Jon szemszög

A szívem úgy zakatolt, mintha ki akarna ugrani a helyéről. A fájdalom, amit eddig elnyomtam, most újra végigfutott rajtam, de nem állhattam meg. Niki ott volt, és a kezébe egy élet volt, amit vissza kellett szereznem.

A férfi előttem állt, és valami olyan gúnyos mosollyal nézett, mintha az egész helyzetet ő irányítaná. A kezeiben egy hatalmas, éles kard, és a kezét a nyakam felé irányította.

– Miért? – kérdeztem dühösen, miközben a szemeim még mindig Nikit keresték. – Mit akarsz tőle? Miért nem hagytál minket békén?

A férfi csak végigmért engem, és egy pillanatra mintha elgondolkodott volna, mielőtt válaszolt volna.

– A Targaryen név több, mint amit ti valaha is gondolnátok – mondta csendesen, és a kardot a földre tette. – És Niki… ő az egyetlen, aki kulcs lehet mindenhez. A múlt titkainak feltárásához.

Nem értettem, mit akart mondani, de nem is érdekelt. Csak Niki. Ő volt az, akit meg kellett mentenem.

– Ha bármi baj történik vele, esküszöm, hogy nem fogsz élve távozni innen. – A hangom egyre mélyebb és fenyegetőbb lett.

A férfi most már nevetett, mintha csak szórakozna velem.
– Még mindig nem érted, Jon Snow. Te nem tudod, milyen erő lakozik benne, és azt hiszed, hogy minden ilyen egyszerű.

De nem volt több időm beszélgetni. Szellem morogva ugrott előre, és a férfi, mintha várta volna ezt a pillanatot, gyorsan visszahúzta a kardját, és csapást mért rá.

A farkas, akit annyira szerettem, azonnal elhajolt, de a támadás annyira erős volt, hogy megsebesítette. Szellem hátrahőkölt, de nem hátrált meg, és egy újabb támadással próbálkozott.

– Ne! – kiáltottam, miközben megpróbáltam közbelépni, de a férfi gyorsan felemelte a kardot, és felém fordult. Egy hatalmas vágás csapott le rám, amitől a levegő is megfagyott körülöttem. A fájdalom, amit éreztem, olyan éles volt, hogy alig tudtam megmozdulni.

A kard keresztülhasította a vállamat, és én elestem. Az arcomra zuhant a hó, és a világ egy pillanatra eltűnt körülöttem.

De akkor valami történt. Egy erő, amit nem értettem, de egy pillanatra azt éreztem, hogy valami elindult bennem. A kezem remegett, a fájdalom nem engedett, de valami más történt.

Az életemért küzdöttem.

Szellem ott volt, és visszahúzódott egy pillanatra, mintha megértette volna, hogy nekem most magamnak kell elvégeznem a dolgokat.

A férfi nem várt rám. Visszavonult, mintha biztos lett volna a győzelmében, de én nem hagytam, hogy ez megtörténjen.

Felálltam, miközben az izmaim és a sérülésem ellenére előre haladtam. Az erőm, amit most éreztem, nem a haragból, hanem a szeretetből jött. Az egyetlen dolog, ami számított, Niki volt.

– Ne merj hozzáérni! – ordítottam, miközben elengedtem a fájdalmat, és minden erőmmel rátámadtam.

A férfi nem számított rá. A kardjával próbált védekezni, de most már az én kezem irányította a mozdulatokat, és a harc egy új fordulatot vett. Minden egyes ütésem, minden egyes mozdulatom a célom felé vezetett.

És akkor, amikor úgy tűnt, hogy minden remény elveszett, a férfi megrogyott, és a kardot leejtette.

De ekkor egy erős kéz fogta meg a karomat. Niki ott állt mellettem. A kezeiben egy fényes, erőteljes fény, amit nem tudtam hova tenni, de éreztem, hogy ő is erősebb lett.

– Apu, jól vagy? – kérdezte, és a hangjában ott volt a régi, megszokott szeretet, amit sosem hagyott el.

A férfi most már térdre esett, és nem mert egy szót sem szólni. Niki azonnal a térdére borult mellettem.

– Ne aggódj, apu. Megmentettelek. – mondta halkan, de határozottan.

A szívem szinte felrobbant a boldogságtól, miközben felnéztem rá. A szemében ott volt a félelem, de ugyanakkor a bizonyosság is. Ő most már nem volt az a kis lány, aki fél és védtelen volt. Ő volt az, akinek egy egész világot kellett megmentenie.

A férfi elbukott, és én nem tudtam, mit mondjak. Azon kívül, hogy most már minden rendben lesz.