Niki szemszög

Jon határozott léptekkel vezetett végig a folyosón. Szívem egyre hevesebben vert, ahogy láttam az arcán a komorságot. Valami történik. Valami rossz.

– Azt mondtad, velem kell jönnöm. Mi történt, apu? – kérdeztem végül, miközben próbáltam tartani a lépést vele.

Jon egy pillanatra megtorpant, majd lenézett rám. Láttam a szemében az aggodalmat, de egy pillanatra mintha habozott volna.

– Csak biztonságban akarlak tudni, Niki. – mondta végül. – Valaki bejutott a várba. Egy idegen, aki rólad beszélt.

Megborzongtam.

– Rólam? Mit mondott?

Jon összeszorította az állkapcsát, majd folytatta az utat.

– Azt, hogy különleges vagy. Hogy a sorsod elkerülhetetlen.

Éreztem, hogy egy hideg kéz szorítja össze a gyomromat.

– És te mit mondtál neki?

Jon nem nézett rám, csak halkan válaszolt:

– Hogy téved.

Lassan elértünk Jon szobájához. Kinyitotta az ajtót, majd finoman beterelt, és maga is belépett.

– Itt maradsz. – mondta határozottan.

– De—

– Nincs de, Niki. – vágott közbe. – Nem akarom, hogy bárki is a közeledbe férkőzzön. A várban valami nincs rendben, és amíg nem tudom, hogy mi, nem kockáztatok.

Lenéztem a földre. Nem akartam bezárva lenni. De tudtam, hogy Jon csak meg akar védeni.

– Maradok. – suttogtam.

Jon bólintott, majd közelebb lépett, és letérdelt elém.

– Bármi történjék, mindig itt leszek neked. – mondta halkan, és megsimította az arcomat.

Elmosolyodtam, még ha csak halványan is.

– Tudom.

Jon még egy pillanatig rám nézett, aztán felegyenesedett és elindult kifelé. Az ajtóból még visszanézett.

– Szellem itt marad veled. Ha bármi történik, kiabálj.

Bólintottam, és néztem, ahogy kimegy, majd becsukja az ajtót. A szívem még mindig hevesen vert.

Egy idegen a várban. Rólam beszélt.

És valami azt súgta, hogy ez még csak a kezdet.

Jon szemszög

Miközben be csuktam az ajtót Niki mögött, egy pillanatig még ott álltam. Hallottam, ahogy Szellem oda sétál hozzá, és le telepszik mellé. Tudtam, hogy a farkas vigyázni fog rá, de ettől még nem éreztem magam nyugodtabbnak.

Ahogy elindultam a folyosón, a gondolataim cikáztak. Ki lehet az az idegen? Mit akarhat Nikitől? Az elmúlt években mindent megtettem, hogy meg óvjam őt, hogy meg adjam neki azt a biztonságot, amit nekem sosem volt esélyem megtapasztalni gyerekként. De most… most úgy tűnt, hogy a múlt utolért minket.

A nagybterembe érve a katonáim már ott vártak. Az őrök feszült arccal álltak, és ahogy beléptem, azonnal felém fordultak.

– Mit tudunk? – kérdeztem, miközben az asztalhoz léptem.

Dren, az egyik legrégebbi emberem, előrébb lépett.

– A férfi eltűnt, uram. – mondta komoran. – Úgy tűnik, ismerte a várat, mert senki nem látta távozni, és az összes kapu zárva volt.

Össze szorítottam az állkapcsomat.

– Nem lehetett egyedül. Valaki segített neki.

A gondolat, hogy valaki belülről dolgozhat ellene, csak még inkább növelte a dühömet. A saját embereim között is áruló lehet?

– Mit mondott pontosan? – kérdeztem újra, hátha kiderül valami, amit eddig nem tudtam.

Az egyik fiatalabb katona, aki ott volt, amikor az idegen beszélt, bizonytalanul előrébb lépett.

– Azt mondta… hogy a sárkányok sosem tűnnek el igazán. Hogy a Targaryenek sorsa nem elkerülhető. És hogy a lány…

Megállt, mintha nem merte volna kimondani a következő szavakat.

– Mondd! – szólítottam fel.

A fiú nyelt egyet, majd halkan folytatta:

– Azt mondta, hogy a lány hamarosan választani fog. És hogy akkor minden megváltozik.

A szoba elcsendesedett. Egy pillanatig senki sem mert megszólalni.

A kezem ökölbe szorult.

Niki még csak hat éves. Egy gyerek. Miféle választásról beszélhetett?

Tudtam, hogy nem hagyhatom ennyiben. Ha valaki Nikit akarja, ha valaki a múltja miatt vadászik rá, akkor meg kell találnom, és el kell intéznem.

Bármi áron.