikai erő szorult. Sigyn földet érve ismét futásnak eredt. Egyenest az idéző felé rohant, de iménti trükkjével nem sok időt nyert magának, a két állat máris a nyomában loholt. Ahogy egyre közeledett Kha'ihoz az idéző máris az ostorral támadt, sűrűn csapdosott, hogy távol tartsa magától a lányt, de Sigyn ezúttal már szemfülesen kitért a csapások elől. A levegőt ért csapásokat hangos csattanások és karmazsin villanások követték. Sigyn töretlen nyomult előre, és gyorsaságával sikerült Kha'i közelébe férkőznie. Az utolsó ostor lendítést kikerülve térdre vetette magát, csúszva közeledett a földön. Sigyn tökéletesen időzített, kiszámolta a szöget és kivárta a megfelelő pillanatot. Amikor elég közel ért, már a kezében tartott egy apró tenyérnyi méretű fémbotot. Érkezése pillanatában aktiválta a fegyvert, hogy az teljes méretére kirúgja magát. Az egyik vége a talajba ékelődött, a másik Kha'i mellkasát találta el. A löket egyből hanyat dobta az idézőt. Alig, hogy Kha'i földet ért, Sigyn felugrott, hogy lesújtson rá, de egy valamire nem számított. Kha'i alatt újabb fénylő varázskör jelent meg, így ellenfelét szó szerint a föld nyelte el. A tömeg egy emberként hördült fel a látványra. A kis vörös is idegesen forgolódott, és még az utolsó pillanatban bukfencezett odébb, hogy kikerülje az épp ráugró farkasok. Hátrálva tápászkodott fel, közben összecsukta és elrejtette fegyverét. Már meg sem próbált futásnak eredni, tisztán látszott, hogy innen már esélye sincs menekülni. A hatalmas farkasok, akár két fenevad, lassú léptekkel vadász módjára közelítették meg. Sigyn nem hátrált tovább. Előre görnyedt és kissé meghunyászkodó pózban állt, kezeit nyitott tenyérrel maga elé tartva, mintha ezzel lenyugtathatná őket, és míg az állatok figyelmét a kezére terelte, a hátán egy fel szíjazott kard jelent meg. A fegyver a ruha anyagából nőtte ki magát. Lenyűgözve tapadtam a kijelzőre a hasznos ruha láttán. Hisz ez a holmi a harcosok kincsestára! Bármilyen fegyvert létrehozhat egy egyszerű páncélból. A két vadállat Sigynt két oldalról fogta közre, hogy a préda mindig csak az egyikük mozgását láthassa. Nem sok szusszanásnyi időt hagytak neki. Mikor biztosra vették, hogy csak az egyiküket tudja szemmel tartani egyszerre ugrottak neki. A vörös támadáskor rögtön az egyik farkas felé iramodott. Kirántotta kardját, és az ugró farkas alá vetette magát, ismét a földön csúszott. Támadója hatalmas méretei miatt már nem tudott irányt változtatni, és Sigynt vitte előre a lendület. Két marokra fogta fegyverét, és pengéjét a magasba tartva végig hasította az állat hasát, ezzel kiontva a beleit.

– Bleh! – nyögött fel egy fogolytársunk, úgy hiszem undorodásának adva hangot.

Valóban ocsmány látvány nyújtott, amint az állat beleit húzva rogyott össze a földön. Már-már sajnáltam szerencsétlen párát. Nerezatól is együttérző egyben furcsán rosszalló sóhajt hallottam elengedni. Zaeden felhorkantott mellettem.

– Idáig érzem a bűzét.

– Szegény állat – nyögött fel Judyt is, mikor nehézkesen, de megtalálta hangját.

– Ne sajnáld. Szegény állat egy perccel ezelőtt majdnem kettébe harapta a barinődet – világosította fel a Zaed.

– Akkor sem kellett volna megölnie, ártatlan pára, nem tehet róla, hogy támadnia kellett. Az idéző kényszeríti!

– Kétlem, hogy bármire is kényszeríti őket.

Erre persze már nem érkezett válasz. A foglyok felhördültek körülöttünk, visszapillantottam a kijelzőre. A kivetítőn Kha'it mutatták, akinek ostora eltűnt egy a talajon fénylő idéző körben. Megrántotta a fegyverét a varázskörből a végén Sigynnel. A lánynak ezúttal is a bokáját tartotta fogva az ostor, és a hihetetlen lendület miatt a lány szó szerint átrepült a feje felett, és a földhöz csapta. A rabok fájdalmasan nyögtek fel körülöttem. Elismerően bólogattam a módszeren, bár nem láttam pontosan, hogy is tűnt el Sigyn a varázskörben. A lány azonnal hasra fordult, hogy felnyomja magát a földről, de az ostor még szoros béklyóként tartotta a bokáját, Kha'i pedig nem hagyta, hogy menekülőre fogja. Ismét átlendítette a Midgardit, hogy még nagyobb erővel csaphassa a földhöz. Majd újra és újra a porba döngölte. Az utolsó rántást követően Sigyn még erősebben csapódott a talajba, mire többen fájdalmasan felszisszentünk. Igen, én is.

– Így kell ezt! – ordította el magát valaki elölről.

– Egek ura! – kapta ajkai elé kezét Judyt.

- Ez biztosan fájt – ismertem el.

De Sigyn nem adta fel. Megpróbált újra felkelni, de ellenfele úgy döntött nem kínozza tovább. Kha'i egyetlen megmaradt farkasa közelébe hajította a lány testét.

– Gyerünk zsivány, állj fel – hallottam Rezgar mély orgánumát a közelemből.

– Zabáld fel a némbert! – hörgött fel valaki.

Kezdtem kapizsgálni Egat miért volt olyan biztos Kha'i győzelmében. Ennek az idézőnek mérhetetlen erőfölénye volt, hála a varázs képességének, fizikumának és nem utolsó sorban intelligenciájának, Sigyn mondhatni az esélytelenek nyugalmával indult ellene, és ezt ő bizonyára mindvégig tudta. Fáradtan dörzsöltem meg a szememet. Hogy fogok kijutni ebből a koszfészekből?

– Szánalmas... mit művel ez? – hördült fel Egat. Már nézni se bírtam ezt a szenvedést, és már csak akkor kaptam fel tekintetemet mikor Nereza döbbenten nyögött fel a közelemben.

– Uram ég!

A farkas kérődzött, és hamar megértettem, hogy Sigyn a pofájában van, hogy éppen a lányt rágcsálja. Körbe-körbe járkált, mint akinek meg kell küzdenie a falattal, és miután szélesre nyitotta állkapcsát hangosan csattant össze fogsora. Vér fröccsent szét, és az állat szájából nagy mennyiségben ömlött a talajra a karmazsin massza. A látványtól felfordult a gyomrom, a hányinger kerülgetett.

– Nem! – csuklott el Judyt hangja. Kezével eltakarta maga elől a látványt. – Édes istenem Sigyn... Nem, ez nem lehet – eredtek meg könnyei azon nyomban.

– Picsába! Három kibaszott perc. Tudhattam volna, hogy a terrai nem bírja ki öt percig a pályán a varázslóval – morgolódott a kopasz. A haverja vígasztalón vágta hátba.

– Haver! Ránk szakadt a pénzgyár, és te előre tudtad ezt is! – vigyorgott a colos. Zaeden rájuk förmedt.

– Fogd be a méretes pofádat Celit! Ne légy olyan rohadtul büszke rá, hogy ki matekoltad hétszázból kétszáz az nagy különbözet! – utalt a két ellenfél közti erő különbségre.

– Édes adgarast... – támasztotta meg tenyerében homlokát Nereza.

Ültem, és fel sem fogtam. A mérkőzés alatt nem idegeskedtem, mert biztosra vettem, hogy Sigyn talpraesett midgardi létére, és majd ügyes trükkökkel kijutatja magát onnan, de egy szempillantás alatt felfalta az a vadállat. Mi lesz most? Előző életében tiszteletre méltó Asgardi harcosként élt és ilyen méltánytalanul ért véget az élet, amit Odintól új esélyként kapott? Egy fenevad eledeleként? Nem tudtam elhinni. Az álmai, a látomásom, mind hiábavaló volt?

Kha'i először győzelemittasan bokszolt a levegőbe, de utána sűrű színpadias hajlongásokkal, és ártatlan vállvonogatással kérte a közönsége elnézését, mikor hallani lehetett a tömeg csalódott, lemondó sóhaját. Hajlongásai közepette valami a semmiből hirtelen fejen találta. Nagyot koppant fején egy kerek fém sisak. Megfagyott a levegő. Értetlenül figyeltük, amint Sigyn halványkék sisakja a földön gurul odébb. Kha'i bosszúsan fordult meg.
Az állat a földön feküdt, feje a vértócsában hevert, és Sigyn ott térdelt felett. Kimerülten, zihálva, vértől csatakosan, de élve! Kezével a fémbotján támaszkodott, és amint fel tudott állni kirántotta a farkas szájpadlásából a fegyverét. Rezgar, és kis társasága egyszerre ugrott fel ujjongva.

– Ez az! – öklözött a levegőbe örömében Zaed is mellettem. – Hajrá kislány, így kell ezt – füttyentett. – Na, most legyen nagy a pofátok!

– Mi történt? – kapta fel a fejét Judyt is.

– Sigyn megölte a másik farkast is – nyugtattam meg.

Bár nem fért a fejembe, miként is csinálta, de ügyesen kihúzta magát szorult helyzetéből, és most már nagyon dühösnek látszott. Sigyn Kha'i felé fordult, megforgatta fegyverét, amitől lerepültek róla a vércseppek, majd határozott léptekkel megindult az idéző felé. Épp olyan indulatosan, mint mikor reggel Egatot akarta képen törölni. Izgatottan vártuk a következő lépést, mikor elterelte figyelmünket, hogy a kapu kerete felvillant, és már nyílt is az ajtó. Két őr lépett át rajta.

– Ellenőrzés! – dörmögte az alacsony termetű mély orgánumán.

Csodálkozva néztünk össze. A többiek is igen meglepettnek látszottak. Rosszat sejtettünk.