Jon szemszög

Az éjszaka sötétje sűrűbben terült el a vár körül, mint valaha. A hó esett, és a csend, ami körülvett minket, olyan volt, mint egy figyelmeztetés – minden mozdulatot érezni lehetett. Niki már az ágyban aludt, de én nem tudtam pihenni. A szívem hevesen dobogott, és a gondolataim nem hagytak nyugodni.

Kint a hó esett, és a szél szinte üvöltött. De én tudtam, hogy valami készül. Egy érzés, valami rossz közeledett.

Hirtelen egy üvöltés törte meg a csendet.

A falakra csapó hangok, a harc zaja egyre erősödött.

Azonnal felugrottam, a kardom a kezembe kaptam, és az ajtóhoz rohantam.

Niki ott feküdt, a takaró alatt összegömbölyödve, de az üvöltésre felriadt, és ijedten ülni kezdett.

– Niki, maradj itt! – kiáltottam, miközben az ajtón kiléptem.

Ő nem válaszolt, de tudtam, hogy hallott.

Ahogy kinyitottam az ajtót, a várat rettegés töltötte meg. Az udvaron egy hatalmas tömeg támadta a kaput, és az ostromgépek csapkodtak a falnak. Az őrök azonnal kiabáltak, próbálták védeni a várat, de láttam rajtuk, hogy kevés az esélyük. A támadók többszörösen felülmúlták őket.

De én nem állhattam meg.

– Mindenkinek a helyén kell lennie! – kiáltottam, és futottam végig a vár folyosóin, hogy koordináljam a védekezést.

A harc hevében nem volt időm gondolkodni. A vár falainál már rohamoztak a támadók, és a csatakiáltások csak még felerősítették a pánikot.

Niki szemszög

Éreztem a szívem heves verését, ahogy a zajok egyre közeledtek. Jon kirohant, de én maradtam. Miért? Mi történik?

Még mindig az ágyban feküdtem, remegve, próbáltam megérteni, mi zajlik odakint. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha a falak is beleremegnének a csatába. Aztán a zajok elcsitultak, és csak a sötétség és a hideg maradt.

Hirtelen egy sötét alak jelent meg az ajtóban.

Egy férfi. A szemei szikráztak a félelem és a hatalom vágyától.

– Jöjj velem. – mondta halkan, de a hangjában ott volt a fenyegetés.

A szívem azonnal összeszorult.

Jon!

– Ne! – mondtam, de a férfi előrelépett, és megragadta a karomat.

Az erő, amivel elrántott, elég volt ahhoz, hogy végleg elhagyjam a biztonságot, amit Jon adott nekem.

De a férfi egy lépést tett, és már az ajtó felé vonszolt.

Ekkor hirtelen egy erős morgás szakította meg a csendet. Szellem!

A farkas, akit Jon hozott, megjelent a szoba ajtajában. Az ősi vadállat felugrott, és az ember ráncigálásának véget vetett. Az idegen férfi elrepült a sarokba, miközben Szellem farkasai felhúzták a hátsó lábukat.

Én hátráltam, és a szobámba rohanva bezártam az ajtót.

(Jon szemszöge)

A harc forrósodott, de nekem most nem volt más dolgom. Azonnal vissza kellett érnem a szobába.

Niki!

Futottam végig a folyosón, és ahogy beértem a szobához, láttam a kinyílt ajtót. A szoba üres volt.

A szívem megállt.

Mi történt vele?

Féltem, hogy már késő… De ekkor megláttam Szellemet a folyosón, aki felém futott.

Az állat farka nyugodtan mozgott, és az ajtó felé vezetett.

Ahogy beléptem, megláttam őt a sarokban, szorosan összegömbölyödve.

– Niki! – kiáltottam, és azonnal a karjaim közé zártam őt.

– Jon, miért van harc? Mi történik? – kérdezte, miközben a fejét a mellkasomhoz nyomta.

– Minden rendben lesz, kicsim. – mondtam neki, és szorosan magamhoz öleltem. – Senki sem bánt téged.

A vihar, ami körülöttünk tombolt, nem számított. Én itt voltam vele, és bármi történt is odakint, ő az én családom, és meg fogom védeni, amíg csak élek.