Jon szemszög

Az éjszaka nyugodtan kezdődött. A Fekete Vár csendjét csak a fák között süvítő szél és az őrök távoli léptei törték meg. Niki békésen aludt a pokrócok között, apró mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt. Szellem a szoba sarkában feküdt, mozdulatlanul, de éberen figyelte a gyermeket.

Lassan felálltam, hogy megnézzem a kapuőrséget, amikor hirtelen minden megváltozott.

A föld megremegett.

Először azt hittem, egy földcsuszamlás vagy egy omlás történt a falaknál, de aztán meghallottam a hangot. Egy mély, fémesen vibráló üvöltést, amely végigszántott a hideg éjszakán.

Nem. Ez nem lehetett igaz.

Szellem felpattant, vicsorogva nézett az ablak felé. Egy pillanattal később a világ vörösbe borult.

Lángok csaptak fel a várfalakon túl, az éjszaka sötétjét vörös és narancs színekben izzó tűzfal világította meg. Aztán egy újabb üvöltés hasított a levegőbe, és végre megláttam azt, amit soha nem gondoltam volna, hogy valaha látni fogok.

Egy sárkány.

Óriási volt, fekete pikkelyei éjfényként csillogtak a tűz fényében, szárnyai pedig úgy borították el az eget, mintha a csillagokat is el akarná nyelni. Egyetlen csapásával porrá zúzta a vár egyik bástyáját, a láng nyelvei pedig már elérték az udvart.

A pánik azonnal úrrá lett a várban. Kiáltások, rohanó léptek, fém csattanások – a testvéreim fegyvereket ragadtak, de mind tudtuk, hogy azok mit sem érnek egy ilyen bestia ellen.

Aztán egy robbanásszerű dörrenés rázta meg az épületet.

A fal megrepedt.

Pontosan ott, ahol Niki aludt.

Az idő mintha lelassult volna. Csak egy pillanattal azelőtt fordultam felé, hogy a fal beomlott volna, vastag kő tömbök zúdultak a szobába, porral és törmelékkel töltve meg a levegőt. A gyermek sírva fakadt, Szellem felugrott, és a kislány elé vetette magát, hogy védje a le zuhanó törmeléktől.

„Niki!” - kiáltottam, és ösztönösen ugrottam felé.

Egy hatalmas fekete árnyék ereszkedett le a szobára. A sárkány szemei parázsként izzottak a sötétben, és a betört falon keresztül egyenesen rám meredtek.

A szívem olyan hevesen vert, hogy azt hittem, kiszakad a mellkasomból.

A bestia orr lyukai kibtágultak, ahogy mély levegőt vett – tudtam, mi következik. Tüzet fog okádni.

Fel kapva Nikit magamhoz szorítottam, és hátráltam, de nem volt hová menekülnöm. Szellem mellettem vicsorgott, testével fedezve minket.

A sárkány azonban nem támadott azonnal.

Egy pillanatig mintha habozott volna. Fejét enyhén oldalra billentette, tekintete a gyermekre siklott.

Niki is ránézett.

A kislány még mindig sírt, de most már nem félelemmel, inkább... valami más érzéssel. Mintha felismerte volna a lényt. Apró keze ki nyúlt a levegőbe a sárkány felé, és ekkor történt valami, amitől minden tagom ledermedt.

A bestia nem támadott.

Visszahúzta a fejét, tüdejében rekedt a tűz, és egy mély, reszelős morranást hallatott. Mintha elbizonytalanodott volna.

Niki még mindig felé nyújtogatta a kezét, lila szemei könnyektől csillogtak.

Nem értettem, mi történik.

De egyvalamit tudtam: ha ez a sárkány valóban Targaryenekhez tartozott, akkor a kislány sem lehetett akárki.

Ki volt ő valójában?

És miért nézett rá így egy sárkány?