— Oké, akkor most én jövök — a vörös hajú lány izgatottan fészkelődött, és megpörgette a Somersby-s üveget. Nem is lehetett volna boldogabb, amikor az pont titkos kiszemeltjénél, Fazekas Henriknél állt meg.

Ikerbátyja, akit — mint családjuk minden tagját — szintén vörös üstökkel áldotta meg az ég, már előre dörzsölte a tenyerét.

— Uhhú, ez jó lesz! Mindig Gizi feladatai a legjobbak.

— Ne legyél már ilyen kárörvendő, Roland! — szólt rá bosszúsan egy bozontos, barna hajú lány.

— Semmi baj, Hermina, állok elébe a kihívásnak — a fekete hajú fiú magabiztosan kihúzta magát, és érdeklődve várta, mit talál ki számára a legjobb haverja húga.

— Hmmm... — Gizi elgondolkodva nézett maga elé, majd hirtelen felragyogott az arca.

Az ikre, mint mindig, most is megsejtette, mi jár a fejében.

— Ajaj, ismerem ezt a nézést!

Gizi feltápászkodott a földről, és kihívóan Henrik elé sétált.

— Hang vagy kimenni a rétre, és háromszor belekiáltani a sötétbe, hogy szerelmes vagyok Melmauer Mirellába!

Vizi Roland kétrét görnyedt a röhögéstől. A 10/D-sek kedvelték ugyan osztályfőnöküket, Melmauer Mirellát, de a gondolat, hogy bármelyikük is romantikus viszonyt kezdeményezne a kimért stílusú, középkorú asszonnyal, meglehetősen abszurd volt.

Henrik egy pillanatra megütközve bámult Gizire, végül ő is talpra állt, és mosolyogva nézett a lány szemei közé.

— Simán megcsinálom.

— Hiszem, ha látom — vigyorgott a vörös karba tett kézzel.

— Henrik, nehogy megcsináld! — rémüldözött Hermina. — Ebből még nagyon nagy baj lehet! Ne akarjuk magunkra haragítani a tanárainkat már az osztálykirándulás első estéjén!

— Ugyan, kérlek! — legyintett Rol. — Már azzal szabályt szegtünk, hogy takarodó után átjöttünk a lányok szobájába iszogatni és „hang vagy"-t játszani. Ennél nagyobb bajba nem kerülhetünk. Na, ki jön még ki meghallgatni Henrik szerelmi vallomását? — pattant fel vidáman a földről.

A szőke hajú Lantos Lilla, aki éppen ezotéria magazint olvasgatott az ágyán, érdeklődve nézett fel.

— Ki akartok menni?

— Aha — Rol szaporán bólogatott. — Jössz?

— Felőlem — vont vállat a lány, és összecsukta az újságját. — Biztos mulatságos lesz.

— Na, ez a beszéd! — veregette meg a vállát a fiú.

— Csak vigyázni kell, mert ma a Hold-Plútó szög miatt nem biztos, hogy minden úgy alakul, ahogy azt eltervezzük.

— Ja, ennek csakis a Plútó lehet az oka... — dünnyögte rosszmájúan Hermina. — Ne már, srácok! Most komolyan mindenki ki akar szökni? Még te is, Nándi? — fordult a mellette ülő, kerek arcú fiúhoz.

Losonczi Nándor habozott.

— Hát... nem tudom. Herminának igaza van, ha Melmauer vagy P-Persely elkap minket, hatalmas bajba kerülhetünk — borzongott meg.

Nándi köztudottan rettegett az iskola kampós orrú, zsíros hajú kémiatanárától, a hírhedt Persely Pétertől. Balszerencséjére azonban Melmauer tanárnő fizikát tanított, így jóban volt természettudományt oktató kollégájával, és őt kérte meg, hogy jöjjön velük kísérőtanárként az osztálykirándulásra. Ennek egyébként szinte senki sem örült, mert Persely még Melmauernél is szigorúbb volt, és a diákok (néhány tanulót kivéve) egy emberként utálták. Mellesleg az érzés kölcsönös volt, a férfi sem volt oda a gyerekekért, csak néhányukkal kivételezett, például Malkócs Dáviddal. A szőke, pökhendi Dávó pedig esküdt ellensége volt a szobában tanyázó csapatnak, így hát ettől csak még jobban utálták a fiút és a tanárt is.

Ha hinni lehetett az iskolai legendáknak, nem egy szülő akarta már kirúgatni Persely Pétert, de az igazgató, Darabos Ambrus valamiért ragaszkodott hozzá, hogy alkalmazza (egyesek szerint csak azért, mert nem talált jobb tanerőt a helyére).

— Ne legyél már olyan betoji, Nándi! — noszogatta Rol. — Lefogadom, hogy Persely bezárkózott a szobájába, élni a szánalmas, antiszociális életét...

— Na, de Rol, hogy beszélhetsz így egy tanárról? — háborgott Hermina, de a fiú rá se hederített.

— ...nem érdekli, mit csinálunk mi, diákok, a közelünkbe sem akar lenni. Pokolra kíván bennünket, csak azért jött el, hogy viszonozza a szívességeket, amiket Melmauer tett érte az év során.

Nándi még mindig bizonytalankodott.

— Na, gyere már, jó buli lesz!

— Csak egyszer van osztálykirándulás az évben, ki kell használni — bólogatott Gizi is.

— És a Szaturnusz a Vízöntő jegyében vonul át, ami kedvezően hat az új kalandokra.

— Hát, jó, legyen — adta be a derekát Nándi.

A kis csapat ujjongva indult az ajtóhoz.

— Hermina, te nem jössz? — nézett vissza Henrik.

A lány könyörgően pillantott az ötösre.

— Srácok, ha elkapnak, ezért ki is csaphatnak minket!

— Ha elkapnak — hunyorgott Gizi. — Épp ez benne a buli.

— Ajj! — mérgelődött a barna hajú, és durcásan csatlakozott a menni készülőkhöz. — Jó, veletek tartok, de csak hogy ne csinálhassatok akkora hülyeséget. Viszont figyelmeztetlek, ha Melmauerék elkapnak minket, megmondom nekik, hogy én kezdettől fogva elleneztem az egészet, és csak vissza akartalak tartani benneteket.

— Nem is tudom, hogy lehetünk mi barátok — sóhajtott színpadiasan Rol. — Nyugi, Hermina, minden rendben lesz. Túlpörgeted a dolgokat, nem kell mindenen úgy aggódni.

A bozontos üstökű lány nyelvet öltött. Henrik kikukkantott az ajtón.

— Tiszta a terep — jelentette barátainak.

— Szuper! Remélhetőleg a két balek már húzza a lóbőrt.

— Roland!!!

— Mi van?

— Maradjatok már csöndben! — pisszegett Gizi.

A hatos amilyen halkan csak tudott, kilopakodott a diákszállóból a kertbe.

— És most?

Hermina karba tett kézzel nézett a kerítésre — a kaput már takarodókor bezárták a tanárok.

— Átmászunk rajta — közölte Henrik.

— Micsoda?!

— Mégis mit gondoltál, hogy jutunk ki? Tán varázslattal?

Rol jót röhögött. Ő és Henrik átsegítették a túloldalra Herminát, Lillát és Nándit, majd maguk is átmásztak. Gizi volt a legügyesebb, egykettőre a túloldalra tornázta magát.

— Irány a rét!

A kis csapat vidám hangulatban indult meg a közeli rét felé. Széles jókedvükben kis híján elcsapta őket egy fekete kocsi, amikor át akartak kelni az úton.

— Még egy ekkora parasztot! — háborgott Rol. — Elsőbbségünk lett volna, ez meg úgy hajtott át előttünk, mintha nem is létezne a zebra! Ember, azok a fehér csíkok nem dísznek vannak ott az úton! Hihetetlen, hogy minden barom jogosítványt kaphat...

A Vizi-fiú annyira fel volt háborodva, hogy csak akkor hagyott fel a bunkó sofőrök szidalmazásával, amikor végre az uticéljukhoz értek. A rét egész közel helyezkedett el a vízparthoz. Néhány fa keretezte, ám a lombokon túlról már hallani lehetett a Balaton csobogását. Most már Hermina sem volt olyan feszült — a víz hangja mindig megnyugtatta.

Gizi vigyorogva lépett elő.

— Nos, Henrik... tiéd a terep!