— Az is lehet, hogy valaki csak vadászott...

— Mire, te idióta? Pisztollyal halra?

A hatfős baráti társaság a délelőtti szabadidejét töltötte a Balaton partján, és az előző este hallott lövés után nyomozott — mindeddig sikertelenül. Így jobb híján az eseményeket taglalták, és találgatták, hogy mi történhetett.

— Na, jó, srácok, azt hiszem, tudom, mitől lesz jobb kedvünk! — Rolnak támadt egy ötlete. — Gizi, Lilla, gyertek velem!

A két lány és ő perceken belül hat fagyival tértek vissza. Hermina furán nézett rájuk, amikor átnyújtották neki az édességet.

— Fagyi?

— Teli hassal könnyebben megy a nyomozás — magyarázta a vörös fiú. — De azért megtennétek, hogy belefizetitek a részetek? Lilla állta a tiétek, mert Gizi és én még a sajátunkat is épphogy ki bírtuk fizetni...

Viziék köztudottan szegény család voltak.

— Na, szép — Hermina szája mosolyra görbült, miközben átnyújtotta az aprót a Lantos-lánynak. — Már megint belevisztek a rosszba... a szüleim nem repesnének az örömtől, ha tudnák, hogy a költőpénzemen édességet vásárolok.

A lány szülei fogorvosok voltak. Még szerencse, mert pár éve neki is szétálló kapafogai voltak (Dávóék társasága rengeteget csúfolta miatta), de a fogszabályzó szépen helyrehozta.

— Nem kell megtudniuk — kacsintott Gizi. — És ismered a mondást: amiről nem tudnak, az nem fáj nekik.

— Legfeljebb a fogaimnak fog fájni — nevette el magát Hermina.

— Hol folytassuk a nyomozást? — pillantott körbe Henrik.

Lilla a hullámzó Balaton egy pontjára mutatott.

— Mondjuk arrafelé.

— Miért, mi van ott? — ráncolta a homlokát a Fazekas-fiú. A következő pillanatban elkerekedett a szeme. — Te jó isten!

Nándi kezéből kiesett a fagylalt. Már mind látták...

A parttól nem messze egy holttest lebegett a vízfelszínen.