Niki szemszög

A nap első sugarai belopakodtak az ablakon, és én éreztem, hogy valami különleges van a levegőben. A szoba nyugodt, csendes volt, de egyfajta izgalom bújt meg a szívemben. Ma van a születésnapom, és bár nem voltak hatalmas terveim, tudtam, hogy valami csodás dolog fog történni. Az apám, Jon, már reggel korán felkelt, és hallottam, ahogy a ház körül mozog. De a legjobb rész az, hogy Szellem is ott volt velem, mint mindig.

Ahogy felkeltem az ágyból, a tükörbe néztem, és magamra mosolyogtam. Bár még mindig nem éreztem magam teljesen boldognak, de a születésnap mindig egy új lehetőséget adott. Reméltem, hogy ma több lesz, mint csak egy átlagos nap.

A ház csendje gyorsan megtört, ahogy egy ismerős hang hallatszott a lépcső aljáról.

– Boldog születésnapot, Niki! – kiáltotta Jon, miközben belépett a szobába. A kezében egy apró, kézzel készített tortát hozott. Az arcán egy olyan mosoly volt, amit már régen nem láttam.

– Köszönöm, apu! – mondtam, és éreztem, hogy a szívem megdobban a szeretettől. – Ez gyönyörű!

A torta tetején egyetlen gyertya égett, és bár nem volt semmi nagy dolog, nekem ez volt a legszebb születésnapi ajándék, amit kaphattam volna. Jon leült mellém, és Szellem is odabújt hozzám. Az a pillanat valami különleges volt, mintha az egész világ egy pillanatra megállt volna.

– Most kívánj valamit! – mondta Jon mosolyogva, miközben rám nézett. – De ne mondd el!

Csendben lehunytam a szemem, és egyetlen kívánságra gondoltam: hogy mindig együtt legyünk, hogy mindig megvédhessenek engem, és hogy minden rendben legyen. Mert bármi is történjen, a családom ott lesz mellettem.

A kívánságom után meggyújtottam a gyertyát, és elfújtam, miközben Jon és Szellem figyeltek.

– Most egy finom reggelit hozok neked, és utána mehetünk sétálni! – mondta Jon. – Ma te vagy a legfontosabb személy a világon.

A szívmelengető szavai boldoggá tettek. Az élet nem mindig volt könnyű számomra, de ezekben a pillanatokban éreztem, hogy megvan mindenem, amire szükségem van: egy szerető apu és egy hűséges kutya, akik mindig mellettem állnak.

Jon szemszög

Ahogy Niki kívánsága után felnevetett, láttam rajta, hogy a szíve teljesen fel van töltődve. Boldog voltam, hogy én is hozzájárulhattam ahhoz, hogy ez a nap különleges legyen számára. Tudtam, hogy az életben sok nehézség vár ránk, de ma csak egy dolog számított: Niki boldogsága.

Néztem őt, ahogy az apró tortát próbálja megenni, és Szellem, aki mindig is egy kicsit kíváncsi, ott ült mellette, mintha ő is várt volna egy falatot. De tudtam, hogy ma nem Szellem kapja a figyelmet. Ma csak Nikié volt minden.

– Mi lesz a kívánságod, kicsim? – kérdeztem tőle, miközben próbáltam megfigyelni, hogy mi rejlik a szívében.

Niki mosolygott, de nem válaszolt. Aztán, miután elfújta a gyertyát, rám nézett.

– Azt kívántam, hogy soha ne legyen vége a boldogságomnak. – mondta halkan, és én éreztem, hogy a szívem megtelik. Mert bár a világ tele van veszéllyel és fájdalommal, ott volt ő, a kislányom, aki mindig emlékeztetett arra, hogy a legfontosabb dolog a szeretet és a család.

A nap folytatásaként sok boldogságot kívántam neki, és mindent megtettem, hogy a lehető legjobb napot biztosítsam számára. Niki édes kis nevetése, ahogy Szellemet próbálta megszelídíteni a torta maradékával, mindent elmondott arról, hogy mi igazán fontos: a szeretet, a család, és az, hogy mindig ott legyünk egymásnak, bármilyen nehézségek is érjenek minket.

Ahogy Niki boldogan majszolta a tortát, egy pillanatra megálltam és figyeltem őt. Az a mosoly az arcán, a tiszta boldogság, amit sugárzott, mindenért kárpótolt. Ilyen pillanatokban, amikor ő a szívemben, minden más jelentéktelenné vált. Az életem mindig is körülötte forgott, de most még inkább éreztem ezt, ahogy lassan felneveltem.

– Hogy tetszik a reggeli? – kérdeztem, próbálva fenntartani a könnyed, szeretetteljes hangot. – Remélem, nem túl édes.

Niki felnézett, és egy apró mosolyt küldött felém.

– Tökéletes! – mondta lelkesen, miközben kinyújtotta a kezét, és szorosabban ölelte át Szellemet, aki hűségesen mellette ült, várva a következő falatot. – Ez az én legjobb születésnapi reggelim!

Valóban, a konyhában uralkodó hangulat tökéletes volt. A reggeli fények, a nyugalom és Niki vidámsága mindent elmondott. Mostanra már mindketten tudtuk, hogy a világ legfontosabb dolga, hogy őt boldoggá tegyem. Nincs más feladatom, csak őt megvédeni és támogatni mindenben.

– Mi lenne, ha most elmennénk egy kicsit a rétre? – javasoltam, miközben felálltam, hogy összeszedjem a tányérokat, amiket még elfelejtettem eltenni. – Szellem is biztosan szeretne egy kis futkosást.

Niki felfelé nézett, és a szemeiben a kíváncsiság csillogott.

– Igazán? Most? – kérdezte lelkesen. – Hova megyünk?

– Csak egy kis séta a réten. Az idő tökéletes hozzá. – válaszoltam, miközben elmosolyodtam. Az egész világ csak nekünk, egy kis családnak szólt ezen a napon.

Niki hirtelen felugrott, és elindult az ajtó felé.

– Szellem, gyere, indulunk! – kiáltotta, és az ő lelkesedése engem is elragadott. A kutya örömmel ugrott fel, és máris követte őt az ajtó felé. Az én kis családom – a szívem teljes teljessége.

Miközben kiléptünk az ajtón, a friss tavaszi levegő betöltötte a tüdőmet. Az idő csodálatos volt, éppen ideális egy kis szabadtéri sétához. Niki, Szellem és én. A világ minden kincse nem érhetett volna fel ezzel a pillanattal.

– Képzeld, apa! – kezdte Niki, miközben a rét felé tartottunk. – Egy nap talán olyan nagy leszek, mint te! Vagy még nagyobb!

A szívem elolvadott. Mindig is azt akartam, hogy erős legyen, de azt is, hogy megőrizze a kedvességét és a gyermeki ártatlanságát. És most, hogy ezt mondta, olyan érzésem volt, mintha mindent elértem volna.

– **Ne aggódj, kicsim! – mondtam, miközben átöleltem. – Már most is rendkívüli vagy. És mindig is az leszel.

Ahogy tovább sétáltunk, és a nap fénye lassan felhőket oszlatott el a fák fölött, éreztem, hogy a világ valójában csak ezen az egyszerű pillanaton múlik. Minden, amit tettem, azért volt, hogy ő boldog legyen, hogy a családunk együtt maradjon. Niki, Szellem és én. Semmi más nem számított, csak az ő mosolygós arcát nézni és tudni, hogy mindent megteszek, hogy megvédjem őt.

Ahogy a réten sétáltunk, Niki egy pillanatra megállt, és úgy tűnt, mintha valami elgondolkodtatná. Tekintetét egy fa felé irányította, és én észrevettem, hogy a szemei ragyognak a boldogságtól. Még sosem láttam ilyen lelkesedéssel, és valami azt súgta, hogy ez a nap még jobb lesz, mint bármi, amit eddig tapasztaltunk.

– Apa, nézd! – mondta hirtelen, és felém fordult. – Ez a fa olyan szép!

Egy pillanatra megálltam, és követtem a tekintetét. Az öreg fa hatalmas volt, ágai szétágaztak, mintha egy óriási, védelmező kezet formáltak volna, amely átöleli az egész világot. És abban a pillanatban valóban azt éreztem, hogy ő az én világom, és hogy mindent megtennék érte, hogy megóvjam.

– Tudom, kicsim. Ez egy különleges fa. De van valami még fontosabb, amit szeretnék neked adni. – mondtam, miközben elővettem egy kis dobozt, amit eddig a zsebemben rejtettem. A doboz kicsi volt, és a tetején egy arany szalag díszelgett.

Niki kíváncsian nézett rám, és az arca tele volt izgatott kíváncsisággal. Az egész testével várta, hogy mi rejlik a kis dobozban.

– Mi az, apa? – kérdezte szinte suttogva, és szemei tágra nyíltak, mintha egy titkot próbálnék elárulni neki.

– Csak egy kis ajándék, ami rád vár. – mosolyogtam rá, és óvatosan kinyitottam a dobozt.

A doboz belsejében egy apró, kézzel készített medál feküdt, amelyet egy kis lánc díszített. A medál alakja egy szív volt, de valahogy úgy volt formálva, hogy azt a hatást keltette, mintha a szív két feléből egy-egy kis szárny formálódna ki. Épp olyan, mint ő: erős, de ugyanakkor törékeny és gyengéd.

Niki elállt a lélegzete, és rögtön kinyújtotta a kezét, hogy megérintse az ajándékot.

– Ó, apa... – suttogta, és a hangja tele volt meglepetéssel. – Ez csodálatos! Tényleg nekem?

– Igen, kicsim. A legjobb ajándék, amit adhatok neked. Mert te vagy a szívem. – válaszoltam, miközben a nyakába akasztottam a medált. – Ez mindig emlékeztessen arra, hogy itt vagyok veled, bármi történjék is.

Niki szemében könnyek gyűltek össze, de a mosolya egyre szélesebb lett. Felugrott, és szorosan átölelt engem.

– Köszönöm, apa! – mondta boldogan, és éreztem, ahogy a kezében az ajándékomat szorítja, mintha már soha nem akarná elengedni. – Mindig emlékezni fogok rá!

Ahogy így álltunk ott a réten, egy pillanatra úgy éreztem, hogy az idő megállt. Niki boldogsága mindent elmondott. Minden, amit tettem, ezt a pillanatot szolgálta, és semmi más nem számított, csak az, hogy ő mosolyog, hogy ő boldog.

– Ez a nap csak rólad szól, kicsim. Élvezd ki minden pillanatát. – mondtam, miközben elhúzódtam tőle, és végignéztem az arcán, amely most még ragyogóbbnak tűnt, mint valaha.