Jon szemszög

A tűz csendesen pattogott a kandallóban, miközben egy bögre forró bort szorongattam a kezemben. Niki az egyik széken ült, betakarózva egy vastag gyapjútakaróba. A kezei még mindig enyhén remegtek, és a szeme sarkából folyamatosan az ablakot figyelte.

Láttam rajta, hogy nem tudja kiverni a fejéből azt a férfit. Őszintén szólva, én sem tudtam.

Ki volt ő? Honnan tudott Nikiről? És ami a legfontosabb… mit akart tőle?

– Niki… – szólítottam meg halkan. – Jól vagy?

A kislány lassan rám nézett, de a tekintete még mindig riadt volt.

– Azt mondta… hogy nem tartozom ide – suttogta. – Honnan tudja? Miért mondta ezt?

Próbáltam válaszolni, de a szavak nem jöttek könnyen. Egyedül egyetlen dolgot tudtam: nem hagyhatom, hogy ez a férfi újra a közelébe kerüljön.

– Ne aggódj, Niki – mondtam végül, és egy kis mosolyt erőltettem az arcomra. – Nem fog bántani. Nem engedem.

A kislány bólintott, de nem tűnt megnyugodottnak.

Egy idő után úgy tűnt, kezd elálmosodni, így felállt, és elindult a szobájába.

– Csak egy kicsit lefekszem – mondta halkan.

Bólintottam, de belül továbbra is nyugtalan voltam.

Ekkor valami neszezés hallatszott kintről.

A kezem ösztönösen a kardom markolatára siklott, és az ajtóhoz léptem. A fák között a szél fütyült, és a havat kavarta, de más nem volt látható.

Biztosan csak képzelődtem.

Sóhajtva hátraléptem, és elhatároztam, hogy éjszakára Szellemet az ajtó előtt hagyom, hogy vigyázzon Nikire.

Nem tudtam, hogy ekkor már késő volt.

Niki szemszög

A takaró melege körülölelt, de valamiért mégis fázni kezdtem. Egy furcsa érzés kerített hatalmába, mintha valaki figyelne.

Kinyitottam a szemem.

A szobám sötét volt, és minden csendesnek tűnt. Az egyetlen fény a hold halvány sugara volt, amely beszűrődött az ablakon.

És akkor megláttam őT.

A férfi ott állt az ágyam mellett.

A sikolyom bennrekedt a torkomban.

A csuklyás idegen némán hajolt fölém, és egy erős kéz tapadt a számra, elfojtva minden hangot.

– Ne küzdj – suttogta hidegen. – Nem akarlak bántani… de el kell jönnöd velem.

Megpróbáltam kiszabadulni, de erősebb volt nálam. Egyik karjával a mellkasomhoz szorított, míg a másik keze egy kendőt emelt az arcom elé.

Valami furcsa, édeskés szag csapta meg az orrom.

Megszédültem.

A szemeim elhomályosultak, a végtagjaim elgyengültek.

Az utolsó dolog, amit éreztem, az volt, hogy a férfi felemel, és a hideg éjszakai levegő az arcomat csapja.

Aztán…

Minden elsötétült.

Jon szemszög

Hajnali szürkület volt, amikor egy furcsa érzésre ébredtem. Mintha valami… hiányozna.

Felültem az ágyban, és azonnal éreztem, hogy valami nincs rendben. A szoba túl csendes volt.

Felkaptam a köpenyem, és kisiettem a folyosóra.

– Niki? – szóltam be a szobájába, de nem érkezett válasz.

A hideg végigfutott a gerincemen.

Beléptem a szobájába… és az ágy üres volt.

A takaró a földön hevert, az ablak pedig tárva-nyitva. A hóban egyértelműen látszottak a nyomok.

Valaki bejutott a házba.

Valaki elvitte Nikit.

A mellkasom összeszorult, és egy pillanatra úgy éreztem, mintha az egész világom összedőlne.

Aztán a pánik helyét átvette valami más.

Düh.

Az a férfi visszajött érte. És most meg fogom találni.

Akárhová vitte Nikit… vissza fogom hozni.

Bármi áron.