Jon szemszög

A csend, ami körülvett, szinte súlyos volt. Niki ágyában feküdt, még mindig mozdulatlan, miközben az orvos az ajtóban állt, hogy biztosítson engem arról, hogy minden rendben lesz. A szívem folyamatosan a torkomban dobogott. A kislány keze az enyémhez volt szorítva, és én minden egyes mozdulatát figyeltem, mintha csak egy apró jele lehetne annak, hogy visszatér az élet.

A szolgálók csendben dolgoztak, az egyik bejött, hogy meleg teát hozzon, a másik gyógynövényeket szedett, hogy még jobban támogassák a gyógyulását. Mindenki próbált segíteni, de mindentől függetlenül éreztem a hatalmas tehetetlenséget. Az a férfi, aki elrabolta, mindent elmondott róla. Ő tudta, ki ő, tudta, hogy a Targaryen nevet viseli.

A múlt árnyai újra rám nehezedtek. Azt kívántam, bárcsak képes lettem volna megakadályozni mindezt.

– Mi lesz vele, Jon? – hallottam egy halk, aggodalmas hangot.

Az ajtóban álló férfi, az orvos, lépett be. A szavak súlya nagy volt, de próbáltam összeszedni magam.

– Várunk. Egyelőre a legjobb, amit tehetünk, hogy biztosítjuk, hogy pihenjen és megnyugodjon. – válaszoltam, bár a fájdalom a hangomban nem tudott eltűnni.

Aztán, mintha megérezte volna a feszültséget, Niki keze egy apró mozdulattal összerezzent. A szívem hevesebben vert.

– Niki? – suttogtam, és közelebb hajoltam hozzá. Az ajkaim remegtek.

Niki szemei megmozdultak, lassan, mintha a mély alvásból próbált volna felébredni. Egy kis idő múlva, végre, a szemei teljesen kinyíltak. Fáradtan pillantott rám, majd halk hangon suttogott.

– Apu?

A szavak, bár gyengék voltak, óriási megkönnyebbülést hoztak. Az ajkaim remegtek, ahogy végre egy halvány mosoly jelent meg az arcomon.

– Itt vagyok, Niki. Mindig itt leszek. – mondtam, miközben a kezemmel simítottam végig az arcán, hogy biztosítsam, ott vagyok.

A kis kezét szorosan fogtam, és hallottam, ahogy Niki mély levegőt vesz, próbálva erőt gyűjteni. Az ajtónál lévő orvos is közelebb lépett, hogy megnézze, mi történt.

– Jól van? – kérdezte, miközben egy pillanatra megállt az ágy mellett.

– Igen, úgy tűnik, hogy most már ébredezik. – válaszoltam.

Niki még mindig remegve próbált felülni, de látszott, hogy gyenge. Szüksége volt még időre, hogy igazán magához térjen.

– Mi történt? Hol vagyunk? – kérdezte, próbálva körbenézni.

– Minden rendben van, Niki. A várban vagyunk. Az orvosok segítenek. – mondtam halkan, próbálva megnyugtatni őt.

A tekintetét az arcomra emelte, és láttam a zűrzavart a szemében.

– A férfi… az a férfi… mi lesz vele?

A kérdése éles fájdalmat ébresztett bennem, de próbáltam erős maradni, miközben válaszoltam.

– Nem kell aggódnod miatta. Mi vigyázunk rád, és nem engedjük, hogy bántsanak.

Niki elmosolyodott, de még mindig fáradtan. Az orvos ekkor intett, hogy elég lesz az álmosító főzetből, amit eltervezett, és hogy most pihennie kell.

– Néhány óra pihenésre van szüksége, Jon. Meg fog gyógyulni, de most nyugodjon meg.

Niki szemei lassan ismét lecsukódtak, és néhány percen belül újra elaludt.

Én pedig ott maradtam, figyelve őt, és tudtam, hogy bármi történjék is, most már a legfontosabb, hogy ő biztonságban legyen, és hogy soha többé ne kelljen ilyen rémálmokat átélnie.