A zsíros fekete hajú férfi elégedetten összefonta maga előtt a karjait.

— Szívesen, Henrik. Megmentettem az életeteket. Ha nem figyellek benneteket az osztálykirándulás alatt, és nem követlek folyamatosan, ma nem tudtam volna szólni a rendőrségnek, hogy jöjjenek ki erősítésként a partra... Mindazonáltal, szeretnék köszönetet mondani, ugyanis a mesterkedésetek nélkül nem találtunk volna rá Valdemárt bázisára. Mióta eljöttetek onnan, kiküldünk oda helyszínelni egy másik osztag rendőrt.

— Maga is rendőr? — képedt el a fiú.

— Titkosügynök vagyok, Henrik. Tanárként beépültem az iskolába, mert a szervezetnek, aminek a tagja vagyok, egy ideje gyanús volt Malkócs László... és mint ma kiderült, valóban ő Valdemárt fő drogterjesztője. A kollégáim nemrég hívtak, hogy átvizsgálták a birtokát, és mákültetvényt találtak rajta. Titokban, a pincéjükben állították elő belőle a heroint.

— Hát ezért kivételezett Dávóval! — csapott a homlokára Henrik. — Nyomozott az apja után, és minél közelebb akart kerülni a családhoz! És ezért nem szeretett tanítani sem... mert nem tanár, hanem titkosügynök. Az osztálykiránduláson is azért láttuk olyan keveset, mert a dolgait intézte!

— Pontosan... — bólintott Persely. — Örülök, hogy megvilágosodtál.

Valdemárt más dolgokkal volt elfoglalva.

— Indítsanak vizsgálatot a gyerekek ellen is! — acsarkodott, miközben a rendőrök lefogták. — Ő itt fegyvert fogott rám! — bökött a fejével Henrik felé.

A fiú elnevette magát.

— Ezt a játék vackot? — tartotta fel vidáman a műanyagpisztolyt. — Bármelyik bazárosnál be lehet szerezni... Amíg szövegeltél a ravatalozóban, gyorsan elkértem Sanyitól.

— Micsoda?! — hördült fel a drogbáró. — Te átvertél egy játékpisztollyal?

— Nagyon úgy fest, Valdemárt — vigyorgott a férfi képébe Tób. — Vigyétek! — intett a társainak, akik közrefogták Valdemártot, és a rendőrautó hátsó ülésére tuszkolták. — Szép munka volt, Persely-ügynök — fordult a férfihoz. — Hálásan köszönöm, a társaim nevében is. Nem is tudom, mire mentünk volna maga nélkül. Hihetetlen, hogy Petrisics így elárult minket... hosszú éveken keresztül az orrunknál fogva vezetett bennünket, és még csak nem is sejtettük. Mostantól rendszeres, alapos vizsgálatot kell tartanunk a kollégáink megbízhatóságát illetően. Neked és a barátaidnak is nagyon köszönjük, Henrik — mosolygott a fiúra. — Nélkületek talán soha nem kapjuk el Valdemártot. Nem tudom, gondolkoztál-e már pályaválasztáson... de ha a jövőben esetleg rendőr szeretnél lenni, az akadémia tárt karokkal vár.

— Köszönöm! — derült fel a fiú.

— Nos, Henrik — köszörülte meg a torkát Persely —, azt hiszem, az lenne a legjobb, ha megkeresnénk a többieket, és visszavinnélek benneteket az diákszállóba. Melmauer tanárnő már biztosan aggódik.

Henrik elhúzta a száját. El tudta képzelni... Búcsút intett hát Tóbnak, és követte néhai kémiatanárát a Balaton part mentén.