A gyerekek hátrálni kezdtek, de a férfi villámgyorsan az ajtónál termett, és elállta a kiutat. Egy pisztolyt húzott elő a zsebéből, és a hatos csapatra szegezte.

— Megállj! — szólt rekedtes hangon.

Henrik és barátai kétségbeesetten feltartották a kezüket.

— Ne hadonásszatok már! — Fekete Sándor intett a szabad kezével. — Helyezzétek magatokat kényelembe.

A gyerekek egy mukkanás nélkül foglaltak helyet a poros ágyon és székeken.

— Na, most hogy lenyugodtatok, rátérhetünk a lényegre.

— Komolyan maga küldte az üzenetet? Mit akar tőlünk? — csattant fel Henrik.

— Igen, én voltam. Nem hazudtam, pontosan abból a célból vagyunk itt, amit leírtam.

— Persze, el is hisszük... — horkantott a fiú.

— Tényleg apád egyik régi barátja vagyok — bizonygatta a férfi. — Mi több, a keresztapád. Sohasem bántanálak.

— Akkor minek a pisztoly?

— Hogy meghallgassatok. És ha már itt tartunk, kérlek, tegezzetek. A nevem Sanyi.

— Ez bedilizett! — fogta a fejét Rol.

— Nem vagyok őrült! — fortyant fel a férfi. — Hadd magyarázzam el...

— Legyen — vont vállat Henrik. — Úgysincs más választásunk.

— Nem vagyok Valdemárt embere. Soha nem dolgoztam neki — kezdte Sanyi. — Az egész bebörtönzésem egy tévedésen alapul... pontosabban, egy rendőr ármánykodásán, akiről azt hittem, a barátom. Drogot csempészett a házamba, és elhitette a hatóságokkal, hogy én vagyok Valdemárt fő dílere. Sikerült elérnie, hogy rám bizonyítsák az ügyet, és elítéljenek tizenöt évre. Valdemárték most azért kezdtek el újra gyilkolni, mert kiszabadultam, és így könnyen rám kenhetik ezeket az eseteket is.

— Ezért bujkálsz? — vonta fel a szemöldökét Henrik.

— Pontosan.

— De hát, mi oka lett volna annak a rendőrnek börtönbe vetnie téged, ha nem csináltál semmit? — tette fel a logikus kérdést Hermina.

— Tudták, hogy megnehezítettem volna a dolgukat — felelte a férfi. — Nem nyugodtam volna, amíg fel nem kutatom Valdemártot, miután végzett a barátaimmal, Fazekas Janival és Lilivel. A szüleid remek emberek voltak, Henrik — nézett a fiúra —, de őket is elárulta az ember, akiben mindannyian bíztunk. Évekig barátok voltunk, Jani és Lili segített neki a felkészülésben, hogy bejusson a rendőrtiszti főiskolára. Ő is részt vett, és úgy tudom, ma is részt vesz a Valdemárt utáni nyomozásban. Tévútra vezette a szüleidet, a sorozatgyilkos kezére adta őket, és ez lett a vesztük.

Henrik arca elfehéredett. Tehát a szülei árulás áldozatai lettek. Ha a barátjuknak hitt ember nem vezeti őket félre a nyomozásban, talán sikerrel jártak volna, és még ma is élnének.

— Ki volt az az ember? — kérdezte gombóccal a torkában.

— Petrisics Péter.