Jon szemszög

A lábaim remegtek, de nem állhattam meg. Niki mozdulatlanul feküdt a karjaimban, és minden egyes lépésnél éreztem, mennyire könnyű… túl könnyű. A szívem a torkomban dobogott, ahogy átrohantam a vár udvarán, és az emberek döbbenten bámultak rám.

– Hívjatok egy orvost! Azonnal! – kiáltottam. A hangom élesen hasított a hideg levegőbe, és néhányan azonnal mozgásba lendültek.

Egy fiatalabb szolgáló szaladt a torony felé, míg egy másik az orvosi szárnyhoz rohant. Pár pillanat múlva egy idős férfi lépett ki a folyosóról. Ő volt Maester Luwin egyik utódja, egy tapasztalt gyógyító, aki már régóta gondoskodott Winterfell népéről.

– Fektessétek le az ágyba! – utasította határozottan, ahogy közelebb lépett hozzánk.

Egy cseléd kinyitotta a szobám ajtaját, én pedig azonnal odasiettem az ágyhoz, és óvatosan lefektettem Nikit. A kislány arca sápadt volt, a légzése alig észrevehető.

– Mióta van ebben az állapotban? – kérdezte az orvos, miközben már a lány homlokát tapogatta.

– Néhány perce ájult el. A toronyban tartották fogva… az a férfi, az a rohadék lelógatta onnan! – a hangom remegett a dühtől és a tehetetlenségtől. – És aztán… aztán Erith megmentette, de utána egyszerűen összeesett a karjaimban.

Az orvos bólintott, és a kezét Niki csuklójára helyezte.

– A pulzusa gyenge, de stabil. – mondta csendesen. – A teste kimerült, és valószínűleg sokkos állapotban van.

– Fel fog ébredni, ugye? – kérdeztem halkan.

A gyógyító rám nézett, és bár az arca komoly maradt, a szemében volt valami nyugtató.

– Meg fog gyógyulni, Jon. De most pihennie kell. A teste és az elméje is meggyötört. Ki tudja, milyen rémületet élt át odafent.

Lenyeltem a torkomban formálódó gombócot, és leültem az ágy szélére. Óvatosan megfogtam Niki apró kezét, és hüvelykujjammal végigsimítottam a hideg bőrén.

– Kell neki valami gyógynövény, vagy bármi, ami segíthet? – kérdeztem.

– Adok neki egy enyhe főzetet, ami segíthet megnyugodni és mélyebben aludni. – felelte az orvos. – De az igazi gyógyulást az idő és a szeretet hozza el számára.

Bólintottam, de a félelem még mindig nem hagyott nyugodni. Niki annyira törékenynek tűnt, olyan védtelennek… és én majdnem elveszítettem őt.

A gyógyító elvonult, hogy elkészítse a főzetet, én pedig ott maradtam Nikivel. Szellem is odafeküdt az ágy mellé, a hatalmas farkas csendesen figyelte kis gazdáját.

– Itt vagyunk, kicsim. Mindig itt leszünk. – suttogtam, és egy pillanatra lehunytam a szemem, miközben ujjaink összekulcsolódtak.

Most már csak várnom kellett.