Jon szemszög

A nap már lassan lement, és a vár falai között a szokásos csend honolt, de valami mégis különös érzést keltett bennem. Mintha valami sötét titok lappangott volna a közelben, valami, ami már régóta ott van, és csak most kezdett igazán elérni minket.

Niki mellettem sétált, és bár láttam, hogy ma este már megnyugodott, valami feszültség volt a levegőben. Olyan érzés volt, mintha valaki figyelne minket.

– Apa, miért olyan sötét a vár mostanában? – kérdezte Niki, miközben a kezét az enyémbe csúsztatta.

Meglepetten néztem rá. Épp azon gondolkodtam, hogy miként magyarázzam el neki a vár titkait, de nem voltam biztos abban, hogy elmondjam neki az igazságot. Mert nemcsak a sötétség volt az, ami most körülvett minket.

– A vár sok titkot rejt, Niki. És sokszor a titkok veszélyesek, ha túl közel kerülünk hozzájuk. – próbáltam finoman válaszolni, de valamiért úgy éreztem, hogy nem elégíti ki őt ez a válasz.

– Miért, apa? Mi a titok? Miért nem mondod el? – kérdezte Niki, és éreztem, hogy a kíváncsiság már majdnem elérte a határait.

A szívem hevesen vert, miközben próbáltam nem elárulni, hogy valójában valami elkerülhetetlen közelít.

– Mert néha a titkoknak meg kell maradniuk a múltban, ahol vannak. Az egész vár olyan, mint egy... mint egy élő lény. Néha megérzi, ha valaki közelít egy veszélyes dologhoz. – próbáltam elterelni a figyelmét, de nem voltam biztos abban, hogy sikerül.

És ekkor egy hirtelen, suttogó zajt hallottam, ami mintha a falak között csapódott volna vissza. Az egész vár, mintha megdermedt volna. A lépések gyorsak voltak, és egy olyan zaj jött, ami sosem szokott előfordulni a várban. A szívem kihagyott egy ütemet, miközben az ajtók remegtek, és egy hideg szél suhant végig a helyiségben.

– Apa? Mi történt? – Niki szorosan hozzám bújt, de láttam, hogy nem tudja megmagyarázni, mi történik.

– Maradj mögöttem, Niki. – mondtam, miközben a kezét szorosan megfogtam. A szívem gyorsan vert, és a tudatom mindent átvizsgált. Valami nem stimmelt.

A vár régi kövein visszhangzott valami idegen hang, mintha valaki vagy valami el akarta volna törni a csendet. Az ajtó lassan kinyílt, és halkan, mint egy árnyék, valaki lépett be.

A szívdobbanásom egy pillanatra elakadt, ahogy a férfi alakját megláttam az ajtóban. Nem ismertem őt, de valahogy olyan érzésem volt, hogy ő sem volt idegen a várnak. A pillantása egyenesen rám szegeződött.

Niki szemszög

Amikor apám halkan szólt, hogy maradjak mögötte, valami furcsa, hideg érzés futott végig rajtam. Az ismeretlen férfi szemei élesek voltak, és valami ijesztőt sugároztak. Éreztem, hogy valami nincs rendben, és amikor apám szorosan megfogta a kezem, azt hittem, hogy az én apám meg fogja oldani a problémát.

De a férfi nem mozdult. Csak nézett ránk, mintha próbálta volna elolvasni a gondolatainkat.

– Ki maga? – kérdezte apám határozottan, de a férfi nem válaszolt. Mintha nem is hallotta volna.

A férfi egy lépést tett előre, és egy olyan félelem áradt belőle, amitől a levegő megfagyott. A sötétben, ahogy közeledett, valami mozdult a háttérben, és hirtelen azt éreztem, hogy valami gonosz veszi át az irányítást.

– Tudom, ki vagy, Jon Snow . – mondta a férfi, és a hangja szinte visszhangzott a vár falain.

Az apám szeme szűkült, és hirtelen mintha még több veszély érezhető lett volna.

– Miért jöttél ide? – kérdezte, de most már a hangjában nemcsak a félelem, hanem a határozott harag is érződött.

A férfi nem válaszolt, csak egy pillanatra megállt, és aztán egy újabb lépést tett felénk. A szívem a torkomban dobogott, és tudtam, hogy valami szörnyű dolog fog történni.

És ekkor, mintha valami hatalmas erő hirtelen felszabadult volna, a férfi kinyújtott karja egy sötét alakot formált a levegőben. A vár minden zegzugában éreztem a nyomását.

Ez a férfi nemcsak ismerte a nevünket... hanem valami sokkal sötétebbet is tudott rólunk.

A szívem megint hevesen kezdett verni, és egy pillanatra úgy éreztem, hogy nemcsak én, hanem az egész vár is együtt lélegzik a férfival. A levegő egyre nehezebb lett, a falak mintha össze akartak volna omlani körülöttünk.

Niki szorosabban kapaszkodott belém, és éreztem, hogy ő is érzi a fenyegetést. Az én felelősségem volt őt megvédeni, és most, amikor a férfi közeledett, egyedül éreztem magam. Az érzés, hogy valami nagyobb erő kúszik be az életünkbe, szinte elviselhetetlen volt.

– Niki, menj vissza a szobádba. – mondtam, próbálva eltávolítani őt a férfi közeléből.

Niki egy pillanatra megdermedt, mintha nem akarta volna elhagyni az oldalamat, de aztán, látva a komoly arcomat, végül engedelmeskedett. Ahogy eltűnt a sötét folyosón, a férfi szemét az én arcomon tartotta. Most már biztos voltam benne, hogy ő tud valamit. Valami olyan titkot, amit én nem akartam tudni.

A férfi előrébb lépett, és most már csak pár lépés választott el minket.

– Előbb-utóbb úgyis mindent megtudsz, Jon. És nem fog tetszeni, amit találsz. – mondta, majd hátrébb lépett, mintha várná, hogy a szavak hatására valami történjen.

A feszültség elviselhetetlen volt. De a férfi nem támadott. Csak várt. Mintha meg akarta volna figyelni, hogyan reagálunk. Mi lesz a következő lépésünk.

És ekkor hallottam egy hangot a távolból.

Niki szemszög

Amikor apám azt mondta, hogy menjek el, az első gondolatom az volt, hogy nem akarom őt itt hagyni. De ahogy néztem őt, éreztem, hogy valami igazán komoly dolog történik. Tudtam, hogy most nem segíthetek neki, csak azzal, hogy biztonságban maradok.

Ahogy elhagytam a szobát és a folyosón mentem, a sötét fáklyák tompa fényében valami furcsa érzés futott végig rajtam. Hallottam, hogy a férfi hangja egyre hangosabbá válik, és mintha a falak is egyre inkább meg akartak omlani. A szívem hevesen vert, és éreztem, hogy valami rossz dolog készül.

A következő pillanatban, mintha minden összeolvadt volna, megálltam. Valami jéghideg áramlat futott végig rajtam, és egy pillanatra úgy éreztem, hogy a sötét titok, amiről apám beszélt, már nemcsak őt, hanem engem is elér.

Aztán minden elnémult.

Valami hatalmas erő mozdult meg a vár falai között, és úgy éreztem, mintha valami sötét, erős kéz markolta volna meg az egész helyet. Az egész vár, a falak, a levegő, az egész építmény mintha magába szívta volna ezt az erőt.

Ekkor egy hang hallatszott a távolból, amitől a lábam alól kicsúszott a talaj.

Apám ordítása.

Jon szemszög

Még nem tudtam, hogy mi lesz a következő lépésünk, amikor hirtelen egy hatalmas, szinte megmagyarázhatatlan erejű ütés zúgott át a vár falain. A férfi eltűnt, és a világ mintha megállt volna egy pillanatra. A következő, amit éreztem, az Niki kiabálása volt.

Egy másodperc volt csupán, de olyan gyorsan történt, hogy az egész testem bizsergett. A férfi a lányom, Niki életét kockáztatta. Az őt érintő veszély felperzselte minden védelmi mechanizmusomat. Az arcom eltorzult a haragtól, és olyan sebességgel indultam el, amire sosem gondoltam volna, hogy képes vagyok.

– NIKI! – kiáltottam, miközben futottam a torony felé, a szívem olyan hevesen vert, hogy már-már elnyomta minden egyéb érzékemet.

A várudvarán emberek kezdtek kiabálni, mindenki elérzékenyült, és sokan szaladgáltak ide-oda, de nekem nem volt más dolgom, mint hogy Niki után rohanjak.

– Ne csináld! – hallottam a férfi hangját, aki még mindig ott állt a torony tetején, Niki karjainál.

A férfi nem várt, és a következő pillanatban Niki már a levegőben volt, és a testem összes erejével próbáltam megállítani, hogy elérjem őt, de nem értem el elég gyorsan. A férfi kezéből Niki már-már a mélybe zuhant, amikor egy hatalmas üvöltés zúgott fel a toronyból.

Egy sárkány.

A torony csúcsán lévő sötét alak, aki Niki életét veszélyeztette, megmerevedett, és a félelem tükröződött a szemében. A következő pillanatban, mintha az égből érkezett volna, egy hatalmas, zöldes-arany sárkány csapott le, szárnyai szinte lesújtottak a férfi fölé, és gyorsan, szinte villámgyorsan elkapta Niki testét, mielőtt az a földet érhetett volna.

A szörnyű zuhanás helyett, Niki a sárkány szárnyai között pihent, biztonságban. Az állat hatalmas, erős karmokkal tartotta, de olyan gyengéden, hogy Niki nem sérült meg.

Én, Jon Snow, megálltam a torony alatt, és egy pillanatra megakadt a lélegzetem. A félelem és a döbbenet egyszerre kapott el. Képtelen voltam hinni a szememnek. Egy hatalmas sárkány?

A férfi, aki még pár pillanattal ezelőtt Niki életére tört, most azzal a sárkánnyal szembesült, amelyik elkapta a lányt. Ő is megbénult, és hátrált egyet, mintha megértette volna, hogy most már semmi sem volt a kezében.

– Mi a fene? – kiáltotta a férfi, és a kezét felemelte, mintha próbálta volna irányítani a helyzetet.

De túl késő volt. A sárkány mély, mély morgásokat hallatott, mintha figyelmeztetni akarta volna őt, hogy többé ne próbáljon meg közelíteni Nikihez. A lányom elengedett egy halk sikoltást, de egy pillanatra, mikor az állat szárnyai alatt biztosan megpihent, megláttam, hogy végre biztonságban van.

A férfi, aki eddig megpróbálta elrabolni Nikit, most egy lépést hátrált, és egy szót sem tudott kiejteni a száján.

Ekkor egy hang szólalt meg a távolban. A sárkány gazdája, egy ismeretlen figura, akit eddig nem láttam. A férfi csendesen, mégis magabiztosan, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, odaszólt a férfinak.

– Ne közelíts! Ez a gyermek nem a tiéd, és nem is lesz.

Minden megállt egy pillanatra. A férfi összeszorította a fogait, de tudta, hogy most már nincs menekvés. A sárkány hatalmas, szikrázó szemei rögvest őt figyelték, mintha tudták volna, hogy semmilyen fenyegetés nem érheti többé.

Ahogy a szél fújta el a port és a sárkány szárnyai finoman megrezegték a levegőt, a férfi, aki mindvégig megpróbálta elrabolni Nikit, végül megadta magát, és elhagyta a helyszínt, ahová ő hozta volna a lányt.

Niki, biztonságban, az ég felé nézett, és miközben a sárkány szárnyai alatt maradt, tudta, hogy most végre minden rendben lesz.

Jon szemszögéből, még mindig megfagyva az események gyors és szokatlan lefolyásán, lassan, nagyon lassan elindultam a torony felé. Ahogy elértem Niki mellett, mély levegőt vettem és próbáltam megérteni, hogy mi történt.

– Niki… – mondtam, és a hangom remegett, mintha minden egyes szót nehezen tudtam volna kimondani.

A sárkány lassan, de határozottan lesiklott a torony tetejéről, és egyre közelebb jött hozzám. Éreztem, hogy Niki mellett állok, és ez a szörnyű helyzet végre véget ért.

A lány megemelte a fejét, és mosolygott rám. Eddig a pillanatig nem tudtam, hogy ő is megértette, mi történt.

– Jon… – mondta lágyan, és a szemében nem volt félelem, hanem inkább csillogó kíváncsiság. – Ez a sárkány… ő mentett meg.

Éreztem, hogy az összes feszültség eltűnik, mintha egy hatalmas kő esett volna le a szívemről. És ahogy ott álltam, végre megértettem, hogy a világ, amiben élünk, sokkal titokzatosabb és veszélyesebb, mint bármi, amit valaha is képzeltem.

De most már nem volt mitől félnem.