Hajónk könnyedén siklott az ugrópont felé. A hölgyek csacsogtak, én meg azon töprengtem, hogy a térkapu egyenesen a kilenc birodalomba repít majd minket. Fel kell készülnöm minden eshetőségre, és amint ott leszünk Heimdall bizonyára jelentést tesz Odinnak a jelenlétemről, ez pedig a legkevésbé sem volt ínyemre. A hajón tartózkodásom alatt bizonyosan könnyebb kiszúrnia, mint Midgardiak milliárdjai közt, tehát a hátralévő időben kénytelen leszek elrejteni magam a mindent látó szemek elől, hogy a lehető legnagyobb titokban térhessek vissza Asgardba. A bifröst még bizonyára működésképtelen, így ha Thor nem is tud utánam jönni, de számítanak az érkezésemre az komoly hátrányt jelenthet. Eltökélt szándékommá vált visszakapni, amit elvettek tőlem. Minden jogos jussomat.

Lassítottunk. Szemközt az űrben az ugrópont elemei bíbor fényben izzottak, míg össze nem kapcsolódtak egyetlen vakító fénysugárként. A fehérség betöltötte a teret, majd kinyílt a térkapu. Hatalmas átjáróval néztünk farkasszemet. A képernyőn lévő radar szerint a közvetlen környezetünkben egyetlen jármű sem tartózkodott, ami számomra gyanúsnak tűnt. Rocket azonban magasabb sebességre kapcsolt, hogy megadja a gépnek a lendületet az ugráshoz.

- Most, imádkozzatok, ha van kihez - figyelmeztetett.

Forgattam a tekintetem. Mindjárt elmormolok magamhoz egy imát, és mivel rólam van szó, még időt is szakítok, hogy meghallgassam.

Egyenesen az átjáróba repültünk. A gépünk komoly nyomás alá került, a tértorzulás alaposan megkínzott még engem is, tagjaim sajogtak az ellentétes erőhatásoktól, amik darabjaimra akartak tépni a hajóval együtt. Az ugrás vonszolt minket a túlvég felé, és az ablakon át tisztán láttuk, amint a kinti tér megnyúlik, és ahogy a csillagok fényei vonallá préselődnek. A görbület során átnyargalhattunk jó pár galaxison, mert a szivárvány számtalan változata villódzott a szemünk előtt.
A túlvégen álló kapun úgy repültünk ki, mintha valaki áthajította volna a hajónkat rajta. A lendület hatására messze sodródtunk a kijárattól. A motor búgása feszült csendé enyhült. A színek kavalkádját vaksötét váltotta fel.

Fejben elmormoltam a varázst, ami egy időre elrejthet Heimdall elől, bár szinte zsigeri fájdalmat okozott a szemfényvesztő mágiám használata egy ilyen kellemetlen megpróbáltatás után. Kellett némi idő, mire hozzászoktam a sötétséghez. A többiek mozdulatlan feküdtek az üléseikben. Eltelt néhány kíméletesen csendes perc, majd elsőként Rocket kezdett mocorogni. A fejemet eddig ért kínzó hatások követkeményeként késszúrásszerű fájdalomként hasítottak a halántékomba. Lüktetett a koponyám, a fülem sípolt, de a csillagtánc legalább eltűnni látszott a perifériámból.

- Hé, potyautasok. Ébresztő! - vinnyogott a rágcsáló a pilótaülésben. Számomra kész kínzás volt a hangja. Szörnyen nehéznek éreztem a tagjaim, a szemem égett, és a félhomály csak rontott a helyzeten, így inkább tenyerem takarásába rejtőztem. Ujjbegyeimmel óvatosan masszíroztam a homlokomat.

- Jól vagytok? - érdeklődött Sigyn. A hangjából ítélve ő sem lehet túl rózsásan.

- Szörnyen fáj a fejem, de azt hiszem, nincs nagy baj – nyögte halkan Judyt.

Egy ideig csendben maradtak, éreztem, hogy talán a válaszomra várnak, így lassan bólintottam. A legkevésbé sem vágytam társalgásra. Bőröm furcsán bizsergett a varázslatom hatására. Önmagam árnyéka voltam, mintha kívülálló lennék, aki nincs is jelen a pillanatban. Szörnyű, idegtépő érzés volt, de csúnya mellékhatása ez a túlcsordult mágia használatnak.

Magamban összegezve a dolgokat rá kellett ébrednem, hogy rosszullétem nem is oly' váratlan. A vírus, amit le kellett gyűrnöm; az eskü, amit alig egy órája Sigynnel kötöttem; a térugrás és most ez az árnyék varázs, túl sok erőmet emésztette fel egyszerre.
Nem csak bizseregtek, fájtak a tagjaim, így próbáltam elterelni figyelmem, és a többiek üres fecsegésére koncentráltam.

- És a világítás? Nincs meg az a jellegzetes háttérzaj sem, ami eddig - Judyt hangja aggodalomtól csengett. Éppenséggel kicsit sem bántam, hogy egy időre sötétben lehetünk, majd' kettéhasadt a fejem.

- Jó igaz. Vésztartalékról megyünk, mert a hajtómű kicsit lefulladt - vallotta meg Rocket.

- Ha van egyéb jó híred is, most már igazán ne tarts magadban - morogtam.

- Nincs tartalék a hajón.

- Kiváló! - sóhajtottam fel, fejemet a szék támlájának hajtva, hunyorogva pillantottam Rocket felé, de sötét alakján kívül semmit nem tudtam kivenni. - Más egyéb? - érdeklődtem.

- Elveszett az utolsó életem... - szontyolodott el Groot. Egek! Kit izgat? Tényleg ő a másodpilóta?

- Senkit nem érdekel, hogy elfogyott az életed a szánalmas játékodban! - tettem helyre, de még a saját hangom is fájdalmat okozott.

- Hé! Ne piszkáld már, még csak egy kölyök! - védte Sigyn, én meg nem hittem el, hogy komolyan mondja. Kifejezőn meredtem rá, de még így sem libegett le neki.

- Azt felfogtad, hogy ő a másodpilóta? - intettem a "kölyök"-re. - És a legnagyobb problémája, hogy megmurdelt a játékban a térugrás miatt?

Itt mindenkinek elment a józan esze. Kicsatoltam az övem, hogy térdeimre könyökölhessek, közben Grootot fürkésztem a félhomályban:
- Azt érted, hogy itt fogunk megfulladni, mert közel, s távol sehol egy űrbázis?

Bámult rám, mint egy új szülött. Abban sem voltam biztos, hogy a gyökér kis agya felfogta-e szavaim jelentését.

- Jól van, elég! Nem kell a pánik! - dörrent rám Rocket, mint aki félti a gyermeket az igazságtól.

- Ne szekáld már őket, Loki. – fedett meg Sigyn is újra.

Legyen. Összefont karokkal kényelmesen dőltem vissza székemben.
- Oké! Majd a Rágcsávó meg a Fa megoldja.

Az ő bajuk. Még így is az én túlélési esélyeim a legjobbak. Egyébiránt a fejem majd felrobban, szétvet az ideg a csontig hatoló bizsergéstől az álca miatt, és én még egy fát akarok felelősségtudatra ébreszteni. Biztos, hogy nem. Fulladjanak meg, vagy amit akarnak, majd élvezem a műsort.

- Jól van. Te csak mereszd ott a segged, Mr. Mindenkinél Faszább Vagyok uraság. Gyere Groot. - pattant fel a Rakéta, hogy szélsebesen elrobogjon a gép hátsófertálya felé. A Fa szó nélkül követte. Lazán cammogott fel a lépcsőn mellettem. Válaszra se méltatta iménti megjegyzésemet, de kit érdekel? Hidegen hagy a véleményük. Az már sokkal inkább sértő, hogy Sigyn egyből rohant utánuk. Az eszem megáll, hogy még velük fraternizál!
Bosszantott Rocket tudálékossága, és biztos, hogy valamit elszúrt a gép beállításokon. Felpattantam a székből és lesurrantam az irányítópulthoz, hogy belenézek az irányításba. A megmaradt üzemanyagból csak a létfenntartó rendszernek különített el energiát, ami fennmaradt a navigációra hagyta. Az értékeket figyelve hamar szemet szúrt nekem is, hogy a közelünkben egy brutális óriásbolygó húzza kegyetlen erejével a járművünket. Magába is ránthatott volna minket, ha a Rocket nem reagál időben.
Muspellbe. A rágcsálóba szorult némi sütni való. Bosszantó a leleményessége. Neki köszönhető, hogy a hajó még egyben van. Másfelől viszont nem bízom benne, se Quillben. A kis szőrcsomó már, így is teljes mértékben a bögyömben van. Amíg ők hátul ügyködtek a javítással én beállítottam a hajó következő úticélját, arra az esetre, ha túlélnénk ezt a kis kalandot. Megadtam a másodlagos célkoordinátákat a gépnek, ami egyenesen Jöttünheimre viszi majd a rémes párost, amint a gép teljesíti jelenlegi küldetését és elhagyja Midgardot. Elrejtettem a háttérben a végső úticélt és elláttam némi védelemmel az általam betáplált irányt, hogy ne tudjanak módosítani rajta. Iparkodtam vissza a helyemre és szerencsémre Judyt is csak arra eszmélt fel, hogy épp helyet foglalok.

- Merre jártál? - kíváncsiskodott.

- Ellenőriztem, hogy Rocket, mindent jól állított-e be. - Sejtelmes mosolyt eresztettem a lány felé, aki egész eddig fülelt, mit beszélnek hátul a többiek. - Tudod hallgatódzni nem szép dolog – csipkelődtem.

- Szó sincs róla! Én csak...

- Semmi baj, nem árulom el senkinek - kacsintottam. Ő elvörösödött. Mélyen magamban felsóhajtottam. Ez a lány nem kihívás.

- Ez nem szép dolog - pirított rám. Bizonyára kiült arcomra az értetlenség, mert pontosított. - Hogy minden lánynak csapod a szelet. Ne is tagadd!

- Eszemben sincs tagadni, de azaz igazság kedves Judyt, hogy valójában fogalmad sincs, milyen, amikor valóban udvarolok - csigáztam tovább.

- Persze, mert akkor komolyak lennének a szándékaid, de csak szórakozásból flörtölsz.

- Nos, nem értem, mi rossz van ebben. Hisz láthatóan te is élvezed a játékot – incselkedtem.

- Én nem, nem is! – háborodott fel kislányos zavarában, bár igazán nem tudtam eldönteni, hogy komolyan is gondolja, vagy csak tetteti. - És Sigynnek se kellene. Hisz neki van kedvese.

A szívem kihagyott egy apró dobbanásnyit. Kellemetlenül elszorult megrekesztve bennem a levegőt. Csak egy inger szegény mosolyra futotta a válaszom mellé.
- Tudod, az emberek elég csapodárok. És a flört még nem bűn - vontam vállat. Igyekeztem könnyedséget csempészni a hangsúlyomba, bár nagyon is bosszantott, hogy szükség volt rá, hiszen, mit érdekel engem, hogy a midgardi kivel, mit csinál? Mármint... nőként hidegen hagy, az biztos. Csakis, azért kell a közelemben maradnia, hogy beteljesedjen a jóslat, és visszakaphassam a trónt.

- Ez akkor sem helyes... - akadékoskodott a szöszi, ám ekkor lépteket hallottam meg a hátam mögül. Orromba kúszott az a jellegzetes füstösen, virágos illat, ami Sigyn bőrének sajátja. Bizsergetően finom. Alig érzékelhetőn megráztam a fejem, mintha ezzel kiverhetném belőle a zavaros gondolatokat. Biztos, hogy Judyt ültette őket a fejembe. Sigyn ülésem mögé lépett és a háttámlára nehezedett, hogy hanyatt döntsön. Felém magasodott, így felpillantva egyenesen a kékjeibe nézhettem, amiket a félhomály ellenére se téveszthettem el. Sokat sejtető mosolya elárulta, hogy most bizonyára szívességet fog kérni.

- Csak nem a segítségem kell a két tökfilkóhoz? - konstatáltam elégedetten.

- Egy kis fény kéne – ismerte el.

Felkeltem a székből.
- Kérésnek nem mondanám, de rendben. Viszont nem lesz olcsó! – figyelmeztettem.

- Igazad van. – Ingatta a fejét lemondón, míg én lassan felsétáltam a raktér sötétjébe, ahol a többiek bújhattak meg. Miután hallottam, hogy ő is követ folytattam:

- Tanuld meg Sigyn, semmi sincs ingyen! Még akkor sem, ha úgy tűnhet, hogy...

Ám a következő lépésnél eltűnt a lábam alól a talaj. Zuhanást követően az oldalamra csapódtam. Olyan szűk volt a rés, hogy az arcom valami falnak préselődött. A fülem csengett egy ideig, és amint meg tudtam emelni a fejem, vaksötétben is tisztán éreztem, hogy forog velem a világ.

- Szentég! Ugye nem esett baja? - hallottam Judyt kétségbeesett hangját oda fentről.

- Remélem megmurdeltél - sziszegte Rocket.

- Csakis utánad – nyögtem nehézkesen. Elég szerencsétlenül szorultam be, de miután kiszabadítottam a karomat, némi fészkelődést követően azt is megtaláltam merre van az egyenes.

- Jól érzed magad? Ne, segítsünk? - érdeklődött odafentről a szöszi.

- Miért, UV lámpa van a szemedben picinyem? - gúnyolódott a rágcsáló.

- Nyugi, meg se moccanunk - ígérte Sigyn, de most kedvem lett volna magam után rántani.

- Helyes Sigyn, mert ha rám esel, biztos belehalok... - szúrtam oda.

- Bár ilyen könnyű volna – sóhajtott.
Eszem megáll, nem lehet egy könnyen megsérteni és ez bosszantóan imponál.

- Szóval, kéne egy kis fény? - kúsztam közelebb a két jómadárhoz.

- Én egy elemlámpára gondoltam, de ha valamelyik végtagod világít, nekem az is megteszi - dobta fel Rocket. Sigyn hangja tompán csengett odafentről:

- Bocs, az elemlámpából kifogytunk.

A szememet forgattam. Egyszerű mozdulattal kezembe sűrítettem némi energiát. Lüktetett a vérem a mágiától, ami felgyúlt bennem. Feltűrtem a karomon a ruhát és megemeltem a kezem. Egy kimondatlan ige nyomán smaragdfényben izzottak fel ujjbegyeim. A lángok a tenyerembe futottak, hogy egyetlen gömbnyi fényforrássá sűrűsödjenek össze.
Végre láthattam, hogy egy szervíz folyosó végében térdelek. Groot közvetlenül mellettem görnyedezett. Két fa karját megnyújtotta, a végei ágakként elvékonyodtak és befutottak a fémlapok alá, ahol Rocket motoszkált. Épp a hajtómű fémtestének váza mellett próbálták a panelt leemelni, hogy a belsejébe férkőzzenek.
Mikor hátra pillantott rám, döbbent fejjel méregette a lángot a kezemben.

- Megőrültél? Mindjárt felrobbanunk, oltsd már el! - förmedt rám.

- Ez nem igazi tűz, te nyomorult. Csak egyszerű fényvarázslat. Nem áraszt hőt, de nem várom, hogy megértsd.

- Ó, fasza! - lelkesedése csak egy pillanatig tartott. - Na, tartsd magasabbra. – mutogatott. Rocketnak könnyű volt, ő kényelmesen elfért idelent, de mi a mini kolosszussal csak próbáltunk nem egymás arcába könyökölni. Grootot is utasította, hogy szerelje le a záró panelt.
A hölgyek odafent motoszkáltak, míg mi dolgoztunk. Groot lekapta a fémlapot, és Rocket már neki is látott a munkának. Őszintén reméltem, hogy tartalék energiára tette a szerkezetet, mert nem akartam élve halálra fagyni, hosszú kínlódások árán.
Negyedórával később, már nagyon untam a dolgot. A tagjaim elgémberedtek, és még nem láttuk a végét, mikor Sigyn hangját hallottuk ismét.

- Groot! Nem gáz, ha megdöntöm a rekordod?

- Azonnal tedd le a játékom!

- Ne izgulj, majd nyomunk egy visszavágót - vágta rá.
A kis midgradi elvileg egy kukkot sem ért Grootul, még is egész jól beletrafál a válaszba. Mondjuk, nem lehet nehéz megtippelni, min hisztizik egy gyerek.
Óráknak tűnő szerelés, és bénázás után már kezdtem reménykedni, hogy végzünk, mikor Rocket kitört egy darabot a hajtóműegységéből.

- Ó-ó.

- Ilyet nem mondunk, egy hajón, ami lefulladt a világ végén - jeleztem.

- Azt hiszem a hűtőtartály megadta magát.

- Úgy érted...?

- Kilyukadt - vágta rá.

Félre toltam Grootot, hogy oda férjek. Bekukkantottam a panelrésen, amit Rocket magának vágott, hogy a generátor belsejében tudjon ügyködni. Beemeltem a kezem, hogy jobban lássak.

- Menj odébb - hajoltam bentebb, viszont derékig fértem csak be. Pokoli meleg volt. Rocket odébb kúszott, aztán rábökött a hűtő alsó felére, ami valahogy átégett. Nyilvánvaló volt, hogy az egész már rég túlmelegedett. Egyik kezemmel világítottam a másikkal megérintettem az áttört rekesz aljzatot. A fém égette a tenyerem. Némi erőlködés árán ugyan, de sikerült kizárólag a kezemre koncentrálni a változást. A karom könyékig elkékült, így tenyeremmel hűteni kezdtem az anyagot, végül fagyasztottam, így illesztettem vissza a megrepedt, és kitört darabot.

- Így jó, jó lesz! - hessegetett odébb a törpe. Gyorsan kimásztam, hogy végre levegőt kapjak. Szédültem. Dőlt rólam a víz. Hátamat a folyosó falának vetettem, egy kis időre a kezemben lévő láng is összezsugorodott. Kivett belőlem némi erőt, hogy egyik kezemmel fagyasztanom kellett, míg a másikkal fényt varázsolnom. Még nem volt időm kitapasztalani a jégóriás adta lehetőségeimet, de megnyugtatott a tudat, hogy sikerült pillanatok alatt visszaváltoztatni a karomat. A fejem még mindig hasogatott és most egyre erősebben. Remegni kezdtek a tagjaim. Jól van, kell egy kis szusszanás és jobb lesz. Pihentem kis ideig, mikor egyszeriben felzúgott a hajtómű a semmiből, majd némi erőlködés után a világítás is visszatért.

- Igen! – csaptam öklömet a földhöz örömömben. Végre! Már, komolyan kezdtem azt hinni, hogy örökre itt ragadtunk. Rocket kimászott a hajtóműház belsejéből, visszarögzítette valamennyire a panelt, amit Groottal lekaptak, azzal elporoszkált a folyosó végére.
- Ez ki fog tartani, úgy egy napig – jelentette ki, azzal iszkolt is vissza a kijárathoz. Ő mászott ki elsőnek a szerviz folyosóból, és persze azonnal fényezni kezdte magát.

- Na, ki a világ legjobb gépésze?

- Mintha egyedül csinálta volna... – néztem Grootra, a kölyök egyetértően bólogatott, de aztán követte a rágcsálót. Hosszúra kinyújtott karjaival könnyedén kiemelte magát a folyosóról, majd még odafent mondhatott valamit, mert hallottam, amint Sigyn viccelődik vele:
- Többet kéne gyakorolni!

Összekapartam magam, és végül utolsóként másztam végig a szutykos szervízrésen a kijáratig. Kicsit meglepett, mikor megláttam, hogy Sigyn odafent vár rám és segítségképp a kezét nyújtja felém. Elfogadtam, de persze rögtön átfutott bennem a gondolat, hogy amilyen alacsony hamarabb rántom le én őt, mint fordítva. Végül úgy döntöttem ezúttal nem csipkelődőm. Nem is tudom miért. Talán jól esett a figyelmessége. Felkeltem a folyosó végén lévő nyílásban. A rés széléhez nyomtam a talpam, megragadtam Sigyn kezét és ő kihúzott a mélyből. Mondhatni könnyedén kikapott. Meglepett vele. Erősebb, mint azt a termetéből feltételezném. Még a végén komolyan elhiszem, hogy segíteni akar.
Elégedetlenül mértem végig az öltözékem. Nem tudom mikor takarították utoljára ezt a gépet, de porban és koszban úszott minden ruhadarabom. Még jó, hogy nem palástban mentem be oda, fel is moshattam volna vele a helyet. Ymirre mondom, most bármit megadnék egy igazi kellemes illatú, forró vízzel töltött, medencés fürdőért.
Próbáltam leporolni a legnagyobb foltokat, de még a nadrág térdrésze is kikopott egy kissé. Kénytelen leszek lecserélni.

- Nyugi, ki jön egy mosással - vígasztalt Sigyn. Csak bólogattam. Mégsem képzeli, hogy így fogok mutatkozni. No persze, náluk nem hordhatom a kedvenc viseleteimet. Nem tudnék beolvadni. Midgardi göncök kellenek.

- Köszi, hogy segítettél - szakított ki a gondolataimból. Nem tudtam pontosan mire céloz, mikor rápillantottam a homlokára bökött. - Nem fáj? - Kellett egy kis idő, hogy megértsem az én fejemen lévő sebre gondol, ami hasogatott ugyan eleinte, de már fel sem tűnt. A bordám, amire ráestem, na az sokkal jobban sajogott.

- Volt már rosszabb - vontam meg a vállam.

- Rosszabb annál, hogy arcból vetted az esést?

Hangosan nevettem fel kínomban, mert bizony ez még finom kis baleset volt, néhány korábbihoz képest, amiket Thornak hála szenvedtem el.

- Az arcom sokkal többet kibír egy esésnél - válaszoltam megnyugtatásképp.

- De még mennyivel többet! – bökött felém viccesen.

Elmosolyodtam, de jelenleg ennél többre nem futotta. Előzékenyen mutattam magam elé, hogy jelezzem kövessük a többieket és előre engedem. Csatlakoztunk hozzájuk és mire helyet foglaltunk, úgy tűnt indulásra készen áll a bárka. Elhelyezkedtem a székemben és becsatoltam magam. Állítólag jól jöhet.
Rocket beindította a gép vezérlő rendszerét és lassan, de biztosan kezdtük megkerülni a bolygót, mikor már az ablakon át is szemügyre vehettük a hatalmas óriást a két kisasszony hüledezett a látványtól. Rocket azonban igen hamar lehűtötte a kedélyeket.

- Ja, reménykedtem, hogy gyorsan összetákoljuk a meghajtót, mert ez a csoda hamarabb rántott volna minket magába, minthogy elfogyjon a levegő a hajón. Brutális a gravitációja.

- Még szerencse, hogy ezt elfelejtetted közölni - jegyezte meg Sigyn fagyosan.

- Áh, így is eléggé bevoltatok fosva.
Micsoda egy álszent alak! Ő épp úgy pánikolt, csak mogorvasággal álcázta. Persze, most már könnyű a hőst játszani. De legalább végre útnak indultunk. Fellélegezve döntöttem fejemet a szék háttámlájának. Végre csend telepedett a cserfesszájúakra, és lehunyhattam a szemem egy kis időre.

***

- Milyen mesésen szép! Egy óriási kékség! - pattant fel Judyt. Teljesen lázba jött a látványtól. Az ablakon át láttam Midgardot, épp előttünk keringett.

- Kellemes lehet odalent - ámuldozott még Groot is.
Én elfojtottam egy diszkrét ásítást. Nem, mintha unalmasnak tartanám ezt a kis körutazást, de Asgardét meg sem közelítheti a látvány.
Kezdtem nagyon elnyűttnek érezni magam, persze lazításról belátható időn belül még szó sem lehet. Ki tudja, mikor jutok egy tisztességes ágyhoz és fürdőhöz? A Xandaron zuhanyoztam ugyan, bár történt, akkor annál több is – kalandoztam el egy kellemes pillanatra - de már magam se tudom, mikor étkeztem egy jót utoljára. Szó, mi szó, bőven akadtak kielégítetlen igényeim.

- Jól van érzelgősök, haladjunk. Hol dobjunk ki titeket? - érdeklődött Rocket.

- Én a leszállást preferálnám – pimaszkodtam.

- Annak én is örülnék, ha leszállnánk előtte - helyeselt Judyt. Sigyn jót kuncogott a dolgon.

- Idiótákat fuvaroztam haza - nyavalygott. – Koordinátákat ti agyasok, koordinátákat adjatok!

- Az Sigyn dolga, itt ő lakik - mutattam rá. Remélem nem gondolja, hogy majd mindent én intézek helyette. Csúnyán pillantott felém, de igazam volt. Megszereltem a hűtőrendszert, most ő a soros, keressen egy leszálló pályát ezen a csoda bolygón.

- Ha nem kapok infókat, kidoblak titeket azon a lebegő romhalmazon! – mutatott a bolygó körül keringő izé felé.

- Hé, az egy tisztességesen összerakott állomás. Évek óta bővítjük – közölte Sigyn, némi felháborodást véltem kihallani a hangjából.

- Miből? A szemétből, ami a bolygó körül kering? - elfojtottam egy nevetést, kevés sikerrel. Bizony szörnyen festett az a rengeteg limlom, ami Midgard körül keringett. Teljesen biztos, hogy mikor legutóbb erre jártam, még nem voltak odakint. Közben befutott egy hívás.

- Na, tessék. A végén még a vacsira haza is érünk - örvendezett Rocket, rácsapott egy gombra.

- Ne...! – Bármit is akart mondani Sigyn, már nem volt ideje befejezni. A kapcsolat létrejött.

- Föld hívja az ismeretlen űrhajót. Kérem, azonosítsa magát - darálta jól betanult szövegét valaki a túlvégről.

- Rocket, nem tudhatják meg, hogy honnan jöttünk - súgta a Vörös.

- Csáó, itt Galaxis Őrzői, alfa csapata, egy rakományt szállítunk megrendelésre - lökte oda a pilótánk. Kényelmesen hevert el az ülésében.

- Megismételné, kérem.

Rocket csak lekezelőn vágta oda:
- A Galaxis Őrzői kölyök! Ilyen nehéz a felfogásod? Elhagytatok valamit, mi meg visszahoztuk.

Na, nem mintha ők kérték volna. Még a végén kiderül, hogy Sigynt nem is kereste senki.

- Megkérhetném, hogy képernyőn történő beszélgetést folytassunk?

- Nem kérhetsz meg.

- Egy pillanat türelmet.

Elnémították a vonalat. Ehhez képest a Xandari beléptetés is fejlett technológia!

- Szerinted meddig matekozik rajta a kis csíra, hogy ember van a fedélzeten? – nézett Sigynre.

- A Földi technológia még nem áll ezen a szinten. Nem tudják letapogatni, hogy kik vannak a hajón. Szimplán fenyegetőnek gondolják a gép jelenlétét, te meg szájkaratézol vele – jelentsen ez bármit is az ő nyelvén.

Rocket visszamaradott kamasz módjára röhögcsélt a saját viccén.
- De olyan jó hallani, ahogy gyötrődik!

- Kész szerencse, hogy nem képernyőn kezdtétek a csevegést, nyomban sokkot kapna, ha meglátna egy beszélő rágcsálót - vigyorogtam rá elégedetten. Sigyn hangosan felkacagott.

- Nos, ez a rágcsáló, még dönthet úgy, hogy kihajít a mezoszférában, aztán landolás helyett nyugisan eléghettek a légkörben - kacsintott felénk, de úgy hiszem, ez nála csak a szokásos délutáni csevej része. Szerintem így tartja magát ébren. Egyikünk se vette a szívére. Egyébként sem halnék bele egy ilyen zuhanásba. Isten vagyok!

- S.H.I.E.L.D. hívja, az ismeretlen űrhajót. - szólalt meg a rádiónk, ezúttal egy roppant szigorú férfi hangján. - Tájékoztatásul közlöm, hogy amennyiben leszállási engedélyt akarnak kérni, kénytelenek videokapcsolatot létesíteni velünk az egyeztetés idejére, ellenkező esetben jelenlétüket fenyegetésnek vesszük, és mint ilyen kénytelenek leszünk védekezőn fellépni a hajójuk ellen.

Sigynből elsöprő feszültség áradt, még a kötelék nélkül is érezném. Figyeltem őt, de furcsán merev testtartását leszámítva egész jól leplezte, milyen piszkosul ideges. Annyira erőt vett rajtam is mindez, hogy kedvem támadt sétálni egy nagyot, hogy levezessem ezt a sok felgyülemlett energiát. Hely híján feszülten kezdtem dobolni a székem karfáján.
Komolyan elment az eszem. Alig tudtam távol tartani magamat Judyt felettébb furcsa manipulációs képességétől, erre belerántom magam egy olyan mágikus kötelékbe, ami talán majd többet árt, mint használ. Jó, mentségemre szóljon fogalmam sem volt, hogy Sigyn ilyen jól álcázza, hogy kész érzelmi hullámvasúton lovagol az idő nagyrészében. De mit képzeltem, hisz mégis csak nő. Sóhajtva támaszkodtam fel a karfára. A halántékom masszíroztam. Valahogy csak túlleszünk ezen.

Rocket végre nem akadékoskodott tovább, bekapcsolta a képet. Egy igen komor ábrázatú, félszemű férfi feszített a képernyőn. Valahogy Odinra emlékeztetett. Pont egy ilyen alak hiányzott az életemből.

- Valami rakományt emlegettek - sürgette a dolgot, bár a hangja meglehetősen kimért volt.

- Nos, ami azt illeti...

De mielőtt még a Rakéta válaszolhatott volna, Sigyn úgy kipattant az üléséből, mintha az élete múlna rajta. Pillanatokon belül Groot mellett termett, hogy jól látható legyen a hívó fél számára.

- Én volnék itt a rakomány egy része, Fury igazgató - integetett.

- Ördög és pokol, Rogue! Maga él?!

- Meglepetés - tárta szét karjait.

- Szálljanak le. Küldjük a koordinátákat - komorult el újra.

A férfit látva, megmertem kockáztatni, hogy Sigynt pont annyira látják szívesen itt, mint engem otthon. Lehet, hogy a vele kötött egyezségem közel se egy életbiztosítás.

- Volna itt még valami, Uram.

- Még több meglepetés? - szaladt magasba az igazgató szemöldöke.

- Olyasmi. Két személy van velem a hajón, akiknek menedékjogot kérnék.

- Nem engedek a bolygóra körözött bűnözőket.

Eltakartam a mosolyom. Rocket viszont háborogva horkantott fel.

- Minket már egy éve levettek a Xandari listáról!

Sigyn hangosan lecsittegte. Ettől nem leszünk hitelesebbek, de sebaj.
- Nem, uram. Rocket és Groot a pilóták. – próbálta menteni a helyzetet. - Ők csak kitesznek minket, és már mennek is. Két másik személyről van szó, és nem bűnözők.

Erősen elgondolkodtam rajta, hogy oda vonulok melléjük, és tájékoztatom az úgy nevezett "igazgatót", hogy Jöttünheim törvényes királya vagyok, Asgard hercege, és majdani királya. Gördítsék a vörös szőnyeget, mert ezen a csodás napon megtisztelem őket a jelenlétemmel.
De nem tettem. Mert bármennyire is élvezném a felhajtást, kénytelen vagyok titokban Midgardra lopakodni.

- Honnan jöttek? - faggatózott tovább Fury.

- Az egyikük a Kree birodalomról, a másik Asgardi.

- Rendben van. A landolási ponton ügynökeink várni fogják önöket - közölte, majd a kapcsolat megszakadt. Szinte megdöbbentem, hogy milyen könnyen ment minden, hisz az imént Sigyn még elképesztően idegesnek tűnt.

- Hé! Csípem a palit, ki ez? - kíváncsiskodott Rocket.

- A főnököm. Basszus, Rocket, legközelebb ne dumálj már hülyeségeket. Kis híján kilőttek minket – rivallt rá Sigyn a pilótánkra, de a Rocketot nem hozta vele zavarba. A szőrgolyó túljátszott kétségbe esést imitált a hangjával:

- Ugye nem lesz legközelebb? Nem vagyunk ám über! Na, dobd le magad.

Midgardi kisasszony kevesebb feszültséggel, és sokkal több mérgelődéssel vonult vissza a helyére Judyt segítségével. Bosszantott a gondolat, hogy mitől pánikolt úgy be. Kénytelen voltam a szavamat megszegve a fejében turkálni.

- Annyira nagyon köszönöm! El se hiszem, hogy megengedték, hogy veled tartsunk – ömlengett Judyt.

- Semmiség - legyintett Sigyn könnyedén. - Szerintem tetszeni fog neked itt - mosolygott rá, de pár dolgot azért elhallgatott. „Lövésem sincs, hogy fogom kikönyörögni Furynál, hogy ne zárják el őket, mint veszélyes idegeneket.”

Miért nem lep meg? Miért nem csodálkozom, hogy Sigyn épp olyan, mint bárki más. Az arcodba mosolyog és hátba döf?

"Nem szép dolog, hogy hitegeted." – vágtam oda, hogy biztosan értse. Sigyn tekintete idegesen villant rám.

"Azt mondtuk nincs turistáskodás a fejemben. Sipirc!"

"Én csak azt mondom ez kegyetlenség. Ha magára hagyod, teljesen össze fog törni." Piszkáltam tovább. Megérdemelte, hisz elhallgatott egy olyan apróságot, hogy talán a szabadságunkkal fizetünk érte, ha vele együtt tévedünk Midgardra. Élveztem, hogy táncolhatok kicsit az idegein.

"Te vagy az ügyeletes lelkiismeret? Nem fogom cserbenhagyni, kiötlök valamit." – teremtett le.

"Természetesen." - közöltem gúnyosan, de erre már nem reagált. A saját lelki békém érdekében, én sem forszíroztam tovább az ügyet. Lesz még alkalmunk egymás agyára menni.

- Ereszkedünk - közölte Rocket, mintha mi nem éreztük volna.

- Követnek minket! - szólalt fel Groot meglepetten. Én leginkább azon csodálkoztam, hogy vette mindezt észre, ha eddig a játékot bújta?

- Mesés. Hé, Rogue. – utánoztam Fury hangleejtését. - Itt nálatok minden hazatérőt ilyen mély bizalommal fogadnak? Valami gépember vett minket üldözőbe.

- Mi? - hajolt előrébb.

- Itt lohol a nyakunkban.
Láttuk a gép kinti felvételeit a kijelzőn. Egy bádogdobozba zárt valami kergette a hajót. Nos, tőle biztosan nem lesznek rémálmaim. Újabb bejövő hívás érkezett.

- James Rhodes ezredes vagyok, én kísérem el önöket a találka pontig. Kövessenek – utasította Rocketot.

- Felőlem... - vont vállat.

- Díszkiséret? - érdeklődtem. Sigyn is csak vállat vont.
Nem tetszik ez nekem.

- Ez kedves! – lelkendezett Judyt.
Rejtély, hogy lehet a szöszi még életben.

Nem csak engem aggasztott az ezredes jelenléte, Sigyn minden perccel egyre feszültebb lett. Azt gondoltam alig várja, hogy haza térhessen, de most idegesebbnek érzem, mint bármikor korábban. Ujjaival székének kéztámaszát kopogtatta épp, ahogy én is az imént. Figyeltem a mozdulatait, mostanra képtelen volt elrejteni a feszültségét. Én a lábammal tettem ugyanezt. Nem voltam biztos benne, mitől is tart pontosan, mert bár próbáltam kikutatni a gondolatait, valahogy úgy tűnt, mintha semmin nem agyalna éppen. Talán máris megtanulta, hogy tud leblokkolni?
Arra lettem figyelmes, hogy már landoltunk. Rocket kifelé bámult az ablakon, Sigyn ismét felpattant az üléséből és az ifjú titánok mellé sietett. Kicsatoltam övemet, hogy kövessem én is. Együtt tekintettünk ki a hatalmas üvegen át. Odakint a kietlen pusztaság fogadott. Sárgára aszalódott fű és por, ameddig a szem ellát.

- Ez a semmi közepe... – nyögtem fel. Nem erről volt szó!

- Hát itt szar sincs az tuti. Nem csoda, hogy Quill meglépett. Te meg ide vágytál vissza... - szurkálódott Rocket.

- Tévedsz. Quill Missouriban született, az egészen más hely. – vágott vissza. Biztos ez? - Én a helyedben nem mutatkoznék kint. A földiek ölnek az olyan szép bundáért, mint a tiéd.

Most rémisztgetni próbálja, vagy bundáját dicséri?

- Szent ég! – döbbent le Judyt. – Megölnék őt? – képedt el teljesen, és megsimogattam Rocket hátát együttérzően. Ezt a kislányt nagyon gyorsan meg fogják rontani a Midgardiak.

- Dehogy! Először kísérleteznének rajta. Tudni akarnák, mitől ilyen intelligens egy négylábú.

Gyorsabban megfagyott a levegő, mint mikor Thor beszólt apánknak az uralkodói stílusára. A szöszi halálra vált arccal bámult Sigynre, még Rocket is megdermedt, aztán mint, aki téli álomból ébredt rá vágta:
- Eszembe sincs kiszállni innen! Egyértelmű, hogy Quill és Te vagy az emberi faj csúcsa. Megjegyzem erre rohadtul nem lennék büszke. Épp eleget láttam belőletek!

Kezdtem elveszíteni a fonalat. Sértésbe burkolt kedveskedést próbálnak egymás torkán letuszkolni? Mert a gyomrom is felfordult a gondolatra, hogy mindjárt könnyes búcsút is vesznek egymástól. De Rocket folytatta.

- Az emberi technológiáját elnézve még csak most vetkőzitek le a vadállatias ösztönöket. Akkor ugrom be legközelebb, ha össze tudtok hozni egy tisztességesen funkcionáló térkaput a környéken.

Sigyn vidáman felkacagott.

- Ahogy akarod. Ha itt jártok, keressetek meg, New Yorkban megtaláltok - mosolyogott.

- Lenyomtalak ötezerrel! - tolta Sigyn arcába a játékot Groot.

- Szép! Majd nyomunk egy visszavágót – ígérgette. Nem voltam kíváncsi az évődésükre. A gép zsilipajtaja kinyílt, épp időben.

- Mindent köszönök! - ölelgette meg alaposan Judyt a két sofőrt.

- Jól van, csak semmi könnyes búcsú, mert attól a hideg is kiráz - sürgetett mindenkit Rocket.

- Hogyan hálálhatnánk meg az utat? - érdeklődött a szöszi.

- Van nálatok ötezer kredit? - lelkesedett fel a mosómaci.

- Nincs.

- Én világ életemben szegény voltam - közölte Sigyn, így mindannyian rám pillantottak. Szép. Csak, mert herceg vagyok, én adom borra valót?

- Bocs, a másik nadrágomban hagytam az erszényem - vontam vállat.

- Akkor sehogy - fordult el tőlünk Rocket lemondóan. De minek is adnék? Jöttünheimen nem sokra mennének a kredittel. Vigyorogtam magamban. Kár, hogy nem láthatom majd az idétlen fejüket.

- Köszi, mindent fiúk! Nem felejtem el - integetett nekik Sigyn, miközben kitessékelte Judytot a kijárat felé.

- Ne fenyegess – zárta rövidre a dolgot Rocket.

- Jó utat a Xandarra!

- Ne ölessétek meg magatokat! – javasoltam, azzal követtem a hölgyeket.

Vajon mennyi időbe telik, mire rájönnek, hogy kaptak tőlem egy ingyen utat a jégvilág belsejébe? Elégedett mosoly terült szét az arcomon. Biztos túlélik majd, hisz a mosómedvének vastag a bundája, a fáknak pedig meg sem kottyan egy kis hideg.

Míg a zsilipajtóig elértem egy egyszerű varázzsal, megváltoztattam a ruhám, egy méregzöld szettre, amit oda haza leginkább városi sétáim közben hordtam. Könnyű, kényelmes viselet. A kanavász anyagot, kamgarn szövet fedte, fém alkarvédőkkel, valamint a bőrcsizmával. Talán így kevéssé tűnök majd ki az emberi tömegből. Az efféle ruha könnyű mozgást biztosított, és mindenekelőtt tiszta volt. A tőrök kényelmesen elfértek a csizmám szárában, valamint deréktájon és oldalam mentén kialakított résekben. Ellenőriztem, a helyükön vannak-e, mikor Sigyn egyszeriben megállított, mielőtt kiléphettem volna.
Természetesen nem sétálhattunk ki csak úgy. A lelkünkre kötötte, hogy megadóan kell viselkedünk, és nem tehetünk hirtelen mozdulatokat. Nem igazán értettem, az emberek félénké váltak, mint a nyulak? Elrohannak, ha meglátnak két világon kívülit?
Sigyn arra kért minket, hogy magasba tartott kezekkel kövessük őt. A világ legnagyobb badarsága, amit életemben halottam. Idétlen és teljesen haszontalan. Komolyan azt hiszik, ha meg akarnék ölni valakit, feltartott kezekkel nem menne? De a vörös hajthatatlan volt, szóval kicsámpáztunk a gép hátuljából, mint három gyenge elméjű. Kezeinkkel az ég felé nyújtózva.

Odakint tűzött a nap, égette a bőrömet, torkomat kaparta a szárazság és a por, ami felkavarodott érkezésünkkor. A távolba pillantottam, ahol délibáb kísértett néhány kósza jegenyefa lombja körül. Figyelmemet nem tudta elkerülni, a Midgardi járművek sokasága. Úgy tűnt, közel s távol, sehol egy lakóház, mégis közel tucatnyi jármű ácsorgott előttünk a pusztában nyilvánvalóvá téve, hogy kifejezetten miattunk érkezetek ide. A gépek között tetőtől-talpig felpáncélozott emberek rejtőztek, kezükben fegyvernek tűnő tárgyakkal.
Egyedül az ezredesnek volt annyi lélekjelenléte, hogy a közvetlen közelünkben ereszkedjen a talajra. Bár őt vastag páncél takarta, még annál is zártabb, mint odahaza az asgardi einherjar katonákat. Szánalmas ez az egész. Mi pedig itt ácsorgunk, feltartott karokkal. Most pontosan ki fél kitől?

- Ez megalázó - súgtam Sigynnek.

- Légy egy kicsit türelmes.

- Ugye nem fognak bántani minket? - esett kétségbe Judyt, mint akinek most libegett le, hogy nem teadélutánra vagyunk hivatalosak.

- Kérem, kövessék a Vezér ügynök utasításait – közölte Rhodes ezredes.

Az űrrepülőgép felzúgott mögöttünk, és másodpercek alatt kilőtt a magasba. A fémember ismét követte Rocketéket az égbe, és csak hamar tisztes távolságba értek tőlünk. A felkavarodó porfelleg homokot söpört az arcomba, teljesen belepett mindannyiunkat. Ebben a pillanatban bántam meg, hogy nem kötöttem el a gépet és mentem egyenest Asgardra.

Három fekete ruhás alak jelent meg az egyik óriás gép mellett. Az egyik férfi intett, mire Sigyn leeresztette kezeit, így végre túlléphettünk életem egyik legunalmasabb egyben legmegalázóbb öt percén. Tekintve a magam mögött hagyott több mint ezer évet, ez bizony teljesítmény.

A három férfi hozzánk sétált, a szemüket valami furcsa tárgy takarta. Kicsit sem tetszett. Ez merő szemtelenség. Szó szerint. Az ezredesen, meg azokon a hátsó katonákon ott sisak volt legalább, de ez a három szemtakarót hord. Mikor először találkozunk valakivel, már puszta tiszteletből szemtől szemben köszöntjük a másikat. Komolytalan ez az egész... Leporoltam magamról a felkavart földet, és piszkot. Kellett nekem átöltözni. Hajamat könnyed mozdulattal túrtam hátra, tükör híján nem sok esélyem maradt igényesen elrendezni magamon az öltözékem, de oda se neki. Most már úgy is csak egy kiadós fürdő segíthet rajtam.
Egy igen furcsa érzés kerített hatalmába. Valaki figyel. Szinte üvöltött, de csak az elméje. Tekintetemmel a sötétsisakos fegyveresek közt kutattam, ki lehet az, de meg se moccantak. Az érzés ahogy jött úgy ment, akár egy kellemetlen viszkető érzés, csak ez az elmémben történt. Talán csak képzelődöm, és ezt a forróság teszi. Teljesen kitikkadtam tőle.

Az egyik erősen kopaszodó, alacsony termetű férfi vette végre a bátorságát, hogy közelebb lépjen. Sigyn érzései hullámként borítottak el. Hirtelen nagyon boldognak tűnt. Ez a férfi köszöntött minket először.

- Örvendek. - Ez kicsit sem látszott ám rajta. - Phil Coulson ügynök vagyok. Azért küldtek, hogy elkísérjem önöket Fury igazgatóhoz, akivel nem olyan rég egyeztettek az érkezésükről.

Biccentéssel jeleztem, hogy megértettem a hallottakat. Sigyn forszírozott egy gyors bemutatást.

- A kisasszony Judyt, a Kreeről.

- Én... nagyon örülök a találkozásnak!

- Loki vagyok, Asgardból - ismét biccentettem. Tekintetemmel hosszan méricskéltem ezt a Coulsont. Valamit motyogott magában, erre egycsapásra megindultak a gépek, hogy elhagyják a helyszínt a fegyveres emberekkel együtt. A tömeg feloszlott. A két díszmadár is magunkra hagyott, csak ez a Phil Coulson maradt velünk, meg odébb néhány jármű.

- Elnézést a kellemetlenségért, de ez szükséges óvintézkedés - szabadkozott az ügynök a felhajtás miatt. A Vörösre mosolygott és ölelésre tárta felé karjait. - Eileen.

Sigyn odarohant hozzá, és nyakába vetette magát. Dobott egy szaltót a gyomrom, éreztem, most milyen önfeledten boldog. Nem is igazán tudtam mi fáj jobban. Hogy ilyennek látom őt vagy, hogy sok száz évvel ezelőtti érzéseimre emlékeztetett mindaz, amit ő most átél. Elemi erővel rántott magával azaz érzés, amit annak idején nagyon régen eltemettem magamban.

Ez a furcsa, egyszerű és semmilyen alak lenne Sigyn párja? Úgy fintorodtam el, mintha citromba haraptam volna.

Kavarogtak fejemben az emlékek, és míg ők fecsegtek, én igazán azt sem tudtam hol vagyok. Monoton mozdulatokkal követtem a társaságot az egyik járműig, ami egy nagydarab éjfekete négykerekű volt. Feltéptem az ajtót és kissé oldalra hajolva ültem fel az egyik hátsó ülésre. A gépjármű igen magasnak bizonyult, Judytnak a másik oldalon szabályosan fel kellett másznia az ülésre. Mind becsuktuk az ajtókat. Sigyn ült előttem, Coulson pedig Judyt előtt a kormánynál. Bent mondhatni hűvös volt a kinti időhöz képest. Rögtön fejbekólintott a hőmérséklet különbség.
Coulson néhany mozdulattal beindította a gépet és elindultunk. A kietlen tájat figyeltem, ahogy felkanyarodtunk egy ösvényre, amit zöldellő fák szegélyeztek. Most kezdtem igazán felfogni, hogy újra itt vagyok. Azóta a nap óta nem jártam Midgardon. Képtelen voltam ide visszatérni, felejteni akartam. Most mégis minden annyira más. Sok idő telt el, változtak a dolgok idelent, mintha egy egész másik világban lennék. Ez már nem ugyanaz a Midgard, mint Ygrid idejében.
Fáradtan könyököltem fel az ablakánál. Egyedül szerettem volna lenni egy kis időre, szükségem volt némi levegőre, mert mióta bezártak abba a rothadó cellába, semmi nyugtom nem volt. Már az idegeimen táncolt, hogy valaki folyton a csicsereg vagy motoszkál a közelemben. A legnyugodtabb perceim, akkor voltak, mikor azokat a midgardi meséket olvastam fel Sigynnek a Milanon.

Arra lettem figyelmes, hogy egy ideje túl nagy a csend. Sigyn arcát a tükörből sem láttam, valahogy épp úgy helyezkedett, hogy nem tükröződött benne. Coulson szigorúan az útra meredt. Már egy ideje némán vezetett, de aztán csak megtörte a csendet, mintha kötelező lenne valamiről fecsegni.

- Bizonyára nagyon elfáradtak.

- Egy kissé. Az út elég hosszú volt.

A szöszi talán most szólalt meg először azóta, hogy beszálltunk az autóba.

- Nem kétlem. Ígérem, alig néhány óra alatt oda fogunk éri, és akkor kipihenhetik magukat.

- Néhány óra? - döbbentem meg.

- Nos, igen. Kissé távoli volt az érkezési pontjuk. De így volt a legbiztonságosabb.

Judyt gyomra ekkor egyszeriben égtelenül hangosan megkordult.
- Elnézést! - vörösödött el fülig.

- Éhesek? Kereshetünk a közelben egy étkezdét - ajánlkozott Coulson.

- Hát, ami azt illeti... - kezdett bele zavartan a kisasszony.

- Őszintén szólva engem meglep, hogy ezt a problémát nem te vetetted fel elsőnek, Sigyn - jegyeztem meg piszkálódva, amin Judyt is jót kuncogott.

- Gondolom te is éhes vagy - szólalt meg Coulson is, de nem jött válasz. - Ó. Azt hiszem elaludt.

- Nem lep meg. Szokása - sóhajtottam, amin az ügynök szeretetteljesen elmosolyodott.

- Jó tudni, hogy van, ami nem változik.

Nem kedvelem Coulsont.