Jon szemszög

Néhány órával később a csend vastagon ült a szobában. A szolgálók, akik az ajtó előtt álltak, figyelmesek voltak, és bár próbáltak minél csendesebbek lenni, az én gondolataim egyfolytában Nikinél jártak. Az orvos is elment, de az arca elárulta, hogy továbbra is figyelni kell a kislány állapotát.

Az ajtó nyitva maradt, hogy szellőzhessen, és én ott ültem az ágy mellett. A lámpa gyenge fényében láttam, hogy Niki még mindig pihen. A szemei, bár behunytak, valahogy mintha a világ legnagyobb titkait rejtegetnék, és én minden egyes pillanatra kíváncsi voltam. Milyen érzés lenne megérteni, hogy mi történik benne, mi rejlik a mélyben?

De nem volt időm ezen gondolkodni. Az ajtónak egy halk nyikorgása rávilágított, hogy valami történik. Az emberek, akik kint figyeltek, valami fontosat hoztak hírül. Egy férfi lépett be. A tekintete komoly volt, és a kezében egy boríték volt.

– Jon. – szólalt meg a férfi halkan, miközben letette a borítékot az asztalra. – Megvan.

A szívem hevesebben kezdett dobogni. Az a férfi, aki elrabolta Nikit, nyomokat hagyott maga után. A szavaival próbáltam összeszedni minden gondolatomat, de egyre inkább azt éreztem, hogy nem tudok megnyugodni. Nem volt elég, hogy Niki biztonságban van itt. Az érzés, hogy a kislány életét veszély fenyegetheti, mindig ott volt a háttérben.

– Mi történt? – kérdeztem, miközben a férfi komolyan pillantott rám.

– Eljutottunk a nyomra, Jon. A férfi, akit keresünk, az éjszaka elmenekült, de hagyott egy nyomot. Úgy tűnik, hogy a közelben rejtőzködik. Az embereink már felkészültek, hogy lecsapjanak rá.

Nehéz levegőt vettem. Az igazság az volt, hogy a férfi nemcsak egy egyszerű támadó volt. Valami sokkal sötétebb lappangott a háttérben, valami, amit nem tudtam azonnal megérteni. Miért éppen Niki? Miért most?

A gondolatok szinte megfulladtak, miközben odaléptek egy asztalhoz, ahol térképek hevertek. Az egyikük ujja mutatta a helyet, ahol a férfi bujkált.

– Mi van a következő lépésekkel? – kérdeztem.

– Bármi is legyen a célja, meg fogjuk akadályozni, hogy elérje. – mondta a férfi. – De szükségünk lesz rád, Jon. Te is fontos vagy ebben a küldetésben.

Az arcomat égette a félelem, de a gondolat, hogy megvédhetem Nikit, minden mást háttérbe szorított. Meg akartam érteni, miért célzott ránk, de most a kislány biztonsága volt az első.

Niki szemszög

Bár aludtam, a lélegzetem olyan gyorsan emelkedett és süllyedt, hogy úgy éreztem, a világ mindent elnyel. Az álom egy külön világba vezetett, ahol a szürke fátyol között csillogtak apró fények. Éreztem, hogy valaki ott van velem. Az érintés, amit az apám adott nekem, sosem hagyott el. De miközben próbáltam összeszedni magam, valami furcsa érzés kísértett.

A levegőben valami zűrzavar volt. A ház minden zugát átjárta egy érzés, hogy valami történt. De hogy mi, azt nem tudtam még akkor.

A szemem félig nyitva volt, amikor felébredtem, és az ágy melletti széken egy alak ült. Szellem, a farkasom, ott pihent, figyelve engem, mintha meg akarná biztosítani, hogy nem vagyok egyedül. De a másik helyiségből zajokat hallottam, és úgy éreztem, hogy minden egyes hang egyre közelebb hozza a félelmet.

Az apám hangja hallatszott. Éles, de elég nyugodt, hogy megerősítsem, minden rendben lesz. A biztonság érzése valami különleges módon eltölthetett, de amikor a lábamat leengedtem az ágyról, a csendben egy apró, szinte hangtalan reszketés érezhetővé vált.

Bármi is történt volna, most már mindent képesnek kell lenni elviselni. De mi történik akkor, amikor az ember nem találja a választ? Mi történik, ha több titok van, amit meg kell oldani?

A gondolatok egyesítették erőmet, és felálltam, elindultam a szobából. Az apámnak szüksége volt rám.

Jon szemszög

A feszültség nőtt, és amikor a férfi távozott, úgy éreztem, hogy a dolgok elérik a csúcspontjukat. Egy következő lépés, egy újabb harc vár ránk. De valami mégis mindennél fontosabb volt: a kislányom, Niki, aki végre nyugodtan aludt. Azonban tudtam, hogy nem hagyhatom magára.