Niki szemszög

A szél egyre erősebben csapkodott, miközben Erith szárnyai alatt repültünk a vár felé. Az érzés, hogy most én voltam a titkok középpontjában, mindent felborított bennem. Még most is a férfi hangja visszhangzott a fejemben, aki mindent elmondott, miért hozott ide. A gondolataim megint összevissza kalandoztak, de most már próbáltam összeszedni magam.

– Erith! Mi történik most? Miért hoztál vissza ide? – kérdeztem, ahogy próbáltam a sárkány szárnyai közül kikandikálni, hogy lássam a vár körvonalait.

A válasz hosszan elhúzódott, mintha a sárkány nem akart volna mindent egyszerre elmondani.

– A titkok, amelyek eddig rejtve voltak, most mind feltárulnak, Niki. A döntés a tiéd. – válaszolta végül Erith. – A férfi, aki elrabolt, sokkal többet tud rólad, mint bárki más. És ha meg akarod érteni, miért vagy olyan fontos, meg kell hoznod a döntést.

Erith hangja mély és komoly volt, és tudtam, hogy valami fontosat kell tennem. Egy pillanatra elgondolkodtam, vajon mit hoz a jövő, ha nem teszek semmit. Mi történik, ha nem hozom meg a megfelelő döntést? – kérdeztem magamban, de nem tudtam választ adni magamnak.

A vár most már előttünk volt, és miközben egyre közelebb repültünk, éreztem, hogy a levegő egyre feszültebbé válik. Mintha valami fenyegető, sötét erő közeledne.

Jon szemszög

Az egyedüli dolog, ami most számított, Niki volt. Minden lépésem fájt, minden mozdulat terhet rakott a testemre, de nem érdekelt. A világ most egyetlen cél körül forgott – megtalálni őt. A férfi, aki elrabolta, még mindig szabadlábon volt, és valami azt súgta, hogy Niki biztonsága most mindennél fontosabb.

A kinti szél süvített, és az egész vár körül minden zizegett. Mintha a levegő tele lett volna valami feszültséggel. Egyre több ember gyűlt össze a vár udvarán, és mindannyian tudták, hogy valami nincs rendben. A sárkány már megérkezett, és valami veszélyes közelgett.

– Jon, pihenned kell! – mondta egy orvos, miközben próbálta megállítani, hogy elhagyjam a szobát. – A te állapotod még nem javult teljesen!

De nem tudtam. A férfi még mindig ott volt, valahol a közelben. És az egyetlen dolog, ami most fontos volt, Niki biztonsága volt.

– Ne állj meg, Jon! Most nem az idő pihenni! – mondtam magamnak, és próbáltam erőt venni a fájdalmon.

Ahogy az udvar felé haladtam, egy ismerős alakot láttam meg a távolban. Niki!

De ahogy közelebb értem, valami éles fájdalom hasított a mellkasomban. Mintha a világ hirtelen összeomlott volna. Éreztem, hogy valami nem stimmel. A férfi, aki elrabolta, ott állt, és mintha egyenesen a szívembe markolt volna.

– Niki! – kiáltottam, miközben gyors léptekkel közeledtem. A fájdalom egyre erősebben nyomta a mellkasom, de nem állhattam meg.

A férfi csak mosolygott, miközben elővett valamit a zsebéből. Valami fényes csillogott a kezében. Mi történik most? Miért van minden ilyen gyorsan? A válasz nem jött.

De aztán, ahogy a sárkány szárnyait kiterjesztve szállt el mellettem, egyetlen szó volt, ami átsuhant az agyamon: Niki.

De most már késő volt.

Niki szemszög

Az érzés, hogy valami történni fog, szinte túlélhetetlen volt. A férfi, aki felkapott, most épp az egyik torony felé tartott. A kezei erősen markolták a karomat, ahogy felfelé rohantunk a lépcsőkön. A szívem egyre gyorsabban vert, és az egész világ elsötétedett körülöttem.

– Miért csinálod ezt? Miért akarod megölni őt? Miért engem? – kérdeztem, ahogy próbáltam kiszabadulni a szorításából. A félelem eluralkodott rajtam, de próbáltam megérteni, mi történik.

A férfi egy pillanatra megállt, és ránézett.

– Te nem vagy itt véletlenül. A Targaryen vér, amit hordozol, hatalmat ad. A világot változtatni fogod, és én nem engedhetem, hogy bárki is megakadályozza a tervem. – mondta hidegen, mintha valami kegyetlen titkot osztott volna meg velem.

– Nem! Nem fogok segíteni neked! – ordítottam, miközben próbáltam kitörni a szorításából.

De a férfi nem reagált, csak még szorosabban markolta a karomat, és a torony legfelső szintje felé rohant.

Amikor végre felértünk, a férfi megállt, és a kezében egy éles tárgy villant fel, amit a torony széléhez emelt.

Mi lesz most?